Nógrád Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-22 / 94. szám

2 2008. ÁPRILIS 22., KEDD NÓGRÁD MEGYE Tíz év helyett huszonöt Szécsény. A város tulajdonában lévő sóderbánya tó és környé­ke, a tavat az Ipollyal összekötő csatorna, amelyhez 18 méter széles partsáv tartozik, haszná­lati jogának 25 évre történő meghosszabbítását kérte a vá­rosi önkormányzattól a Petőfi Horgász Egyesület. Az egyesü­let és az Ipolyvidéki Tájvédelmi Egyesület 20 millió forint beru­házással közösen valósították meg a 600 méter hosszú két méter mély csatornarendszert. Az egyesület 290 tagja rendbe tartja a tó környékét, évente két alkalommal társadalmi mun­kát végeznek. Az önkormány­zat az elmúlt időszakban úgy döntött, hogy a használati jogot tíz évre hosszabbítja meg. Vidu Pál az egyesület elnöke a dön­tés után úgy nyilatkozott, hogy ez számukra kedvezőtlen, hosszú távú fejlesztési elképze­lésüket a döntés bizonytalanná teszi. Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet polgármester is azt mondta, hogy ő személy szerint egyetért a Petőfi Horgász Egye­sület kérésével, de az ülésen a többség akarata érvényesült. A horgászok februári év végi köz­gyűlésén is szóba került, hogy a terület használati jogát csak tíz évre kapták meg. A legutóbbi önkormányzati ülésen Sümegi Tamás képviselő elmondta, hogy a horgászok kö­zül többen is felkeresték, s arra kérték, hogy a testület vizsgálja felül a döntését. A képviselő az ülésen indítványozta a téma új­ra napirendre tűzését, amellyel a képviselők egyetértettek. A döntéskor mindenki arra szava­zott, hogy a használati időt tíz évről huszonöt évre hosszabbít­sák meg. Benkő Cs. Gyula képei Romhány. A Nógrád megyei kö­tődésű budapesti Bendő Cs. Gyula Ferenczy - díjas festő­művész alkotásaiból április 26- án ló órakor a romhányi műve­lődési otthon nagytermében nyílik kiállítás. Az alkotásokat Sagyibó Sándorné a helyi isko­la igazgatója, rajztanár, festő ajánlja az érdeklődők figyelmé­be. A művészt bemutatja Termán Béla villamosmérnök, az alkotó egykori romhányi gimnazista osztálytársa. A megnyitón közreműködik Nagy Erika a helyi iskola 8. osztályos tanulója. A kiállítást május 12- ig lehet megtekinteni. Az épület marad de lesz Penny Áruház (Folytatás az 1. oldalról) felbontja a szerződést, hiszen az eredeti megegyezés nem er­ről szólt. Borik Alberttól Szécsényi városvédő egyesület elnökétől is kaptunk egy iratot, mely szerint az épület védelem alá helyezéséről népszavazást kezdeményeznek. Ezt követően megindult az egyeztetés a Penny Markettel. Nyilvánvaló­vá tették számunkra, hogy nem óhajtanak a népakarattal szembe menni, oly annyira nem, hogy ha népszavazásra kerül a sor, elállnak a vételi szándéktól. Ez esetben az ön- kormányzatunk elesik a 95 millió forint vételártól. Ameny- nyiben ez bekövetkezik az ön­erő hiányában nem tudjuk megvalósítani azokat a fejlesz­tési elképzeléseket, amit ebben és a következő évben az uniós pályázati pénzből terveztük megvalósítani. Ezek a beruhá­zások az óvoda építése, az ah­hoz tartozó parkoló saját erőből történő megvalósítása, az egészségügyi központ fejleszté­se, utak felújítása, a városköz­pont fejlesztés második ütemé­nek megvalósítása, ahol már a pályázat benyújtásánál igazol­ni kell az önerőt. A tárgyalás során az volt a vevő végső dön­tése, hogy a békesség kedvéért maradjon meg az épület, ők nem tartanak rá igényt. Az ön- kormányzat készíttesse el a te­rületmegosztást. Az épület a hozzátartozó területtel tovább­ra is az önkormányzat tulajdo­nában marad. A mellette lévő területet a Penny Market meg­vásárolja. Ez viszont azt jelenti, hogy a 95 millió forint helyett 65 millió forintot fizetnek. A Penny Market ajánlatát a kép­viselő-testület elfogadta.- Mi lesz az épület további sor­sa?- A többi hozzáhasonló épület­tel helyi védelem alá helyezzük, ami azt jelenti, hogy nem lehet lebontani, kívülről átalakítani. A könyvtár már kiköltözött onnan a művelődési központba. A kép­viselő-testület úgy döntött, hogy az épületet és a hozzátartozó te­rületet, ami összesen 630 négy­zetméter, eladásra meghirdet­jük. A Penny Markettel kikötött, megállapodás is tartalmazza, hogy a könyvtár épületét lebon­tani vagy arra emeletet építeni nem lehet. Nyilván belső átalakí­tásokra, tetőtér beépítésre sor kerülhet. Abban bízom, hogy az épületet, amit vagyonrendele- tünk alapján eladásra meghir­dettünk, 30 millió forintért el tudjuk adni. Burkolás és ablakcsere FIATALOK A PINCÉBEN Zabaf. A helyi önkormányzat tervei között szerepel a polgár- mesteri hivatal előtti