Nógrád Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 278-299. szám)

2007-12-29 / 299. szám

16 2007. DECEMBER 29., SZOMBAT SPORTTUKOR Szívügye az utánpótlás Gyerekeim, kis unokáim, fejezzétek be a játékot, fog­laljatok helyet és figyeljetek rám - mondta Boldvai Gyula és az előző pillanatban még heves és hangos asztalifoci-csatákat vívó apróságok szüleik mellé tele­pedve néma csendben koncentráltak edzőjükre, aki a 2007-es esztendőt értékelte. Volt mit számba vennie, hiszen a salgótarjáni sportiskola 1999-ben és 2000- ben született labdarúgó-palántái sikert sikerre hal­moztak a most leköszönő év során. Hat jelentősebb tornán vettek részt - Gödöllőn, Egerben, Mezőköves­den, Rimaszombatban, Salgótarjánban és Szolnokon - négyen első helyen végeztek, háromszor úgy, hogy még gólt sem kaptak. Nyolcvankét mérkőzésből hat­vankettőt megnyertek. Boldvai Gyula neve egy ideje új­ra jól cseng a nógrádi megyeszék­helyen. A hatvanas évek kiváló játékosa sokéves távoliét után is­mét itt, a város gyermek- és ser­dülőcsapatainál, az utánpótlás nevelésében kamatoztatja edzői tudását, tapasztalatait. Annak idején tizenhárom évesen Békés­csabáról érkezett Salgótarjánba. A Rákóczi Úti Általános Iskolá­ban, a legendás testnevelő Nagy Sándor kezei alatt lett iskola-, majd úttörő-válogatott. Később beválogatták a megyei ifjúsági vá­logatottba és erőssége volt a Pető­fi, a SKSE, a Bányagépgyár és a Tűzhelygyár csapatának is. Edzői pályafutását 1974-ben, alig több mint harmincéves korában kezd­te Dávid Róbert irányításával az SBTC-nél, ahonnan Apcra, majd Egerbe került. Az NB Tes gárdá­nál Csank János mellett pálya­edző volt, majd a Lendület nevű női csapattal ugyancsak az NB I- ben dolgozott. Visszatérve Salgótarjánba, elő­ször egy 1992-es évjáratú csapat­tal ért el sikereket. Az általa edzett játékosok közül jó néhá- nyan már ismert fővárosi klubok­ban játszanak. Másfél éve még fi- atalabbakkal foglalkozik, s - mint a bevezetőben említett eredmé­nyek is igazolják - ugyancsak nem sikertelenül. Meggyőződé­se, hogy a mai gyerekek, fiatalok között is rengeteg tehetség talál­ható, s nem csak rajtuk múlik, hogy mire viszik, hová jutnak el. Boldvai Gyula már harminc évvel ezelőtt is hasonló véleményt fo­galmazott meg a Nógrád hasábja­in: ,„4 bajok orvoslása idestova egy évtizede késik. Mikor lesz végre egyigazgatású és módszeres irány­vonal, mikor jutnak el közös állás­pontra az illetékesek?” - kérdez­te és kérdezheti napjainkban is, hiszen - néhány biztató jel elle­nére - az utánpótlás nevelése te­rén a gyökeres társadalmi, gaz­dasági változások közepette sem történt átütő előrelépés. Ő azon­ban nem adja fel és minden energiáját a kicsikre fordítja. - Nagyon szeretnek focizni, de ahhoz, hogy fejlődje­nek, nemcsak életko­rukra, hanem saját egyéniségükre, al- « katukra is le kell bontani az edzés­tervet. El kell érni, hogy maradéktala­nul bízzanak az edző­jükben. Ez csak megfelelő hangnemmel és hozzáállással érhető el. Szakmailag szigorú, fokozott követelményeket kell tá­masztani velük szemben, bizo­nyos esetekben azonban társ­ként, azaz gyerekként kell velük viselkedni. A csapategységet nem bonthatják meg klikkek, si­kereket csak egységes szellemű gárdával lehet elérni. Nagyon fontos, hogy jó kapcsolat alakul­jon ki a szülőkkel, akik sokat te­hetnek és tesznek is gyermekük képességeinek kibontakoztatá­sa érdekében, de az edző szere­pét semmilyen körülmények kö­zött nem vehetik át - fejtette ki Boldvai Gyula hivatásáról szól­ván és e gondolatai az évzáró rendezvényen általa elmondot­takban is felfedezhetők voltak. A gyerekek - akik zö­me értelemszerűen sal­gótarjáni általános isko­lákban végzi tanulmá­nyait, többen azonban a környékbeli tele­pülések lakói - érdek­- akinek Ba­lázs nevű kis­fia a Kodály is­kola tanulója, s ugyancsak az elismer­tek A 65 éves Boldvai Gyula megőrizte játékos és edzői pályafutása doku­mentumait lődéssel hallgatták edzőjük érté­kelését a csapat szerepléséről, de igazából akkor villanyozódtak fel, amikor az egyénenkénti elemzésre kerül sor. Hát még amikor jutalmakat, trófeákat ve­hettek át Telek Andrástól, a Léte­sítmény és Sport Kht. igazgató­jától. Pila Nándor - aki Buják- ról(!) jár a salgótarjáni sportis­kolába - csapatkapitány neve többször is elhangzott a legjob­bak között. Arra a kérdésre, hogy miért szereti edzőjét így vá­laszolt: - Kedves, jószívű és hasznos tanácsokat ad nemcsak az edzéseken, a mérkőzések előtt, hanem közben is. Kiss Jenő közé tartozott - szerint az edző következetesen mélyíti el a ta­nítványaiban a futball iránti von­zódást, rajongást. A csapat körül családias a légkör, Gyula bácsi - noha követel - szinte nagyapa­ként viszonyul a gyerekekhez, nagyon szereti őket. Persze ez fordítva is igaz. Boldvai Gyulán egy olyan mez volt az ünnepi összejövetelen, amin a vezetékneve és egy 99-es, - a gyerekek születési évszáma - olvasható. Ezt a csapattól kapta születésnapjára, hiszen a közel­múltban, december 10-én töltötte be 65. életévét. ■ Csongrády Béla SPORTTURMIX Határtalan gyaloglás Balassagyarmat December 30-án, vasárnap Balassagyarmatról gya­logtúrát szerveznek Szlovákiába az Olimpiai ötpróba elnevezésű programsorozat keretében, 7, 14 és 30 küométeres távokon. A rajt (9.30-kor) és a cél is a gyarmati sportcsarnok előtt lesz. A nevezé­si díj 300 forint, ami egyben belé­pő és sorsjegy is a 15 órakor a sportcsarnokban kezdődő sport­gálára. A tombolán a fődíj egy MTB kerékpár lesz. Mesterhármas VTOttttóite. Sorozatban harmadik alkalommal a Wüd Oats nyerte meg a hagyományos, immár 63. alkalommal kiírt Sydney-Hobart vitorlásviadalt. A 630 tengeri mér- fóldes (1168 km) távnak 82 vitor­lás vágott neki, s az ausztrál 98 lá­bas (30 m) szupermaxi végig vezet­ve, 1 nap 21 óra 24 perc alatt ért el­ső helyen a célba. A Mark Richards irányította Wild Oats ezzel a viadal történetében a második hajó, amely egymás után háromszor győzött. A 2. helyen a viadal utolsó harmadában nagyon gyors brit City Index Leopard érkezett meg Hobartba, alig több mint 27 perc­cel a Wüd Oats után, 3. az Ichi Ban. Ha nyerünk, felezünk Játékunkban pénteken Benkő Tibomé salgótarjáni olvasónknak kedvezett a szerencse, így az ő szelvényét játszottuk meg. Tipp­jei: 1,1, lx, x, 1, x2, lx, x2,2, lx, x2,2, x, 2. Megvan az idei álomcsapat tesben egyértelmű az angol do­minancia, hiszen a 11 játékos­ból heten játszanak a Premier League-ben. A legtöbb futballis­tát (hármat) a Manchester Uni­ted delegálja a gárdába, de ket­tőt ad az Arsenal és egyet-egyet a Liverpool, valamint a Chelsea. A spanyol és az olasz élvonalból csupán két-két futballista ke­rült be az álom­csapatba. Nem­zetiségekre le­bontva két-két francia és bra­zil játékos tagja a tizenegynek, más országból, csak egy-egy fut­ballista került Budapesten térdrerogyva: az álomcsapat kapusának Buffonnak rossz álom a népstadioni „hármas” A L’Equipe című francia sportnapilap újságírói szavaza­ta alapján nyilvánosságra hozta a 2007-es esztendő álom fut­ballcsapatát. (Hogy nem min­denki fogja osztani a francia kollégák véleményét, azt talán mondani sem kell...) Az együt­beszavazásra. A L’Equipe álomcsapata: Gianluigi Buffon (olasz, Juventus) - Daniel Alves (brazil, Sevilla), William Gallas (francia, Arsenal), Nemanja Vidic (szerb, Manchester Unites), Patrice Evra (francia, Manchester United) - Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United), Cesc Fabregas (spa­nyol, Arsenal), Steven Gerrard (an­gol, Liverpool) - Kaká (brazil, AC Milan) - van Nistelrooy (hol­land, Real Mad­rid), Didier Drogba (elefántcsont- parti, Chelsea). Neki mindegy, bárhol van „ontja” a fontos gólokat: van Nistelrooy A Coca-Cola Beverages (Magyarország) Kft. gyöngyösi depója PIACFEJLESZTÉSI KÉPVISELŐ munkatársat keres Mezökövesd/Füzesabony környékére. Követelmények: felsőfokú (főiskola, egyetem) végzettség, kereskedelemben és/vagy értékesítésben szerzett, 2-3 éves tapasztalat, megbízhatóság, minimum 3 éves járművezetési tapasztalat, számítástechnikai alapismeretek, kiváló kommunikációs és kapcsolatteremtő készség, lendületes és célorientált személyiség. A társalgási szintű angolnyelv-tudás előnyt jelent. Munkaköri leírás: leendő kollégánk feladata lesz a vendéglátás területén új partnerek felkutatása, szerződéskötés, akcióink bevezetése, partnereinkkel való rendszeres kapcsolattartás, az értékesítési volumen növekedésének elősegítése a forgalomnövelő eszközök célszerű alkalmazásával. Jelentkezési információk: ha szeretne bekerülni egy sikeres világcég csapatába, ahol mozgalmas munka, versenyképes fizetés, elörelépési lehetőség és folyamatos képzési program várja, akkor pályázatát (szakmai önéletrajz, fénykép, bruttó fizetési igény) 2008. január 11-ig küldje el címünkre: www.coca-cola.hu vagy Coca-Cola Beverages (Magyarország) Kft., személyzeti osztály, 2330 Dunaharaszti, Némedi út 104. A borítékra, kérjük, írja rá: „Piacfejlesztési képviselő - Gyöngyös” Nálunk ráérzel a siker ízére. Vannak, akik nagyszerű dolgokat érnek el az életben, majd hirtelen megtorpannak. Ám, ha neked a holnap lehetőségei fontosabbak, mint a múltbéli sikerek: nálunk a helyed! Tehetséges, kezdeményező munkatársakat keresünk, akik mernek élni a lehetőségekkel, és a legtöbbet hozzák ki magukból és a csapatból is. : mondjuk most. És te?

Next

/
Thumbnails
Contents