Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-08 / 58. szám
4 2008. MÁRCIUS 8„ SZOMBAT KULTÚRA Keserédes szerelem Ha szomszédos lakásból egy kávéra átlátogató ifjú hölgy, Jill Tanner nem teszi más helyre a hamutartót, mint ahol Don Baker megszokta, bizony egy jó darabig még fel sem tűnik sem a vendégnek, sem a közönségnek, hogy a házigazda fiatalember világtalan. Vakon született és olyannyira berendezkedett erre a kényszerű életformára, hogy a kitapogatott, bejárt környezetében fesztelenül, természetesen képes mozogni, közlekedni. Sőt még elégedett is sorsával, sokat olvas, zenél és igyekszik minél több örömben részesíteni önmagát. A világtalan Don (Viczián Ottó) és a szomszéd hölgy Jill (Vásári Mónika) „kóstolgatja” egymást Don hosszú éveken át édesanyja oltalmában, védőhálójában élt, mígnem egy bizonyos Linda - aki persze másnak adta a kezét - rá nem beszélte, hogy költözzön külön lakásba s álljon saját lábára. Anyját azonban felettébb izgatja, hogy milyen körülmények között lakik az önállóságot választó fia, s a megbeszélt időpontnál jóval korábban, váratlanul látogatja meg a piciny, összkomfortosnak aligha nevezhető albérletben. Mindan- nyiuk pechére, hiszen az „egymást kóstolgató” két fiatalt hiányos ruházatban, félreérthetetlen szituációban találja. A mamát eleinte kifejezetten irritálja a nagyszájú, szabados életvitelű, köny- nyen barátkozó és elváló, színésznői karrierről álmodozó Jill, aki mintegy belátva, hogy Donnak más típusú társra lenne szüksége, úgy dönt, hogy kitér az útból és „odacuccol” a rendező Ralph Austinhoz. Becsomagol, elbúcsúzik, de néhány lépés után visszatér és boldogan omlik a távozását nehezen viselő Don karjaiba. Dióhéjban ennyi a történet Leonard Gersche A pillangók szabadok című színművében, a lényeg azonban másutt, a látók számára is láthatatlan régióban, az emberi kapcsolatok, az érzelmek bonyolult összefüggésrendszerében keresendő. Annál is inkább, mert a főhősök nem úgymond átlagos emberek, ennélfogva egymáshoz való viszonyuk is különbözik a szokványostól. Hiszen Don bármenynyire is tiltakozik ellene, mégiscsak testi fogyatékkal kénytelen élni, a talpraesett íillnek pedig a lelkében hagytak nyomot mindössze huszonhárom évének komoly megpróbáltatásai. Ebből fakad, hogy a mű maga is a könnyed, bájosan humoros és a komor, mélyen elgondolkodtató jelenetek határán, a nevetésre késztető játék és a szentimentális, érzelgős dramolette szűk mezsgyéjén egyensúlyoz, nehéz feladat elé állítva a mindenkori színre vivőket. Magyarországon a hetvenes 3 évek elején a Madách Színház 1 tűzte műsorára A pillangók | szabadok-at, majd 1994-ben egy | alkalmi összeállítású társulat játszotta a Karinthy Színházban s többek között itt, Salgótarjánban is. A jelenleg aktuális két bérletsorozatban a Soproni Petőfi Színház hozta el újra Leonard Gersche darabját. Az előadást Szerednyei Béla rendezte nagyjában-egészében kikerülve a fentebb jelzett veszélyeket. „Színészei” közül a mamát, azaz Mrs. Bakert megformáló Bencze Ilona akár tökéletesnek is tekinthető produkciót nyújt, jól érvényesítve elegáns megjelenését, kiváló beszéd- és mozgáskultúráját. A Dont megszemélyesítő Viczián Ottó szépen beszél, de egyébként is képes elhitetni, hogy egy vak ember is tud teljes életet élni. A Jillt játszó Vásári Mónika sokat bíz a külsejére - minden oka meg is van rá -, vannak nagyon jól sikerült hangsúlyai, gesztusai, azonban jócskán marad még tartaléka érzelmei - bánatai és örömei - alaposabb, mélyebb megjelenítésében. Laklóth Aladár - nyilván tudatosan - igencsak hippisre veszi és ezzel karikíroz- za Ralph Austin, a rendező figuráját. A kellemes szórakozáson túl a nézők egy részének talán a darab kulcsmondata is a fülében maradt: „Senki sem olyan vak, mint azok, akik nem akarnak látni... ” Csongrády Béla A mama, Mrs. Baker (Bencze Ilona) aggódik fia sorsáért... Kárpátalja krónikása Az asztalnál Imre Sándor idegenvezető, költő, jobbra Braun József egyesületi elnök. A vendég versét Kovács Sándorné tolmácsolja. Kedves vendéget fogadott a közelmúltban a „Tájak, Korok, Múzeumok” Egyesület salgótarjáni tagcsoportja. Azt az idegenvezetőt, aki az elmúlt nyáron kalauzolta Kárpátalján az oda is ellátogatott nógrádi kirándulókat. Bár a kalauzolta szó túl hivatalos azok számára, akik a látnivalókat Imre Sándor kommentárjaival, rendkívül sokoldalú ismereteivel kiegészítve tekinthették meg. És nem utolsósorban annak az empátiának, érzelmi azonosulásnak a birtokában, amivel ő a történelmi emlékekben páratlanul gazdag országrészhez viszonyul. Már jó ideje Budapesten él, de gyermek- és ifjúkora eltéphetet- len szálakkal köti Kárpátaljához. Técsőn született, ott járt iskolába, később az ungvári egyetemen szerzett tanári diplomát. Az 1980-as moszkvai olimpia óta