Nógrád Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-07 / 32. szám
2008. FEBRUÁR 7., CSÜTÖRTÖK 11 SPORTTŰKÖR Csapatonként öt légiós? labdarúgás. Csapatonként öt külföldi játékos egyidejű szerepeltetését engedélyezné Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke. Javaslatát a FIFA sydneyi kongresszusán terjeszti elő, amelyre május 29-30-án kerül sor. „Az egyre több külföldi futballista miatt előbb a helyi kötődésüket veszítették el a klubok, most pedig már időnként ahhoz az országhoz sincs túl sok közük, amelyikben játszanak” - mondta Blatter. „Ez ráadásul a fiatalok kedvét is elveszi, hiszen hiába edzenek gyermekkoruktól kedvenc csapatukban, játszanak a különböző korosztályos együttesekben, az első csapat keretébe már nem férnek be a rengeteg külföldi miatt.” Blattért támogatja a FIFA futballbizottsága is, amely a sportágban bekövetkező változásokat elemzi, értékeli és ezek alapján tesz javaslatokat. Ezt a testületet Franz Beckenbauer irányítja. „Maximálisan támogatjuk Joseph Blatter törekvéseit. Elfogadjuk, hogy globalizált világban élünk, fokozatosan eltűnnek a határok, a gazdasági életben egyre nyi- tottabbak a piacok, de a futballban ez nem működik, óriási jelentősége van a nemzeti kötődésnek, az ezzel összefüggő érzelmeknek” - érvelt Beckenbauer. „Hazai játékosokkal is komoly sikereket lehet elérni, a pénz önmagában nem elég. Terveink nem egyeznek az Európai Unió alapelveivel, de bízunk benne, hogy sikerül mindenki számára elfogadható megoldást találni.” Hitzfeld aláírhat Svájcban LABDARÚGÁS. Ottmar Hitzfeld akár három héten belül aláírhatja július 1-jétől életbe lépő szerződését a Svájci Labdarúgó Szövetséggel a nemzed együttes irányításáról. A nyárig a Bayern München vezetőedzőjeként dolgozó szakember kedden nemcsak elismerte, hogy a hétvégén tárgyalt a svájci válogatott szakmai munkájának irányításáról, hanem a szerződéskötés lehetséges időpontjáról is nyilatkozott. „A hétvégén gyakorlatilag minden lényeges kérdésben megegyeztem a svájciakkal, úgy gondolom, ha semmi rendkívüli nem történik, akkor három héten belül aláírhatjuk a szerződést és ezzel hivatalossá válik a szövetségi kapitányi kinevezésem, ami nyártól lép hatályba” - mondta az 59 éves szakember. Hitzfeld szerződése június 30- áig érvényes Münchenben. A svájci válogatott Köbi Kuhn szövetségi kapitány vezetésével készül fel társházigazdaként a június 7-én kezdődő, Ausztriával közösen rendezendő Európa- bajnokságra. Kühn megállapodása is június végén jár le. Birgit Fischer nem indul pekinö 2008 Nem indul az augusztusi pekingi játékok kajakversenyében a 45 éves Birgit Fischer, aki nyolc elsőségével abszolút sportági csúcstartó az olimpiai aranyérmek számát tekintve. „Sokáig gondolkoztam a dolgon, de úgy döntöttem, hogy nem vállalom” - nyilatkozta a német klasszis, akinek ez lett volna a hetedik olimpiája. Fischer - két gyermek anyja - először 1980-ban, Moszkvában szerepelt nyári játékokon (Los Angelesben a keleti blokk bojkottja miatt nem volt ott), és 27 világbajnoki elsőséget is begyűjtött. Czene és Hatházi országos bajnok téli TRiATLON Országos bajnokság, Galyatető A közelmúltban Galyatetőn megrendezésre került a „The North Face” - X2S téli triatlon országos bajnokság, Nógrád megyébe két arany is került. A bajnokság a szélsőségek versenye volt február 3-án, hiszen miközben az országban szinte sehol nem volt hó, Galyatetőn kifogástalan sífutópálya várta a versenyzőket, akik az ország minden részéből érkeztek, hogy próbára tegyék magukat a nehéz és technikás pályán, köztük számos nógrádi is rajthoz