Nógrád Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-07 / 32. szám
10 2008. FEBRUÁR 7., CSÜTÖRTÖK SZOLGALTATAS FEBRUAR 7. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Tódor és Rómeó nevű olvasóinkat! Tódor (Tivadar). A Teodorból keletkezett, amely a latinosított Theodorus rövidülése, jelentése: Isten ajándéka. Védőszentje: Szent Theodórosz katonatiszt, akit 318-ban fejeztek le hitéért. Theodore Roosevelt az USA 26. elnöke volt a huszadik század első évtizedében, 1901-1909 között. Rómeó. Olasz név, jelentése: a férfi, aki Rómába zarándokolt. Ismertté a veronai szerelmesek tragédiáját megörökítő Shakespeare nyomán vált. Olasz nyelvterületen ma is kedvelt név. Nap kel: 7.03, nyugszik: 16.53 órakor. A Hold kel: 7.17, nyugszik: 17.02. REJTVÉNY KISSÉ CSÖKKEN A HŐMÉRSÉKLET tómérséklet + déli felhőzet a~, "íie" 5 °c 7 °C 7 *C 2 *C 4 °C í, 4 "CLy „Szécsény Salgótarján Balassagyarmat ^ Bátonyterenye • • Rétság Pásztó , ems 8 °C ^ 00 Készíttette: \T @ zones Nógrád megyében ma napközben élénk, néha erős északi szél fúj. Kezdetben változóan napos, majd délután erősen felhős idő lesz. Számottevő mennyiségű csapadék nem hullik. Éjszaka is csak kissé mérséklődik a szél. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 7 fok köré emelkedik, péntek reggelre 0 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: pénteken továbbra is erős északi szél, néhány fokos hőmérsékletcsökkenés várható. Hétvégére napos, száraz, kevésbé meleg időre számíthatunk, ködfoltokkal. Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: az erős, néha viharos északnyugati széllökésekre, a közutakon külön figyelmet kell fordítani. Különösen a szélre merőleges utakon és a dombos, vagy fasorok mellett vezető útszakaszokon a szél jelentős balesetveszélyt okoz! Az előrejelzés bizonytalansága: szombatig .KICSI'. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). 6*C V szombat 7"C J vasárna 7*C Vízhőmérséklet Duna Tisza Balaton Velencei-tó Fertő Tisza-tó 3-6 °C 2-31 3°C 5“C 4 °C 2t Hójelentés Dachstein 100-450 cm Obertauern 150-240 cm La Thuile 160-180 cm FRONT MINT ocsú RÉSZE! SZORÍT =TT t JÓZSEF ATTILA VERSE A KAZETTAMÁRKA GYAKORI LÓNÉV CSIGA, HAJFÜRT ALÁNYÚJT A ▼-{ c ▼ A 0 ▼ Ki A I KIPLING KÍGYÓJA ► Vv \ A UCCSE, MÁSKÉNT LÁMAFAJTA ► G Q V s e RÁÉPÍT V Av < ▼ A k' FORGALMI ADÓ ► V ft I A ESZIK, ANGOLUL JÁTÉK JÁRMŰ \ 0 i A ▼ d t GÖRÖG SZIGET I» RÓMAI 90 L c OLASZ FOLYÓ ► A2_ lA N ▼ c TROMF MAJDNEM ERRE! TENGER, ANGOLUL ▼ 6/ \ A / TÁVOLI HELYRE <D V ▼ A AAA! r-1 1 h t K ▼ A ÓGÖRÖG HANGSOR ►l V FÜZÉRVIRÁGZAT VULKÁNI SZIGET A A \A A íX u MEGFEJTÉS: ilOA dVAN ^ » Ha HITELRŐL van szó, Cserhátvidéke Takarékszövetkezet! A múlt évben 11 %-kal emelkedett a hitelek állománya. Ez nem véletlen! Kirendeltségeink: Magyarnándor, Bércéi, Nézsa, Cserhátsurány, Orhalom, Szügy, Balassagyarmat 1-2., Vác, Salgótarján, Kétbodony, Hugyag, Palotás,Rétság. Ha hitelképes várjuk Önt, bárhol lakik a megyében. Igazgatóság Február 5-i 10 13 14 17 19 25 28 33 34 42 JV Renó nyerőszámok 43 44 45 47 60 62 66 71 76 78 NAPI HOROSZKÓP vízöntő (1.21-11.20.). lói teszi, ha elfogadja a meghívásokat, melyeket olyan emberektől kap, akiket érdemes jobban megismernie. Az ígéretes lehetőségeket ne utasítsa el. halak (II. 21-111.20.). Magánéletében több vonzó és érdekes emberrel is megismerkedhetne, akikkel jól érezné magát. Fogadja el a meghívásokat. kos (III. 21—IV. 20.). Most