Nógrád Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 178-202. szám)

2008-08-06 / 182. szám

2008. AUGUSZTUS 6., SZERDA SPORTTUKOR 11 Dupla jubileumot ünnepeltek a modellezők Emlékülést tartottak a közelmúltban a mátraverebélyi repülőmodellezők. A faluban 1938-től folytatnak mod­ellező tevékenységet. A klub 1968-ban alakult. Múltidéző-a hőskor A kettős jubileum jegyében a művelődési házban megtartott megemlékezésen a Himnusz hangjait követően, Vemyik László klubelnök köszöntötte az össze­gyűlteket, a meghívott vendége­ket, ezt követően Ludányi István szakosztályvezető elevenítette fel az eltelt hét évtized sporttevékeny­ségét, eredményeit, legemlékeze­tesebb pillanatait Felidézte a kez­detet, az 1938-as évet, felelevenítet­te Varjasy László tanár úr emlékét és az első Aero-kör ma is élő tag­jait Tóth Sándort (Pibi), Kormos Páti (Cakó) Verebélyi Józsefet (Mi­sa) valamint Benus Lajost és Gortva Józsefet A szakosztályvezető szólt a to­vábbiakban Oláh Sándor tevékeny­ségéről (ő volt az első ifjúsági veze­tő), Gortva Sándor tanár közel 4 év­tizedes szakkörvezetői múltjáról, Nagy Gábor csodálatos országos győzelméről (1972), aki a klub el­ső egyéni bajnoka volt. A bemuta­tó csoportban több éven át jeleske­dett Oláh Tibor fantasztikus mű­szaki tevékenységéről, aki szinte mindent tökéletesen csinált, több kategóriában ért el országosan is elismerésre méltó eredményeket Ő alapította meg a 80-as évek ele­jén a „Sárkányrepülő csoportot, 1990-től pedig a saját építésű sár­kányrepülőjével szeli a légteret (Itt egy pillanatra megszakítva a be­számolót a „Szárnyak alatt” című DVD megtekintése következett, melyen látható volt Mátraverebély és környéke is madártávlatból.) A távoli múlt A múlt eredményesebb sporto­lóival folytatva a szakosztályveze­tő sorra vette azokat, akikre ugyancsak büszke lakóhelye és klubja. Bottyán Gábor - serdülő korá­ban Csillebércen 1967-ben tagja volt a 3. országos úttörő-bajnoksá­gon első ízben résztvevő csapat­nak. Több kategóriában ért el jó eredményeket, és ő érdemelte ki a „Legszebben építő” címet Nagy János - a „harmadik hul­lámban precíz versenyzőnk volt A/l, A/2 és gumimotoros számok­ban ért el figyelemre méltó szép si­kereket kupaversenyeken, ob-ken. Vengyel Csaba - A/l-A/2 gumi­motoros kategóriában volt ered­ményes több éven át az 1980-as években. Gortva Ferenc - jól repülő A/l, A/2 modellek mellett motoros mo­delleket és műrepülőt is készített, repített, szorgalma példaértékű. Több éven át a bemutató csoport oszlopos tagja volt 1983-ban Mis­kolcon pilóta vizsgát tett, mint C- típusú vitorlázó repülő. Ő volt az, aki a nem szót nem ismerte. Tösmagi Szilárd - úttörő (serdü­lő) és ifjúsági korcsoportban ért el jó eredményeket, 1981-ben papír­repülő országos bajnoki címét, a Honvédelmi Szövetség berlini re- pülőúttal jutalmazta. Saját terve­zésű modelleket is készített. 