Nógrád Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 203-228. szám)
2008-09-19 / 219. szám
H£: . i 200a. SZEPTEMBER 19., PÉNTEK KOZELET Feltörték Sarah Palin amerikai republikánus alelnökjelölt magán- postafiókját az egyik internetes szolgáltatónál. Palin személyes fotóit, néhány üzenetének szövegét, tucatnyi levelét és kapcsolatlistáját tárták a nyilvánosság elé. Azt állítják, az alaszkai kormányzónó' saját e-mailjén keresztül bonyolított le kormányzati ügyeket. Volt, amiben egyetértettek közeledés? Fodor: költségvetési plafontörvényt - Orbán: rendben! Fodor és Orbán. Régi barátok újra beszélő viszonyban. Azért a találkozó után külön-külön nyilatkoztak a sajtónak. HÍRSÁV Házi őrizetbe került a „fekete sereg” java mivel lejár a törvényes három év, megszűnik az előzetes letartóztatása, és házi őrizetbe kerül ma M. Róbert, az alvilágban „fekete seregként” számon tartott bűnözői csoport feltételezett vezetője és két társa a Fővárosi Bíróság döntése nyomán. A döntés miatt, megtorlástól tartva, több rendőr le akar szerelni. Budapesten a Déli Áramlat nyomvonaláról megállapodott a Déli Áramlat gázvezeték magyar szakaszának nyomvonalterv-listájáról, néhány fő mutatószámáról és menetrendjéről Budapesten az orosz Gazprom igazgatósági tagja, Vlada Ruszakova, és a Magyar Fejlesztési Bank elnöke, Erős János. Más a házasság, és más az élettársi kapcsolat „A házastársi és az élettársi kapcsolat nem azonos szintű, a kettő nem mosható össze, amint a Polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezett változtatásából következne” - hangsúlyozta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke. Szabó Endre kijelentette: a házasság szabályait kiterjeszteni az egyneműek között is megköthető élettársi kapcsolatokra, nem más, mint az alkotmány megkerülése, ezért az egyesület az Alkotmány- bírósághoz fordult. Alkotmánybírósághoz fordulnak Egyetért a Fidesz az SZDSZ-nek egy olyan javaslatával, hogy törvényben szabályozzák, ne terjeszkedhessen túl a költségvetés. Fodor Gábor és Orbán Viktor újabb találkozóján viszont nem volt szó egy új miniszter- elnök személyéről. Ambrus Vilmos „Lehetett volna az egész találkozó a Bibó-szakkollégium pincéjében húsz évvel ezelőtt.” Orbán Viktor így jellemezte a sajtónak Fodor Gábor SZDSZ-elnökkel történt csütörtöki találkozójának légkörét, hangulatát. A Fidesz elnöke és a liberális politikus azután ült újra tárgyalóasztalhoz június óta, hogy Fodor találkozót kezdeményezett a parlamenti pártok elnökeivel. Az SZDSZ az ellenzéki pártok mellett tárgyal az MSZP-vel is, holott a miniszter- elnök nevével fémjelzett Megegyezés című programot elutasítják. ■ A központi költségvetést megregulázó törvényt az MSZP is akarja. A mostani Orbán-Fodor-talál- kozón ez is szóba került, de a | szabad demokratáknak volt két e önálló javaslatuk is. Az egyik egy olyan törvény megalkotásáról szól, amely szabályozná: a £ költségvetés ne terjeszkedjen túl egy bizonyos határon, magyarán ne tudjon túlköltekezni. Orbán erre azt mondta: elfogadják, hogy a kiadási tételek növekedésének mértékét szabályozzák. Az SZDSZ másik javaslata azt célozza: szülessen parlamenti határozat a kisebbségellenes fellépések elítéléséről. A pártelnökök találkozója utáni sajtó- tájékoztatókon - Fodor és Orbán külön-külön nyilatkozott - az SZDSZ elnöke azt mondta: továbbra is van vitája a két pártnak, de egyetértenek abban, hogy a Megegyezésben foglaltak nem alkalmasak a gazdaság fellendítésére, illetve szükséges egyfajta költségvetési plafon törvényi szabályozása. Orbán úgy nyilatkozott: Magyarországon sürgősen abba kell hagyni a politikai pókerjátszmát, mert képtelen helyzet, hogy őszszel arról szól majd a politikai élet, hogyan „lapátolja össze” a kormány a többséget egy-egy előterjesztéshez a parlamentben. A Fidesz elnöke a költségvetés szabályozására vonatkozó javaslatot úgy értékelte, az ellenzéknek azáltal lesz lehetősége megakadályozni, hogy a kormány hibákat kövessen el. Arra a kérdésre, hogy a Megegyezés esetleges parlamenti szavazásán az SZDSZ hogyan foglal állást, Orbán - mivel ezt a kérdést neki tették fel - azt mondta, a liberálisok el fogják utasítani. Orbán a sajtótájékoztatón tett egy-két oldalvágást: kapott tőle az MDF, de az SZDSZ is. „Az MDF-ről ne is kérdezzenek, mert nem volt róla szó, mi eddig sem és a jövőben sem fogunk foglalkozni az MDF-fel. A Fidesz számára lényegtelen kérdés, milyen névre hallgat azcMDF elnöke” - mondta. Az SZDSZ és az MSZP viszonyáról pedig azt mondta: a tét a baloldal jövője, vagyis hogy milyen lesz a két párt viszonya. „Szimbiózis vagy valami egyéb” - tette hozzá a kisgazdákat felszámoló, és a KDNP-t a Fideszbe integráló párt elnöke. Orbán