megtalálhatja azt az embert, akiben megbízik annyira, hogy megnyíljon neki. Hagyja, hogy a dolgok haladjanak a saját medrükben. bika (IV. 21—V. 20.). Érzelmei irányítják tetteit. Számos olyan akadály kerül útjába, amikor meg szeretne hódítani valakit, aki a megjelenésével és remek humorával szinte azonnal lenyűgözi. ikrek (V. 21—VI. 21.). Nem siet el semmit szerelmi életében, inkább az üzleti ügyeivel foglalkozik. Szükségét érzi némi függetlenségnek, bár társasági élete fellendül. Többen megpróbálják elcsábítani. rák (VI. 22—VII. 22.). Fokozódó érdeklődést tanúsít a barkácsolás, esetleg a technológia iránt. Olyan emberekkel barátkozik, akik e témakör valamelyikét művelik. oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Találkozik valakivel, akinek az eszméi teljesen átalakítják a gondolkodásmódját. Különleges emberekkel ismerkedik meg. szűz (Vili. 24-IX. 23.), Ambíciói drámai változásokon mennek át a Jupiter hatására. Akaratereje növekszik, feltárnád önben a kísérletezési, vállalkozási kedv. mérleg (IX. 24—X. 23.). Az újhold visszavonhatatlan változást hozhat társadalmi pozíciójában, tekintélyében. Nem kizárt, hogy belesodródik hatalmi harcokba, munkahelyi, szakmai intrikákba. skorpió (X. 24—XI. 22.). Egy nehéz időket élő gyereknek az ön tanácsaira, megértésére van szüksége. Elhatározza, hogy mindenképpen kikéri egy szakember véleményét. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Újhold idejében olyan energiákat, erőket gyűjt össze, amelyek révén pozitívan befolyásolhatja mások életét. Ne feledje, hogy ezt az erőt jó irányban kell felhasználni. bak (XII. 22-1.20.). Remek barátságokat alakíthat ki olyan emberekkel, akik hasonlóan gondolkodnak, mint ön. Ám velük nem érdemes romantikus kapcsolatba kerülnie. Rádió- és televízióműsor-ajánlat mtv 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Quinn doktornő (amerikai sorozat-150/71.) 9.55 Don Matteo (olasz sorozat-16/11.) 11.00 Drága doktor úr (olasz vígjátéksor. - 52/14.) 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Tv-taxi (ism.) 12.30 Stovenski utrinki Szlovén nemzetiségi magazin 13.05 Együtt 13.35 Iskolatársak (olasz sorozat - 26/4.) 14.30 Fogadóóra 15.00 Tinik, tenisz, szerelem (fr.-kanadai sor. -40-41.) 16.00 Kisváros (magyar sorozat) 16.35 Ablak 17.00 Tv-taxi 17.15 Körzeti híradók 17.30 Hírek 17.45 Bűvölet (olasz sorozat - 54/36.) 18.40 Az ÖRÖKÖS 19.20 Modern képmesék 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Szempont 21.10 A la carte 22.00 Modern képmesék 22.10 Csütörtök este 22.45 Kultúrház 23.15 Abszolút magyar agy 23.45 Hírek. Időjárás 23.55 Sporthírek 24.00 Tv-taxi (ism.) 5.50 Nap kelte 9.00 Zöld 7-es (30/4.) 9.02 Történelmi képeskönyvünk (3/1.) 9.25 Jelfák 9.40 Arcpoétika 10.05 Srpski ekran 10.35 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 11.55 Zöld 7-es (30/4.) 12.00 Híradó délben. Sport 12.15 Záróra 13.05 Segítünk! 13.30 Natúra - túra (dok.-film) 14.00 Kodály Zoltán: Magyar népzene (10/10.) 14.15 A nemzet könyvtárának kincsei 14.35 A genetika története 15.30 Legendák földje 16.00 Múzeumról múzeumra 16.30 Membrán 16.55 Válaszd a toldást! 17.55 Zöld 7-es (30/4.) 18.00 ef Zámbó István-portré 18.25 Európa állatkertjei 19.00 Kultúrház 19.20 Esti mese 19.30 Egy lépés előre (spanyol sorozat-68/1.) 20.20 Zöld 7-es (30/4.) 