Nógrád Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 178-202. szám)

2008-08-06 / 182. szám

2008. AUGUSZTUS 6., SZERDA SPORTTÜKÖR Kialakult a mezőny labdarúgás. A napokban véglegessé vált a megyei I. osz­tályú labdarúgó-bajnokság 2008/2009-es idényének mező­nye. Az augusztus 16-án rajtoló pontvadászatban az utóbbi két év gyakorlatától eltérően - ami­kor az alapszakaszban Keleti- és Nyugati-csoportban küzdöttek az együttesek - tizennyolc csa­pat szerepel egy csoportban. A bajnok jogot szerez az NB IlI-as indulásra, az utolsó négy helye­zett viszont búcsúzni kénysze­rül, mivel a 2009/2010-es baj­nokságot már csak tizenhat csa­pat kezdi meg. Ahogy arról ko­rábban már beszámoltunk az előző évi aranyérmes Berkenye nem vállalta a magasabb osztá­lyú szereplést, hasonlóan a Mát- ra-csoport versenyszervezési bi­zottsága által az indulásra fel­kért Nagybátony és SBTC együt­teseihez. Bár az előző szezonban bennmaradást érő pozícióban zárt, a megfelelő feltételek hiá­nyában a Bánk és a Rétság kény­telen volt visszalépni, míg a II. osztály három aranyérmese, a Mihálygerge, a Nógrádkövesd és a Buják közül csak az utóbbi élt a feljebblépés lehetőségével. A megüresedett helyekre a ver­senybizottság legjobb kiesők­ként a Rimóc, a Cered és a Héhalom csapatait sorolta be. A megyei I. osztály 2008/2009. évi mezőnye: Ber­kenye, Buják, Cered, Héhalom,' Nógrád Nissan-Karancsberény, Karancslapujtő, Kisbágyon, Kisterenye, Mátranovák, Nagybátony, Palotás, Pásztó, Rimóc, MP Widenta Romhány, SBTC, Szécsény, Szügy, Tar. Nógrádi henger a brazilok ellen labdarúgás. A Magyar Labda­rúgó Szövetség meghívására az el­múlt héten a fővárosi Puskás Fe­renc Stadionban vendégszerepeit Nógrád megye U15TJ17-es kor­osztályú labdarúgó válogatottja. Fiataljaink a háromcsapatos minitomán igazán rangos riváli­sokkal szemben adhattak számot tudásukról, hiszen a Sebestyén Szilárd által irányított nógrádi csa­pat ellenfelei a brazil Sao Paulo hazánkban túrázó korosztályos együttese, illetve az ausztrál után­pótlás-válogatott voltak.- Az első találkozónkat már a kétszer harminc perces játékidő első részében sikerült eldönte­nünk, hiszen a szünetre háromgó­los vezetésre tettünk szert az ausztrálok ellen, akiknél végül 4- 0 arányban bizonyultunk jobb­nak - tudtuk meg Pusnik Zoltán csapatvezetőtől. - A brazil együt­tes ellen azután a fiúk még egy la­páttal rátettek, s valósággal lehen­gerelték nagynevű riválisukat Az 5- 1-es végeredmény azt gondo­lom önmagáért beszél. Annak el­lenére, hogy ez a korosztály elő­ször szerepelt ilyen összetételben, a fiúk nagyon kellemes meglepe­tést okoztak, s mind összjátékban, mind pedig a támadás befejezé­seknél remek teljesítményt nyúj­tottak. A kimagaslóan szereplő nógrá­di gárdában az alábbi játékosok léptek pályára a budapesti viada­lon: Fekete Attila (Kisterenye), Titon Milán (Salgótarján-Baglyas- alja FC) - kapusok, Kálmán Ri- chárd, Sebó Martin, Antal Tamás, Gyura Ádám (valamennyien Sal- gótarján-Baglyasalja FC), Juhász Tamás, Bobál Bence (mindketten SBTC) - védők, Kotroczó Róbert (Somoskőújfalu), Ferhan Gábor, Katona Balázs (mindketten SBTC), Kecskés Gábor, Rácz Alex, Oroszi István, Sárközi Tamás (valamen­nyien Salgótarján-Baglyasalja FC) - középpályások, Oláh