Nógrád Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-20 / 43. szám

4 2008. FEBRUÁR 20., SZERDA NOGRÁD MEGYE Tárlat nyílt az iskolában Február 14-én nyűt meg a Váczi Gyula Művészeti Iskola textil sza­kos diákjainak kiállítása a Strom­feld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola Kés Károly Galériájában. A kiál­lítást Romhányi Olga művésznő nyitotta meg, közreműködtek az iskola diákjai: verset mondott Ré­ti Georgina és Mákos C saba 11 /B- s tanuló. Ezután a Váczi két diák­ja, Kovács Tamás trombitán, Tóth Tamás Bendegúz zongorán ját­szott. A kiállítás március közepé­ig látogatható, szeretettel várnak minden látogatót A kiállítás néhány képe Utazás-kiállításra készülődve Salgótarján ismét külön standon képviselteti magát Ez évben igen korán, már február 28-án megnyitja ka­puit az Utazás 2008. Kiállítás és Vásár. Mi a szokatlan sietség oka? Parditka Magdolnát, a Tourinform Salgó­tarján vezetőjét kérdeztük a részletekről, illetve arról, hogyan képviseli magát a nagy seregszemlén a me­gyeszékhely és környéke.- Az a tapasztalat, hogy az em­berek már igen korán, sokszor február-március táján lefoglal­ják az az évi nyaralást, ezért lesz előbb a kiállítás - mondta Parditka Magdolna. - Egyébként nem vagyunk könnyű helyzet­ben, mert minden év valamilyen tematika köré csoportosul, 2008 pedig a vizek éve, erre kellene felfűzni a programokat és a lát­nivalókat, a kiállításon az orszá­gos installáció is a Balatonra és a termálvizekre épül. Salgótar­ján és környéke azonban enyhén szólva sem bővelkedik az ilye­nekben, ezért gondoltuk úgy, hogy mi inkább a Karancs- Medves-vidék forrásaira, az eze­ket körülvevő túrautakra, a ter­mészeti értékekre alapozva je­lentettük meg reklámkiadvá­nyainkat.- Mik ezek?- Ezerarcú természet címmel készítettünk egy három nyelvű túraajánlót, ami a salgótarjáni nyékbeli programokat is tartalmaz­za. A látniva­lókról, attrak­ciókról mappá­ban elhelyezett külön lapokon is tájékozódhat az érdeklődő - ez Salgótarjántól Ipolytarnócig mu­tatja be a nevezetes­ségeket, de helyet kapott benne Salgó vára. Az új kiadvá­nyok közül az egyik a városi szálláshelyek egyedi csomag- ajánlatait tartalmazó brosúra. Ez nem egyenlő a teljes körű szál­láskatalógussal, mivel csak az a szolgáltató szerepel benne, ame­lyik ezt igényelte. Másrészt a ki­advány a legújabb igényeket szolgálja, miszerint az emberek konkrét ajánlatokat keresnek, mert nincs idejük kutakodni a különböző szolgáltatások után. Tavaly is volt már két roll-up, ezeket használtuk a különböző rendezvényeken, ^ sajtótájékoztató­kon, a két újabb installációs elem pedig a kiállítá­son lesz először látható. budapesti vásárváros B- pavilonjában, a 10/D standon mu­tatkozunk be. Tavaly egy nyere­ményjátékot is rendeztünk a kiál­lításon, hogy információt szerez­zünk arról, miért látogatják az emberek Salgótarján standját. Ilyet egyébként, mind a nyere­ményjátékot, mind a felmérést idén is megrendezzük.- Miért?- A többség csak nézelődik, ismerkedik a turisztikai kínálat­tal, nincs konkrét célja. Sokan csak átutazóban jártak erre, aki volt itt, az is általában egynapos kiránduláson vesz részt, az már ritka, aki vendégéjszakát is eltölt a városban és a környékén. Min­denesetre szeretnénk elérni azt, hogy aki felkeres bennünket, az el is jöjjön hozzánk, véleménye pedig javuljon a városról. Ami a rendezvényeket illeti, a Salgó-ralira sokan emlékez­nek, a dixieland-fesztivál nem eléggé ismert... • - Mik a terveik az utazás-kiál­lításon kívül?