terület burkolása, valamint az ötven­éves nyílászárók cseréje az energiahatékonyabb felhasz­nálás érdekében. Mindkét be­ruházás igen fontos, hiszen az önkormányzat épületében mű­ködik az idősek napközi ottho­na, a teleház, valamint itt ta­lálható a közösségi tér is, amely a helyi rendezvények helyszíne. Nógrádslpck. A közelmúltban alakult meg 26 fővel a Nógrádsipeki Fiatalok Közhasznú Egyesülete és azóta tagjaik száma közel negy­venre nőtt. Az önkormányzat a polgármesteri hivatal pincehelyiségében biztosít „otthont” az egyesület összejöveteleihez. A szécsényi kistérségben elindult gyermekszegénység elleni nemzeti program keretében kaptak a felújításra 640 ezer forintos támogatást, illet­ve a fiatalok is nyertek pályázati pénzt, valamint a munkálatokban is segítettek. Az új közösségi tér folyamatosan készül, leverték a vakolatot, burkolták a padlót, vizesblokkot alakítottak ki és a berendezési tárgyak többsége is a helyére került. Az egyesület tagjai számos rendezvényt szerveznek, többek között április 30-án éjszaka tábortűz köré gyűlnek, május elsején pedig a polgármesteri hi­vatal előtti salakos pályán sportvetélkedőt rendeznek. A község tevékenysége azért ér­demelte ki a legrangosabb he­lyezést, mert „a falumegújítás minden területét érintő telepü­lésfejlesztés jellemzi”. A rendez­vény szervezői itt külön kitértek a kazári hagyományok őrzésére, a helyi identitástudat erősítésé­re, az építészeti emlékek megőr­zésére, s nem utolsó sorban em­lítést tettek a színvonalas pályá­zati dokumentációról is, amely nagyban segítette a győzelmet. Az elismerő oklevelet, vala­mint a Zsolnay-váza emléktár­gyat Forgách Barnabás, az FVM szakállamtitkára, Szaló Péter, az ÖTM (Önkormányzati és Te­rületfejlesztési Minisztérium) államtitkára, valamint Mada­ras Attila, a falumegújítási díj § Molnár Katalin az elismerést igazoló dokumentummal szakértői bizottságának elnöke adta át. Molnár Katalin, a község pol­gármestere nagyon büszke falu­jára és az elért sikerekre. Mint mondta, Kazár már lázasan ké­szül az ÖTM képviselőinek láto­gatására, akik nyáron látogat­nak el a faluba, s szemügyre ve­szik a település eddig elért ered­ményeit. Két év múlva pedig a nógrádi falu ad otthont a falu­megújítási díj ceremóniájának, ahol a többi pályázó is megis­merheti a községet és betekint­het az ottani varázslatos életbe. Virágosítás, pataktisztítás... Varsáfiy. A település tisztán tartá­sán, rendezésén, parkosításán 21 közmunkás dolgozik a község­ben. Közülük tizenhármán közcé­lú foglalkoztatottak, akik a tartó­san munkanélküliek közül kerül­tek ki, nyolcán pedig a munka­ügyi központ értékteremtő köz­munkaprogramjának keretében tevékenykednek. Feladataik közé tartozik többek között a fűnyírás, a növények ültetése és locsolása, a vízelvezető árkok és a patak taka­rítása. A közelmúltban végezték el az óvoda udvarának parkosítá­sát és három járdaszakasz felújí­tását. Az önkormányzat tervei kö­zött szerepel az úgynevezett Ivó­kút, egy forrás környezetének ter­méskő burkolattal való megerősí­tése, valamint egy nyársaló és egy pihenőhely kialakítása. Kazár ismét győzelmet aratott Falufejlesztésben is első a nógrádi község Tápiógyörgyét is elkápráztatták a Kazáriak Újabb megtisztelő cím illeti meg ezentúl a hagyomá­nyairól is híres nógrádi községet. Kazár lett az első a Magyarországi Falumegújítási Díj pályázatán, s egy­ben megkapta a jogot országunk képviseletére az Eu­rópai Falumegújítási Díj elnevezésű versenyen. Pádár Zsófia Kazár. A település képviselői az elmúlt hét péntekén látogattak el Tápiógyörgyére - a tavalyi győztes községbe -, ahol átve­hették azt a jutalmat, amely je­les bizonyítéka az ott működő, kiváló szakmai munkának, cél- tudatosságnak és fejlesztésnek.- Kazár falumegújítási tevé­kenységének eredményei jól pél­dázzák, hogy egy adott telepü­lés tárgyi, szellemi és kulturális értékeinek megőrzése nemcsak célként értelmezhető, hanem eszközként is, amelynek kedve­ző kihatásai lehetnek a helyi tár­sadalmi folyamatokra, az életmi­nőségre és a település vonzere­jére is - hangzott el a díjátadón. Játsszon és nyerjen a 15 éves Opel Kenderesivei és a Nógrád Megyei Hírlappal! Küldiőn nekünk egy szüllnapl üdvözletei és öné lehet a 100 ezer forint értékű ajándék utalvány. Ha 2008. április 30-ig új Opelt vásárol nálunk, kétszemélyes utat nyerhet 200 ezer forint értékben. Ünnepeljen velünk! Opel Kenderes!, Salgótarján, Rákóczi út 13$, www.opelkendcresi.hu fcsssteíefc á mápkémmkedfebei) # a Negrkl Megy« Hfríáp máreli#

Next

/
Thumbnails
Contents