Nógrád Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 203-228. szám)

2008-09-19 / 219. szám

Szőlő: sóshoz, édeshez is kitűnő pikáns íz Kellemes aromáját még feldolgozva is megtartja a gyümölcs „A szőlő önmagában is finom étel - mondja Barta László sza­kács, az algyői Halászcsárda tulajdonosa. - A húsoknak egye­nesen édes-pikáns ízt kölcsönöz akár mártás, öntet vagy köret formájában. Nem kell félni, hogy a szőlőíz nem marad meg: ez a gyümölcs feldolgozva ugyanúgy viselkedik, mint például a ba­rack, amely megőrzi aromáját.” Figyelni kell azonban arra, hogy a hús jellege megmarad­jon. A mártás, szósz egészítse ki, ne pedig elvegye az ízét. Mielőtt valaki nekilát a szőlős hús ké­szítésének, érdemes eloszlatni egy előítéletet, miszerint a hús csak sós lehet. Az édes íz való­sággal megbolondítja a halat, a fehér és a vörös húsokat. A szőlőmag és a héj passzíro- zással tüntethető el a fogásból. Ha kevesebb gyümölcsöt akarnak péppé változtatni, prés helyett jó a gyümölcscentrifúga. Pettyes lepény HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: 2 nagy csirkemell (kb. 60 dkg), 2 tk. cukor, 30 dkg sz& lő, 1 ek. méz, 2 ek citromlé, 1 dl tejszín, fél csirkeleves­kocka, fél citrom reszelt héja ELŐKÉSZÍTÉS: A csirkemelleket bőrözze le, hozzávalók mm 6 SZEMÉLYRE: 30 dkg liszt, 20 dkg margarin, 10 dkg + 2 ek. por­cukor, 2 cs. vaníliás cukor, 1 to­jás, fél-fél kg fehér és piros sz& lő, 5 dkg ribizlit, fél liter tej, 4 dkg étkezési keményítő, 3 to­jássárgája, konyak, 6 ek. cukor ELŐKÉSZÍTÉS: Morzsolja el a lisztet a marga­rinnal Adja hozzá a 10 deka­kbM35*4' 450 kcal gramm porcukrot, egy tasak vaníliás cukrot, a tojást, egy csipet sót, és dol­gozza össze. Folpackba csavar­va pihentesse fél óráig hűtőben. ELKÉSZÍTÉS: 1. Bélelje ki a tepsit a tésztával (legyen peremé). Szurkálja meg, és kenje be a lekvárral 2. A tej felével keverje simára a keményítőt A maradék tejet a két evőkanál porcukorral, a ma­radék vaníliás cukorral keverje össze, majd adja a keményítős tejhez, és lassan főzze jel Kever­je bele a tojássárgákat és a ko­nyakot, majd hűtse ki 3. Kenje a tészta tetejére a kré­met Szórja meg a'szőlővel, hint­se meg a kristálycukorral Süsse 35-40 percig 200fokon. vágja félbe, dörzsölje be bors­sal, sóval, szórja meg a cukor­ral, és egy éjszakára tegye a hűtőbe. A szőlőszemeket vágja félbe, a magjukat szedje ki. ELKÉSZÍTÉS: 1. Olvassza fel a mézet. A cit­Tengeri halfiié HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: 80 dkg mélyhűtött tengeri hal- fiié, 1 citrom, 1 kis fej hagyma, 20 dkg fehér szőlő, 1 babér­levél, 1 dl fehérbor, margarin, 2 dkg liszt, 1 dl tejszín, 1 cso­kor petrezselyem ELŐKÉSZÍTÉS: A halfllét mossa meg, sózza és borsozza. Csavarja ki a citrom levét, locsolja meg vele a hal­szeleteket, és két óra hosszat hagyja állni. Egy tűzálló tálat ken­jen ki margarinnal. A hagymát tisztítsa meg, vágja apróra. A szőlőt mossa meg, pár szemet tegyen félre a díszítéshez, a többit vágja ketté, és magozza ki romlével és kevés fehér­borssal keverje simára. A sző­lőt húsz