Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-08 / 58. szám
2008. MÁRCIUS 8., SZOMBAT GAZDASÁG HIRSAV A magyar gazdaság az uniós szint alatt nőtt tavaly az ország gazdasági teljesítménye 1,3 százalékkal bővült, a növekedés húzóereje és a változatlanul dinamikus exportnövekedés forrása továbbra is az ipar hozzáadott értékének emelkedése volt - közölte a KSH. A múlt évben jelentősen lassult a gazdaság: egy évvel korábban még négyszázalékos volt a bővülés. Olcsóbbak lehetnek a panellakások AZ ENERGETIKAILAG nem felújított, nagy alapterületű, hetvenes években épült panellakások ára akár 7-8 százalékkal csökkenhet az idén - derül ki az Otthon Centrum közleményéből. A hasz- náltlakás-piacon 5-10 százalék közötti keresletmérséklő- désre lehet számítani. Hullámvasutazott tegnap a forint napközbeni 267 forintért is jegyezték tegnap az eurót. Ennek oka a piacon elterjedt hír, amely szerint rendkívüli ülésre gyűlt össze a jegybank monetáris tanácsa. A bank nem kommentálta az értesüléseket. Késő délután 264 forint alatt is járt az árfolyam, este hatkor viszont ismét 265 forint fölé kúszott. A Hi A Hírsávot a támogatja. A BUX-index 2008. március 7-én 22 600 [Nyitóérték: 22 241 22 235 Változás: 1,56% I Előző napi ........:...............1........ zár óérték: 15.39. a Ní»Vork+ f....... 22 588 tőzsde nyitása f\ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK Z008.03.07. Részvény Wolsó »{Ft! Változás |%} Miió Ft Forrás 2 299 +4,50 0,02 Orco 16800 +1,20 0,41 TvNetwork 355 +1,13 0,55 Zwack 15 005 +0,03 ' 0,07 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Vátasí%j MHIÓft Synergon 1370-5,71 347 Richter 36425-2.85 2522 Egis 17660-1,86 144 OTP 6500-1,81 22220 MTelekom 815-1,21 1309 Mól 22 855-0,60 2 726 A BUX-index az elmúlt napokban 24400 24000 23692 23600 23 200 22 800 22 400 22 000 22 369 21600.----------------------------------------------------------------------pony/ 02.28 02.29 03.03 03.04 03.05 03.06 / 1,3,1 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. március 7-én. /Ft $/Ft CHF/Ft t t t 266,01 172,74 169,29 +3,26 Ft +1,36 Ft +3,14 Ft Nyárra elkészül az M7-es autópálya Kétséges volt, hogy tartani lehet-e a határidőt Gőzerővel folyik a Nagykanizsa és Balatonkeresztúr közötti autópálya-szakasz kivitelezése. Képünkön Nagyrécse határában zajlik az építkezés. Ha az időjárás nem szól közbe, akkor úgy néz ki, hogy még a nyári főszezon előtt elkészülhet az M7-es autópálya még hiányzó szakasza. Korábban ugyanis egy részen hetekig állt a munka, mert a három építőcég egyike, a Viadom fizetés- képtelenné vált. Tóth Marcella Úgy tűnik, hogy június végén - még a nagy turistaroham előtt - birtokba vehetik az autósok az M7-es még hiányzó Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti szakaszát. „Az építkezés jelenleg az ütemezés szerint halad, a kivitelező cég teljes erőbedobással dolgozik” - mondta el érdeklődésünkre Béni Gyöngyi, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője. Az építkezésen nyújtott műszakokat vezettek be, mindennap dolgoznak. Vannak olyan szakaszok, ahol éjjel sem állnak le a gépek. Tavaly ősszel ugyanis még igencsak kétséges volt, hogy határidőre elkészülhet a 35,5 kilométeres szakasz. A 43,8 milliárd forintos beruházást elnyerő Porr-Viadom-Terrag-Asdag konzorcium egyik tagja, a Viadom ugyanis fizetésképtelenné vált. Emiatt pedig több hétre leállt a munka az építési terület egy részén. A Viadom kiesése azért is okozott komoly fennakadást, mert ez a cég építette volna a Balatonkeresztúr és a Nagykanizsa közötti szakasz kétharmadát, vagyis 23,4 kilométernyi sztrádát. A Viadom munkaterületeit és feladatait végül a konAZ autópálya-építkezések is vonzzák a feketemunkásokat. Az M7-es autópálya zalai építkezésén végzett ellenőrzésen tizennégy munkáltatóból tizenkettő szabálytalanul foglalkoztatta alkalmazottait. A hatóságok negyven- nyolc munkavállalót ellenzorcium megmaradt két tagja vette át. Most úgy néz ki, hogy sikerül behozni a lemaradást. Ha az időjárás sem szól közbe, akkor tartható lesz a május 31- ei kivitelezési határidő. Ez azt jelenti, hogy eddig az időpontig kell a kivitelezőnek készre jelenteni az útszakaszt. Ezt követi a körülbelül egy hónapos műszaki átadás-átvételi procedúra. Ekkor minden hatóság és önkormányzat, amely engedélyt adott az útszakaszra, megnézi, hogy minden a beadott papírok alapján valósult-e meg. Ezzel párhuzamosan folyik a Nemzeti Közlekedési Hatóság őriztek, közülük huszonhárom embert munkaszerződés vagy bejelentés nélkül foglalkoztattak. Ezért a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. felszólította a kivitelezőt, hogy azonnal bontson szerződést a jogsértő alvállalkozókkal. Az idén elkészülő útszakaszok Útszakasz Kivitelezés határideje M7 Balatonkeresztúr és Nagykanizsa között Május 31. MO keleti szektor Július 31. MO Északi Duna-híd Augusztus 31. M6-M0 érdi tető Szeptember 