Nógrád Megyei Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-253. szám)
2007-10-20 / 246. szám
4 2007. OKTÓBER 20., SZOMBAT KULTÚRA Dobozolás" kassai módra „Háromba vágtad, édes jó Lajosom?” - ez a legendás kérdő mondat legutóbb 1993-ban hangzott el ugyanezen a színpadon Bessenyei Zsófi szájából az egri Gárdonyi Géza Színház társulatának vendégjátéka alkalmával. Salgótarjánban azonban lehetnek olyan nézők is - én közéjük tartozom - akik még emlékeznek egy jóval korábbi, az 1968/69-es évadban bemutatott produkcióra is, amelyben a szolnoki Szigligeti Színház tagjaként a sajnos már elhunyt Vajda László nyújtott emlékezetes alakítást a postás szerepében. Ennélfogva Örkény István zseniális tragikomédiája, a „Tóték” a minap már harmadízben nevettette és döbbentette meg a József Attila Művelődési és Konferencia-központ két bérletsorozatának közönségét. Sokan ismerhetik - ha másként nem hírből - a Thália Színház 1967-es, Kazimir Károly rendezte bemutató előadását is, amelyben - mások mellett - Dajka Margit és főként Latinovits Zoltán brillírozott. Utóbbi FábryZoltán filmjén is utá- nozhatatlanul formálta meg az eszelős Őrnagy hátborzongató figuráját. A vásznon is Sinkovits Imre játszotta a községi tűzoltó Tótot, csakúgy mint később a Nemzeti Színházban Cserhalmi György és Béres Ilona partnereként. E néhány utalás is jelzi, hogy negyven év során milyen nagyformátumú színészek vitték színre Örkény István darabját, amely nemcsak az író munkásságában, hanem a magyar irodalom történetében is egyike volt a legelső abszurd drámáknak. És a siker kiterjedt határainkon túlra is. Az idén ismét ott gyarapodott a bemutatók száma, de nem egy távoli külföldi országban, hanem a szlovákiai Kassán, a magyar nyelvű Thália Színházban, amelyik jó harminc évvel ezelőtt ugyancsak színre vitte már a Tót família különös esetét a szabadságos őrnagy- gyal. A kassaiak új produkciója a márciusi premier után érkezett meg Salgótarjánba. S ha már a sokadik változatnál tart a szakma és a közönség egyaránt, akkor - mint minden klasszikus esetében - felmerül az a kérdés, hogy az előadás menynyiben hasonlít a korábbiakra és miben tér el azoktól azáltal, mert mások a színészek, más a rendező és nem utolsósorban azért, mert a XXI. századra gyökereiben változtak meg a társadalmi-történelmi körülmények. A háború poklát katonaként és hadifogolyként egyaránt megjárt Örkény zseniális ötletéből származó alaphelyzetet senki nem tudja és nyilván nem is akarja kikerülni. Totókhoz vendég érkezik, nem akárki, s nem akárhonnan: és Rák Viktória) aggódva és reménykedve egy, a második világégés frontharcaiban végtelenségig kifáradt katonatiszt a hegyi levegőjű, fenyőillatú falu csöndjében kívánja eltölteni kéthetes szabadságát, s kipihenni a partizántámadások okozta félelmét, idegkimerültségét. A házigazdák örülnek, mert az Őrnagy a zord orosz fronton harcoló fiuk felettese és úgy vélik, hogy szívélyes vendéglátással némi kedvezményt csikarhatnak ki gyermekük számára, végső esetben megmenthetik az életét. Csakhogy az Őrnagy úr nehéz ember, nem köny- nyű a kedvében járni: nem elég, hogy kényes a zajokra és a szagokra, az is zavarja, ha valaki elnéz felette és egyenesen elviselhetetlennek tartja a gondolkodásra ösztönző tétlenséget. S attól kezdve, hogy rákap a kartondobozok hajtogatására, folyamatos, éjjel-nappali ténykedésre kényszeríti szállásadóit. A mama és a leány - a fia és a testvére érdekében - lankadatlanul törekszik eleget tenni a tiszt hóbortjainak, a családfő azonban egyre türelmetlenebbül viseli, hogy sisakját a szemébe húzva kell viselnie, s az ásítást megelőzendő, elemlámpát kell a szájában szopogatnia. Az alvás is kizáró értelmetlen időtöltés, a