Nógrád Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-11 / 9. szám

6 GAZDASÁG Veszprém elcsábítaná a fapados légicégeket DISZKONT LÉGITÁRSASÁGOKKAL tárgyal a veszprém-szent- királyszabadjai repülőteret irányító Buda West Airport Holding Zrt. Nemes Ervin, a cég fejlesztési vezetője szerint a repülőtérről rövi­desen Londonba, Párizsba és Frankfurtba, nyáron pedig Horvátországba, Görögországba és Bulgáriá­ba indulhatnak járatok. Versenyhivatali bírság a Raiffeisen Banknak NYOLCVANMILLIÓ FORINT bír­ság megfizetésére kötelezte a Gazdasági Versenyhivatal a Raiffeisen Bank Zrt.-t. A hatóság szerint a pénzin­tézet nem megfelelően tájé­koztatta ügyfeleit egyes ru­galmas törlesztőrészleteket ígérő, lakáshitel-népszerűsí­tő hirdetéseiben. Magas infláció, de nagy növekedés a letteknél rekordmértékű, 14,1 szá­zalékos inflációt mértek ta­valy Lettországban. Ennek oka főként az, hogy az élel­miszerek ára éves szinten átlagosan 13,2, a szolgálta­tásoké pedig 16,4 százalék­kal nőtt. Ellenben az ország bruttó nemzeti terméke (GDP) a tavalyi első három­negyed évben 11 százalék­kal növekedett. Pannon A BUX-index 2008. január 10-en 26 200 Nyitóérték: I Változás: -1,229t [ 26 000 25 868 1------------------1-------1 ^ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2008.01. io. ____MÉÉMB ... Fre esoft 3 945 +2,92 44 Éwász SifS500 . ; -SiL 390 Richter _ 41400 +1,71 2 053 Rába 1770 +1,09 41 TvNetWork 350 +0,29 13 VESZTESEK FORRÁS: BÉT fcgvény UtotofrTO vaoásW MMoft Orco 17565 -4,04 379 Mól 2 320 -2,54 5501 OTP________8425 -2,0517356 HM 1672 -1,18 388 MTelekom 904 -0,77 1692 A BUX-index az elmúlt napokban 27 400 27000 26600 26 200 25800 . 25400 25000 24 600,. 25699 25 255 % 01.02 01.03 01.04 01.07 01.08 01.09 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. január 10-én. /Ft $/Ft /$ ■H 4 t — 254,29 173,07 1,47-0,07 Ft +0,19 Ft Ocent Szélerőművek virágkora áram Külön engedély nélkül bárki építhet házi turbinát Az üzemelő magyarországi szélerőművek földrajzi elhelyezkedése Ellephetik Magyarországot a szélturbinák, a jelenleg működő Zgfal negyven mellé egy-két év alatt százhúsznál is több épülhet, fjf Az újak is zömmel Nyugat-Magyarországon, a Kisalföld __ .... térségében „nőhetnek ki" a földből. Ol.V árpalota-lnota lx 250 kW 07. Újrónafő lx 800 kW 13. Mosonmagyaróvár 5x 2000 kW 02. Kulcs lx 600 kW 08. Szápár lx 1800 kW 14. Felsőzsolca lx 1800 kW 03. Mosonszolnok 2x 600 kW 09. Vép lx 600 kW 15. Csetény 2x 2000 kW 04. Mosonmagyaróvár 2x 600 kW 10. Mosonmagyaróvár 5x 2000 kW 16. Ostffyasszonyfa lx 600 kW 05. Bükkaranyos lx 225 kW 11. Mezőtúr lx 1500 kW 17. Mosonszolnok - Levél 12x 2000 kW 06. Erk lx 800 kW 12.Törökszentmiklós lx 1500 kW FORRÁS: MAGYAR SZÉLENERGIA TÁRSASÁG, MAGYAR ENERGIA HIVATAL - EUROPRESSGRAFIKA Szélsebesen elterjedhet hazánkban a szélenergia­felhasználás: egy két éven belül az áramtermelés összteljesítményének 5 százaléka származhat a gombamód szaporodó tur­binákból. Házi szélerőmű építésével pedig bárki spó­rolhat a villanyszámláján. Németh Márk Gombamód elszaporodhatnak hazánkban a szélerőművek: száznál is több turbina épülhet ugyanis hazánkban az elkövet­kező években - tudta meg la­punk. A Magyar Energia Hivatal (MÉH) még 2006-ban mintegy 330 megawatt összkapacitásnyi szélerőmű építésére adott ki en­gedélyt. A jogszabályokban és az engedélyekben foglaltak szerint pedig két éven belül bizonyíta­niuk kell a beruházóknak, hogy elkezdték az építkezést. „A jelenleg meglévő, 61 mega­watt összkapacitású negyven turbina mellé 2010-ig további százhúsz épülhet” - árulta el ér­deklődésünkre Szörényi Gábor, a MÉH Energiaszolgáltatási és Fogyasztóvédelmi főosztályveze­tője. Ha a tervezett beruházások megvalósulnak, akkor a magyar villamosenergia-termelés összes kapacitásának az 5 százaléka származhat a szélből. Egyes vé­lemények szerint az engedélye­zettnél