Nógrád Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-125. szám)
2008-05-20 / 115. szám
2008. MÁJUS 20., KEDD KOZELET így válaszolt Szanyi Tibor a kérdésre, megpályázza-e az MSZP frakcióvezetői posztját Lendvai Ildikóval szemben. Szanyi is új frakciószabályzatot javasolt az egypárti kormányzás miatt. Tegnap azonban csak az apróbb változtatásokat fogadtak el. Ebből az is következhet hogy Szanyi nem indul a posztért. Azt sem tudni még mikor választanak. Talán június elején. Magyar hegymászónő halt meg Ausztriában balesetben életét vesztette egy magyar hegymászónő az ausztriai Rexalpe-hegy- ségben, Reichenau közelében. A szerencsétlenséget a rögzítőkötél szerkezetének meghibásodása okozhatta. A hegymászónő négyméteres magasságból zuhant le. Megbüntetve Kóka és Molnár is 'molnár lajos volt miniszter és Kóka János pártelnök is 25 ezer forintos bírságot kapott, amiért nem szavazott a kormány átalakításáról. A pénzt be kell fizetniük az SZDSZ alapítványának. Elnézést kért a HM a helikopteres malőrért elnézést kért a honvédség a szombati veszélyes helikopterleszállás miatt. A MI- 24-es rotorjának szele a ligetben több árust ledöntött a lábáról, standok dőltek el. A honvédelmi tárca (HM) a károk megtérítését ígéri. Simonyi a műszaki zsenik klubjában Charles simonyi magyaramerikai szoftverfejlesztőt is az ptóbbi fél évszázad vezető „műszaki látnokai” közé sorolta az amerikai PC World. A lap 50 olyan újító zsenit választott ki, akiknek a tevékenysége nélkül sosem lett volna tudományos forradalom. Simonyi. Még az űrt is megjárta. Idilli nyugalom tegnap délelőtt Budapesten a Markó utcai bíróság épületénél. Szinte az egész környéket lezárták a rendfenntartók. Nem is volt „balhé". Gárda-per kordon mögött készültség Nem volt botrány a hermetikusan elzárt bíróságon Nem született ítélet a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület megszüntetéséért folytatott perben tegnap. Maros László „Ezek a győriek” - nyugtázza a fővárosi Markó utcát lezáró kordonok felé masírozó gárdisták láttán az egyik bajtársuk. A csapat elfoglalja helyét a rácsok mellett, hogy jelenlétükkel vállaljanak szolidaritást a Magyar Gárdával. Bejutni sem a több tucat gárdistának, sem a szimpatizánsoknak nincs esélyük a Fővárosi Bíróság épülete elé. Az érkezőknek előzetesen kellett bejelentkezniük, majd háromszor is igazoltatják őket, elkerülendő a legutóbbi tárgyalás közjátékát. A feloszlatást az ügyészség kezdeményezte, a Gárda működése nem felel meg az egyesületi törvénynek. Az ügyészséghez „beavatkozóként” - ez olyan személy vagy egyesület, amelynek jogi érdeke fűződik a per kimeneteléhez - a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) és a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége is csatlakozott. Az egyesülettel szimpatizálva megjelent a Jobbik, három civil szervezet és egy magánszemély is. Utóbbi Mónus Áron, aki Adolf Hitler Mein Kampfjának magyar nyelvű kiadásával híresült el. „2007-ben ötször törtek be a tanyámra” - méltatlankodik Mónus, aki szerint a rendőrök nem voltak hajlandók elbújni a házában és „kilesni” a tolvajokat. így ezt a Magyar Gárda megtehetné. Többször próbálja őt leinteni a bírónő, de nem elég erélyes, így a könyvkiadó eljut oda, hogy Mein Kampfjaít azért foglalták le, hogy ugyanezt a művet „Soros György boltjai drágábban árulhassák”. A gárdisták ellenfelei félelem- keltéssel és rasszizmussal vádolják a gárdát. Egri Oszkár, a Mazsihisz jogi képviselője szerint az egyesületnek tulajdonítható kijelentések ellentétesek az emberi méltósághoz fűződő joggal és sértik a magyar zsidókat is. Kolompár Orbán OCÖ-elnök pedig úgy véli, a cigányság egészével szembeni diszkrimináció és megfélemlítő felvonulások szembemennek az európaisággal és a demokráciával. Gaudi-Nagy Tamás, az egyesület ügyvédje nem lát okot a feloszlatásra. Sőt ez a lépés az egyesülési jog súlyos korlátozását jelentené. Alkotmánybíróságra vinné az ügyet. Az ügyészség firtatja még, hogy a Magyar Gárda Egyesület milyen kapcsolatban áll a Magyar Gárda Mozgalommal. A kereset az előbbit érinti. Vona Gábor Jobbik-elnök, aki egyben az egyesület elnöke, azt állítja, tagjaik nem gárdisták, a két szervezet között nincs alá-fólé rendelt- ségi viszony. A gárdisták saját forrásból is gazdálkodnak, amit maguk adnak össze fizetésükből. Ezt állítja később a tanúként beidézett Dósa István, a Gárda főkapitánya is, aki büszke rá, hogy rendezvényeiken sosem történt rendbontás. A tárgyalást június 30-án folytatják, ekkor ítélet is születhet. Van, aki nagyobb termet akar a tárgyalásra egy korábban bírónőként