Nógrád Megyei Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 254-277. szám)
2007-11-28 / 275. szám
2 2007. NOVEMBER 28., SZERDA NÓGRÁD MEGYE HÍRSÁV Támogatást kapnak 5rllä0fn. Az Ipoly-völgyi lovas diák-sportegyesület sikeres pályázat eredményeként 300 000 forintos működési támogatást nyert, melynek egy részét irodájuk informatikai berendezésének korszerűsítésére használják. Elkészült a ravatalozó $2%. 1,6 millió forint értékben felújították a ravatalozót. A község a regionális fejlesztési tanács pályázatán nyerte el a pénzösszeg hetven százalékát, melyhez a harmincszázalékos önerőt az önkormányzat biztosította. Zenés klubest Pásztó. December 1-jén, szombaton 19 órától zenés klubest lesz a jazz jegyében a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola Rajeczky Benjamin Tagintézményében. A zenés esten közreműködik Banos Boglárka szaxofonon és Tóth Tamás trombitán. A rendezvényre a belépés díjtalan! A műsorban filmzenék és jazzdalla- mok szerepelnek. Fogadószobák Nógrád megye. Borenszki Ervin országgyűlési képviselő november 29-én 13 és 14 óra között a ludány- halászi, majd 15-16 óráig a magyargéci polgármesteri hivatalban tart fogadóórát. Ezt követően a Nagy párbeszéd elnevezésű fórumsorozat keretében 17 órától a nógrádmegyeri polgármesteri hivatalban várja az érdeklődőket. Lovastúra Szent Hubertus emlékezetére Bencsik Tibor plébániai kormányzó megáldja a lovasokat Rétság. Lópatkók kopogásától, nyerítéstől volt hangos Rétság város központjában a nagyparkoló nemrég. Mintegy két tucat ló toporgott kissé türelmetlenül, várva az indulásra jelet adó felszólítást. A lovasokat és a nagyszerű kezdeményezést Mezőfi Zoltán, Rétság város polgármestere köszöntötte, majd Végh József helytörténész szólt Szent Hubertusról és a falkavadászat történetéről. Az útnak indulókat megáldotta Bencsik Tibor plébániai kormányzó, hogy aztán Varga Dávid Gézának, a Hubertus- program „falkanagyának” vezetésével elindulhasson az az egész napos, több települést érintő lovastúra, melynek menetében egy játékos rókavadászaton még az ügyességüket, lóra- termettségüket is bizonyíthatják a résztvevők. Hubertus 658-ban született hercegi családban. Gyermekéveit a mai Belgium területén, a neustrieni hercegnek az udvarában töltötte. Híven a kora szokásaihoz, fiatal nemesként önfeledten a világ hívságainak élt. Vendéglátója, Héristal a kor egyik legféktelenebb vadásza Patacsattogástól volt hangos a nagyparkoló volt, s e szenvedélyt átvette tőle. Hubertus nála ismerkedett meg Floribandéval, Löwen grófjának lányával és romantikus, nagy szerelem szövődött kettejük között. Boldogságban keltek egybe. Hitvese és az első gyermekük a szüléskor gyermekágyi lázat kaptak és meghaltak. Hubertus a tragédia hatása alól vad tivornyákon, öldöklő vadászatokon kereste a feledést. A legenda szerint egy több napon át tartó alkoholmámoros mulatozás és véres vadászat közben, nagypénteken a kora hajnali, derengő erdőben egy szarvast látott, melynek az agancsai között lángoló kereszt volt. A látvány hatása alatt ráeszmélt arra, hogy élete tévúton jár, megkeseredett és háborgó lelke így megnyugvást soha nem találhat. Rómába ment és I. Serhius pápa a megtört és megtérni kész nemesi ifjat kegyeibe fogadta. Az ifjú szerzetessé lett, majd a pápa hamarosan püspökké szentelte. Az Ardennekben lakó pogá- nyokat és a kultikus dogmáikat felszámolta és a keresztény vallásra térítette az ott élőket. Már életében az Ardennek apostolának nevezték és hívei szentként tisztelték. 