Zoltán (SBTC), Znamecz Norbert, Tarlósi Milán (mindketten Salgótarján- Baglyasalja FC) - támadók. Két csapat hibátlan soproni UGA. A labdarúgó Sop­roni Liga 2. fordulójának eredmé­nyei: Győri ETO - DVSC-TEVA 0-3, MTK - Budapest Honvéd 1 -1, Va­sas - Újpest 4-2, Nyíregyháza - Siófok 1 -0, FC Fehérvár - Szom­bathely 1 -0, ZTE - Kecskeméti -0, Paks - REAC 1-3, Diósgyőr - Ga­bona Trans-Kaposvár 1 -0. A bajnokság állása 1. DVSC-TEVA 2 2 0 0 5-1 6 2. Vasas 2 2 0 0 5-2 6 3. REAC 2 1 1 0 4-2 4 4. Diósgyőr 5. Kaposvár 6. Haladás 7. ZTEFC 2 2 2 2 1 1 0 1 0 1 1 0 1 1 0 1 2-1 3-2 2-2 2-2 8. Nyíregyháza 2 10 1 1-1 9. Fehérvár FC 2 1 0 1 1-1 10. BFC Siófok 2 1 0 1 1-1 11. Paksi FC 2 1 0 1 3-4 12. Újpest FC 2 1 0 1 3-4 13. Bp. Honvéd 2 0 1 1 1-2 14. MTK Budapest 2 0 1 1 2-4 15. Kecskeméti 2 0 0 2 1-3 16. Győri ETO 2 0 0 2 1-5 Megvédte címét a Polc-Trade KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Polc-Trade-8. Nyári Kupa, Salgótarján A Polc-Trade (sárga mezben) remek mérkőzésen győzte le a GA-Magyarország csapatát A hét elején befejeződött a Sal­gótarjáni Városi Sportcentrum­ban megrendezett hagyományos Nyári Kupa, kispályás labdarú­gó-torna idei küzdelemsorozata. A néhány kifejezetten erre az al­kalomra összeállt alakulat mel­lett többnyire a városi bajnokság mezőnyéből verbuválódott tíz együttes a korábbi gyakorlattal ellentétben ezúttal körmérkőzé­ses rendszerben mérte össze tu­dását. Az aranyérmet, akárcsak egy esztendővel korábban, ismét a Polc-Trade együttese szerezte meg, igaz csupán hajszálon mú­lott, hogy a címvédő helyett nem a sorozat történetének legered­ményesebb csapata, a korábban már négy alkalommal diadal­maskodó GA-Magyarország ün­nepelhetett. A végső győzelemre még eséllyel pályázó két gárda remek színvonalú rangadóján azonban hiába volt szinte végig előnyben az Orosz Csaba vezette GA-Magyarország, a Polc-Trade huszáros hajrával fordítani tu­dott, így azután Babják Jánosék újabb egy évig őrizhetik a torna vándorserlegét. A viadal gólki­rálya a 43 gólos Pingiczer Tamás (Polc-Trade) lett, a legjobb ka­pusnak Petró Ferencet (GA- Magyarország), a legjobb me­zőnyjátékosnak Szklenár Kittit (Fél Vegyes), a legsportszerűbb csapatnak a Sóshartyánt, a leg­szimpatikusabb együttesnek pe­dig a Sajóvölgyét választották a szervezők, míg a „legjobb mene­dzser” különdíját Vilimi Szabolcs (GA-Magyarország) kapta. Eredmények 8. forduló. GA-Magyarország - Fél Vegyes 7-2. GL: Orosz Cs. (3), Bíró G. (2), Orosz T., ill. Farkas Zs., Kupi R. Axamo - Polc-Trade 3-4. GL: Radvánszky (2), Hornyák T., ill. Novák (2), Rácz M., Mrázik. Sajóvölgye - Szent Flórián 4-6. GL: Pünkösdi (2), Tóth Cs., Tóth P., ill. Szőllős T. 2, Balogh G. (2), Tol­di, Holczer. Karancsalja - Hanks 8-1. GL: Csicsman (3), Molnár G. (3), Lantos, Kiska, ill. Földi. Rallye - Sóshartyán 15-2. GL: Tarján (4), Drajkó (4), Szűcs Á. (2), Szabó (2), Pádár, Szokács, Csáki, ül. Király R, Weisz. 9. forduló. Fél Vegyes - Rallye 14-9. GL: Dobai (5), Szklenár (3), Szegedi (2), Misztarka (2), Tanner, Farkas Zs., ill. Tarján (5), Csáki (2), Szokács, Drajkó. Axamo - Sajóvölgye 6-1. GL: Radvánszky (2), Smelkó (2), He­gedűs M. (2), ill. Treiber. Karancsalja - Szent Flórián 4-3. GL: Molnár G. (2), Kiska, Sasvári, ill. Bölcső (3). Hanks - GA- Magyarország 3-9. GL-.Godó (2), Farkas Á., ill. Végi (2), Oláh L. (2), Orosz Cs. (2), Marosi, Szenográdi, Orosz T. Polc-Trade - Sóshartyán 29-5. GL: Pingiczer (28), Novák, ill. Király R, Tóth R, Szilárcsik R., Szilárcsik R, Weisz. 