Nógrád Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 126-150. szám)
2008-06-21 / 143. szám
ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Horváth Boglárka MÉDIAPARTNERÜNK Éjjekiappal egész Nógrádban FM radio 100.4 www.radiofocus.hu NPORT.hu NOGRA0 MEGYE! ÍNFOPORTAL Telefon: (32) 416-455 Többnyire napos, ég, fokozódó felmelegedés. 9"771215M901000 08143 Miközben a munkatársak közösen dolgozva új élményeket szereztek, a település gyarapodott egy játszótérrel Több mint százan sürögtek-forogtak tegnap Somoskőújfaluban, ahol a Bayer Hungária Kft. munkatársai játszóteret építettek. A lelkes csapat egész nap festett, lapátolt, talicskázott és délután örömmel adták át a település gyerkőceinek a modern, esztétikus, az európai uniós szabályoknak megfelelő játszóparkot. Gulyás Edina Soaosköéjfaju. - A Bayer Hungária Kft. globálisan is nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra, Magyarországon azonban látjuk: szükség van igazi segítségre. Ez egyúttal motiválja is embereinket, mert látják, hogy valamit létrehoznak, valamit alkotnak - fogalmazott Burghard Bruhn, a vállalat ügyvezető igazgatója, a Közé^euró- pai régió vezetője, hozzátéve: - A játszótérépítést is azért választottuk, mert segíteni tudunk vele, a munka során pedig lehetőség van a dolgozók közötti kapcsolatok erősítésére. Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a vállalat száznegyven alkalmazottja vett részt a munkában, amely során mindenki nagyon jól érezte magát, nagyon lelkesen dolgozott. A szervezést a Hatteras Humánfejlesztési Kft végezte, amely öt éve foglalkozik karitatív tréningek szervezésével, többek között kórházi renoválások, sportpálya-felújítások, természetvédelmi területek támogatását vezénylik le.- A cég több mint húsz játszótér megépítését szervezte már meg az ország számos pontján, Nógrád megyében ez az első munkánk - fogalmazott Kiss Krisztina, a cég emberi erőforrás vezetője. Mint mondta, azért tartják fontosnak a karitatív tréningeket, mert azon túl, hogy a vállalat munkatársai jól érzik magukat, tényleges gyümölcse is van a munkájuknak.- A településhez kötődő Krepuska család egyik leszármazottja, Szalárdi Agnes a Bayer Hungária Kft. munkatársa, aki segített abban, hogy idén a mi községünkben épült meg ez a játszótér - fejtette ki Lichner András, a község polgármestere, hozzátéve: - Felmértük, hogy a falun belül hol lakik a legtöbb gyermek, így esett a választás erre az önkormányzati területre. Mint mondta, egy pécsi iparművész, Tóth Attila készítette a játékokat, a terület-előkészítő munkálatokat pedig a helyi közmunkások végezték. A polgár- mester hangsúlyozta, hogy a játszótér összes költségét a Bayer Hungária Kft. vállalta magára, amely körülbelül négymillió forintos beruházást jelent. A nap végére elkészült az európai uniós szabványoknak megfelelő gyerekpark, amelyben hét játék kapott helyet. A fából készült eszközök között megtalálható a hinta, a csúszda, a mérleghinta, de homokozó is csalogatja a gyerekeket. A tér köré tujákat ültettek, valamint pihenőpadokat és esztétikus szemétgyűjtőket is kihelyeztek, így a település minden lakója kellemesen eltöltheti az új játszótéren szabad idejét. A NÓGRÁD I HÍRLAP tartalmából: Több olyan olcsó mentőládát is meg lehet vásárolni Magyarországon, amiben emberi életre veszélyes eszközök vannak - ezt állítja a legnagyobb hazai kötszergyár tulajdonosa. A kínálat már az elmúlt években is sokat romlott, de