728-ban a lüttichi Szent Péter-templomban temették el. Földi maradványait 100 evvel később a mai Szt. Hubert városába szállították át. Az Ardennekben a mai napig november 3-án színpompás Hu- bertus-ünnepségeket tartank. E napon és a vadászati idény megkezdése előtt Európa nyugati részén számos templomban vadász-istentiszteleteket rendeznek. A templomot, ahol Szent Hubertus tiszteletére misét rendeznek az erdő lombjával, mezei virágokkal és szarvasagancsokkal díszítik fel. Ez alkalomból összejött ünnepi színes menet a templom jelképeivel vidám zene mellett, énekelve kivonul az erdő vagy mező szélére és áldást kér a vad és élőhelye számára. A lóval, kutyával történő falkavadászat eredete az ókorra nyúlik vissza. A perzsa uralkodók az i. e. VI. században lóháton űzték a veszélyes nagyvadat. A VI. század végén a frankok is így vadásztak. A falkavadászat legkorábbi részletes leírásai a XII-XIII. századból származnak. Angliában 1100 táján alakult az első falkavadász társaság és sokáig nemzeti sportnak számított. A csoportos vadűzéshez jó lovak, jó kutyák, lovastudás, állóképesség ügyesség, bátorság kellett. Az angol kopók számos válfaját tenyésztették ki, külön fajta szolgált a rókára, nyúlra, szarvasra. A lovaknál kívánalom a nyugodt vér- mérséklet, edzettség, jó ugróképesség. Ennek leginkább az angol telivérek és a magyar félvér lovak feleltek meg. A magyarországi angol mintájú falkavadá- szatot gróf Széchenyi István honosította meg. Központja Nagy- cenk volt. Ősszel hetente négyszer vadásztak. Hubertus, mint a vadászok védőszentje német nyelvterületen terjedt el. Szent Hubertus hite szerint a vadászt mindig a higgadt önmérséklet és a könyörü- let, valamint a természettel és a vadakkal szembeni alázat kell, hogy jellemezze. Hubertus azt ismerte fel, hogy túlságosan öntörvényűvé vált korunkban az ember. Nem elég arra figyelni, hogy mi jó csupán nekünk, hanem arra is kell figyelmet fordítanunk, hogy úgy éljünk, hogy az a környezetünkben élők számára is jó legyen. Ha ennek az elvnek mentén szervezzük meg a továbbiakban is hagyományteremtő rendezvényünket, akkor annak nem csupán a résztvevők örülhetnek majd. I I3$050B35 E9I SZENOGRÁDI FERENC Adventi készülődés Advent a karácsony előtti negyedik vasárnappal kezdődik: az első időszak az ószövetségi várakozást idézi fel, a második időszaka a karácsony előtti nyolc, Krisztus szüle tésének megünneplésére való készülődés. Adventben a keresztény ember készül a karácsonyra, Krisztus születésének ünnepére. Mosolyt, de rőt, harmóniát, békét, boldogságot szereménk ilyenkor az emberek arcára varázsolni Hogyan lehet az ünnepre úgy készülni, hogy közben civakodunk, lelki pofonokat oszte gátunk, sértegetjük egymást, bele gázolunk mások emberi méltóságába? Én csak remélni tudom, egyszer rádöbbenünk arra, hogy tiszteljük társainkat Az ünnepekre készülve ünneplőt öltünk, csak lelkünk ünnepi öltözetéről feledke zünk meg. Lehet, hogy karácsonykor azt mondjuk a másiknak: békés, boldog karácsonyt S közben a lelkűnkben tüzel a gyűlölet Ha a másik iránti szeretet, tisztelet nem járja át lényünket, szavunk üresen kong! A várakozásnak, a készülő désnek belső varázsa van. Karácsonykor ajándékkal kedveskedünk egymásnak. Egész évben rohanunk, üldözzük, hajszoljuk a pénzt, karrierizmusunkat építgetjük, s megfeledkezünk azokról, akik körülöttünk vannak, hozzánk tartoznak, akikszeretetünkre, kedvességünkre, meghitt beszélgetésünkre vágynak Ilyenkor megszá lal a lelkiismeret.. A téli hideg fázóssá teszi testünket, a készülődés, azegyüttlétmeg hitt percei, az egymás tisztelete melegítse hátfel a kikünket! így kívánjunk majd egymásnak, boldog békés karácsonyt Mit lát a fotóművész, ha behunyja a szemét? Házigazdaként köszöntötte - a Nógrád táncegyüttes műsora után - a 37. észak-magyarországi fotóművészeti szemlén jelenlévőket Korill Ferenc, a József Attila Művelődési és Konferencia-központ vezetője. Mint megtudtuk, az intézmény és a Nógrád Megyei Fotóklub egyek, hiszen 1964-ben a klub a művelődési központ művészeti csoportjaként alakult meg. A Nógrád táncegyüttes fergeteges műsorával kezdődött a rendezvény Salgótarján. - Kedves kollégák - szó szerint így szólította a jelenlévőket Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, országgyűlési képviselő. Majd hozzátette: azért hívhatná kollégáknak a szemlén- részt vevő fényképészeket, mert neki is jó a szeme és saját fényképezőgépével szeret fotózni. De az elnök tudja, hogy ezek a dolgok kevesek ahhoz, hogy kollégának nevezze ki magát - A szemle résztvevői kivétel nélkül kiváló fotóművészek, ebből a szempontból nem számít, kinek mi a civil foglalkozása: családorvos, könyvelő, mérnök vagy kétkezi munkás. Van egy közös jellemzőjük: a megszállottság - mondta Becsó Zsolt. A közgyűlés elnöke szerint a jelenlévők objektív nélkül is másként látják a világot, fényt és árnyékot keresnek, találnak és felhasználnak. Az arcokon az öröm vagy a bánat, a meglepetés vagy a megdöbbenés legapróbb jeleit is észreveszik.