akár háromszor több szélerőművet is lehetne telepíte­ni hazánkban. „A 330 megawat­tos korlát miatt nagyon sok be­fektető esett el a lehetőségtől, mi­közben az engedélyezett beruhá­zások közül sok csúszik, toló­dik” - panaszkodott Tóth László, a Magyar Szélenergia Tudomá­nyos Egyesület elnöke. Szörényi Gábor elismerte, hogy egyes beruházók forrás­hiányra vagy szélkerék-szállítá­si gondokra hivatkozva enge­délymódosítást és halasztást kértek. Több társaságot olyan tő­.,bárki építhet magának sa­ját mini szélerőművet a kert vé­gébe, vagy naperőművet a ház­tetőre. Ehhez nem kell külön engedélyt kérnie az energia- hivataltól, ha annak kapacitá­sa nem haladja meg a 0,5 me­gawattot” - tudtuk meg Szöré­nyi Gábortól A közelmúltban ugyanis egy jogszabállyal meg könnyítették a háztartási mére­keerős szakmai befektetők vásárok tak fel, amelyek nagyobb valószí­nűséggel valósítják meg a terveket A főosztályvezető hozzátette: a későbbiekben van lehetőség újabb engedélyek kiadására. Ezt megelőzően azonban meg kell vizsgálni, hogy az üzemelő szél­turbinák milyen mértékben ve­szélyeztetik a magyar villamos- energia-rendszer biztonságát. A szélerőművek legfőbb jel­lemzője, hogy csak akkor ter­melnek, ha fúj a szél. Az sem jó, ha egyszerre sok helyen állnak le a szélcsend miatt, de az sem, ha egy hirtelen jött vihar miatt mindenhol elkezdenek pörögni a propellerek. A teljesítmény­ingadozás nehezíti a villamos- energia-rendszer szabályozását. tű ktserőművek létesítését A beruházás azonban több mil Hó forintba kerül, és az építési hatóságok, illetve a szomszé­dok engedélye is szükséges hoz­zá. A szélerőmű-tulajdonos tombbra is kapcsolódna az or­szágos viUamosenergia-hálózat- hoz, hogy szélcsendben vásárol­hasson áramot A többletterme­lését pedig értékesíthetné. Kisalföld a legszelesebb JELENLEG MAGYARORSZÁGON a Kisalföld környékén található a legtöbb szélturbina, abból a prózai okbój hogy itt bizonyítot­tan rendszeresen fúj a szél Az engedélyt kapott erőművek zöme is a térségben, egyebek között Sopronkövesd, Hegyes­halom, Olaszfalu, Károlyháza, Ikervár közelében épül Mosta­nában egyébként a nagyobb kapacitású, 2 megawatt teljesít­ményű óriás ventilátorok a nép­szerűek, amelyek egyenként nagyjából 2000 háztartás éves áramszükségletét tudják fedez­ni Mindezt úgy, hogy évente összesítve csupán 80 napot forognak a propellerek Működő szélerőművek száma hazánkban Év Darab 2000 1 2001 2 2002 4 2003 6 2004 6 2005 16 2006 23 2007 40 2010* 160-200 * Becslés Forrás: Magyar Energia Hivatal Magánerőművel spórolni lehet a villanyszámlán Szakmát kaphatnak a képzetlenek tanulás Tizenegymilliárd forinttal folytatódik a Lépj egyet előre program „Azt a munkavállalót, aki nem fo­gadja el, hogy a piacgazdaság alapfeltételként követeli meg a szakmai tudás állandó fejleszté­sét, s nem reagál erre a követel­ményre folyamatos tanulással, egész életében foglalkoztatási bizonytalanság, s megélhetési gondok várják” - szögezte le ér­deklődésünkre Zachár László, a Nemzeti Szakképzési és Felnőtt- képzési Intézet főigazgató-helyet­tese. Ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni az élethosszig tartó tanulás fontosságát. A támogatott felnőttképzési programokról a regionális mun­kaügyi központokban, illetve azok kirendeltségein kaphatnak részletes információkat az ér­deklődők - mondta el kérdé­sünkre Szilárd Imre, a Foglal­koztatási és Szociális Hivatal fel­nőttképzési főosztályának veze­tője. A regisztrált álláskereső résztvevőknek ingye­nes programokat kí­nálnak a Regionális Képző Központok. Emellett elindult a „Lépj egyet előre” program második ré­sze, és várható, hogy további, tanulást ösz­tönző, speciális központi progra­mok is lesznek. A „Lépj egyet előre II.” program első szakaszában a jelentkezése­ket 2008. december 31-ig fogad­ják. A tervek szerint a 10 milliárd 665 millió forint