idegenvezetősködik, jól ismerte Kálovits Gézát, a salgótarjáni IBUSZ-iroda egykori vezetőjét is. Imre Sándor a „mi vagyunk Önökért” mondhatni szakmai „ars poetica” alapján dolgozik, bár munkája teljes joggal nevezhető hivatásnak. S mint ez alkalommal is bizonyította: szinte mindent tud szülőföldje nevezetes településeiről, helyszíneiről - Beregszászról, Husztról, Munkácsról, Rahóról, Szojváról, Ugocsáról, Ungvárról, Vereckéről - és azokról a személyiségekről, mások mellett Bethlen Gáborról, Bercsényi Miklósról, Esze Tamásról, Hollósy Simonról, Kazinczy Ferencről, Móricz Zsigmondról, Munkácsy Mi- hályról, Petőfi Sándorról, II. Rákóczi Ferencről, Zrínyi Ilonáról, akik szelleme ma is átjárja a regényes tájakat, Kölcseyvel mondva a „bús düledékű” várak, kastélyok falait, köveit. De nemcsak a magyar, hanem az ukrán és orosz történelemben, a szláv kultúrában is otthonosan mozog. Azt hangsúlyozza, ami a népeket évszázadokon át összekötötte és napjainkban is összeköti. Mondandóját lírával, saját verseivel nyomatékosítja. Ezek közül néhány - például az „Ahol én születtem” című önvallomás - újólag elhangzott a salgótarjániakkal való szívélyes találkozás során. Költő a nyugati városrészből A toliforgatók jó része számára mindegy - vagy majdnem mindegy -, hogy hol és mikor fogannak meg a papírra vagy éppen a számítógép monitorjára került szavak, sorok, mert a konkrét tér- és időkoordináták esetleg motiválják, netán csorbítják a mondandó - vagy divatosan szólva üzenet - általánosnak remélt érvényét. Kiscseri Mihály nem tart ettől, sőt a legtöbb esetben fontosnak véli rögzíteni a vers születésének helyét, hónapját, napját - sokszor napjait - vagy éppen alig tíz perceit.- Számomra mítoszképző szerepe van, hogy megjelenítsem: Salgótarjánban, a nyugati városrész emeleti lakásában vagy éppen az idegéri kertészkedés közben kerített hatalmába az íráskényszer. Azt akarom, hogy tudják: vidéken és jelesül itt is-a fővároshoz képest kevésbé inspirativ közeg ellenére - lehet élni, alkotni - mondta Pál József a Panelrés című verseskötetének minapi bemutatóján a Szerdatársaság Irodalmi Kávéházban. Nem tévedés két név emlegetése, hiszen a Palócföld korábbi főszerkesztőjeként ismert Pál József költőként Kiscseri Mihálynak jegyzi magát, prózaíróként - az 1981-ben megjelent Szalmakomiszár című kötet s megannyi míves esszé, eredeti gondolatokkal teli tanulmány szerzőjeként - viszont mint Laczkó Pál jelenik meg a nyilvánosság előtt. Még a hozzá közel álló sem tudják, tudjuk e változatos névhasználat igazi okát - pedig a könyvbemutatón is szóba került -, fogadjuk el kuriózumként. Annál is inkább, mert mindegyik megnevezés az ember ontológiai lényegét, az értelmiségi lét jellemzőit, paradigmáit szenvedélyesen Balra a szerző, Pál József és beszélgetőpartnerei - Zalán Tibor és Dukay Nagy Ádám költő - jobbra a Pódium Stúdió tagjai a Szerdatársaság Irodalmi Kávéház által rendezett könyvbemutatón fotó:gócséva kereső és kifejező szuverén személyiséget jelöli. Azt a sokat olvasott, a művészetek, a kultúra világában naprakészen tájékozott, intellektuális műveltségű írót, költőt, aki verseihez az apropót és iránytűt egyaránt szerzi a Bibliából, a latin, görög, magyar klasszikusok írásaiból és más olvasmányélményeiből, a történelem jeles eseményeiből, de ihletet merít aktuális hírekből, családi vonatkozásokból és baráti viszonylatokból, a „csupasz erkély” kínálta látványból, a „panelszél” huzatából és árnyékából is. Mint a könyvpremier költő vendégei - Dukay Nagy Ádám szerkesztő és Zalán Tibor lektor - által feltett kérdésekből is kirajzolódott: Kiscseri Mihály költészetében hangsúlyosan jelenik ugyan meg, fáz ember szeretekre vágyik” érzése éppúgy mint a halálközeliség („...Ha kihúzhatnám / virágvasámapunk által metszett / barkaágáig. ) gondolata, de a remény („...Csak lássak, / lássak, Uram!/Parázsizzást, majd sugaras/fényt a falra íratott betűk k& rül!) és a dacos csak azért is („.. .Bágyadt komi fényben / halványul emléklángom. / Nem fájom el ”) ugyancsak ott munkál verseiben. Valljuk be: nem egyszeri olvasást igénylő, átfutó élvezetet okozó könyv a találó című Panelrés. A Pódium Stúdió tagjai segítettek értelmezésében. Fodor Sándor és ifj. Gelencsér János hegedűjátéka a hangulatteremtésben jeleskedett. A kötet értékét megsokszorozzák Földi Péter illusztrációi és figyelemre méltók Buda László borítófotói, Gelencsér János krokijai is. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „ Új festményt vettél, vagy csak felrobbant a kávéfőző?” Szerencsés nyertesünk: Miklós Endréné, Karancslapujtő, Rákóczi út 156. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését március 13-áig juttassák el szerkesztőségünkbe (St., Alkotmány út 9.), az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át!
