Nógrád Megyei Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 254-277. szám)

2007-11-28 / 275. szám

2007. NOVEMBER 28., SZERDA 3 NÓGRÁD MEGYE Ünnepeltek Felsőpetény. A Margaréta gyermekotthon lakói és dol­gozói az intézmény fennállá­sának ötvenedik évfordulóját ünneplik idecember 27-én. A jubileumi megemlékezés dél­után három órakor kezdődik, amelyre az otthon dolgozói meghívták az onnan elszár­mazott gyermekeket, vala­mint az intézet támogatóit is. Diákok kiállítása Salgótarján. Az ifjúsági infor­mációs és tanácsadó irodában november huszonkettedikétől látható a Hibó Tamás Művé­szeti Iskola diákjainak kiállí­tása. Polgárőrök napja Romhány. December 15-én, a művelődési házban ünnepel­nek a település polgárőrei, akik az egész éves munkát egy jó hangulatú zenés, tán­cos esttel koronázzák meg. Sztornó Salgótarján, a József Attila Művelődési és Konferencia- központban november 28-án 18 órától a Sztornó című fil­met láthatják az érdeklődők. Az előadásra 250 forintért vá­sárolhatók jegyek a művelő­dési központban. Testületi ülés Magyamándor. A helyi önkor­mányzat képviselő-testülete november 29-én 16.30 órakor tartja soron következő ülését. A napirendi pontok keretén belül, egyéb témák mellett, a költségvetés háromnegyed évi helyzetéről tájékoztatják a képviselőket, valamint tár­gyalnak a község 2008. évi költségvetésének koncepció­járól és a háztartási hulladék kezelésével kapcsolatos ren­delet módosításáról egyaránt. Megújult az út NÓgrád. A településen a közel­múltban újították fel a Szondi utat teljes hosszában. Az ön- kormányzat a 10,2 milliós be­ruházásra közel hétmillió fo­rint területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támo­gatást kapott, a fennmaradó összeget pedig saját erőből fi­nanszírozta. Kivonták magukat a forgalomból volán-sztrájk Decemberben folytatása következhet (Folytatás az 1. oldalról) Ráadásul munkahelyek kerül­hetnek veszélybe a tömeges ké­sés miatt.- Mi lenne, ha például az egészségügy dolgozói, vagy eset­leg a pékek állnának le órákra? Megtehetnék, hiszen nekik is lenne okuk! - mondta a nő. Egy nyugdíjas házaspár is be­állt reggel a buszra várók kígyó­zó sorába. Elmondták, hogy mi­vel jó előre tudtak a sztrájkról, így programjukat a megváltozott menetrendekhez igazítottak. Szerintük példaértékű a sofőrök országos összefogása. Valenta György, a Közúti Köz­lekedési Szakszervezet NÓgrád megyei elnöke sikeresnek érté­kelte a munkabeszüntetést.- Az előre meghirdetett sztrájk a vártnak megfelelően zajlott: 4.50 és 7 óra között egyetlen nógrádi sofőr sem vet­te fel a munkát. Szeretném meg­köszönni az utasok támogató hozzáállását és végtelen megér­tését - hangsúlyozta az érdek- védelmi vezető, s hozzátette: a tiltakozás másik fokmérője ter­mészetesen az, hogy sikerül-e megállapodni a minisztérium­mal. Szavak helyett garanciát szeretnének, mert az ígérgetés­ből már elegük van. Érdeklődtünk afelől is, hogy megállapodás hiányában az uta­sok számolhatnak-e további le­állással, csatlakoznak-e a nóg­rádi pilóták a december 17-ére tervezett újabb munkabeszün­tetéshez?- Szerdán elnökségi ülésen értékeljük majd a tegnapi tilta­kozást, s természetesen tárgya­lunk a további lehetséges megol­dásokról is - mondta az elnök. Benkő Mihály, a NÓgrád Vo­lán Zrt. sajtószóvivője úgy nyi­latkozott a leállásról: semmi kü­lönös nem történt, már ami az előre meghirdetett sztrájk utá­ni perceket, órákat illeti. A tár­saság autóbuszai mind helykö­zi, mind helyi viszonylatban a szokásosnál sűrűbb követési időpontokban szállították az utasokat reggel hét óra után.- Mint általában a tömege­ket érintő helyzetekben, ezút­tal sem volt egyöntetű az uta­sok részéről a kétórás szolgál­tatásbeszüntetés fogadtatása, de panaszáradatról nem be­szélhetünk. A várttal ellentét­ben például a Salgótarján Fő té­ri helyi autóbusz-állomásnál a Üres érkezési és indulási oldal fogadta kedd hajnalban a buszpályaudvarokra érkezőket zsúfoltság sem volt jellemző. Egyébként telefonos tájékozta­tást is biztosítottunk a hoz­zánk forduló utasok részére. A menetrend szerinti közlekedés délelőtt tíz óra tájban helyre­állt - zárta gondolatait Benkő Mihály. Volt olyan iskola, ahol a taní­tást nyolc óra helyett kilenckor kezdték, tekintettel a bejárók sztrájk okozta nehézségeire. Molnár Róberttól, a NÓgrád Vo­lán Zrt. személyszállítási igaz­gatójától megtudtuk:- Mivel országos leállásról van szó, nem pedig egy külön­leges helyzetről, így társasá­gunk nem adott igazolást az esetleges késésekről. Ettől füg­getlenül természetesen voltak néhányan, akik ezzel a problé­mával