Nógrád Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 126-150. szám)

2008-06-21 / 143. szám

2 NOGRAD MEGYE 2008. JÚNIUS 21., SZOMBAT Új alapokra építenek a mérnökök A közelmúltban mérföldkőhöz érkezett a Nóg- rád Megyei Mérnöki Kamara, hiszen tisztújításon döntöttek a tagok arról, ki vezesse a következő' négy esztendőben a patinás szervezetet. Ahogyan arról már a Nógrád Megyei Hírlap korábban is beszámolt, a ka­mara elnökének Bózvári Józsefet, salgótarjáni mérnö­köt választották.- Hogyan született meg a gon­dolat; hogy versenybe szálljon az elnöki tisztségért?- A jelölési szakaszban keres­tek meg kamarai tagok azzal a kéréssel, hogy vállalnám-e az el­nökséget, s azt a munkát, ami az­zal jár. Fontos, hogy a munkára tegyük a hangsúlyt, hiszen szá­momra nem elsősorban maga a funkció, hanem a hozzá kötődő feladatok jelentettek kihívást. Többek közt az, hogy a kamarai tagság és a vezetés közötti kap­csolatot új alapokra helyezzük.- Milyen változásokat jelent mindez?- Dinamikus és hatékony kap­csolati formát igyekszünk beve­zetni, melynek középpontjában az információáramlás áll. Fon­tos, hogy a tagságot ellássuk a munkájukhoz szükséges fontos információkkal, javítva ezáltal is versenyhelyzetüket, erősítve pi­aci pozícióikat. Ezen gondolatok jegyében tartottuk a napokban első kamarai vezetőségi ülésün­ket, melyen többek között az el­nöki jelölés szakaszában álta­lam készített programot is meg­tárgyaltuk és megkezdtük a munkát ezzel kapcsolatban.- Miben különbözik a munka- módszer a korábbiakhoz képest?- Az első és talán legfontosabb változást az jelenti, hogy nem­csak az elnökség, hanem az egész tagság bármikor elérhe­ti a kamarát érintő anyagokat. Ebben természetesen nagy szerep hárul az elektronikus formára, illetve az internetes felhasználási lehetőségre. Ez lehetőséget biztosít szá­munkra, hogy az elnökségi üléseken úgy vitassunk majd meg egy-egy kérdést, hogy a tagság már véleményezte azt. A rendszeresség biztosítását pedig a kamarai hírlevél je­lenti, melyet szintén az internet segítségével teszünk elérhetővé a tagok számára. Éppen emiatt fontos, hogy azon kamarai tagjaink, akik nem kapták meg az első hír­levelünket - mert nincs lead­va, vagy már megváltozott az internetes elérhetősége - jelent­kezzenek e-mailben a nogradrnegvei.mernokkamara® chello.hu címen. Hatékony kama­rai munkát csak a tagok közötti folyamatos párbeszéd alapján tu­dok elképzelni.- Hogyan fogadta a tagág eze­ket az új módszereket, az új prog­ramot?- A munka még csak most kezdődött, és ahogyan az eddigi­ekből is kiderült, igyekszik az elnökség úgy alakítani a mun­káját, hogy mind a 219 tag véle­ményét meghallgassuk és asze­rint dolgozzuk ki a továbbiakat. Ennek keretében az első hírle­velünk részét képezte a progra­munk, hogy azok a tagok is meg­ismerjék azt, akik a vezetőségvá­lasztó taggyűlésen nem voltak jelen. Nemcsak az elektronikus adatgyűjtés és a háttérben újra­Bózvári József szerveződő belső munka lesz új­donság. A kamarai véleménye­zés rendjén is módosítani sze­retnénk oly módon, hogy az anyagokat minden tagunk meg-, kapja, így bárki kifejtheti az ál­láspontját egy-egy témában. Mindezt úgy, hogy gyakorlatilag minimális költséget igényel, hi­szen nincs szükség sem papír, sem postaköltségre, de ehhez az kell, hogy a tagok frissítsék ada­taikat és éljenek ezekkel a lehe­tőségekkel. Persze mindezt úgy tesszük, hogy szakcsoportok szerint is tudjanak dolgozni a Nógrád megyei mérnökök.- Ezeknek a dolgoknak techni­kai és személyi feltételei is van­nak. Ez megoldott?