1989- ben versenyzett utoljára. Ludányi István méltatta még Ottmár Attila és Pirók Gyula (Maconka) tevékenységét, akik A/2 műrepülő modellezők voltak, majd röviden megemlékezett azon neves modellező ve­zetőkről, akik már nem élnek és igen hasznos munkát vé­geztek. (Benus György 1964, Szabó István 1983, Gortva István 1995, Benus László 1998 aki 17 éven át volt a klub vezetője és eredmé­nyes versenyzője, Ottmár Attila 2005). A szakosztályvezető kiemelte a Magyar Honvédelmi Szövet­ség több évtizedes támogatását, segíté­sét Szólt a sajtó, első sorban a Nóg- rád Megyei Hírlap támogatásáról és a klub propaganda-tevékenysé­géről (bemutatók, kiállítások, él­ménybeszámolók stb.). Előtérben az utánpótlás A beszámolót folytatva a 9(Xes évektől napjainkig terjedt a múlt­idézés. Zagyi Máté és Lőrinc Sza­bolcs Zsolt serdülő és ifjúsági kor­csoportbeli eredményét méltatták. Bottyán Viktor - már 7 évesen Papirusz Kupát nyert, két év múl­va 3. helyen végzett, majd A/l-es bajnoki címet nyert 1994-ben. 1997-ben ifi bajnoki címét azzal fejelte meg, hogy 1998-ban a ma­gyar ifjúsági válogatott tagjaként részt vett a korosztályos vb-n. Kertes István - tagja volt az 1994-ben csapat ob-t nyert A/l-es alakulatnak, ahol egyéni 3. helye­zést is nyert. 1999-ben megnyerte az ifjúsági országos pontversenyt. Jakubovics Tamás - első sorban A/l-es serdülő és ifjúsági, vala­mint diákolimpiái eredményei fi­gyelemre méltóak. A/l ifi orszá­gos bajnoki címe (1999) mellett, többször ért el dobogós helyezést Kupaversenyeken felnőtt eredmé­nyei is jónak nevezhetők. Septei Dániel - serdülő sikerei után 2001-ben már az A/2 ifi or­szágos bajnoki címének örülhe­tett, de A/l-es országos bajnok ezüstérme is dicséretre méltó. Rauch Tamás - A/l-es vitorlázó eredményei biztatóak voltak, ifjú­sági A/l-es és A/2-es csapat bajno­ki címe mellett a diákolimpiákon és a Herend Kupán ért el dobogós helyezéseket 2000 és 2002 között. SulyokZoltán (Bátonyterenye) - diákolimpiái dobogós helyezései mellett 2004-ben ifi A/2-es orszá­gos bajnoki címet nyert, csapat­ban is van országos bajnoki cí­me, napjainkban az A/l-es kate­góriában bizonyítja képességeit. Horváth Diána - A Heves me­gyei Adácson élő serdülő verseny­ző az utóbbi 3 évben tagja volt az A/l-es csapatnak, 2007-ben egyé­ni bronzérmet ért el. Büszke lehet arra, hogy 2004-ben egyéniben is diákolimpiát nyert. Ifj. Báránkó Pál - Varsányban lakik, 2006-2007-ben is tagja volt az országos bajnokcsapatnak, jól szerepel ezenkívül diákolimpiá­kon és az Ipoly-kupán. Misik Patrik - a serdülő csapat „ásza”. Sporttörténelmet írt: 2006 után 2007-ben is (példanélküli módon) egyéni országos bajnoka korcsoportjának, valamint csapat­ban is kétszeres bajnoki címet szerzett. Szólni kell még két test­vér, Kaszás István és Krisztián szép sikereiről is, előbbi a kisgumis ka­tegóriában egyéni ob-t nyert, de az A/l-es serdülő és ifi eredményei is jók voltak. Krisztián a diákolimpiái, Herend, valamint Novum Kupa eredményei mellett az országos ifi bajnokcsapat tagja is volt. Csapatban is jók További érdekesség, hogy egyé­niben a 62 éves Ludányi István a felnőtt A/l ob-n ért el egyéni