támogatási ke­retből 2009. június 31-éig leg­alább 22 ezer felnőtt személy ingyenes képzését oldják meg. A programban az alacsony isko­lai végzettségű, illetve szakképzetlen felnőt­tek juthatnak hozzá a szakképesítéshez szükséges alapfokú végzettséghez, vala­mint elhelyezkedést elősegítő szakmához. A második körben olyan, szakképzettséggel már rendelkezők is jelentkezhetnek, akik piacképesebb szakmát sze­retnének elsajátítani. A legfeljebb alapfokú végzettségű résztvevők minden 150 órányi tanfolyami tanulás után a minimálbér össze­gének megfelelő ösztöndíjat is kapnak. Az alapfokúnál maga­sabb végzettségűek sikeres vizs­ga esetén egyszer kapják meg a juttatást. A második ütemben új­donság lesz az is, hogy a részt­vevők a tankönyvvásárláshoz se­gítséget kapnak. A programban olyan szakmákat lehet elsajátíta­ni, amelyekre a legnagyobb igény van az adott régió munkaerő- piacán. A tapasztalatok azt mu­tatják, hogy az itt szakmát szer­zők elhelyezkedési esélyei jelentő­sen megnőnek a képzés után. ■ A program megvalósulását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatja. Hazánk otthont adna az Európai Neutronkutató Központnak Egymilliárd eurós (jelenlegi ár­folyamon több mint 250 milliárd forintos) megaberuházásra pá­lyázik Magyarország. Az év vé­géig dől el, hol jön létre az unió jelenlegi legnagyobb tervezett zöldmezős kutatás-fejlesztési be­ruházásának számító Európai Neutronkutató Központ. Befoga­dására ma leginkább Svédország­nak, Spanyolországnak vagy Ma­gyarországnak van esélye az érintett országok által szervezen­dő nemzetközi konzorciumon ke­resztül. Hazánknak nemcsak azért van esélye a pályázaton, mert a magyar kutatók ezen a te­rületen is elismertek, hanem azért is, mert ilyen volumenű össz-európai kutatói bázist még nem telepítettek újonnan csatla­kozó országba - vélik a felelős gazdasági tárcánál. ■ Évente 20 milliárdnyi tőkét hozhat a központ. Magyarország Debrecent java­solja helyszínnek - az erre kiírt pályázatot a hajdúsági központ nyerte meg; a tartalék helyszín Székesfehérvár. A beruházás ön­részét kormányzati forrásokból, európai uniós pályázatokból és magántőkéből fedeznék, na­gyobb részben a nemzetközi konzorcium finanszírozná. A központban évente több ezer - a világ számos országából érkező - kutató végezhet majd kísérleteket, nagyon sokféle, a gyakorlat, az alkalmazás, a gaz­daság számára is igen fontos te­rületen. Az agydaganatok és más rákbetegségek gyógyítása, illetve a gyógyszerkutatás mel­lett egyebek között a kenőanya­gok kifejlesztése, öntisztuló fal­festékek, szennyezéslepergető felületek előállítása a lehetséges kutatási terület. Mezei Ferenc, a Magyar Tudo­mányos Akadémia szaktudósa szerint ez az egyetlen olyan nem­zetközileg finanszírozandó pro­jekt, amelynek elnyerésére reális esélye van Magyarországnak. A központ építése és üzemelteté­se mai értéken évente átlagosan 20 milliárd forint külföldi tőke beáramlását biztosítaná legalább harminc évig. A központ gazda­ságélénkítő hatása a nemzeü jö­vedelmet évi 450 millió euróval (112,5 milliárd forinttal) növelné, és hatezer új munkahelyet te­remtene. ■ Világgazdaság 2008. JANUÁR 11., PÉNTEK Magyarország használja ki legjobban az EU-t Első helyen áll Magyarország az Európai Unió tizenkét új tagor­szága között az uniós pénzek fel- használásában - jelentette be Danuta Hübner, az Európai Bizottság regionális politikai fele­lőse. Bajnai Gordon önkormány­zati és területfejlesztési minisz­ter közölte: a nemzeti forrásokkal együtt tavaly összesen több mint 330 milliárd forintnyi uniós tá­mogatást fizettek ki Magyar- országon. Hübner elmondta: Magyar- ország esetében eddig még nem érkezett olyan • bejelentés, _ és Brüsszel sem derített fel olyan ügyet, amely korrupciót vagy a pénzek szándékos szabálytalan feL használását tárta volna fel. ■ Z. H.

Next

/
Thumbnails
Contents