percre áztassa a mé­zes páclébe. Melegítse elő a sütőt 180 fokra. Dörzsölje le a húsról a felesleges fűszert. Pirítsa meg a szeleteket kevés vajon, majd sütőben süsse tovább 15-20 percig. ELKÉSZÍTÉS: 1. Melegítse elő a sütőt 180 fokra. Terítse a gye rá a bepácolt halszeleteket, szórja meg a félbevágott szől& szemekkel. A tetejére tegye a babérlevelet, öntözze meg a bor­ral, fedje le alufóliával, és a sü­2. A tejszínt dolgozza el egy deciliter vízzel, és kevergetve forralja fél Morzsolja bele a leveskockát, adja hozzá a cit­romhéjat, hígítsa fel néhány kanál szőlő páclével, és öt per­cig kis lángon kavargassa. 3. A melleket fektesse forró tálra, locsolja meg a mártás­sal és szőlőszemekkel, rizzsel körítve tálalja. tőben negyed óráig párolja. előmelegített tálra, és tartsa melegen. A szőlős levet passzí- rozza át Lábasban forrósítson fel két dekagramm margarint Adja hozzá a lisztet, pirítsa világosra, majd öntse fel az át- passzírozott szőlős lével Sóval, borssal ízesítse, és forralja fel. A tűzről vegye le, adja hozzá a tejszínt, és kever­je simára. 3. A petrezselymet vágja apróra. A halat öntse le a mártással, szórja meg petrezselyemmel, és a fél­retett szőlőszemekkel díszít­ve tálalja. r kb- 25 Pe *«55 1 adag- 300 l úva\ L u kcal V 2 I * _ Rados Virág Szokatlannak tűnhet, de érdemes kipróbálni a hús­féléket is szőlővel. A mag­ellenesek szitán passzí- rozzák át a gyümölcsöt. Csirkemell citrommártással Fröccsözés bura-bajra, avagy a füttytől a sóherig Szezon végi grillsütőápolás takarítás Ne vegyen minden évben újat, vigyázzon rá Hazánkban nagy hagyománya van a fröccsözésnek. A szódavíz­zel hígított bornak rengeteg vál­tozata létezik. Itt van például a „fordított”, másként a „hosszúlépés”, amely két deciliter szóda és egy deci­liter bor keveréke. A „fütty”, a kisfröccs vagy „rövidlépés” 1-1 deci bor és szóda - amelyet egy fütty­re ihat meg a szomjazó. A nagy- fröccs 2 rész bor, 1 rész szóda, neve „hajtás” vagy „húzós”: egy hajtásra lehet a gallér mögé kül­deni. A „mafla” fél liter bor és ugyanannyi szódavíz keveréke. A „házmester” 3 deci borból és 2 deci szódából áll. A félliteres „háziúr” vagy a „fe­lénk bivalykorty” négy rész bor és egy rész szóda, ezt néhány he­lyen „nagy házmesternek” hív­ják. A „lakófröccs” avagy „kis­házmester”, amikor egy deci borhoz négy deci szóda társul. A„csatos”aliterbor és fél liter szódavíz keveréke, „lámpás” pedig a másfél liter borba öntött fél­liternyi szódavíz. Napjainkban is születnek ér­dekes fröccsök. Például a „góré- fröccs”: egy kis pohár borhoz csak annyi szóda, amennyi még a pohárban elfér. A „sóher fröccsnél” kilenc deci szódához csak egy deci bor jár. ■ R. V. A grillszezonnak lassan vége, de mielőtt végleg elraknánk a kel­lékeket, gondoskodni kell róluk, hogy ne menjenek tönkre. Az első feladat a grill alapos le- takarítása. Ha nem megfelelően mossa el, gyorsan tönkremehet a készülék. A faszenes grillsütő tűzterének például nem tesz jót, ha vízzel locsolja. A kezeletlen fémfelületeken hamar megjele­nik a rozsda. Az utolsó haszná­lat