bronzérmes helyezést, az pedig egyenesen kuriózum és példa nél­küli ma Magyarországon, hogy nagyapa (Ludányi I.) és unokája (Horváth Diána) mindketten egyé­ni 3. helyezést értek el korcsoport­juk országos bajnokságán. Nem csak egyéniben, de csapat­ban is eredményesek a verebélyiek. Ludányi István, Su­lyok Zoltán és Kaszás Krisztián megnyerte a nemzetközi Novum Kupát. Az A/l serdülő csapat (Horváth D., Misik, Báránkó) pe­dig országos bajnoki címig vitte. De visszatérve az emlékülés kronológiájához, annak végéhez közeledve a szakosztályvezető köszönetét fejezte ki az önzetlen támogatóknak, elsősorban az önkormányzatnak, a jelenlévő vezetőknek, sportolóknak, sportbíróknak. Mint kiemelte, mindenki munkája eredményes hasznos volt. A sportminisztéri­umtól kapott 895 000 Ft tőkein­jekciónak nevezett támogatás a lehető legjobbkor érkezett hoz­zájuk, amelyet a serdülőktől - akik 2005, 2006, 2007-ben or­szágos bajnokok lettek csapat­ban - kezdve mindenki meghá­lált eredményével. Elismerések A beszámolót hallgatva bebizo­nyosodott a modellezés tanít, ne­vel és szórakoztat. A jelenlévők nevében Oláh Sándor kért szót. Gyermekkori élményét osztotta meg a jubileumi ülés résztvevői­vel. Köszönetét mondott a rendez­vény létrehozásáért, további ered­ményes munkát kívánva. A Ma­gyar Modellező Szövetség okleve­lének, valamint a névre szóló, er­re az alkalomra készített emlékérmek átadása következett. A Magyar Modellező Szövetség ju­bileumi oklevelet adományozott a község önkormányzatának testü­leté részére, amelyet Bodor Krisz­tina adott át Benus Szabolcsnak az önkormányzat kulturális bizott­sága vezetőjének. Ezt követően 16 fő vehette át a jubileumi emlékérmet: Oláh S., Gortva S., Nagy G., Ludányi G., Oláh X, Bottyán G., Nagy F., Gortva F., Tösmagi Szüárd, lakubovics X, Zagyi M., Kertes I., Bottyán V., Su­lyok Z., Horváth D. és Misik P. Az érmek átadása ütán Vemyik László klubelnök, mindenkinek megköszönte a több évtizedes éves eredményes tevékenysége­ket Az emlékest vendéglátással és baráti beszélgetéssel zárult ■ (sts) SPORTTURMIX Fut a Guta! terepfutás. Augusztus 9-én szombaton ötödik alkalommal rendezik meg Galgagután a „Fut a Guta” elnevezésű krosszfutó ver­senyt. A 6 és 13,5 km távokra dél­előtt 9 órától lehet jelentkezni a templom melletti iskolában. Anand nyolcadszor SAKK. Viswanathan Anand nyol­cadszor nyerte meg a 4 résztve­vős meghívásos rapid világbaj­nokságot, melynek Polgár Judit személyében magyar versenyzője is volt. Bár az előcsatározásokon nagymestemőnk két döntetlent is játszott a villámkezű (és agyú) „Vishy” ellen, a fiatal szuperzseni Carlsen ellen egyszer kikapott és egyszer remizett, így Morozevics ellen már „csak” a bronzért har­colhatott. Ám három izgalmas pontosztozkodás után egy partit nagy csatában elvesztett, így vé­gül 4. lett. Viszont csúnyán elbánt a fináléban Anand a pár nappal azelőtti bieli tornán kifáradt 17 éves norvég titánnal Carlsennel, 3 -1-re verte, ezzel hihetetlen soro­zatot mondhat magáénak. Peking 2008 NŐI