Nógrád Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-12 / 10. szám
2008. JANUÁR 12., SZOMBAT 3 NÓGRÁD MEGYE — Felújítva és kivilágítva Varsány. A település egyházközsége kívülről felújíttatta a római katolikus templomot, az önkormányzat megvalósította annak díszkivilágítását. Kiss Zoltán polgármester elmondta, hogy a karácsonyi ünnepektől, amikor leszáll az este, a falu temploma díszkivilágításban látható. Csak autózni akart Vanyarc. Egy helyi férfi telefonon tett bejelentése alapján intézkedtek a pásztói rendőrök egy 22 éves fiatalemberrel szemben január tizedikén. A sértett azért tett bejelentést, mert figyelmetlenségét kihasználva a kissé ittas, szintén vanyarci fiú az éjszakai órákban Ford Escort személygépkocsijának indítókulcsát megszerezte és azzal a beleegyezése nélkül távozott. Az „új sofőr” érvényes vezetői engedély nélkül Szirák belterületén közlekedett, végül rövid autózás után a Dengelegi úton az árokba borult. A rendőrkapitányságon jármű önkényes elvétele miatt hallgatták ki gyanúsítottként a fiatalembert, aki úgy nyilatkozott, hogy a személygépkocsikat imádja, ő csak vezetni akart. Véradás Diósjenő. A helyi általános iskolában január 15-én 14 és 18 óra között véradást rendeznek. A szervezők kérik, hogy személyigazol- ványt és taj-kártyát minden segíteni szándékozó vigyen magával. Országunkat képviselik Kazár. A még 2007-ben meghirdetett Magyarországi Falumegújítási Díj pályázatán előkelő helyen végzett a Nógrád megyei Kazár: a zsűri a falufejlesztésben is kiemelkedő községnek ítélte oda az első díjat, s így a település képviseli majd Magyarországot a 2008-as európai versenyen. LÓRÁNT JÁNOS DEMETER A TÖRTÉNETI MÚZEUMBAN Salgótarjánban majd Mátraalmáson alkotott közel húsz évig a Munkácsy-díjas Lóránt János Demeter, akinek kiállítását Földi Péter nyitotta meg pénteken a Nógrádi Történeti Múzeum kisgalériájában. (További részletek és tudósítás későbbi lapszámunkban.) Fotókiállítás Szécsény. A gimnázium és szakközépiskola Benczúr-galériájában január 15-én, kedden 14 óra 30 perckor lesz, Szenográdi Tamásnak az iskola tanárának, lapunk külsős fotósának a képiből rendezett kiállítás megnyitója. Az alkotásokat, Faragó Zoltán, a Nógrád Megyei Hírlap főszerkesztő-helyettese ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A megnyitón közreműködnek az iskola tanulói. A kiállítás március 4-ig tekinthető meg, tanítási napokon 8-16 óra között. Folytatódik a borkurzus Szlovákiai magyar borász bemutatkozásával folytatódott az immár harmadik borkurzus Salgótarjánban. Bott Frigyes Komárom mellől érkezett, s nyolcféle saját termesztésű bort mutatott be a népes hallgatóságnak, a Galcsik fogadóban. A borkedvelő közönség nem első ízben kóstolhatta meg határon túli magyar borász alkotásait, hiszen a kurzus vendége volt már Maurer Oszkár a Vajdaságból, s még e hónapban elfogadta a Tarján Borház meghívását az aradi Bállá Géza. Tüdőgondozó: Salgótarján. A véradó állomás épületébe költöztetett tüdőgondozó intézet január 14-től csökkentett kapacitással működik, a munkarendje átépítési munkálatok végett megváltozik. A tüdőgondozó és tüdőszakrendelés (a pulmonológiai és allergológiai) átmeneti helye a proctológiai rendelő helyisége lesz, ezt a rendelőintézet alagsorában találják meg. Rendelési ideje: hétfőtől péntekig 8-órától 11.30-ig fogadják a pácienseket, ugyanitt ezután már a proctológiai szakrendelés kezdődik. ismét máshol Mint Kaszás Erikától, a Szent Lázár Megyei Kórház-Rendelőintézet gazdasági igazgatójától megtudtuk, már megkezdődtek a munkálatok a tüdőgondozónak helyet adó épületrészben. Ezek során olyan átalakításokra kerítenek sort, melyekkel kedvezőbb feltételeket teremtenek. Nagyrészt azonban berendezésekre fordítják a kórház által uniós pályázaton elnyert 317 millió forintot, így új, digitális, szűrő-és átvilágító berendezést is kap a szakellátó. Az átépítést, korszerűsítést március 31-én fejezik be. A tüdőszakrendeléssel kapcsolatosan tudni kell, hogy a csak ide címzett orvosi beutalóval, előjegyzés alapján lehet felkeresni. Időpontot a 311-768 telefonszámon kérhetnek. Vizsgálatra minden esetben hozni kell a rendelőintézeti röntgenszakrendelésen elkészíttetett mell- kasröntgen-felvételt. A tüdőszűrés egy napon: január 14-én a tüdőszűrő gép áthelyezése miatt szünetel, a következő naptól azonban már lesz mód erre, a szintén átmeneti helyen, a sürgősségi betegellátó osztályon, ahol hétfőtől péntekig 8-tól 12 óráig szűrnek. Jr ÉLVEZD A TANULÁST! FELVÉTELI 2008! VÁLASZD A TESSEDIK