Nógrád Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 278-299. szám)
2007-12-29 / 299. szám
2007. DECEMBER 29., SZOMBAT SPORTTUKOR 15 Kriston János szeniorként ért a csúcsra veterán atlétika A Prima-díjas dobóklub elnökeként is helyt kell állnia Amikor Homokterenyén felkerestem Kriston János világbajnok szenior dobóatlétát, tudtam, itt nem mindennapi pályafutásról (is) szóló élménybeszámolóban lesz részem. Nem csalódtam. A kigyúrt testalkatú ötven éven felüli dobóatléta, nagy elánnal mesélt életútjáról a régmúlt, de főként a jelen sikeres sporteredményeiről.- Dorogházán születtem. Salgótarjánban a „Stromfeldbe” jártam középiskolába, ahol a néhai Varga Mihály testnevelő tanár oltotta belém a sport iránti szerete- tet. A tanár úr alkatom miatt, számomra a súlylökést és a diszkoszvetést ajánlotta. Ebben a két versenyszámban később megyei bajnoki címet szereztem - kezdte beszélgetésünket Kriston János.- Késő ifjú koromban, mindig ott akartam lenni sportoló barátnőm közelében, ezért őt követve, én is jeleztem felvételi szándékom az akkori TF-re. A felvételi előtt megsérültem, így nem sikerült bekerülnöm a főiskolára. Ekkor 1973-at írtunk, egy évre rá újra megpróbálkoztam, újra sikertelenül, így elmentem a bányához dolgozni. 1976-ban bevonultam katonának melynek ideje alatt súlylökésben és diszkoszban háromszoros hadosztálybajnoki címet szereztem. Leszerelésem után a bányánál három műszak várt rám. Családot alapítottam, megszületett a lányom, miközben itt Homokterenyén egy gyors renoválásra szoruló családi házat vásároltunk.- Mikor került ismét szorosabb kapcsolatba a sporttal?- 1993-ban Bakos Lajos kalapácsvető jóvoltából kerültem az akkor még csak baráti társaságként létező Bauer Rudolf atlétikai dobóklubhoz. A rendszeres találkozókat követően 2005-ben én is nekibátorodtam annak, hogy részt vegyek egy akkor éppen itt Nógrádban, Szécsényben megtartott országos atlétikai veterán- dobó-bajnokságon.-Az eredmény?- Őszintén mondva az itt elért teljesítményem főként családom jelenléte miatt nagy csalódást hozott számomra, mert több versenyszámban is „csak” az érem nélküli 4. helyen végeztem. Ettől kezdve eldöntöttem, komolyabban fogok foglalkozni a versenyekre való felkészüléssel. Amikor nemrégiben beléptem az 50 évesek korosztályába, már több hazai és külföldi nemzetközi versenyen voltak jegyzett eredményeim.- Kiemelne közülük néhányat?- 2005-ben Tatán, a szenior-világbajnokságon a 25 kg-os kőlökésben 4. lettem. A 2006-os évet végigversenyezve az országos bajnokságon második és harmadik helyezést gyűjtöttem be. A svédországi, göteborgi Euró- pa-bajnokságról három ezüst- és három bronzéremmel tértem haza, miközben itthon a Szombathelyi Haladás nemzetközi versenyén egyéni csúcsot értem el, súlylökésben 11,92 métert, diszkoszban 34,94 métert teljesítve.- Miként zárta az idei versenyévadot?- Az országos többpróbabajnok- ság sorozatában Zamárdiban ösz- szetettben abszolút második helyen végeztem. A jubileumi 25. nemzetközi tatai szenior ob-n súlylökésben országos bajnoki címet szereztem. Nem sokkal ezt követően, a szintén Tatán rendezett augusztusi többpróba-vüágbajnoksá- gon hat számban is dobókörbe álltam. Itt a történelmi nehézsúlyvetésben két angol társammal vívtunk nagy csatát, és ha csak minimális különbséggel is, de alulmaradtam velük szemben, miközben megszereztem életem első vb-érmét Másnap jött az igmándi merev nyelű kalapácsvetés, ahol megint az angolok voltak a legnagyobb ellenfeleim, de most óriási örömömre nekem állt a zászló. Új országos csúcsot 22,59 méter elérve, világbajnok lettem. Az idei több- próba-világbajnok- ságról egyébként egy arany-, két ezüst- és három bronzéremmel tértem haza.- Hogyan tovább?- Szeretném továbbra is sportolással, versenyzéssel megőrizni az egészségemet. Erre nagyon jó alkalom adatik meg a Bauer Rudolf atlétikai dobóklubban. Itt mondanám el, hogy az elmúlt évben Príma-díjas egyesületünk elnöki stafétabotját Palán- ki Imre barátomtól én vettem át, tehát a jövőben az itt fellépő felelősségteljes munkát is nekem kell tovább vinni.