3. (pótolt) forduló. Fél Vegyes - Szent Flórián 4-3. GL: Tanner (2), Rigó Sz., Misztarka, ill. Bobrovics (2), Klagyvik. Rallye - Axamo 9-7. GL: Drajkó (8), Janik, ill. Horriyák T. (2), Czene (2), Jónás (2), Sebes­tyén. Karancsalja - Sajóvölgye 7-2. GL: Molnár G. (3), Kiska (2), Lantos (2), ill. Pünkösdi (2). GA- Magyarország - Polc-Trade 6-7. GL: Orosz Cs. (5), Marosi, ül. Kiss P. (2), Pingiczer (2), Székely, Mrázik, Molnár P. Sóshartyán - Hanks 2-9. GL: Kollár, Weisz, ill. Godó (3), Farkas Á. (2), Bandúr (2), Földi, Ivanics. 7. (pótolt) forduló. Fél Vegyes - Karancsalja 3-13. GL: Rigó Sz., Farkas Zs., Dobai, iü. Lantos Zs. (4), Molnár G. (4), Fekete L (3), Csicsman, Fekete Z. Rallye - GA- Magyarország 6-11. GL: Drajkó (4), Csáki (2), ill. Orosz Cs. (7), Orosz T. (2), Végi, Boros B. Szent Flórián - Polc-Trade 1-2. GL: He­gedűs R, iü. Pingiczer, Rácz M. Hanks - Sajóvölgye 0-1. GL: Pün­kösdi. Sóshartyán - Axamo 0-10. GL: Hegedűs M. (3), Medve (2), Hornyák T. (2), Hegedűs Á., Radvánszky, Sebestyén. A bajnokság végeredménye 1. Polc-Trade 9 9 0 0 89-27 27 2.GA-Magyaro. 9 7 0 2 80-39 21 3. Axamo 9 6 12 53-26 19 4. Karancsalja 9 6 12 58-34 19 5. Fél Vegyes 6. Rallye 9 4 14 9 4 14 49-53 13 60-54 13 7. Szent Flórián 9 3 0 6 35-32 9 8. Sajóvölgye 9 2 0 7 24- 59 6 9. Hanks 9 12 6 29-41 5 10. Sóshartyán 9 0 0 9 19-131 0 A Polc-Trade bajnokcsapatának tagjai: Lehoczki Tibor, Tóth Zoltán, Babják János, Bujtár Tamás, Hor­váth Péter, Jánosi Iván, Kiss Péter, Molnár Péter, Mrázik Ádám, Novák János, Pingiczer Tamás, Rácz Mihály, Székely József, Tóth Zsolt A góllövőlista élcsoportjának végeredménye. 43 gólos: Pingiczer Tamás (Polc-Trade), 37 gólos: Orosz Csába (GA- Magyarország), 21 gólos: Drajkó Ferenc (Rallye), 14 gólos: Dobai Ádám (Fél Vegyes), 13 gólos: Tar­ján Gergő (Rallye), 12 gólos: Bíró Gábor (GA-Magyarország), 11 gó­los: Csáki Krisztián, 10 gólos: Kiska János, Lantos Zsolt (mind­ketten Karancsalja). ■ H.P. SPORTTURMIX Labdarúgótornák n. vizslás kupa. A megyei II. osztályban szereplő Vizslás AC együttese á hét végén négycsa­patos felkészülési tornát rendez a helyi sportpályán. AII. Vizslás Kupán a rendező gárda ellenfe­lei a címvédő Rimóc, valamint a Somoskőújfalu és Kazár csapa­tai lesznek. A torna programja. Augusztus 9., szombat, 15 óra: Rimóc - Kazár. 17 óra: Vizslás - Somoskőújfalu. Augusztus 10., vasárnap, 15 óra: a 3. helyért. 17 óra: döntő. róna kupa. A Rónafaluért Ba­ráti Társaság augusztus 9-én rendezi meg az immár hagyo­mányos Róna Kupa kispályás labdarúgó tornát a városrész­ben. A sportdélelőtt ideje alatt tűzoltósági és rendőrségi bemu­tatók szórakoztatják a vendége­ket. Fehérvári nyert tájfutás. A morvaországi Jicin térségében lebonyolított öt- futamos versenyen hazánkat képviselve egyedüli magyar klubként Sramkó Tibor vezeté­sével rajthoz álltak a salgótarjá­ni Dornyay fiatal versenyzői is. A tarjáni különítményből Fehér­vári Zsolt összetettben a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Jicini