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek. Időjárás 21.00 Gyilkos izgalom (amerikai krimi, 2006) 22.30 Egymillió fontos hangjegy 22.45 Zöld 7-es (30/4.) 22.50 Ruanda kísértetei (amerikai dok.-film - 2/2.) 23.50 Modern képmesék 23.55 Záróra tv2 6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 8.00 Koffeinmentes mokka 9.25 Betűbár 10.15 Teleshop 11.25 Vakáció a buszon Hőseink! a fréfamester Stan es állandó kísérője, a kalauzok gyöngye, ezúttal újsághirdetés útján keresnek és találnak maguknak állást. Csodálatos kék egyenruhában, nyaralókat szállító buszt fognak vezetni. Azonban már munkába állásuk napján egyik meglepetés a másik után éri őket. Új főnökük ugyanis nem más, mint Blake, a hőn utált ellenőr, aki minő borzalom, az udvarlásban is veszélyt, illetve konkurenciát jelent számukra. És ez még csak a kezdet... 13.10 Észbontó 14.00 Melrose Place (amerikai sorozat) 15.00 Száguldó vipera (amerikai akciófilm-sorozat) 16.00 Hetedik mennyország (amerikai sorozat) 17.00 Bostoni hatottkémek (amerikai krimisorozat) 18.00 Favorit 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.45 Jóban, rosszban 20.15 Szellemekkel suttogó (amerikai misztikus sorozat) 21.15 Országúti diszkó (am. akciófilm, 1989) * si V . ' ' Dalton ugyan tanár, ám mégsem tanítással keresi a kenyerét,„hanem zűrös, füstös szórakozóhelyeken. 0 a legjobb békéltető a környéken, aki tudja, hogyan állítsa meg időben a kitömi készülő részeg indulatokat s hogyan vessen véget a bunyónak szép szófái, vagy ha kell, hát ököllel. Daltont egy hírhedt országúti diszkó vezetője .kén tel, hogy segítsen rendet teremteni. Úgy tűnik, hogy ez a hely még Dalton számára is komoly kihívást jelent ugyanis rögtön az első éjszaka megsérül. A közeli feáros gyönyörű doktornője, Elizabeth Clay látja el a sebét és sebzi meg azonnal a férfi szívét A doktornőre azonban a helyi rosszfiú is kivetette a hálóját, és mindent elkövet, hogy vetélytársának megnehezítse az életét De Daltont nem olyan fából faragták, hogy megfutamodjon. 23.25 Tangó 23.45 Nyomtalanul (amerikai krimisorozat) Közben: Kenósorsolás k" l" u b 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.10 Receptklub 11.25 Egy kerékkel több (olasz-am. víg)., 1999) V s-W*L Bernardo Puccini (Ezio Greggio) gazdag agglegényként éli mindennapi életét. Egy nap édesapját, a sajtgyáros Guidót (Gianfranco Barra) szívinfarktus éri. Az öregúr, mielőtt meghal, még egyszer látni szeretné az amerikai Jake Gordont (Mel Brooks), ezért fiát arra kéri, hogy hozza el halálos ágyához a férfit, aki megmentette az életét a háborúban. A fiú csakhamar rátalál apja bajtársára egy pszichiátriai intézetben. A nem egészen beszámítható idős veteránnal és egy rendkívül csinos orvosnő kíséretében visszaindul csizmaországba, hogy teljesíthesse apja végakaratát. 13.20 Disney-rajzfilm 13.50 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 M, mint muskétás (amerikai kalandtilmsorozat) 16.25 Balázs- A szembesítőshow 17.25 Mónika 18.30 Híradó 19.05 Legyen ön is milliomos! 19.50 Fókusz 20.25 Barátok közt (magyar sorozat) 21.10 Esti showder Fábry Sándorral 23.00 Házon kívül 23.35 Harcos utcák (amerikai akciófilm-sorozat) 6.50 A Vadmacska új élete (mexikói sorozat) 7.50 Ally McBeal (amerikai sorozat) 8.50 8 perc a konyhában (főzőshow) 9.00 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok (ism.) 11.05 Jake és a dagi (amerikai krimisorozat) 12.05 Nash Bridges- A trükkös hekus (amerikai akciófilm-sorozat) 13.10 Maigret (angol krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 16.20 Vészhelyzet (amerikai sorozat) 17.25 Szívek szállodája (amerikai sorozat) 18.30 A Simpson család (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Emberi történetek 20.00 Jó barátok (am. vígjátéksor. -129-130.) 