fordultak hozzánk - mondta az igazgató. Varázslatra hidegzuhany Terka néni - hasonlóan más idős, nyugdíjas emberekhez - bele­szeretett szőkébb hazánk csodás he­gyeibe, a völgyekbe, a friss levegőjó­tékony hatásába. Ezért döntött úgy, hogy ezt a varázslatos világot vá­lasztja lakóhelyéül, ahol kipihenhe­ti a hosszú évek, a dolgos hétköz­napok fáradalmait. Békés otthont kínál mindenkinek a nógrádi vidék, s az idegenekre elő­ször talán kissé gyanakodva tekin­tő, később jó szívvel maguk közé fo­gadó palóc ember. Ők, akik estén­ként a kicsiny falvakban a házak előtti faragott pádon beszélik mega település aprócseprő, olykor na­gyobbacska problémáit, s a leg­újabb pletykákat Mesébe illő a nóg rádi vidék, s kellemes kikapcsoló dóst kínálnak a szerte a megyében megrendezett, változatos progra­mok Almavirág, haluska-, tócsni-, málna- és szilvafesztivál várja az ide látogatókat, traktormajális, palóc mesemondóverseny, várjátékok és a világörökségi faluban (amely büszkeségünk) húsvéti locsolás vonzza közelről, s távolról az érdek­lődőket. A sok-sok szépség, a lefest- hetetlen hegyoldalak, a szavakkal lesem írható környezet mellett azon­ban negatívumokkal is találkoznak az ország távolabbi pontjairól ide vándorolt, az itt új otthont kereső emberek A buszra várakozott Terka néni a minap, s a megállóban maga mel­le le(te (OskajttL Pttrpttlunuüu, tüsszentés idejére fordult csak el Mire visszanézett, már csak hűlt he­lyét találta csomagjának, amelyben három üveg saját készítésű befőtt és pár banán volt, amit az unokáinak vitt volna ajándékba. Hiába a ké­peskönyvekbe kívánkozó táj, a kris­tálytiszta tavak, a barátkéntfogadó szomszédok, ha valakivel előfordul a fenti eset, nagyot csalódik, s ezt a szálkát talán a varázslatos világ sem tudja feledtetni Úgy gondolom, nem engedhetjük meg magunknak, hogy az ide érkező Terka néniket ilyen „pofonnal” fogadjuk és egy­mással szemben sem tisztességes ez a viselkedés. Ne hagyjuk eltűnni a régi korok tiszta világát! Ha büsz­kék vagyunk palóc hagyománya­inkra, nagyszüleink örökségére él­jünk úgy, hogy igazán meleg otthon­ra és ne csak szállásra leljen itta tá­volról érkezett utazó. Palóc gála egy mester emlékére •Vincze Ferenc rimóci táncos adatközlő, a népművészet mestere 2001 decemberében hunyt el. Születésének századik és halálának hatodik évfordulója alkalmából Rimóc község önkormányzata és hagyományőrző cso­portjai emléknapot, s annak keretében többek között palóc gálaműsort rendeznek december 22-én, szomba­ton, a település sportcsarnokában. Schveiczer K. RimÓC. Ünnepi mise Vincze Fe­renc emlékére, a népművészet mestere sírjának megkoszorúzá­sa, az életéről szóló film levetítése, s végezetül palóc gála és táncház - Gyebnár László ötletét megvaló­sítva így hajtanak fejet tisztelői an­nak az embernek a munkássága előtt, aki egész életét a népi ha­gyományok őrzésének szentelte.- Célunk, hogy a NÓgrád me­gyei néptánccsoportok tagjai, va­lamint azok a koreográfusok és néptáncpedagógusok, akik sze­mélyes kapcsolatot ápoltak Feri bácsival, közösen emlékezhesse­nek rá szülőfalujában - fogalma­zott Paluch Norbert, a NÓgrád táncegyüttes művészeti asszisz­tense, az emléknap rendezője. A palóc gálaműsort, amely 16 órakor veszi kezdetét, dr. Felföldi László, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Inté­zetének tudományos igazgatóhe­lyettese nyitja meg. Az előadás - és a rá következő táncos mulatság - zenei kísérője a Düvő zenekar. Színpadra lép­nek az Ágasvár, az Iglice, az Ipoly, a Karancs, a Kazár, a Muzsla, a NÓgrád és a Palóc tánc- együttesek, valamint a két rimóci hagyományőrző csoport és a Ro­kolya énekegyüttes. Á közönség láthatja táncolni Érti Péter és Hortobágyi Gyöngyvér, Há­jas Tibor és Hájasné Nagy Anikó, Gyebnár László és Dobos Beáta, Szmolenszki Gábor és Dénes Anna­mária, Mlinár Pál és Mlinámé Kolamvszki Mária, valamint Szabó Szilárd és Németh Ildikó párosait is. Jegyek 500 forintos egységáron december elsejétől elővételben megvásárolhatók a rimóci polgár- mesteri hivatalban, a salgótarjáni táncházban és Budapesten, a Ha­gyományok Háza folklórosztá­lyán (06-1/225-6086). E-mailben, postai utánvéttel megrendelhetők a paluchn@freemail.hu címen. Szükség esetén szállás is igényel­hető a rimóci polgármesteri hiva­talnál. Az emléknap támogatói: Rimóc község önkormányzata, a Rimóc Községért Alapítvány, a herencsényi Palócföld Alapít­vány, a Palóc Coop Zrt., valamint dr. Nagy Andor és Borenszki Ervin országgyűlési képviselők. Fővéd­nök: Becsó Zsolt, a NÓgrád Me­gyei Közgyűlés elnöke.

Next

/
Thumbnails
Contents