állt. A pálya számos meglepetést tartogatott az indulóknak, akik közül többen részt vettek a decemberi pró- bavérsenyen, de az új pálya és a körülmények miatt az országos bajnokság lényegesen nehezebb volt. A rövid távon 7 kilométeres terepfutás, 12 kilométer hegyikerékpár és végül újabb 7 kilométernyi sífutás Czene Zsuzsanna (Salgótarjáni HKE) várt a résztvevőkre, sprint távon ennek a fele. A kétfős váltók tetszés szerint oszthatták be a versenyszámokat. A 70 indulónak jelentős része adta fel a versenyt, főleg technikai okokból. Nekik vagy a kerékpár vagy a sífutás nem volt erősségük, de ezen a versenyen már az is komoly eredmény volt, ha valaki legalább két versenyszámot teljesített. A nógrádi versenyzők kiválóan szerepeltek: a korábbi sokszoros korosztályos magyar bajnok sífutó, most már hegyi-kerékpározó Czene Zsuzsa egyéniben és abszolútban is magabiztos győzelmet aratott. Kiválóan helytállt Hatházi Péter is, aki a juniorok között szerezte meg az országos bajnoki címet. A balassagyarmati Vitalitás SE versenyzője, Dósa Eszter bronzérmet szerzett. A verseny komoly lépés volt a sportág, valamint a magyar sportolók téli olimpiai szerepléséhez, hiszen a nemzetközi triatlon szövetség is kitüntetett figyelemmel kísérte az eseményt. Nógrádi eredmények. Rövid táv (7 km terepfutás, 12 km MTB, 7 km sífutás). Férfiak (22 célba érkező): 4. Hatházi Péter (Salgótarján Petőfi DSE) 1:41:38 óra - juniorok között országos bajnok ... 12. Szász Viktor (Vitalitás SE, Balassagyarmat) 2:12:38 ... 20. Wágner János (Vitalitás SE) 2:42:49. Nők (4): 1. Czene Zsuzsanna (Salgótarjáni HKE) 2:16:44 ... 3. Dósa Eszter (Vitalitás SE) 2:44:24. Váltók (5): 5. Vitalitás SE 3:01:07. Négynapos kosárünnep Idén először tengerentúli mintára többnapos gálát szervez a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ), a programban kétszer is fellép a Harlem Globetrotters. Az amerikai „vándorcirkusz” február 27-én Debrecenben, másnap a budapesti Papp László Arénában kápráztatja el a közönséget, február 29-én szakmai napra kerül sor sikeredzők előadásaival, végül március 1-jén Pécsett találkozik a férfi, illetve női válogatott az NB I legjobbjaival. Utóbbi esemény egyben a két régi-új - és klubszinten a baranyai megyeszékhelyen dolgozó - szövetségi kapitány, Stojan Ivkovic és Rátgéber László bemutatkozása is lesz a nemzeti csapat kispadján. „Szeretnénk meglovagolni a sportág iránti szeretetet, ráadásul karácsony környékén a legtöbb légiós hazautazik, ezért döntöttünk úgy, hogy decemberről hagyományteremtő szándékkal tavasz elejére tesszük át ezt a rendezvény- sorozatot. Kapóra jött, hogy a Harlem is épp akkortájt turnézik Magyar- országon, így még színesebb programmal várjuk a kosárlabdabarátokat” - mondta a budapesti sajtótájékoztatón Berényi János, az MKOSZ elnöke, hozzátéve, hogy a pécsi program egyik fénypontjaként a helyi öregfiúk megmérkőznek a szövetség elöljáróival. Ami a szakmai napot illeti, Rátgéber László és Hajnal László a hamarosan induló pécsi kosárakadémiáról tart előadást, Türsics Sándor az utánpótlás-nevelésről, Sabáli Balázs pedig a FIBA edzőképzéséről beszél majd a Vasas pasaréti centrumában. A 20. kosárgála All Star- csapataira az MKOSZ honlapján (www.hunbasket.hu) lehet szavazni, a kispadokon pedig a bajnokság aktuális éllovasainak az edzői ülnek majd. A műsorból ezúttal sem marad ki a kerekes székes játékosok és a speciális olimpikonok bemutatója. A kosárgála programja. Február 27, Debrecen, Főnix Csarnok: Harlem Globetrotters 20 óra. Február 28., Budapest, Papp László Aréna: Magyarország - Szerbia ifjúsági válogatott mérkőzés 18 óra, Sajtóválogatott-be- mutató 19.30 óra, Harlem Globetrotters 20 óra. Február 29.: szakmai nap a Vasas pasaréti centrumában. Március 1., Pécs: férfi és női válogatott a ligaválogatottak ellen. A Joker megvédte bajnoki címét TiREMiABöARÚGás Balassagyarmat XXII. téli bajnoksága Balassagyarmat téli teremlabdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában mindkét csoportban eldőlt, hogy mely csapat lesz a végső győztes. Az old boysban a BSE-öregfiúk csapata újabb kapott gól nélküli meccsen szerezte meg a három pontot, így már bajnok. A fiataloknál az eddig gyengén szereplő Budícek, miután hetesekkel legyőzte a Necseszdelt, így a Joker FC úgy állhatott ki az est utolsó mérkőzésére, hogyha nyer, megvédi tavalyi címét Nem is hagyták ki az esélyt és sima ötössel behúzták a meccset a Cserhát Print ellen. OLD BOYS CSOPORT 10. forduló Delta Tech - Lukanénye 2-2 (1-2). Hétméteresekkel: 7-6. GL: Molnár (2), ill. Huszár, Híres. Ipolyszög SE - Építkezők Boltja 6-3 (3-1). GL: Jakus (2), Sze- mesi, Trepinszki, Uram, Tóth, ill. Bódls, Vandornyik, Sebján. BSE-öregfiúk - Joker Old Boy 3-0 (0-0). GL: Molnár (2), Jele Cs. 5. forduló Joker Old Boy - BSE-öregfiúk 0-3 (játék nélkül) A bajnokság állása 1. BSE-öregfiúk 1010 0 0 0 43-6 30 2. Joker Old Boy 10 5 0 14 22-19 16 3. Ipolyszög SE 10 5 005 14-17 15 4. Delta Tech 10 3 304 16-24 15 5. ÉpítkezőkB. 10 301 6 23-23 10 6. Lukanénye 10 1 01 8 13-42 4 ABSZOLÚT CSOPORT 16. forduló Sznikersz FC - FC AlHn 2-3 (0-1). GL: Gyenes (2), ill. Kanyó V. (2), Újvári. Viking FC - Babcsán Művek 4-7 (3-1). GL: Rúzsa (2), Szádvári Sz., Lőrik, ill. Bogdány Zs. (2), Kovács A. (2), Babcsán T. (2), Borkő (öngól). Yard - FC Rácz Caffé 0-2 (0-1). GL: Juhász, Vincze. Jackson 5 - Cortez 2-2 (1-0). Hétméteresekkeb 4-3. GL: Oláh R. (2), ill. Balga, Rózsa. SZTK SE - Hiénák 2-6 (0-3). GL: Mészáros P. (2), ill. Varga Gy. (3), Széles G. (2), Miklián. Budícek - Necseszdel FC 6-6 (4-3). Hétméteresekkeb 8-7. GL: Balogh (3), Szabó (2), Pásztor, ill. Bach (5), Bóta Z. Nyomdász FC - Jovem Colonla 2-4 (0-3). GL: Babcsán Á., Sándor Sz., ill. Vereczki (4). Rocco - Észak Kapuja 2-0 (1-0). GL: Lovász, Chikán. Cserhát Print - Joker FC 0-5 (0-1). GL: Kakuja (3), Rados, Szilágyi G. A bajnokság állása 1. Joker FC 16 14 1 1 0 55-1545 2. Rocco 16 1212 155-1140 3. Necseszdel FC 16 12 1 12 89-34 39 4. Hiénák 16 12 0 2 2 68-21 38 5. FC Rácz Caffé 16 12 0 0 4 81-28 36 6. Észak Kapuja 16 9 2 2 3 51-27 33 ZJovemCobnia 16 9 2 1 4 54-29 32 8. Cserhát Print 16 8 2 1 5 46-34 29 9. Jackson 5 16 5 3 2 6 50-51 23 10. Nyomdász FC 16 6 1 1 8 4544 21 11. Yard 16 6 1 0 9 4041 20 12. Babcsán M. 16 5 1 010 62-94 17 13. Budícek 16 4 1 1 10 57-75 15 14. SZTK SE 16 4 0 0 12 34-53 12 15. FC All-In 16 4 0 012 31-87 12 16. Cortez 15 3 0 2 10 30-51 11 17. Sznikersz FC 15 2 0 013 35-99 6 18. VikingFC 16 0 0 016 18-110 0 A BSE-öregfiúk (kék mezben) biztosan nyert a Joker Old Boy csapata ellen A hét végi program Old boys csoport 11. forduló. Február 7., csütörtök, 20.30 óra: BSE-öregfiúk - Lukanénye. Február 9., szombat, 12. forduló. 11.20 óra: Ipolyszög - Lukanénye. 12.10 óra: Építkezők Boltja - Joker Old Boy. 13 óra: Delta Tech - BSE-öregfiúk. Abszolút kategória. 17. forduló. 13.50 óra: FC All-In - SZTK SE. 14.40 óra: Yard - Sznikersz FC. 15.30 óra: Viking FC - Nyomdász FC. 16.20 óra: Budícek - Babcsán Művek. 17.10 óra: Cserhát Print - Jackson 5. 18 óra: Cortez - Hiénák. 18.50 óra: FC Rácz Caffé - Jovem Colonia. 19.40 óra: Észak Kapuja - Necseszdel FC. 20.30 óra: Joker FC - Rocco.