21.05 CSIMiami helyszínelők (amerikai krimisorozat) Mialatt a bizonyítékot szállítják vissza a laborba, Calleigh leszalad az útról egy csatornába, veszélyeztetve a bizonyítékot. A csapatnak dolgoznia kell, hogy új bizonyítékot találjon és közben szembe kell nézniük egy biciklis bandával. 22.05 Las Vegas (amerikai krimísorozat) 23.10 Kés/alatt (amerikai sorozat) ^5^ DUNA TV 5.10 Duna tér 5.20 Váltó (ism.) 5.35 Gazdakör 6.00 Világunk - Reggel 7.00 Duna tér 7.05 Kikötő (ism.) 7.30 Élő egyház (ism.) 8.00 Nyolcvan nap alatt a Föld körül (nemzetközi koprodukciós sor.) 9.30 Kézművek 9.45 Színek és fények Líbiában 10.20 A hanti sámán hagyatéka (magyar ism.-terjesztö film) 11.00 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Hírek 14.05 Duna tér 14.15 Földünk melege- az ember melege (magyar dok.-film-2/1.) 14.50 Az Iguacu-vízesések (angol ismeretterjesztő film) 15.45 Prizma 16.15 Világunk 17.15 Mese 17.45 Hírek. Időjárás 18.15 A Vörös Pimpernel (angol sorozat-12/9.) 19.10 A szépfiú (francia tévéfilm, 2004) A történet 1880-ban játszódik Párizsban. Georges Duroy a katonaságot KOSSUTH PETŐFI 4.03 Népzene. 4.30 Határok nélkül. 5.00 Hajnal -Táj. 6.00180 perc. 8.40 Merítés. 9.00 Napközben. 11.05 Élhető világ. 11.30 Vendég a háznál. 12.00 Krónika. 12.30 Magánhangzó. 13.04 Rádiószínház. 13.24 „Mindenki keresse a saját halálát..." 4. 13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.05 Arcvonások 14.35Tér-idö. 15.00 Közelről. 15.15 Kultúrkör. 15.45 Zöldöve- zet. 16.15 Hétköznapi tudomány. 18.03 Közéleti ütköző. 18.15 Magánhangzó. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Sportvilág. 19.20 Vendég a háznál. 19.45 Nyelv-ész 19.50 Mese. 20.04 Rádió- színház 2022 Weszety Ernő felvételeiből. 20.30 A nap történetei. 22.00 Krónika. 22.20 Sportvilág. 22.25 Esti beszélgetés. 23.00 Kéné. 23.04 Arcvonások. 23.34Tér-idö. 0.10 Éjszaka 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Zene ébredéshez Benne: 6.30 Hírpercek. Félóránként hírek, körzeti időjárás és közlekedés. 9.02 Sporthírek. 10.04 Zene munkához. Benne: óránként hírek, időjárás és. közlekedés. 11.02; 13.02; 15.02 Sporthírek - Összefoglaló a napi eseményekről. 16.04 Zene tanuláshoz Benne: félóránként közlekedés. Óránként hírek, időjárás és közlekedés. 17.02; 19.02 Sporthírek.. 19.04 Kultúrfitnesz - Szellemi frissítés és lelki erősítés - Humán DJ: Horváth Gergely. 20.00 Hírek, időjárás és közlekedés. 20.04 Zene olvasáshoz 0.02 Éjféli mix Szent István Rádió Eger 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Kötetlenül. 9.05 Segíthetünk? 10.05 Közélet. 11.05 Mustármag. 12.00 Harangszó, Úrangyala. 13.05 Zenés világjárás. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Templomok és történetek. 14.35 Zeneismertető. 15.15 Püspökkenyér. 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Nyelvlecke. 17.00 Kora esti hírmondó. 18.00 Rózsafüzér. 18.35 Közelkép. 19.10 Irodalom. 19.35 Esti mese. 20.10 Katedrálls. 21.05 Moralizáljunk! 