dolgozó ügyvéd sem jutott be előzetes regisztráció hiányában tegnap a tárgyalóterembe. Szerinte az eljárás a polgári per- rendtartás szabályaival ellentétes: nyilvános tárgyalásról legfeljebb végzéssel lehet bárkit távol tartani. Korábban Morvái Krisztina, a rendőri túlkapásokat vizsgáló Civil Jogász Bizottság egykori társelnöke is kérte a bíróságot, nagyobb teremben legyen a per. Reformpárti gazdasági vezetők fognak Orbánnal is egyeztetni A hazai gazdasági élet szereplői egyeztetésbe kezdenek a Fidesz elnökével. Az Orbán Viktorral május 27-én esedékes találkozót sürgető vezetők jórészt abból aló érdekképviseletből kerülnek ki - többek között a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Joint Venture Szövetség -, akik két évvel ezelőtt kiáltványban fogalmazták meg az ország előtt álló legfontosabb gazdasági lépéseket. Azóta szerintük csak az államháztartás helyzetén sikerült javítani. A VOSZ tegnap jelezte: teljesen természetes, hogy a gazdasági szereplők a kormánypárttal, a kormányfővel és az ellenzékkel is tárgyalnak a magyar gazdaság- politika jövőjéről. Orbán után az SZDSZ vezetőjével tárgyalnak, de megvárják az elnökválasztás végeredményét. A gazdasági elit mélyreható reformokat, „második kiegyezést” szorgalmaz. ■ K. T. Házhoz ment rabolni a makói mészáros Rablásl szándékkal érkezett a makói családi házhoz a három gyilkosság feltételezett elkövetője - derül ki a fiatalember részleges beismerő vallomásából. A rendőrség szerint ezt támasztja alá, hogy a 26 éves férfi magával vitte az elkövetés egyik eszközét, egy tíz és fél centiméter pengéjű kést. A brutális gyilkosság áldozatait egy családtag fedezte fel. Mindhármukat halálra szur- kálták. Miután a brutális késeléstől eltört a penge, a férfi a kezébe kerülő tárgyakkal sújtott le áldozataira. így ölt meg egy 7 8 esztendős asszonyt, annak 21 éves lány unokáját és egy fiatal férfit, aki a lány udvarlója volt. Felmerült, hogy a fiatal férfi áldozat is részt vehetett elkövetőként a bűnügyben, de ezt a rendőrség nem erősítette meg. ■ Felesküdött a sokat támadott Gyenesei t. ház Az új miniszter ismét cáfolta a személye ellen felhozott vádakat A kormány először bukott, de Szili Katalin nem sírt Tegnap délután egy órakor felesküdött feladatára a parlamentben Gyenesei István. Az új kormánytagok közül utolsóként téti fogadalmat az új önkormányzati miniszter. Gyenesei István állítólagos pénzügyeit már napok óta hevesen feszegeti a jobboldali sajtó. Tegnap megint válaszolt: „Határozottan kijelentem, mindazok a negatív állítások, amelyek 17 éves Somogy megyei tevékenységemmel összefüggésben a sajtóban megjelentek, nem felelnek meg a valóságnak. Ezt pontosan tudják azok is, akik aktívan közreműködtek a személyemet érintő, de szakmai alkalmasságomat meg nem kérdőjelező lejárató kampányban. A jövőben kizárólag a tárca előtt álló feladatok megvalósítására, közös érdekeink képviseletére kívánok összpontosítani” - nyilatkozott az új miniszter. Az elmúlt napokban a parlamenti patkó több oldaláról is támadásokat szenvedett el Gyenesei István. Tegnapi eskütételét követően is rögtön felcsaptak a viharok az új miniszter tárcája körül. Tasó László fideszes honatya az önkormányzatok kivé- reztetésével vádolta meg a kormányt. Elmondása szerint több mint háromezer önkormányzatból több száz haldoklik, a kormányzat mégis évről évre kurtítja támogatásukat. ■ K. T. Gyenesei István esküjét hallgatja a parlament Tegnap másodszor is leszavazták az MSZP kisebbségi kormányát. Először Tibet ügyében. Az Országgyűlés a kormány- párti tiltakozás ellenére 186 igen és 181 nem szavazat mellett napirendre tűzte azon négypárti ellenzéki indítványról szóló szavazást, amely felkéri a parlamentet, szólítsa fel Kínát az emberi jogok tiszteletben tartására. Emellett szorgalmazza, a magyar kormány támogassa Peking és a dalai láma közötti pár1 beszédet Tibet autonómiájáról. Szili Katalin a napirendre tűzésről döntő voksolás előtt cáfolta az Index értesülését, miszerint még a csütörtöki házbizottsági ülésen szüneteltette volna a jegyzőkönyvvezetést, majd „sírva kérlelte volna a képviselőket”, hátráljanak ki a határozat mögül, mivel ő éppen Kínába készül. Kóka János mindeközben közölte: a Liberális Internacio- nálé elfogadta pártja indítványát: a szervezet tagországai bojkottálják az olimpia megnyitóját. A kisebbségi lét hátrányait másodszor is megtapasztalta az MSZP. A képviselők 180:178 arányban nem támogatták, hogy szerdán záruljon le a közbeszerzési törvény módosításának általános vitája. ■ K. T. ■ Először szavazták le az MSZP kisebbségi kormányát.