Nógrád Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-22 / 94. szám

2008. ÁPRILIS 22, KEDD 3 NÓGRÁD MEGYE „Nekünk 8" Salgótarján. A Dűvő Népzenei Együttes ad hangversenyt ápri­lis 23-án szerdán 18 órától a Váczi Gyula Alapfokú Művé­szetoktatási Intézmény hang­versenytermében, Nekünk 8 címmel. Az eseménynek a bér­letes sorozat keretében ad he­lyet az intézmény. Filmmaraton Pásztó. A múltidéző Zsigmond- nap előestéjén rendezik meg a reneszánsz filmmaratont ápri­lis 26-án, szombaton 16 órától a művelődési központban talál­ható ifjúsági klubban. Az ér­deklődők díjmentesen nézhetik meg többek között a Szerelmes Shakespeare, az 1492-A Paradi­csom meghódítása, és a Fekete Vipera című filmeket. Főzőverseny Rétság. A városi majális kerete­in belül, május elsején 9 órától főzőversenyt hirdetnek. A meg­mérettetésről bővebb felvilágo­sítást kérni és nevezni a műve­lődési központ irodájában lehet április 25-ig. Nyílt nap a zeneiskolában Salgótarján. Zene, néptánc és képzőművészet tanszakokkal tervezi indítani a következő tanévét a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Ezzel kapcsolatban minden fontos információról tájékozód­hatnak a szülők és a tanulók az intézmény április 24-i, csütörtö­ki nyílt tanítási napján, 15 és 18 óra között. A tavaly kiválóra mi­nősített iskolában az eddigiek­hez hasonlóan tizenkilenc hangszeren tanulhatnak a gye­rekek, fiatalok, de előképzés, magánének és népi ének is ré­sze lesz a zeneművészeti okta­tásnak. Képzőművészeti sza­kon a rajz-, festészet, a grafika, textil-, és a tűzzománc készítés, illetve a szobrászat alapjait sa­játíthatják el a gyerekek Színházi est Salgótarján. „Két férfi egy nő meg egy férfi” címmel láthatják az érdeklődők a L'art pour Part Társulat színházi estjét ápriüs 25-én 19 órától a József Attila Művelődési és Konferencia Központban. Az előadásra 1800 forintért, korlátozott számban kaphatók jegyek a művelődési központban. Rózsavölgyisek országos sikere VII ORSZÁGOS FUVOLADJIO ES KISEGYÜTTES tanulmányi VERSENY Balassagyarmat, zoutt Rózsavölgyi Mark Műves Balassagyarmat színvonalas versengésnek adott otthont Április 18-án, 19-én és 20-án rendezte meg az Oktatá­si és Kulturális Minisztérium által támogatott YII. Or­szágos Fuvoladuó és Kisegyüttes Tanulmányi Ver­senyt a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola. Szabó Andrea Balassagyarmat. A rangos verse­nyen - melynek célja a fuvola­duó kamarazenélés, és a csak kíséret nélküli fuvola kisegyüt­tesek népszerűsítése, illetve a pódium és szakmai megméret­tetés - nem kevesebb, mint 36 iskola 170 növendéke, illetve 46 tanára vett részt. Többek között Ajkáról, Bajáról, Békéscsabá­ról, Budapestről, Debrecenből, Gödöllőről, Kecskemétről, Pécs­ről, Győrből, Szegedről érkez­tek versenyzők, úgyszólván szinte az egész ország tehetsé­ges fuvolásai megmérettették magukat. A duók kategóriájá­ban a négy korcsoport mellett még diák-tanár összeállítás is szerepelt, a kisegyüttesek pe­dig külön kategóriát képeztek. A zsűri tagjai Matuz István fu­volaművész, tanszékvezető ta­nár, Csetényi Gyula fuvolamű­vész, tanszékvezető tanár és Ásztai Csabáné fuvolatanár, is­kolaigazgató voltak. Matuz Ist­ván elmondta: a» 1991-ben el­indított, három évente megren­dezett versenyen 11 ősbemuta­tó hangzott el, s a megmérette­tés a zenepedagógiára és az elő­adó művészetre egyaránt jóté­kony hatást tesz. - Létszámban és minőségben évről évre erő­södik a verseny, szakmailag a legszínvonalasabb talán az idei volt - szögezte le a zsűri