LABDARÚGÁS. A tavalyi világ­bajnok német és az ezüstérmes brazil válogatott már ma, a női lab­darúgótorna nyitónapján, szerdán találkozik egymással a pekingi nyári olimpián, melynek hivatalos megnyitó ünnepsége csak pénte­ken lesz. A címvédő Egyesült Ál­lamok az Európa-bajnoki ezüstér­mes Norvégia ellen kezd. A né­gyes csoportokból az első két-két helyezett, illetve a két legjobb har­madik jut be a negyeddöntőbe, ahonnan egyehes kieséses rend­szerben folytatják. A férfiak csü­törtökön kezdenek. Többet ér a Real labdarúgás. Lemondta a válo­gatottságot Ruud van Nistelrooy, a Real Madrid holland labdarúgó­ja. „Azok után, hogy tanulmá­nyoztam a klubom, és a nemzeti csapat versenynaptárát, rájöt­tem, ez túl sok lenne nekem fizi­kálisán és lelkileg egyarán” - nyilatkozta a 32 éves támadó. Van Nistelrooy - aki korábban a PSV Eindhovenben és a Man­chester Unitedben szerepelt - 1998-ljan mutatkozott be az Oranjéban, 64 fellépésén össze­sen 41-szer volt eredményes. A labdarúgó NB III Mátra-csoportjának őszi menetrendje 3- FORDULÓ Augusztus 9., szombat, 17 óra: Mezőkövesdi SE - Vasas II., FC Tiszaújváros - Gyöngyösi AK, RAFC - Balassagyarmati VSE, Putnok VSE - Egri FC. Augusztus 10., vasárnap, 17 óra: Salgótarján- Baglyasalja FC - Ózdi FC, Balmaz­újvárosi FC - Maglódi KSK, Veres­egyház VSK - Túra VSK, Tiszafüre­di VSE - Újpest FC II. 2. FORDULÓ Augusztus 16., szombat, 17 óra: Egri FC - Tiszafüredi VSE, Újpest FC II. - Veresegyház VSK, Balas­sagyarmati VSE - FC Tiszaújváros, Maglódi KSK - Me­zőkövesdi SE. Augusztus 17., va­sárnap, 11 óra: Vasas II. - Salgótarján-Baglyasalja FC. 17 óra: Túra VSK - RAFC, Gyöngyösi AK - Balmazújvárosi FC, Ózdi FC- Putnok VSE. 3. FORDULÓ Augusztus 23., szombat, 17 óra: FC Tiszaújváros - Túra VSK, RAFC- Újpest FC II. Augusztus 24., va­sárnap, 17 óra: Salgótarján- Baglyasalja FC - Maglódi KSK, Mezőkövesdi SE - Gyöngyösi AK, Balmazújvárosi FC - Balassagyar­mati VSE, Veresegyház VSK - Egri FC, Tiszafüredi VSE - Putnok VSE, Ózdi FC - Vasas II. 4. FORDULÓ Augusztus 30., szombat, 17 óra: Putnok VSE - Veresegyház VSK, Egri FC - RAFC, Balassagyarma­ti VSE - Mezőkövesdi SE, Maglódi KSK - Vasas II. Augusz­tus 31., vasárnap, 11 óra: Újpest FC II. - FC Tiszaújváros. 17 óra: Tiszafüredi VSE - Ózdi FC, Túra VSK - Balmazújvárosi FC, Gyön­gyösi AK - Salgótarján- Baglyasalja FC. 5. FORDULÓ Szeptember 6., szombat, 16 óra: FC Tiszaújváros - Egri FC, RAFC - Putnok VSE. Szeptember 7., vasárnap, 11 óra: Vasas II. - Gyöngyösi AK. 16 óra: Salgótarján-Baglyasalja FC - Balassagyarmati VSE, Mezőkö­vesdi SE - Túra VSK, Balmazúj­városi FC - Újpest FC II., Veres­egyház VSK -- Tiszafüredi VSE, Ózdi FC - Maglódi KSK. 6. FORDULÓ Szeptember 13., szombat, 16 óra: Putnok VSE - FC Tiszaújváros, Eg­ri FC - Balmazújvárosi FC, Balas­sagyarmati VSE - Vasas II. Szep­tember 14., vasárnap, 11 óra: Új­pest FC II. - Mezőkövesdi SE. 16 óra: Veresegyház VSK - Ózdi FC, Tiszafüredi VSE - RAFC, Tufa VSK - Salgótarján-Baglyasalja FC, Gyöngyösi AK - Maglódi KSK. 