22.10 Közélet 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz. otthagyva egy fillér nélkül az utcán találja magát. A 25 éves Georges nagyon jóképű, teljesen gátlástalan és amorális. Égy este véletlenül találkozik egy régi katonatársával, egy újság- szerkesztővel, aki bevezeti a társaságba'. Georges - nem véletlenül - megkapja a 'Bel Ami', vagyis 'Szépfiú' becenevet, hiszen gátlástalanul csábítgatja a társaság nőtagjait. 'Gyűjteményében' a fiatal utcalánytól az öregedő dúsgazdag nemesass?onyig mindenféle nő megtalálható. Általuk káprázatos karriert ér el az élet minden területén. 21.00 Híróra 22.00 Kikötő 22.25 Drót (amerikai sorozat-52/26.) 23.25 Pétervári banditák (orosz sorozat) SPORT 1 14.45 Angol labdarúgás Barátságos mérkőzés Anglia-Svájc (ism.) 17.30 Sporthorgászmagazin 18.00 Kosárlabda NBA alapszakasz Detroit-Miami 20.00 Mai helyzet 20.15 Zuhanyhíradó 21.15 Póker 6.00 Citytitkok (4.) 6.55 Tengerek határán (9.) 7.50 Fotósuli 8.50 Szombat esti konyhaláz 9.55 Kikelet 10.55 Nigella ünnepi lakomái 12.05 Fotósuli (7-8.) 13.10 Talpalávaló városok (7.) 14.05 Citytitkok (4.) 15.00 Genetikai mozaik 16.10 Szombat esti konyhaláz 17.20 Nigella ünnepi lakomái 18.35 Tengerek határán (9.) 19.35 Kikelet (7-8.) 20.45 Lényakták (4.) 21.45 Különleges egységek 22.50 Katicák és társaik; Pókok és társaik 23.15 A Beatles-sztori 24.00 Élet-halál kérdése HALLMARK 6.00 Jelen és múlt (am. sor.) 8.00 Hófehérke (amerikai film, 2001) 10.00 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsor.) 11.00 Megszegett ígéret: Emily visszatér (amerikai film, 1993) 13.00 Amynek ítélve (am. sor.) 14.00 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsorozat) 15.00 Hófehérke (amerikai film, ism.) A gonosz királynő el akarja pusztítani meseszép mostohalányát, Hófehérkét, hogy 5 maradjon az ország legszebb asszonya. A lány sorsa elöl szökve az erdőbe menekül, a hét törpe házába. 17.00 Amynek ítélve (am. sor.) 18.00 Az Ezeregyéjszaka meséi (2/2.) 20.00 Doc Martin (angol sorozat) 21.00 Esküdt ellenségek: Meggyalázott áldozatok (amerikai krimisorozat) 22.00 A néma szemtanú (angol krimisorozat) 23.00 A médium (amerikai krimisorozat) 24.00 Esküdt ellenségek: Meggyalázott áldozatok TARJÁNI TV 10.00 Mindentudás Egyeteme 11.00 100 év -100 kép 11.30 Dokumentumműhely 12.00 Info Tv 15.00 A kontroll 15.30 Bence-show 16.00 Info Tv 17.00 Kapás (2) 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 19.00 Csendes percek 19.30 Közeleg a főiskolai, egyetemi felvételi határidő Vendég: dr. Rozgonyi József, a BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Salgótarjáni Intézetének igazgatója 20.00 Hírfüzér 20.25 TV-galéria 20.30 Hírháló 20.55 ízelítő 21.00 Az idegen tekintete (amerikai filmdráma) NÓGRÁDÉl HÍRLAP Kiadja- Nógrádi Média Kiadői'Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9„ Postafiók: 96., kiadó: Salgótaiján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lajiot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68,---------------------------________________________ Pásztó térségében a hírlapkézbesítöknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztős égben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1800 Ft, negyedévre 5400 Ft, fél évre 10800 Ft, egy évre 21600 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. > Azújsága az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATI-.SZ 2005. február 7-i zámappal auditálta._____________________________________________________________________________________________________________