- Családjukban ön az egyedüli sportoló?- Lányomat, kétdiplomásként ma már csak a munka foglalja el, viszont a fiam, Róbert kis kitérőt követően (serdülőkorában dobóatléta volt, az 5 kg-os súlylökésben még ma is tartja 15,05 méteres eredménnyel a megyei csúcsot - a szerző) sportol, a labdarúgást Kriston János büszkén mutatja világversenyeken elért érmeit választotta. Jelenleg a Lipták Zoltán által irányított stécés csapat egyik hálóőrzője. Feleségem besegít a többek között sportruházatot is gyártó vállalkozásomba, miközben én állandóan azon töröm a fejem, mikor mehetek már edzésre, hisz ez a két téli hónap gyorsan elszalad és jönnek a fedett pályás versenyek. Komoly felkészülést kell végeznem, hogy jövőre is eredményesen tudjak majd szerepelni a szeniorkorúak atlétikai dobóvilágversenyein. ■ Zentai József Búcsú és aggodalom DAKAR RAU. Tegnap reggel a Kossuth téren elbúcsúztatták a 2008-as Dakar-ralin részt vevő magyar indulókat. A piros-fehér- zöld színeket képviselő valamennyi egység felvonult a Parlament előtt és a pár száz fős közönség kedvéért még a motorok is felbőgtek. A búcsúztatóra azért pénteken került sor, mert a felszereléseket, kamionokat már délután kiszállítják trélereken a január 5-i rajt helyszínére, Lisszabonba. A január 5-én rajtoló Dakar-rali szervezői közben a verseny biztonsági kérdéseiről tárgyalnak Mauritániában, miután hétfőn fegyveresek agyonlőttek négy francia turistát, egyet pedig súlyosan megsebesítettek a nyugat-afrikai országban. A Lisszabonból induló mezőny közel tízezer km-es útja során Mauritánián is áthalad. A támadók egy öttagú francia családot támadtak meg a fővárostól, Nuaksottól 250 kilométerre keletre: négy embert, köztük két gyermeket gyilkoltak meg. Az apát súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A francia család megállt piknikezni egy főútvonal mellett. A támadók pénzt követeltek tőlük, majd miután elszedték tőlük, automata fegyverekből tüzet nyitottak rájuk. A három fegyveres elmenekült a helyszínről A 30. Dakar-rali során a versenygépek 9273 km-t tesznek meg, ebből 5736 km a gyorsasági szakasz. Eredményes évet zártak 2007-ben Szécsény sportolói (2.) A két Mészáros, apa és fia rövid távú röptetésben emelkednek ki LABDARÚGÁS Az elmúlt évben új vezetőség került az egyesület élére. Az elnök Rácz Jenő, tiszteletbeli elnök Varga László, a labdarúgó-szakosztály vezetője Baranyi István. A vezetőség az idén is mindent megtett azért, hogy a három labdarúgócsapatuk nyugodtan készülhessen a mérkőzésékre. A 2006-2007-es bajnokság tavaszi fordulóját a felnőttcsapat a megyei I. osztály nyugati csoportjában Kómár Gábor edző felkészítésével 4 győzelemmel, 2 döntetlennel és 1 veresség- gel, 16 rúgott és 11 kapott góllal az 5. helyen fejezte be a bajnokságot. A helyosztó mérkőzések után végül a Keleti és a Nyugati csoport összesítésben a szécsényiek a 9. helyen végeztek. Baranyi Tibor góllövésben a 2. lett. Az ifjúságiak a Nyugati csoportban, Héhalom csapata mögött ugyancsak a 2. helyett szerezték meg. A rájátszásban, a 3. helyért a Keleti csoport egyik legjobb- jától, a Baglyasaljától mindkét alkalommal kikaptak, így összesítésben a 4. helyen zárták a megyei bajnokságot. A serdülők tavasszal a 7 mérkőzésből 6-ot megnyertek, s a Héhalommal ikszeltek. Remek gólkülönbséggel (51 -2) a tabella élén fejezték be a bajnokságot. A rájátszás az első helyért a serdülőknek sem sikerült, így ezüstérmesek lettek. A nyáron az egyesület elnöksége Adamek Lászlóval kötött szerződést, így a csapat az ő szakmai irányításával kezdte meg a felkészülést, a 2007-2008-as bajnoki évre. A keretből többen távoztak. Baranyi Tibor, a gólkirályuk kiválása - aki Balassagyarmatra igazolt - érzékenyen érintette a csapatot. Baranyi Ákos Magyargécbe távozott, Sümegi Roland és Jusztin Szabolcs abbahagyták a játékot. Lőrik Szabolcs a megyei I osztályba felkerült a varsányi csapathoz kérte az átigazolását. Az új játékosok: Rácz Róbert, aki Magyargécből igazolt, Nándori Roland Bércéiről, Sztrigán Krisztián Salgótarjánból, Széles Balázs Becskéről került Szécsénybe. Varga László úgy döntött, hogy