amióta elterjedt, hogy a rendőrség kiemelten figyel a ládákra, elképesztő felszereltséggel kerülnek forgalomba. Szakemberek szerint négyezer forint alatt lehetetlen a magyar szabványnak megfelelő és valóban használható elsősegélynyújtó ládát forgalomba hozni. Ennek ellenére, már ezer forintért is be lehet szerezni. Igaz, abból hiányzik az olló, nem steril a kötszer és fertőtlenítő kendő helyett papír zsebkendőt találtunk benne. Bemutatták a tervezők az első hazai gyártású hibridautó prototípusát Az öröm azért nem felhőtlen: a Sok) egyelőre nem működik, különleges motorját még fejlesztik. Az ígéretek szerint azonban 2012-re legördül az első szériaérett jármű az egyelőre szintén csak tervezőasztalon létező gyártósorról Szurkolunk érte! Ajándék autó a kórháznak H. B. Salgótarján. Egy Ford Mondeo típusú személygépkocsit vehetett át a napokban a Szent Lázár Megyei Kórház vezetése Romhányi Tibortól, a Romhányi Ford autószalon tulajdonosától. Mint megtudtuk, a betegszállítási tevékenység miatt az egészségügyi intézmény gépjárműparkja felújításra szorult, ezért keresték meg a kereskedőt, aki egy viszonylag új autót adott el kedvezményesen az egészségügyi intézménynek. Kaszás Erika, a kórház gazdasági igazgatója elmondta, azért döntöttek e mellett az autószalon mellett, mert ezek az autók eddig is megbízhatóságukról voltak híresek. Az átvétel során Kaszás Erika köszönetét mondott a megyei önkormányzatnak, amely költségvetésében biztosította a személygépkocsi árát, valamint Romhányi Tibornak, akinek személyében a kórházi alapítvány támogatóját is tisztelik. Fotó, gyúr™ ™or AUTO-TRADE '91 Kit. müszahí uizsga Deieienthezés néiKüi. aKár azonnal, minden típusra, motorkerékpárra is! SzgK. 14 990 Ft. Kishaszonl. 16 990 Ft. saigótarián. Forgácn A. út 100 Beieienthezés: 32/512-244 «vári ahciónh: ^ a szerviz munHadijáDóll as autó Saigótarián. ipari parti til.: 32/420-100 tax.: 32/420-000 E-ntaii: rsaoio@rsauto.hu Utah: unuw.rsauto.hu fensthermfib MEGYEI VEZÉRKÉPVISELET MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK FORGALMAZÁSA, BEÉPÍTÉSE. 3100 Salgótarján, Kassai sor 4. Tel.: 32/421-287. Nyitva tartás: h-p 9-17, sz., 9-13. Bánki Hétvége Louis Armstrong nyomdokain 5. LOUIS ARMSTRONG jázzmznvAL A BÁND-TÓ PARTJÁN JÚNIUS 27-2«. 2 nap varázslatos környezetben a tradicionális swing és dixie zene szerelmeseinek. JÚNIUS 27. PfNIlE, 19 ÓHÁTÓL • Hot Jazz Band • Herbert Christ and His Rythm Kings • Riverboat Ramblers (UKR) JÚNIUS 28. SZOMBAT, It ÓIÁTÓL • Storyville Jazz Band (a Tó Wellness Hotel kertjében) • Melódia Big Band zenés felvonulása a Bánki-tó körül • Gyárfás Trió, Micheller Myrtill, Pleszkán Frigyes • Jazz Steps • Joe Murányi and His All Stars (Antoine Trommelen Quartet, Lázár István) A fesztivál házigazdája az Idén 80 esztendős Joe Muiányi, Louis Armstrong utolsó klarinétosa JEGYÉRTÉKESÍTÉS: A HELYSZÍNEN ÉS A TÓ WELLNESS HOTELBEN (BÁNK, PETŐFI ÉT 73; T.: 06 30 515 4440) A programokról bővebb információt a www.jazzfesztival.hu oldalon olvashatnak. Találkozunk a Bánki-tó partján június utolsó hétvégéjén! QUAESTOR Szombaton is nyitva 9-13 óráig. Foci Eb 5x4 méteres kivetítőn Salgótarján Fő terén! Szsnlnton: 20.45 órakor Hollandia - Oroszország lasárMp: Spanyolország - Olaszország Salgótarjánban, a nyugati városrészben 60 ntes (2 x 27 m^es helyiség + vizesblokk) ingatlan eladó. Érdeklődni a 06-20/911 -7872-es telefonon. Csapatot és játszóteret építettek % I I mléni