SÁMUEL FŐISKOLÁT! www.tsf.hu HfekÉi jír Immár negyedszer jelentkezünk e lap hasábjain, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy megismertessük az olvasóközönséget főiskolánk jellegzetességeivel, értékeivel. Mint azt korábban említettük, intézményünk Békés megye három városában (Szarvas, Békéscsaba, Gyula) széles képzési kínálattal várja a továbbtanulni szándékozókat A nagy hagyományokkal rendelkező szarvasi mezőgazdasági főiskolai képzés mára már kiegészült a nyugati trendeknek megfelelő gépészmérnöki, környezetgazdálkodási és gazdasági-vidékfejlesztési szakokkal. Az egykori, méltán híres Brunszvik Teréz Óvóképző intézet tanító szakokkal bővülve vált komplex pedagógiai képzést nyújtó főiskolai karrá. E két szarvasi kar nem csak a felsőfokú alapképzésben kínál továbbtanulási lehetőséget, hanem a felsőfokú szakképzés keretében is nyújt képzéseket Miért jó ez, kinek jelent jó továbbtanulási lehetőséget? Aki a felvételi eljárás keretében nem kerül be, vagy nem is akar bekerülni a felsőfokú alapképzésbe, az a felsőfokú szakképzést választva négy féléven át államilag támogatottan folytathat tanulmányokat a főiskolán, krediteket gyűjt, amelyek később az alapképzési BA-BSc szakokon beszámításra kerülnek, könnyítvefelgyorsítva a későbbi tanulmányokat Szarvas város hangulata, környezete, természeti különlegességei felejthetetlen élményekkel teszik emléke- zétessé a hallgatói éveket A kis szórakozóhelyek, a kocsmák, a Körös-holtág, mind-mind a tanulás ellen hatnak ugyan, de szerves részét képezik a diákéletnek, s ezekre emlékeznek talán legszívesebben egykori hallgatóink. Érdemes itt tanulni! / „... a halál dühöngő isten, vérszomjas, mint a hímoroszlán, s alattomos, mint a sima párduc - jaj az egyszer megszületettnek! ” (Gilgames) DR. GÓTAI LÁSZLÓ FŐORVOS 1946.04.17.-2008.01.01. Tisztelettel kérjük mindazokat, akik szeretnének elbúcsúzni a Papától 2008. január 13-án, vasárnap 11 órakor a József Attila Művelődési és Konferencia Központ üvegcsarnokában, (Salgótarján, Fő tér 5.) hogy egy szál virággal köszönjenek el Tőle. DR. GOTAI LASZLONE GÓTAI LAURA Egymásra vagyunk utalva Volt valami szívszorító abban, ahogyan Auxt Ferenc, a Kokava Linia-i Ipoly Turista- szálló tulajdonosa szinte sírva jegyezte meg: „Pedig olyan szép volt minden. Éjfélkor elénekeltük a magyar himnuszt. ” A szlovákiai magyarok által működtetett sícentrum főként az anyaországi testvéreket fogadja minden télen. Egy katasztrofális következményekkel járó diktátum, a világtörténelem egyik legigazságtalanabb békekötése folyományaként, sajnos egymástól mesterségesen elszakított magyarok találnak egymásra az óév utolsó pillanataiban a szlovákiai üdülőhelyen. S akkor megjelenik néhány részeg suhanc, törni-zúzni kezd, s ezzel összetör minden illúziót, minden emelkedettséget. Lehet, hogy soha nem lehet kinyomozni, kik voltak ők. Önkontrolljukat vesztett ittas fiatalok, akik nekimennek mindennek, ami az útjukba kerül, vagy a nacionalizmus, sovinizmus „ordas eszméi” által megfertőzött emberek, akik a szlovákiai magyarságot csak „magyarul beszélő szlovákoknak" tekintik. De talán nem is ez a lényeg. Ami igazán fojtogató az az, hogy egyáltalán felmerülhet a gyűlölet, a másik nép iránti engesztelhetetlen megvetés gyanúja, s az elkövetőket egy szomszéd nép ellen uszíthatja a nagypolitika. Pedig itt vagyunk egymásra utalva a Kárpát-medencében. Két kis közép-európai nemzet, mely 2004-ben belépett az Európai Unióba, s mely együtt kell, hogy keresse boldogulását. Milyen szépen mondta néhány évvel ezelőtt Irene Guttenova, Szklabonya polgár- mestere: „Az Ipolyon túlról hozom üdvözletemet, abból a kis faluból, ahová Mikszáth egész életében oly szívesen tért visz- sza. Bár a művek magyar nyelven születtek, Mikszáth legalább annyit tudott a szlovák népről, mint a saját nemzetéről. Volt idő, amikor az Ipoly elválasztotta a szomszéd népeket, de rajtunk múlik, hogyan tudjuk átvinni Európába közös kultúránk gyöngyszemeit." S felemelő volt az is, amikor példás szlovák-magyar összefogással megújult a szklabonyai szülőház, s kezdetét vette egy nemzetek feletti, ugyanakkor a legmélyebben hagyományőrző folyamat, mely Balassi Kékkőjének és Madách Alsósztrego- vájának újjávarázsolását is megcélozta. December 21-én elsőként a szlovák himnusz hangzott el a balassagyarmati határátkelő megnyitásakor. Akkor úgy éreztük: hazatértünk Európába. Ne engedjük, hogy az emberi ostobaság, a felelőtlenség, a gyűlölet miatt végképp eltévedjünk a hazafelé vezető úton...