elnöke. A duó kategória első korcso­portjában a székesfehérváriak taroltak, a második korcsoport­ban a bólyiak lettek az elsők, a harmadik korcsoportban a deb­receniek győztek. A negyedik korcsoportban szép hazai siker született: Frecska Rebeka és Nagy Renáta rózsavölgyis növen­dékek, Kanyó András művészta­nár tanítványai vitték el a pál­mát - megosztottan a derecskéi duóval. Az ötödik korcsoport győztesei a győriek lettek csak­úgy mint a triók és a kvartettek versenyében szintén Győr lett az első. A nagyobb együttesek kate­góriájában ugyancsak Győr és Pécel győzött. Szintén balassa­gyarmati siker az, hogy a har­madik korcsoportban Kanyó András tanítványai, Pekáry An­na és Szebedy Mária dicséretben részesült, míg a Magyar Zenei Tánc Szövetség felkészítő tanári díját Kanyó András, a Rózsavöl­gyi Márk Művészeti Iskola taná­ra nyerte el. A kiválóan megrendezett, színvonalas tanulmányi ver­senyt az első helyezettek gála­műsora zárta az intézmény zsú­folásig megtelt hangversenyter­mében. Kórustalálkozót rendeztek Szécsény. A balassagyarmat Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola szécsényi tagintéz­ménye az elmúlt csütörtökön a szécsényi Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtárban rendezte meg a XVII. me­gyei ifjúsági kórustalálkozót. Dr. Serfőzöné dr. Fábián Erzsébet a város polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd a műsor szóvivője Csatlós Noémi pedagógus a helyi városi könyvtár vezetője, fellépésük előtt bemutatta a kórusokat. A szécsényi zenés randevún hat csoport mutatkozott be. A Szécsényi Városi Gyermekkar, Bakosné Bá­nyai Mária és Lévárdi Beáta karnagy szak­mai vezetésével készült fel a találkozóra. Előadásukon közreműködött Barát Vitaiina, Csuka László zongorán, Palánki Éva, Kiss Petra, Ocsovszki Ditta fuvolán. A bátonyterenyei Erkel Ferenc Általános Is­kola kis kórusát Nagyné Koszta Zsuzsanna vezényelte, zongorán közreműködött Háryné Koronczi Gabriella. A salgótarjáni SKÁID Kodály Zoltán tagiskola kicsinyek kórusát Valecsikné Tamás Zsuzsanna vezé­nyelte. Zongorakísérőjük Torják Vilmosáé volt. A balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Mű­vészeti Iskola gyermekkórusát Franko Beá­ta vezényelte. Közreműködtek: Lévárdi Beá­ta zongorán, Frecska Rebeka fuvolán, Baráz Renáta gordonkán, szólót énekelt Halasi Bi­anka. A bátonyterenyei általános iskola nagy kórusát Gubnóné Nagy Piroska vezényelte. Zongorán közreműködött Háriné Koronczi Gabriella. A SKÁID Kodály Zoltán tagiskola nagycsoportjának Karácsonyáé Kaposi Ida volt a karnagya. Közreműködött Torják Vilmosné zongorán, szólót énekeltek a 8. osztályos tanulók. A találkozó végén Ember Csaba a balassa­gyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Isko­la igazgatója annak a reményének adott han­got, hogy az ifjúsági kórustagok közül, ké­sőbb többen a felnőtt kórusokban fogják to­vább folytatni a közös éneklést. RÓLUNK SZÓL FARAGÓ ZOLTÁN Föld, föld, föld! Nógrád nagyon szegény, a templom egerével kart karbaöltve sétálhatna, ha az egerek szoktak volna ilyet csi­nálni. Mifelénk ritka a meleg víz, nincs borvidék, a történel­mi múlt emlékei közül kevés, maradt meg épségben, vagy leg alábbis látványos formában, bezártak a bányák, a gyárak, elment sok szakember, a diá­kok vissza sem jönnek, munka­hely alig akad... Gazdasági ér­telemben szegény a megye - vi­szont annyi természeti érték, mint amennyi itt van, nem sok helyen akad! Ma, a Föld napján nem árt gondolnunk erre, mert minden kincsnél, gazdagságnál többet