Nógrád Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-125. szám)
2008-05-20 / 115. szám
2008. MÁJUS 20. ELETMOD ■■■■■■■ Drótszamarak a csomagtartón bringaszállítás Tetőn, vonóhorgon vagy hátsó ajtón - széles a választék Fejlődik a hazai kerékpár- út-hálózat és nő a bringaturisták száma is. Ők néha autóval indulnak a távolabbi tájakra. Ilyenkor a kerékpárból csomag lesz. Árvay N. Tivadar A hollandoktól még messze vagyunk, de a budapesti Kritikus Tömeg kerékpáros felvonuláson összegyűlő sokaság láttán bizakodhatunk: idővel bringás nemzet leszünk. A Balaton, a Fertő és a Tisza-tó már körbejárható két keréken, de vannak bringautak az ország más tájain is. Júliusra a 6-os számú európai turistaút (EV6) hazai nyomvonalát is kitáblázzák: az összefüggő kerékpárút ezzel Rajkától Herceg- szántóig húzódik. Az ország másik végére persze kevesen indulnak bringával: a drótszamarak autón utaznak. Szerencsére a rögzítőeszközök tárháza széles. Van tetőre szerelhető, vonóhorogra, csomagtérajtóra biggyeszthető. Az alkalmi bringások bérelhetnek is ilyen- szerkezetet, de aki sokat túrázik, jobb, ha áldoz a kerékpártartóra. Választáskor az ár mellett a bringák számát, típusát és az autó adottságait kell figyelembe venni. A legegyszerűbbek a tetőre szerelhető tartók. Ezeket néhány ezer forintért be lehet szerezni a hipermarketekben. Az olcsóbb darabok nem zárhatók és keveset bírnak. Rögzítésükhöz a csomagban található tartozékok szükségesek. A blokkot érdemes megőrizni, mert gyakran a ki- csomagolás után derül ki, hogy a szerkezet nem passzol az autóhoz, noha a használati utasítás szerint „univerzális” darab. A kerékpártartót jobb szaküzletben - autós boltban, csomagtartókkal foglalkozó cégeknél - beszerezni. Ott a felszerelésben is segítenek. A tetősínre rögzíthető, szóló kerékpártartók közül a tízezer forint körüliek már sokat tudnak. Rozsdamentes szerelvényeikkel, állítható bilincseikkel, gumírozott alkatrészeikkel minden kerékpárt biztonságosan rögzítenek. A jobbakon erős zár- szerkezet található, hogy a bringa akkor is a tetőn maradhasson, amikor magára marad az' autó. A tetőn a bringák nem akadályozzák a csomagtartó nyitását és a kilátást sem. A drótszamarak ugyanakkor itt vannak a leginkább kitéve a felpattanó kavillyen is van: az Opel Corsa gyári kerékpártartóját a lökhárítóba rejtették Olcsó bérlet alkalmakra, saját tartó a profiknak Felszerelés módja Szállítható kerékpár Bérleti díj* Vételár Tetőre** 1 db 300 Ft/naptól 1500 Ft-tól Tetőre** (zárható) 1 db 1000 Ft/nap 3 000 Ft-tól Tetőre** (márkás) 1 db 1000 Ft/nap 20000 Ft-tól Vonóhorogra 2-3 db 1000 Ft/nap 15 000 Ft-tól Vonóhorogra 4 db n. a. 37 000 Ft-tól Hátsó ajtóra 3 db n. a. 10 000 Ft-tól * A BÉRLETI DÍJ MELLETT 5-10 EZER FORINT LETÉTTEL KELL SZÁMOLNI. ** A TETŐRE SZERELT TÍPUSOKHOZ TETŐCSOMAGTARTÓ KELL, ÉNNEK BÉRLETI DÍJA KÖRÜLBELÜL NAPI 1500 FORINT. AZ ÁRAK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK. • csóknak, repkedő rovaroknak, és ebben a helyzetben fejtik ki a legnagyobb légellenállást. Ez két- három literes fogyasztástöbbletet jelenthet száz kilométeren. A vonóhorgon vagy a hátsó ajtón viszont „szélárnyékban” utazhatnak a biciklik. A hátrány, hogy nehézkessé válik a rakodás, korlátozott a kilátás, és ha a bringák az eredetit eltakarják, pótvilágítás és -rendszámtábla is kötelező. Ezek a szállítóeszközök drágábbak is, de két-három bringa felakasztható rájuk. A legolcsóbbakért tízezer, de egy komoly darabért 50-70 ezer forintot is elkérnek. Utóbbiakhoz gyárilag járnak a pótlámpák és a kiegészítők. A vonóhorogra csatlakozó típusokkal van a legkevesebb gond, csak a horog teherbírására kell ügyelni. A kasztnira felfekvő tartóknál viszont előfordulhatnak problémák: nem nyitható az ötödik ajtó, nem használható a hátsó ablaktörlő, vagy a rögzítőkampók felsértik a fényezést. Előbbiekről a használati utasítás ad tájékoztatást, ha nem lehet ablaktörlőzni, nincs mese, el kell felejteni a kapcsolót. A lakk a kampók alá ragasztott gumidarabbal azonban megóvható. HÍRSÁV Életmód rovatunk heti oldalainak témái ► KEDD AUTÓ* MOTOR SZERDA UTA2ÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Az Opelnél az Astra a legsikeresebb modell ELKÉSZÜLT a tízmilliomodik Opel Astra. A modell 1991- ben váltotta a Kadettet. Az 1998-ig gyártott első Astrából 4,1, a második generációból 3,8, míg a 2004- ben bemutatott harmadik nemzedékből eddig 1,9 milliót értékesítettek. Hatszáz lóerős Corvette Európának KAPHATÓ LESZ Európában is a General Motors új szörnyetege, a Corvette ZRl-es. Az év végén jelennek meg az első példányok a kereskedésekben. A 6,2 literes motorral szerelt sportkocsi 647 lóerős. Csúcssebessége 330 km/óra. Mindehhez visszafogott fogyasztást és versenyképes árat ígérnek. @ további érdekességek: www.reggel.hu HIRDETÉS SUZUKI A mi autónk Márkakereskedőink: Balassagyarmat, SUZUKI IPOLY Ady E. út 47. Tel.: 35-300^279 Bajcsy Zs. út 2. Tel.: 32-423-842 Pásztó, SUZUKI PILA Fő u. 149. Tel.: 32-460-845 • Salgótarján, SUZUKI SALGO Csupa öröm. Ahogy körülnézel és kicsit magasabbról látsz mindent. A forma, a tér, az élmény, a lehetőségek. Aztán a megérkezés biztonsága és öröme. Te is érzed. Ők is érzik. Mire vársz? Csobbanj! ■s (kombinált): 4,5-5,9 1/100 km; CO -kibocsátás: 120-142 g/km.