- így van, az említett tevé­kenységeknek személyi és tech­nikai vonzata is van. Jelenleg egy részmunkaidős kamarai tit­kárunk és titkárnőnk van. A pre­cíz és pontos munkavégzés­hez vélhetően a létszám bő­vítésben kell majd gondol­kodnunk. Ezt az elnökség elé fogom terjeszteni, ahogyan azt is, hogy a következő esz­tendőkben milyen arculattal, gazdasági, média és civil szervezetekkel való kapcso­lati rendszerrel dolgozzon a kamaránk. Mindez novem­berre kristályosodhat ki, amikor már lesz tapasztala­tunk az új módszerekkel kapcsolatban. Azt viszont fontos leszögezni, hogy an­nak a szervezetnek, amely a megye mérnökpotenciálját összefogja és képviseli, a tag­ság és a megye lakossága fe­lé is ennek megfelelő a súlyt kell, hogy mutasson. A kamara nyit­ni kíván a nyilvánosság felé oly módon, hogy folyamatosan be­mutatja a mérnökök közremű­ködésével megvalósult létesít­ményeket. A kamara büszkén mutatja majd be azon mérnöke­inek munkáját, amelyek valódi értéket közvetítenek minden­napjainkba. Ennek a sorozatnak a nyitó állomása a már a Nógrád Megyei Hírlapban is megjelent nyitott nap, melyet az érdeklő­dőknek tartunk a mai napon 10 órakor (június 21, szombat - szerk. megj.). Salgótarjánban a baglyasaljai Baglyaskő otthon bemutatásával. Kérem, jöjjenek el megnézni, érdemes! A későbbiekben aztán egy központi kirakatportál lehetősé­geit kihasználva már előre sze­retnénk bemutatni a készülő be­ruházásokat. Például makettek­kel, részletes grafikákkal, vagy háromdimenziós animációval, mely sokkal könnyebben elkép­zelhetővé tehette volna a nagy- közönség számára a most meg­újult sportcsarnokot, vagy az el­készült tehermentesítő utat. Ezek mellett nyitni kíván a ka­mara a pályaválasztás előtt álló fiatalok felé is. Napjaink mérnöktársadalmá­nak is felelőssége van abban, hogy az arra alkalmas fiatalok mérnöki pályára való jutását a maga eszközeivel segítse. A me­gye mérnöki alkotásainak, tör­ténelmének digitális archiválá­sán keresztül kapcsolódást kíná­lunk a középiskolásoknak a ka­marához. Segítséget várunk a di­ákoktól ebben a tevékenységben, ahol ma ők vannak „otthon”. Cserébe segít­séget kínálunk - például szak­mai utakon való térítésmentes részvétellel - a szakma szépsé­geinek megismerésében, ahol reményeink szerint néhány év múlva szintén „otthon” lesznek majd. S talán a tanulást követő­en, az elhelyezkedés is egysze­rűbb lesz a már megismert „kol­légák” által működtetett cégek­nél itt, Nógrádban. Akit érdekel­nek a fenti gondolatok, jelent­kezzen az én címemen : palocorszag@chello.hu.- Mindezek fényében mit jelent önnek megfelelni az új kihívás­nak, megfelelni a mérnöki szak­mának?- Örülök annak, hogy mér­nök lettem. Nagyon szeretem a munkámat és szeretem ezt a vi­déket, melyben boldogulásomat a szakmában és a magánéletem­ben is megtaláltam. Célomul tűztem ki - ahogyan elnökségi tagjaink is -, hogy rangot ad­junk a mérnöki munka megíté­lésének, bizonyítsuk, hogy a nógrádi mérnöktársadalom olyan szellemi tőkét hordoz ma­gában, amely tökéletesen meg tud felelni a kor kihívásainak. A feltételek tehát adottak, a töb­bi pedig csak rajtunk áll. SŐZVÁR1 JÓZSEF családjával Salgótarjánban élő mérnök, a Pannon-Forrás Kft. egyik ügyvezetője. Szilaspogonyi gyökerek­kel rendelkezik, három gyermek édesapja. 1999-ben az „Év vízellátás-csatornázás tervezője” lett, 2005-ben pedig az „Év mérnöke” címet is elnyerte a mérnöki kamarától. 2007-ben „Szilaspogony község díszpolgára” címet kapta a szülőfalujától. Az elnök saját bevallása szerint mindháromnak nagyon örült, de a legutóbbi jelenti számára a legtöbbet. Befektetés a jövőbe Az Észak-magyarországi Regi­onális Munkaügyi Központ 2004- 2007. közötti időszakban valósí­totta meg a Humánerőforrás Fej­lesztési Operatív Programját (HEFOP 1.1), melynek keretében közel 7000 hátrányos helyzetű munkanélküli ember kapott esélyt a munkaerőpiacra történő be-, illetve visszakerülésre. A résztvevők közül 5100 fő szerez­te meg első, vagy új szakmáját, s közel 3200 fő jutott a program se­gítségével munkalehetőséghez. Az Európai Unió társfinanszí­rozásával 2008-ban a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP 1.1.2) keretében régiónk­ban újabb programot indítottunk „Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoz­tatásáért” címmel, melynek megvalósítására 2008-2009. év folyamán kerül sor. Ki vehet részt a programban? A program azokat az álláske­resőket kívánja támogatni, akik­nél a munkaügyi szervezet ha­gyományos eszközeivel eddig