ér - maga a Föld nevű bolygó. Nógrádban kétszer annyi az er­dő, mint amennyi a magyar át­lag, s az alföldi megyék erdős­ültségét többszörösen felülmúl­ja. A hegyes-völgyes terep teszi, hogy az évezredek során nem volt érdemes felszántani, lege­lővé és gyümölcsössé alakítani ezt a tájat, csak a völgyek alját és a kevésbé meredek dombol­dalakat vette kezelésbe az em­ber. Az utóbbi másfél évtizedben ezek is háttérbe szorultak a ked­vezőbb adottságú vidékek érté kesebb termőföldjeihez képest - ámbár a szlovák szalonna, a kínai tarkabab, a francia lek­vár és a kaliforniai aszalt szilva korában nagy kérdés, hogy ugyan mire van szükség ebben az országban? Marad mine­künk a természet, a maga szép­ségében, az ember okozta gond­jaival és bajaival együtt. Ez sem apróság, hiszen ma már a ter­mészeti környezet kisebb kiterje­désű, mint azok, amelyeken mát otthagyta nagy és durva ökológiai lábnyomát az ember. Föld és víz, fi és fa, tűz és le­vegő nélkül nincs élet, előbbiek minősége pedig meghatározza az élet minőségét is, anyagiak­tól ßggetlenül. Nógrád nagyon szegény, környezete pedig pénz­re nem, vagy csak nehezen vált­ható. Mégis a miénk, s becsül­jük meg addig, amíg lehet, méginkább próbáljuk megőriz­ni unokáinknak -, ha az embe­ri gondatlanság hagyja... Mert fő az egészség! Palotás. Ez a település, valamint a szomszédos Héhalom, Kisbágyon és Egyházas­dengeleg úgy határozott, egész­ségtervet kell létrehozni, ezt kí­vánja a lakosság érdeke. A mikrotérségi népesség egészsé­gi állapota sem jobb ugyanis az országosnál, egyebek mellett szív- és keringési, mozgásszervi betegségek rontják az életminő­séget, s akik nem betegek, azok is túl sok kockázati tényezőnek, úgynevezett rizikófaktornak te­szik ki testi-lelki épségüket. Másrészt az itt élők szemléleté­re jellemző az aktivitás ösztön­zése: nem elég másoktól, felül­ről várni a segítségre, klnek-ki- nek személyesen is tennie kell azért, hogy megelőzze a bajo­kat, elkerülje a súlyos, krónikus egészségkárosodást. A négy fa­lu mindezek jegyében fogott össze és vett részt - Nógrádból egyedüliként - sikeresen a Part­nerség az- egészségért címmel meghirdetett pályázaton, me­lyet kistérségi népegészségügyi modell-program létrehozására indítottak el. A tervelőkészítés fázisában ingyenes szűréseket és felméré­seket is végeztek, ezek eredmé­nye is megerősítette, hogy szük­ség van egy jól felépített, tényle­ges megoldásokat javasló terv­csomagra. Tornát indítottak túl­súlyos gyermekek részére, és folyamatos kapcsolatot tartottak, tartanak fenn a már említett pá­lyázatot meghirdető Egészség­porta Egyesülettel, amely infor­mációkkal, tanácsokkal is támo­gatja a „négyek” szándékának valóra váltását. A legutolsó, ide kapcsolódó, fontos esemény pe­dig a nemrégiben Kecskeméten megrendezett konferencia volt, ez alkalommal az érintett nóg­rádi falvakat Palotás, személye­sen pedig Szabó Mihály polgár- mester, Vinczéné Pálinkás Erika, alpolgármester és Varga Józsefié, védőnő képviselte. A fa­luvezető kerekasztal-beszélgeté- sen fejthette ki elképzeléseiket, s szintén a térség nevében az al­polgármester és a védőnő szá­molt be a közös munka eddigi állomásairól. Az egészségtervek május 31- ig készülnek el. VIRÁGOS VADKERT Érsekvadkert. A település is büszkélkedhet körforgalmi csomóponttal és ha már ilyen van a 22-es úton akkor szépen karban is tartják azt. Aki a napokban arra jár, tulipánokkal találkozhat és gyö­nyörködhet bennük míg arra vár, hogy behajthasson a körforgalomba.

Next

/
Thumbnails
Contents