- Az utazás-kiállításon kívül Szolnokon, Debrecenben és Veszprémben a régiós standon belül állítunk ki, valamint Uk­rajnában és Prágában irodánk munkatársai képviselik a ré­giót. A február végi budapesti ren­dezvénnyel együtt, kísérő ren­dezvényként a Leader-expót, a gasztroshow-t, a Karát ékszerki­állítást és vásárt, a bor- és sajtkí­náló, úgynevezett magyar sommelier bajnokságot is meg­nézhetik a látogatók. F.z. Szeretetnap most először, pályázattal Salgótarján. Lehet mindenre válasz, minden­re megoldás, mégis oly sok embernek hiány­zik az életéből... Hogyan vallanak, mit gondol­nak az emberek a szeretettől? Erre kívánja irányítani a figyelmet a Sréter Ferenc Népfő­iskolái Egyesület, a József Attila Művelődési- és Konferencia-központ, valamint a Salgótar­jáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda. Mindazok jelentkezésére számítanak, akik­nek mondanivalójuk van a szeretettel, a sze­retetteljes magatartással, az emberi kapcso­latok fontosságával kapcsolatban. Közlendő­jüket leírhatják versben, esszében, megjele­níthetik bármely technikával alkotás formá­jában, de készíthetnek fotókat is a témáról. A szervezők lehetőséget kínálnak arra is, hogy egy pályázó mindhárom kategóriában induljon. Az írásokat és képzőművészeti pá­lyázatokat február 20-28. között naponta 10.00-től 16.00 óráig „szeretetnap” jeligével a művelődési központba kell eljuttatni. A kezdeményezők közvetítői, továbbadói szeretnének lenni a témának, lehetőséget te­remtenek ezért a művekhez való hozzáférés­re - ezért március első felében, a szeretet­nap ünnepélyes keretei közt kiállításon és fel­olvasáson mutatják be ezeket. Orgonamuzsika a templomban Szécsény. A római katolikus templomban 2007. november 25-én szentelték fel a Szász Fe­rences Rendtartomány, az egy­kori münsteri ferences templom 1982-ben épült orgonáját, ame­lyet a szécsényieknek adomá­nyoztak. Nem tisztem a hangszerek kö­zött rangsort felállítani, hiszen a maga nemében mindegyik cso­dálatos. Szívemhez talán az or­gonamuzsika áll legközelebb, gondolom, nem vagyok vele egyedül. Amikor megszólal a templom áhítatos csendjében, a zenéje eljut a szívekig. Ezért is tartom nagyszerű kezdeménye­zésnek a szécsényi ferences rendnek azt a kezdeményezését, hogy a templomban felszentelt orgonamuzsikája minél több emberhez jusson el. Varga Kapiszttán, a ferences ház rendfőnöke, aki jó ismerője az orgonáknak, maga is játszik a hangszeren, azt mondta, hogy az országban, csak 2-3 a szécsényihez hasonló szép hangzású orgona található. El­képzeléseik között orgonahang­verseny rendezése szerepel. Még nem körvonalazódott a ho­gyanja - szentmisét követően vagy önálló hangversenyként, húsvétkor orgonahangversenyt rendeznek. Egyházuk nyitott, szeretnék, ha orgonamuzsiká­juk minél több szécsényi és nem szécsényi hívő és nem hívő em­berhez eljutna. Felajánlják együttműködésüket a városban a kulturális és művészeti életet szervezőknek. Van még egy más irányú elképzelésük: a templom­ba, kolostorba látogató turista- csoportok programját, ha azok igénylik, 10-15 perces orgona- muzsikával színesítik. Mindez együttműködés, szervezés kér­dése, amelyre ők nyitottak. szenográdi Lyukas a költségvetés Varsány. Év eleje az önkormány­zatoknál is a tervezés, a költség- vetés összeállításának, megtár­gyalásának az ideje. A legtöbb helyen lyukas a költségvetés, az­az forráshiányos. Varsányban a