egy kérdésre válaszolva közölte: személyi kérdésekről, így egy esetlegesen felmerülő miniszter- elnök személyéről nem volt szó a két párt tárgyalásán. Dávid Ibolya feljelentését elutasította az ügyészség Elutasította a Fővárosi Főügyészség azt a feljelentést, amelyet Dávid Ibolya MDF-elnök tett a személyét érintő állítólagos megfigyelési ügyben. A hatóság szerint ugyanis az MDF elnöke által beadott hangfelvételeken valóban a megfigyelését tervezgetik, ám a valóságban nincs bizonyíték arra, hogy ez bármikor is megvalósult volna. Közben a sajtóhoz eljutott információk szerint az is felmerült, hogy Bajnai Gordon gazdasági minisztert is megfigyelték. Az UD Zrt. határozottan cáfolja, hogy közük lett volna Bajnai esetleges megfigyeléséhez. Tóth János igazgató szerint „lassan a közvélemény is röhögni fog azon, hogy miket találnak ki az UD-vel kapcsolatban”, és talán még „nekünk is hízelgő, hogy milyen technikai hátteret és kapacitást tételeznek fel rólunk”. Viszont biztos benne, hogy sem a Bajnai elleni megfigyelési történetre, sem a Dávid Ibolya-ügyre vonatkozóan nem találhattak adatot a nyomozók a cég gépein. ■ F. K. A megegyezés tartósan hiányzik a Megegyezésről Biztosan nem tárgyal, így nem is szavaz a parlament hétfőn Gyurcsány Ferenc Megegyezés című javaslatáról, az MSZP ugyanis nem támogatta a ház- bizottsági ülésen a Fidesz erről szóló kezdeményezését - jelentette be tegnap Szili Katalin. Az Országgyűlés elnöke hozzátette: szavazás helyett inkább politikai vitanapot kezdeményeznek a témában. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója szerint mindezek azt jelzik, hogy Gyurcsány Ferenc tisztában van vele, nincs meg a szükséges többségi támogatás a programjához. Ebben az esetben azonban le kellene vonnia a szükséges következtetéseket, és le kellene mondania. ■ Chartások mellett készülnek a gárdások utcademokrácia Először tüntetnek a romák a jogaikért, az atrocitások ellen Mozgalmas nap lesz a szombat a Kolompár: fővárosban, különösen a Kossuth megmoztéren. Három nagyszabású tűn- dulásunk tetés is befut a Parlament elé és független környékére. Ide érkeznek délután négy körül a Gyurcsány Ferenc kormányfő által életre hívott Magyar Demokratikus Charta támogatói az „erőszak és a kirekesztés” ellen tiltakozva. Gyurcsány mellett Demszky Gábor főpolgármester is beszédet mond. Pár lépéssel odébb, az Olimpiai Parkban két órára hirdette meg Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke „önálló, független tüntetését a demokrácia, a szolidaritás, a nagy családok jövőjéért és békés együttéléséért és a romák elleni atrocitások miatt”. „Természetesen” nem maradhat ki a szélsőjobb sem: a Magyar Gárda menete is befut majd a Szabadság térre. A Hősök teréről 14 órakor induló felvonulás résztvevői „a kommunizmus és a cigánybűnözés” áldozataira emlékeznek majd, és cipőket szándékoznak elhelyezni a Duna-parton. Mindhárom csoport biztonságát a rendőrség védi. ■ K. F. A magyargyűlölő Slota szlovák gárdát akar „MEGENGEDHETETLEN, hogy a szlovák parlament magyar képviselői Budapest parancsaihoz igazodva részt vegyenek köztársaságunk területi egységét fenyegető törekvések kivitelezésében” - jelentette ki Pozsonyban Ján Slota. A szélsőséges nemzeti párt szerint ezért fontos a köztársaságot védő-szolgáló törvény megalkotása után létrehozni a Domobrana (honvédelem) nevű fegyveres testületet Ez a Magyar Gárda „harci erejét” lenne hivatott ellensúlyozni. Jogosítvány nélkül halálos balesetet okozott a fiatal Nemvoltjogosítványaannaka 17 éves fiúnak, aki halálos balesetet okozott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsógagynál; a felborult autóban egy 18 éves lány és egy 11 éves kisfiú életét vesztette. A fiú Alsó- és Fel- sőgagy között kisodródott egy kanyarban, autójával egy fának ütközött és felborult. A járműben öt csenyétei fiatal ült A18 éves lány és a 11 éves kisfiú már a helyszínen meghalt, egy 20 éves lányt és egy 14 éves fiút súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A jogosítvány nélkül vezető fiatalember könnyebb sérüléseket szenvedett, ellene eljárás indult. Az elmúlt hónapokban nem ez az első eset, hogy jogosítvány nélkül vezető fiatal okoz balesetet. Legutóbb szeptember ötödikén a Fejér megyei Mezőfalván egy 14 éves lány vesztette életét, amikor 16 éves, jogosítvány nélkül motorozó barátjával egy autónak rohantak. Sem a lányon, sem a motor vezetőjén nem volt bukósisak. A kislány barátja könnyebb sérüléseket szenvedett. Az autót vezető férfit a lány családtagjai meg akarták lincselni. A férfit csak az mentette meg a tömegtől, hogy a helyszínre érkező rendőr a levegőbe lőtt. ml. H. ■ Kisodródott egy kanyarban, fának ütközött és felborult.