után távolítsa el a tűztérből a hamut. Ezután száraz, puha ke­fével takarítsa ki a tálcát, távolít­sa el róla az ételmaradványokat. Ezt követően langyos, mosogató­szeres vízzel mossa el a sütő­rácsot, majd törölje azonnal szá­razra és olajozza át. Ez meghosz­szabbítja sütő életét. Ha öntött­vasból készült a rostély, az idők folyamán megkophat. Ilyenkor sem kell eldobni: csiszolja le, majd fesse újra hőálló festékkel. A porszórással készült be­vonatok és a rozsdamentes acél kényes a súrolásra. Éppen ezért A MOBIL GRILLEKET FEDETT. Szá­raz helyen kell teleltetni. Az épí­tett grillek esetében a rácsot és a rostélyt kell biztonságba he­lyezni. Egy nedves garázs vagy tároló ugyanúgy gyorsítja a kor­róziót, mintha kint hagyná téli­re a grillsütőt a szabadban. nem mindegy, mivel takarítja, a hagyományos drótkefe felsért­heti a nemesacél felületet. Hasz­náljon speciális puha kefét és tisztítószert, mert a durva sú­rolópor is felsértheti a felületet ló szolgálatot tehetnek ilyen eset­ben a hidegzsíroldók. ■ F. E. Téliesítés előtt mindenképpen le kell tisztítani a készüléket. Ne csak portalanítsa, olajozza is át Ez meggátolja a rozsdá- sodást. Átolajozni egyébként akkor is jó, amikor tavasszal újra előveszi, vagy ha ritkán használja a grillrácsot. ■ Bor és szóda kell a könnyű felfrissüléshez. Takarítsa, olajozza, és száraz helyen tárolja Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓS. MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG ► PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Őszköszöntő ízek, házias finomságok A hűvösebb idővel a kony­haasztalra szánt finomsá­gok sora is megváltozik. A fanny konyha legfrissebb számában a szezonhoz leg­inkább illő szőlős sütemé­nyek, tartalmas húslevesek és házi készítésű kenyerek receptjei közül válogathat­nak az ínyencek. Petrezselyemzöld a nokedlitésztában finomabb és mutatósabb a nokedli, ha a tésztájába apróra vágott petrezselyem kerül. Levesbetétnek ki­tűnő, de ízlés szerint a kö­retnek szánt nokedli is meg- bolondítható így. A petre­zselymet nagy mennyiség­ben darálóval lehet aprítani. A megmaradt tojásfehéije egyben is lefagyasztható NEM KELL KIÖNTENI a SZÓt- választás után visszamara­dó tojásfehérjét. Érdemes lefagyasztani úgy, hogy a dobozon legyen rajta, hány darab kerül a hűtőbe, s így később is felhasználható. Ha a tárolt mennyiség kevés, a tojásfehérje hideg vízzel kissé szaporítható. Nem süllyed el a lisztezett gyümölcs * A TORTAFÉLÉK TETEJÉRE szórt gyümölcsök rendsze­rint eltűnnek a sütés végé­re, mert elnyeli őket a tész­ta. Megelőzhető a gyümölcs elsüllyedése, ha a kima- gozás után lisztbe forgatja a szemeket, és ezután szór­ja a piskótatészta tetejére. Pucolás nélkül nincs gond a fokhagymával NEHÉZ FELADAT a fokhagy- maprésből kitakarítani a növény húsának odaszorult darabkáit. Gyorsabb lesz a munka, ha a megmosott gerezdeket pucolás nélkül teszi a nyomóba. A végén nem kell vesződni az esz­köz takarításával, és csak a hagyma préselődik ki. @ további érdekességek: www.reggel.hu

Next

/
Thumbnails
Contents