- Észreveszik és rögzítik az utókornak mindazt, amit rajtuk kívül senki más nem fedez fel és meglehet, abban a percben nem is tudnak arról, hogy a fényképezőgép segítségéve] milyen csodákat örökítettek meg - fogalmazott Becsó Zsolt. Majd hozzátette: a napilapok fotóriportereire azt mondják, a pillanat művészei.- Az észak-magyarországi fotóművészeti szemle résztvevői ez alapján a korszak művészei, ezért nem mondhatom önöknek, hogy kedves kollégák - hangsúlyozta a közgyűlés vezetője, aki a katalógusokat és a kiállítást szemlélve nem irigyli a zsűrit, melynek szakavatott tagjai csaknem száz szerző több mint nyolcszáz képe közül választottak.- Ha élne Veres Mihály, az 1964- ben létrejött megyei fotóklub egyik alapítója, valószínű vagy a döntéshozó testület vagy a díjazottak között szerepelne - jelentette ki az elnök, aki azért is említette Veres Mihály nevét, mert az ő nevéhez sok helyi és országos a fotóművészetet előmozdító kezdeményezés fűződik. Mint kiderült, az ő ötlete nyomán és szívós munkája eredményeként jött létre csaknem negyedszázada a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (Mafosz), melynek több évig elnöke volt Becsó Zsolt szerint minden nógrádi számára megtisztelő, hogy a 37. észak-magyarországi fotóművészeti szemlén Veres Mihály nevét viseli a fődíj, a fotószövetség plakettje. Véleménye szerint sokszor a fotósok joggal érzik úgy, hogy nem veszik őket művészszámba, nem kapják meg az elvárt, megérdemelt és szükséges | támogatást ? - Csekély vigasz lehet szá| mukra, hogy gazdaságunk fejlődésének, leginkább egy helyben topogásának következményeként a mecenatúra sem képes betölteni elvárt szerepét - fogalmazott Becsó Zsolt. Hozzátéve: elég csak rápillantani a fotóművészeti szemle néhány alkotására: fáradt, szomorú emberek, rongyos ruhába bújt gyermekek, egykedvű arcot ábrázoló portrék köszönnek ránk.- Ilyen a mai magyar valóság, amiről a legkevesebbet a valóság művészi megörökítője tehet - hangsúlyozta a közgyűlés elnöke. A digitális korszak új lehetőséget teremtett, új alkotókat fogant és új szellemet idézett elő. A mai világban bárki fényképezhet, akár a mobiltelefonjával is megörökítheti a rohanó élet egy-egy pillanatát.- Tudom, hogy Észak-Magyar- ország fotóművészei ettől nem lesznek idegesek, hiszen a jelenlegi seregszemle, a falra került képek is bizonyítják, hogy a három megye fényképészei kezében nem egy mobiltelefon sült el - mondta Becsó Zsolt Úgy véli: a mostani kiállítás a résztvevők szakértelmét, különleges látásmódját, igényes teljesítményét mutatja. Mint megtudtuk, Becsó Zsoltot egy költői kérdés régóta foglalkoztatja: vajon mit lát a fotóművész, ha behunyja a szemét? A megnyitót követően átadták az idei szemle díjait. A zsűri, melynek tagjai között helyet foglalt Győri Lajos, a Mafosz elnöke, szakíró, Müller Ferenc, AFIAP fotóművész és Szalánczy Béla fotóművész, döntése alapján a Mafosz Veres Mihály-plakettjét idén az egri Molnár István Géza nyerte el. Megyénkből kitüntetésben részesült vetített kép kategóriában Homoga József, a megyei fotóklub elnöke. Salgótarján önkormányzatának különdíját Kuris Judit, Balassagyarmat város különdíját pedig Kelemen Krisztián vehette át. Herbst Rudolf Jobbágyiból a Mafosz, Ölbey Zoltán Mátraterenyéről pedig a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület Petz- vál-plakett különdíját kapta meg. Becsó Zsolt átadja a díjat Molnár István Géza egri fotóművésznek