ötnapos tájfutóverseny jobb taijáni eredményei. D12:3. Sramkó Réka 200:32. D14: 6. Huszár Adrienn 180:36,7. Cseh Anett 180:39. Dió: 7. Özsvárt Dó­ra 250:41. D18:2. Kovács Anett 281:30. H16: 5. Cserki Soma 306:24. H18: 1. Fehérvári Zsolt 211:03.3. Morvái András 247:21. H45:11 Sramkó Tibor 307:53. Hosszú a rövid is triatlon. Két nógrádi részt­vevője is volt a 24. Vasi Vasem­ber rövid távú - mely neve elle­nére azért egyáltalán nem rö­vid, mert 1,5 km úszásból, 40 km kerékpározásból, 10 km fu­tásból áll) országos bajnokság­nak múlt hét végén. A Tarjáni Tornádó Triatlon Egyesület ver­senyzője Kiss Brigitta a 36 női célbaérő között jó egy órával a junior korú győztes, Tóth Zsófia mögött 30. lett 3:00,12 órás idő­vel, ez egyben az U23-as kor­osztály nyolc indulója között a 8. helyet jelentette. Az erősebb nemnél célba ért 135 fő között csapattársa Szuhán Attila a fér­fi első, Bajai Péter idejétől ugyancsak egy órán felül (2:50,41) maradt el, ez abszo­lútban 104. a férfi 4-es kategó­ria 24 célbaérője között pedig a 14. helyet jelentette. Ma Gyarmaton a Szuperkupáért LABDARÚGÁS. A Karancs- lapujtő együttese nyerte a lab­darúgó Magyar Kupa 2008-2009-es megyei soroza­tának elsőként megrendezett döntőjét. Ez azt jelenti, hogy Berkenyével a megyei I. osztály bajnokával mérkőzhet meg az első alkalommal kiírt nógrádi Szuperkupáért. Karancslapujtő - Berkenye Augusztus 6., szerda, Balas­sagyarmat, 17 óra. Zsély László, a Karancs­lapujtő edzője: - A Berkenye a mérkőzés esélyese, amit bizo­nyítottak az elmúlt szezonban a teljesítményükkel is. A hét­közi meccsen valószínű, hogy nem tudunk majd komplett csapattal kiállni. Ennek ellené­re, egy jó mérkőzést várok. A készülő keret: Szabó A., Szabó K., Tóth, Cseh, Sági D., Fodor M., Fodor Zs., Szőrös, Bozsik, Lavaj, Ravasz G., Ács. Sérült: Oravecz. Hiányzó: Ko­vács, Kiss. Eltiltott: Zsély D. Füle Antal, a Berkenye játé­kos-edzője: - Jó kezdeménye­zésnek tartom a Szuperkupát. Játszhatunk egy várhatóan remek mérkőzést a bajnokság előtt. Mi túl vagyunk Magyar Kupa mérkőzésén, ahol az Új­pest II fiataljai átgázoltak raj­tunk. Kíváncsi vagyok, most mire lesz képes a csapat. Ter­mészetesen úgy készülünk er­re a meccsre is, hogy nyerni szeretnénk. A többi a pályán fog eldőlni. A várható kezdő csapat: Hisbéli - Zsibók, Hannus, Kábái, Czerman - Hugyecz, Nyikos, Nagy, Blaskó - Koszty, Földvári Sz. Sérült: nincs. Eltil­tott: nincs. ■ Balogh Tibor °99 Öt karika-öt játék °99 Játékra invitáljuk Olvasóinkat a pekingi olimpia ideje alatt,bem is egyszer: ötször. Aki figyelemmel j kísérte az eddigi ötkarikás játékokat, s most is a sport ünnepe lesz a legfontosabb számára, könnyen választ ad kérdéseinkre. Első kérdés; Melyik nemzet férfi vízilabda-válogatottja nyerte a 2004-es olimpiát? FI Magyarország I I Horvátország I I Szerbia • Név: ______________ I C ím: ______________ Tel efonszám/e-mail cím: ......__________________ A s zelvényt kitöltve és kivágva küldje el címünkre (3100 Salgótarján, Alkotmány út 9.) legkésőbb augusztus 12-ig. A helyes megfejtést beküldők között két negyedéves Nógrád Megyei Hírlap-előfizetést és a DeMarco Divatház 5000 forintos vásárlási utalványát sorsoljuk ki augusztus 14-én.

Next

/
Thumbnails
Contents