7. FORDULÓ Szeptember 20., szombat, 15.30 óra: FC Tiszaújváros - Tiszafüredi VSE, RAFC - Veresegyház VSK, Maglódi KSK - Balassagyarmati VSE. Szeptember 21., vasárnap, 11 óra: Vasas II. - Túra VSK. 15.30 óra: Salgótarján-Baglyasalja FC - Újpest FC II., Mezőkövesdi SE - Egri FC, Balmazújvárosi FC - Putnok VSE, Ózdi FC - Gyöngyösi AK. 8. FORDULÓ Szeptember 27., szombat, 15.30 óra: RAFC - Ózdi FC, Putnok VSE - Mezőkövesdi SE, Egri FC Salgótarján-Baglyasalja FC, Balas­sagyarmati VSE - Gyöngyösi AK. Szeptember 28., vasárnap, 11 óra: Újpest FC II. - Vasas II. 1550 óra: Veresegyház VSK - FC Tiszaújváros, Tiszafüredi VSE - Balmazújvárosi FC, Túra VSK - Maglódi KSK. 9. FORDULÓ Október 4., szombat, 14.30 óra: FC Tiszaújváros - RAFC, Maglódi KSK - Újpest FC II. Október 5., vasárnap, 11 óra: Vasas II. - Egri FC. 14.30 óra: Salgótarján- Baglyasalja FC - Putnok VSE, Mezőkövesdi SE - Tiszafüredi VSE, Balmazújvárosi FC - Veres­egyház VSK, Gyöngyösi AK - Túra VSK, Ózdi FC - Balassagyarmati VSE. 10. FORDULÓ Október UL, szombat, 14.30 óra: FC Tiszaújváros - Ózdi FC, RAFC - Balmazújvárosi FC, Putnok VSE - Vasas II., Egri FC - Maglódi KSK. Október 12., vasárnap, 11 óra: Új­pest FC II. - Gyöngyösi AK. 1450 óra: Veresegyház VSK - Mezőkö­vesdi SE, Tiszafüredi VSE - Salgótarján-Baglyasalja FC, Túra VSK - Balassagyarmati VSE. ULFORDULÓ Október 18., szombat, 14 óra: Maglódi KSK - Putnok VSE. Októ­ber 19., vasárnap, 11 óra: Vasas II.- Tiszafüredi VSE. 14 óra: Salgótarján-Baglyasalja FC - Ve­resegyház VSK, Mezőkövesdi SE - RAFC, Balmazújvárosi FC - FC Tiszaújváros, Balassagyarmati VSE- Újpest FC II., Gyöngyösi AK - Eg­ri FC, Ózdi FC - Túra VSK. 12. FORDULÓ Október 25., szombat, 14 óra: FC Tiszaújváros - Mezőkövesdi SE, RAFC - Salgótarján-Baglyasalja FC, Putnok VSE - Gyöngyösi AK, Egri FC - Balassagyarmati VSE. Október 26., vasárnap, 11 óra: Új­pest FC II. - Túra VSK. 14 óra: Bal­mazújvárosi FC - Ózdi FC, Veres­egyház VSK - Vasas II., Tiszafüredi VSE - Maglódi KSK. 13. FORDULÓ November 1., szombat, 13.30 óra: Balassagyarmati VSE - Putnok VSE, Maglódi KSK - Ve­resegyház VSK. November 2., va­sárnap, 11 óra: Vasas II. - RAFC. 13.30 óra: Salgótarján­Baglyasalja FC - FC Tiszaújváros, Mezőkövesdi SE - Balmazújvárosi FC, Túra VSK - Egri FC, Gyöngyösi AK - Tiszafü­redi VSE, Ózdi FC - Újpest FC ll. 14. FORDULÓ November 8., szombat, 1350 óra: FC Tiszaújváros - Vasas II., RAFC - Maglódi KSK, Putnok VSE - Túra VSK, Egri FC - Újpest FC II. November 9., vasárnap, 15.30 óra: Mezőkövesdi SE - Óz­di FC, Balmazújvárosi FC - Salgótarján-Baglyasalja FC, Ve­resegyház VSK - Gyöngyösi AK, Tiszafüredi VSE - Balassagyar­mati VSE. 15. FORDULÓ November 15., szombat, 13 óra: Balassagyarmati VSE - Veresegy­ház VSK, Maglódi KSK - FC Tiszaújváros. November 16., va­sárnap, 11 óra: Újpest FC II. - Putnok VSE, Vasas II. - Balmazúj­városi FC. 15 óra: Salgótarján- Baglyasalja FC - Mezőkövesdi SE, Túra VSK - Tiszafüredi VSE, Gyöngyösi AK - RAFC, Ózdi FC - Egri FC.

Next

/
Thumbnails
Contents