ismét a csapat rendelkezésére áll. Ami az őszi szezont illeti, az első részben a játékosok több alkalommal adtak lehetőséget az örömre, mint a második részben. Az utolsó három mérkőzésen mindössze 1 pontot sikerült szerezni. Adamek László azt mondta, hogy ebben az időszakban több játékoson érződött az edzésekről távolmaradás miatt az edzettség hiánya. Az edző elégedett volt a védelemmel, ugyanakkor többet várt a csatároktól. A csapat 17 ponttal 16-10 gólkülönbséggel a 4. helyen zárta az őszi szezont. Az ifjúságiak Csábi János irányításával a 3., a serdülők Borda Tamás vezetésével az 1. helyen várják a tavaszi folytatást A labdarúgás 2007. évi krónikájához tartozik, hogy felújították a labdarúgó- pálya gyepszőnyegét Az avatásra május elsején került sor, ahol a hazaiak az' FTC öregfiúkcsapatát fogadták. A pályaavató mérkőzésének eredményei: Szécsény-öregfiúk - FTC-öregfiúk 1 -6, Jenő és barátai NM válogatottja - FTC 'öregfiúk 6-6. SPORTGALAMBÁSZOK Sikeres évet tudhatnak magukénak az 1957-ben megalakult, az idén 50 éves fennállásukat ünneplő sportgalambá- szok. A Karancs-Mátra tagszövetség évértékelő és díjat átadó ünnepségén nagyon sok díj a szécsényi sportgalambte- nyésztőkhöz került. Sprint távon, 300 kilométeren, Velenczei Béla galambjai csapat- és egyéni bajnokságban több díjat szállítottak gazdájuknak. Mészáros és fia galambjai az általános és a rövid távon jó néhány versenyen nem találtak legyőzőre. Nem véletlenül szerepelt a két tenyésztő, Velenczei Béla és Mészáros és fiai neve a Karancs-Mátra évértékelő kiadványán. Több egyéni és csapatbajnokságot nyert: Máté Csaba, Farkas Szilárd, Jászberényi Zsolt. Jól szerepeltek a 2007. év versenyein Gyetvai István, Velenczei Zoltán, Bagi István galambjai is. KOSÁRLABDA A Szécsényi Törekvés Klub férfi kosárlabdacsapata 1999-től vesz részt a megyei bajnokságban. A csapat: Tőzsér Zsolt, Murányi Tamás, Kovács István, Fábián Péter, Tóth Attila, Kovács Gergő, Pesák Tamás, Kovács Zsolt, Kiss Tamás, Petrovics Péter, Kereszti Richárd és Pancsovai Gergely játékos-edző. A 2006- 2007-es alapbajnokságot az első helyen zárták. Következett a rájátszás. A fiúk rossz napot fogtak ki, és a negyedik helyen végeztek. A 2007-2008-as bajnoki év őszi szezonjában a harmadik helyen állnak. A hölgyek harmadik éve vesznek részt a megyei bajnokságban. A csapat: Babinszky Barbara, BabinszkyAndrea, VinczeNi- kolett, Vincze Adrienn, Lőrik Edit, Sági Adrienn, Varga Tímea, Balázs Vera, Paulusz Tímea, Lazsán Zsófia, Domszky Katalin. Fábián Péter edző irányításával a 2006-2007-es bajnoki év alapszakaszában a második helyen végeztek. A rájátszás nekik sem sikerült, a fiúkhoz hasonlóan a negyedik helyen végeztek. A 2007-2008-as bajnokság őszi szezonjában a harmadik helyen állnak. VETERÁNATLÉTIKA Bosák Attila az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is letette névjegyét a veterán dobóatléták hazai és nemzetközi versenyén. A nyáron Tatán a 25. nyílt nemzetközi szenior atléták bajnokságán súlylökésben, az M50 korcsoport mezőnyében 12,21 méterrel lett első. A diszkosz 36,11 méterre repült a kezéből, így övé lett az aranyérem. A World Throwers Klub, amely a kontinens veterán atlétáinak köreit fogja össze, rendszeresen megrendezi a versenyzői részére az Európa- és a világbajnokságot. Ezeken a versenyeken az olimpiai számoktól eltérő speciális szerekkel is összemérik tudásukat a veterán dobóatléták. Az idén a vi- % lágbajnokságon a 15 kilogrammos követ 7,81 méterre dobta el. A bőrszíjon lógó 1,5 kilogrammos labda 49,6 méterre repült a kezéből. Az 5 kilogrammos acéltárcsát 19,2 méterre dobta. Mindhárom számban övé volt az aranyérem. Ezen a versenyen még két második és két ötödik hely kapcsolódik a nevéhez. Az idén is ott volt Budapesten a fedett pályás országos bajnokságon, a Balaton-bajnokságon. Mindkét helyen az abszolút kategóriában első lett. Június 14-én több első helyet szerzett a kiskunhalasi nyílt városi bajnokságon. Ugyanez mondacu)' ci ci, » vagy a július 14- Bk i kaposvári meg- mérettetéséről. ■ (szeno) Bosák Attila évről évre sikert sikerre halmoz