képviselő-testület nemrég tár­gyalta és elfogadta az önkor­mányzat ez évi költségvetését, amely 240, 1 millió forint bevé­tellel szemben 266, 7 millió fo­rint kiadást tartalmaz. A forrás­hiány 26,5 millió forint, ebből a működési hiány 12,8 millió, a fejlesztési 13,8 millió. Kiss Zoltán polgármester azt mondta: előző évekhez képest a 2008. évi költségvetésük kedve­zőbb, kisebb a forráshiányuk. Tavaly csak a működési forráshi­ány 31,8 millió forint volt. Há­roméves tervszerű, nem a fűnyí­ró gép elvét alkalmazó létszám- leépítéssel sikerült a forráshiány csökkenteni. A feladatok ellátá­sa így is zavartalan. Mint eddig minden évben, az idén is be­nyújtják a pályázatot az önhibá­ján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányza­tok támogatásra. A korábbi évekhez hasonlóan a fejleszté­sek, felújítások nagy részét csak pályázati pénzből tudják megva­lósítani. Pályáznak a művelődé­si ház teljes körű felújításra, ami 35 millió forint. A szükséges ön­erőt a költségvetésük tartalmaz­za. A falu első embere további takarékossági gazdálkodásra hívta fel az intézmények vezető­jét Ötezer forintnál nagyobb ösz- szeg kifizetése előtt a polgár- mesterrel kell egyeztetni. szenográdi Rákapcsolt a barátságvonat! NÓgrádsípek. A lengyelországi Szczawin Általános Iskola és Gim­názium igazgatója kereste meg ta­valy áprilisban az önkormányza­tot, illetve a helyi keresztény isko­lát együttműködési szándékkal, így indult a „barátságvonat” Nógrádsipek és a hatszázötven ki­lométerre lévő Szczavin között, ahol mintegy ötvenezer lelket számláló kistérség oktatási intéz­ménye működik. A közeledés to­vábbi állomásai gyors egymás­utánban követték egymást - tud­tuk meg Szita Zoltánnétól, a nógrádsipeki intézményvezetőjé­től. - Nagyon nagy örömmel fo­gadtuk az új lehetőséget, mert ez azt igazolja, ők is a jövőt látják ben­nünk. Két hónap múlva pedig már Lengyelországba utaztunk, ahol megtapasztalhattuk példás ven­dégszeretetüket és barátságukat. Külön megtisztelő volt, hogy az együttműködési szerződést ven­déglátóink rendezvénysorozatá­nak ünnepélyes zárásakor írtuk alá. Ez magában foglalja egyebek mellett az olyan célkitűzéseket, mint a régiók, kistérségek kultu­rális népszerűsítése, csoportok közös fellépési lehetőségeinek megteremtése, sportversenyek rendezése. Szerepel az elképzelé­sek között továbbá, hogy sipekiek és lengyelek szeretnék megismer­ni a két nép történelmét, kultúrá­ját, hagyományait is. A testvériskola küldöttsége a múlt év szeptemberében látoga­tott el Nógrádsipekre. Ekkor em­lítették meg lehetőségként az uni­ós Comenius programban való együttes részvételt Szita Zoltánná jelezte, hogy a lengyel iskola hosz- szú előkészítés után február 9-én felvette Báthory István nevét A névadó ünnepségen négyen kép­viselték a nógrádi partnerintéz­ményt Petrovics János felajánlásá­nak köszönhetően. A felek azóta újabb lépéseket tettek: a Comenius iskolai együtt­működések témakörben elké­szült pályázatukat pár napja nyúj­tották be. Amennyiben kedvező­en bírálják el, további diákcsere­látogatásokat valósíthatnák meg. BIBLIA ÉS RENESZÁNSZ: EGYSZERRE A KÖNYVTÁRBAN A reneszánsz és a Biblia éve alkalmából külön kis kiállítás nyílt a salgótarjáni Balassi Bálint Me­gyei Könyvtárban. Az intézménynek ugyanis gazdag dokumentumállomány áll rendelkezésre - eb­ből készítették azt az összeállítást, amelyet az említett témák iránt érdeklő látogatók figyelmébe aján­lanak.

Next

/
Thumbnails
Contents