nem tudott vagy nem tud meg­felelő eredményt elérni. Támo­gatható célcsoportok: 1. A legfeljebb alapfokú isko­lai végzettséggel - 8 vagy 10 osz­tályos általános iskola -, illetve még azzal sem rendelkezők, 2. pályakezdők, illetve a 25 év alatti álláskeresők, 3. a programba történő bevo­nás időpontjában az ötvenedik életévüket betöltött személyek, 4. akik a programba való belé­pést megelőző 12 hónapon belül gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, terhességi-gyermekágyi segély­ben, gyermekgondozási díjban vagy ápolási díjban részesültek, 5. akiknek családjában leg­alább 2 fő munkanélküli sze­mély van. Ön Is a program résztvevője lehet, amennyiben: • álláskereső, • a fent ismertetett öt célcsoport valamelyikének megfelel, • a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel ren­delkezik, • oktatási intézmény nappali ta­gozatán nem folytat tanulmá­nyokat, • öregségi nyugdíjra nem jogosult, • az alkalmi foglalkoztatásnak minősülő jogviszony kivételé­vel munkaviszonyban nem áll és egyéb kereső tevékenysé­get sem folytat, • elhelyezkedése érdekében a munkaügyi központ kiren­deltségével álláskeresési meg­állapodást köt, • a megfelelő munkahelyre szó­ló állásajánlatot elfogadja, • a munkaügyi központ kiren­deltsége álláskeresőként nyil­vántartja, s elhelyezkedése ér­dekében együttműködik az álla­mi foglalkoztatási szervezettel. Az egyénre szabott szolgáltatá­si és támogatási elemek kínálatá­ból olyan segítő tevékenységek választhatók ki a résztvevők szá­mára, amelyek a képzést, a támo­gatott foglalkozást (munkagya- korlat-szerzést, munkatapaszta­lat-szerzést, munkakipróbálást, il­letve e támogatások igénybevétel­ét) segítik. A munkaügyi szervezet támogat minden olyan személyes fejlesztést, amely hoz­zájárul a résztvevő munkaerő-pi­aci esélyeinek javításához. Új coop-üzlet nyílt Városias ellátás Karancsberényben Új coop-üzlet nyílt tegnap Karancsberényben, s ezzel egy időben a régi boltját bezárta a Salgó Center Coop Zrt. A településen lévő ropiüzeme területéből hasított ki egy darabkát a társaság, hogy a kor színvonalának megfelelő boltot nyithasson a festői szépségű faluban, megteremtve a városias ellátás feltételeit. A mintegy 200 négyzetméter alapterületű épület a vadonatúj berendezéssel együtt mintegy 40 millió forintba került, az in­duló árukészlet pedig eléri a 10 millió forintot - mondta el ér­deklődésünkre Dóra Gyula, a társaság közelmúltban újravá­lasztott elnök-vezérigazgatója. Bővült a bolt létszáma is, hiszen tegnaptól 5 helybéli kereskedő­nek ad munkát az impozáns coop-üzlet. A hosszan elnyúló fa­lu távolabbi részéből érkezők számára elegáns parkolót alakí­tottak ki, s persze gondoltak a kerékpárral vásárlókra is. A nyitó napon számos ked­vezmény várta a bolt közönsé­gét. Elsősorban is a nyitási ak­ció, amelynek keretében egy sor terméket csábító áron lehetett beszerezni. Emellett a 2 ezer fo­rint felett vásárlók körében sor­solást rendeztek, amelyen aján­dékutalványokat nyerhettek a szerencsések. S nem maradt el a kóstoló sem; a pogácsa, s az üdítő jólesett a nagy melegben, a helybeliek pedig túrós le­pénnyel lepték meg a vásárló- közönséget. Az üzlet belülről szemlélve igazi városi kínálattal várja a fa­lusi lakosságot. Elérhető benne a friss tőkehús, a baromfi, a fa­gyasztott termékek széles vá­lasztéka, a friss pékáru, a tejter­mékek, a zöld áru, a háztartási szerek, sőt helyben sütött Fornetti sütemények is. Sisa József, a társaság keres­kedelmi vezetője azt is elmond­ta, hogy ebben az üzletben is be­vezetik a törzsvásárlói rend­szert, amellyel még több kedvez­ményhez jutnak a herényiek. A nyitási árak egyébként június 30-áig élnek az új coop-üzletben, ám utána sem kell sopánkodni­uk a vásárlóknak, hiszen a coop- hálózat kéthetente frissíti akciós ajánlatát. A most megnyílt karancs- berényi bolt a nyári melegben üde színfolt, szó szerint is, hi­szen klimatizált eladótérrel várja a betérőket hétköznap es­te hat óráig, szombaton délig. ▲ TNL

Next

/
Thumbnails
Contents