30. Mura-híd Október 31. FORRÁS: NEMZETI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTŐ ZRT. vizsgálata. Ez a szerv dönt arról, hogy átadható-e a forgalomnak az elkészült autópálya. így ha minden jól megy, akkor már június végén Budapesttől a hor- vát határig autópályán lehet utazni. Az MO-s keleti szektoránál is várhatóan tartani lehet a július végi határidőt. Mostanra a területi problémák jó része megoldódott. Egyedül az MO-s és az M3- as autópályákat Nagytarcsa és Gödöllő között összekötő hat kilométeres szakasz építése húzódik. A kivitelezőt nyáron választják ki, s 2011-re készülhet el az útszakasz. Az Északi Duna-hidat augusztus végig kell átadni, így őszre ez a szakasz is járható lesz. Feketemunkásokat találtak az M7-es építésénél Hétszázmilliót vittek el a hazai egészségkasszából a külföldi kezelések A külföldön ellátott magyar közbiztosítottak gyógykezeléséért 680 millió forint értékű számla érkezett tavaly az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz. Ellenben a nálunk gyógyított külföldieket 180 millió forint értékben látták el a hazai szolgáltatók - mondta ej a Világgazdaságnak Lengyel Balázs, az Országos -Egészség- biztosítási Pénztár nemzetközi főosztályának vezetője. Áz ösz- szegek közötti különbség oka, hogy az EU országaiból többen keresik föl hazánkat, mint ahány magyar utazik, ám tény az is, hogy nálunk lényegesen alacsonyabbak a gyógyítás díjtételei. A magyar biztosítottak által az európai egészségbiztosítási kártyával igénybe vett szükséges ellátások után tavaly 5600 számla érkezett az OEP-hez. A legkisebb összegek a 10-15 eurós háziorvosi díjakat, a legnagyobbak a Németországban üzemi balesetet szenvedett biztosítottak után járó milliós ősz- szegeket tartalmazták. A sürgős ellátások mellett - indokolt esetben - előre tervezhető külföldi beavatkozásokat is finanszíroz az OEP. Tavaly 430 biztosított ellátásáért 860 milliót fizetett. Ezekre a beavatkozásokra akkor kerülhet sor, ha egy nemzetközileg már elfogadott kezelés hazánkban még nem elérhető. Fontos szempont az is, hogy az elvégzésétől sikeres gyógyulás várható. A külföldi kezelésekről a hazai orvosi szakma ajánlása alapján döntenek. E beavatkozások között tavaly volt tüdő- és élő donoros májátültetés, speciális gerincműtét, különleges onkológiai sugárkezelés, genetikai vizsgálat. A külföldi beavatkozások OEP-kasszája felülről nyitott. A rugalmasságot az is indokolja, hogy gyakran az ellátásokat követő fél- egy éven belül kapja csak meg a számlát a biztosító, így akkor kell fizetnie. ■ VG Külföldi gyógykezelés (ENGEDÉLYEZETT) 2005 2006 2007 Millió forint 492,6 680,1 859,7 Eset 330 338 430 FORRÁS: VOGYŰJTÉS Nem lesz kötelező értékalapú ingatlanadóztatás adócsomag Májustól csak az engedélyköteles tevékenységek tartoznak a fordított áfakörbe Ismét egy kisebb adócsomag sorsáról dönt hétfőn az Ország- gyűlés. Ekkor voksolnak a képviselők az alapvetően az általános forgalmi adóról, illetve az adózás rendjéről szóló törvény hiányosságait pótló egyes adótörvényekről. A módosítás legérdekesebb eleme mégsem az említett jogszabályokhoz, hanem a helyi adókról szóló törvényhez kötődik. A parlament költségvetési bizottsága ugyanis jóváhagyta azt a módosító indítványt, amely 2009-től is lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok négyzetméter alapon is kivethessék az építményadót. A korábban elfogadott törvények szerint jövőre kötelező lett volna áttérni az önkormányzatoknak előírása szerint csak azokhoz a az értékalapú adóztatásra. törvényekhez lehet módosító in- A parlamenti Házszabály fő dítványt benyújtani, amelyekre A házak kertjében álló fák metszéséért is áfás számlát kell adni kiterjed az eredeti törvényjavaslat. A költségvetési bizottság kihasználta azt a kiskaput, hogy mint az első helyen kijelölt bizottság dönt arról, hogy egy módosító indítvány benyújtása ház- szabályszerű-e. Az adócsomag több ponton rendezi a korábban sok vitát kiváltott fordított általános forgalmi adóztatásra vonatkozó kérdéseket. Szűkül azoknak a tevékenységeknek a köre, amelyeknél a vevő számítaná fel, és fizetné meg az áfát. A javaslat szerint kizárólag az ingatlan létrehozására, bővítésére, átalakítására vagy egyéb megváltoztatására irányuló építési-szerelési és egyéb szerelési szolgáltatások tartoznának a fordított áfás kategóriába. Csak az építési hatósági engedélyhez kötött munkákra vonatkozna ez a szabály - mondták el érdeklődésünkre a Pénzügyminisztérium sajtóosztályán. A módosítás szerint májustól már nem kell fordítottan áfázni egyebek mellett az ingatlanhoz kapcsolódó takarítási, tisztítási, karbantartási munkáknál. Szintén kiesnek ebből a körből a kertészeti szolgáltatások, így a fűnyírás és a fametszés is. Mivel azonban a szabály nem visszamenő hatályú, ezért a most kieső tevékenységek januártól májusig fordított áfásak - magyarázták a szaktárcánál. ■ D. N.-T. M.