dobozolás ellen már olyannyira fellázad, hogy el-elbújik a zsarnok Őrnagy elől. A tiszt elutazásával megoldódni látszik a konfliktus, de miután visszatér, Tót Lajos a fizikai megsemmisítés eszközéhez nyúl: a megnagyobbított dobozgyártó margóvágóval feldarabolja a „kedves" vendéget. S ez csak a tragédia egyik vonulata, a szívszorító dráma a háttérben zajlik. Egyedül a fél- nótás postás tudja, hogy mindhiába az itthoniak igyekezete, áldozatvállalása: Tót Gyula már nem él, hősi halált halt. A Vöröskereszt sürgönyét azonban a jó szándékú hírvivő megsemmisíti, tartalmát titokban tartja. Vas Zoltán István vendégrendező meggyőzően mutatja be a megalázott- ság, a kiszolgáltatottság - amelynek az Őrnagynak éppúgy részese, mint Tót - emberpusztító kegyetlenségét, a humoros jelenetek véresen komoly mögöttes A margóvágóval élvezkedő őrnagy (Petrik Szilárd) az álmosságtól félájult háziakkal szituációját, amelybe az esztelen háborúzás sodorta Európa népeit a huszadik század közepén is. Feltűnően nagy hangsúlyt ad annak a kilátástalan szituációnak is, amelybe az eleve vesztésre, pusztulásra ítélt magyar hadsereget csábos, de hazug ideológiával belekényszerítették. Az eredeti szövegvariáns - Gizi Gézáné és Cipriani professzor sztoriját is bemutató - azonban nemcsak hosszabbá, de újszerűbbé is teszi a kassai „Tóték”-at. „A dobozolás szabaddá tesz’’fel irat megjelenítése félreérthetetlenül utal a holokauszt megmagyarázhatatlan . szörnyűségeire, mint ahogyan az előadás végi jelenetek napjaink jellegzetes figuráival és gesztusaival, illetve a katonadal „... visszajövünk majd” refrénjének aktu- alizálásával arra figyelmeztetnek, hogy bármikor visszatérhet egy olyan korszak, amelyben - mint Örkény írta - „...Tót és az Őrnagy nem kizárják, hanem feltételezik egymást... ” A rendező helyben talált megfelelő színészt valamennyi főhős megszemélyesítésére. A sarkos rendet, a békés nyugalmat szerető, önfeladásra kényszerített tűzoltóparancsnokot a szép orgánumú Pólós Árpád alakítja fegyelmezetten, mély érzelmi és gondolati átéléssel. Petrik Szilárd - akit a közelmúltban Madách Imre szerepében és a „Gyertyafénykeringő” bárójaként lehetett látni - ugyancsak jól kamatoztatja játékkultúráját. Kevésbé ördögi - mint némelyik elődje volt - tud udvariasnak, szelídnek is mutatkozni, szabadkozó is lenni, s így talán még veszélyesebb. A család két nőtagja Vas Zoltán István értelmezésében fajsúlyosabb személyiség mint lenni szokott. A Cs. Tóth Erzsébet megformálta Mariska nemcsak ösztönösen aggódó anya, de a történéseket tudatosan befolyásolni igyekvő asz- szony is. Rák Viktória is többet mutat Ágika kislányos bájainál, rajongó szertelenségénél. A postást játszó Benkő Géza csendjei az igazán beszédesek. A jól éneklő Varga Lívia nemcsak dizőzként, de a kacér Gizi Gézánéként is hiteles. A kassai Thália Színház előadására me- mentóként is érdemes figyelni... Csongrády Béla Képek -kiállítóteremből Szeptemberben újabb színfolttal gazdagodott Salgótarján művészeti, kulturális élete: a Kassai sor 4. sz. alatti helyiségben megnyílt Püski Sándor festőművész tárlata. A Nógrádi Média Kiadói Kft. által működtetett állandó kiállításon az országszerte ismert, nemzetközileg is jegyzett alkotó mintegy harminc festménye és néhány kerámiatála látható. A művek a művésztől meg is vásárolhatók. Szombatonként megjelenő sorozatunkban Püski Sándor egy-egy általunk kiválasztott alkotását mutatjuk be. A reneszánsz közismert idegen szó, több jelentése is van. Egyrészt ez az átfogó neve annak a 14-16. századi Itáliából kiinduló, az irodalom és a művészet megújulásával járó emberközpontú világszemléletet jelentő európai mozgalomnak, amely az élet szépségét, a természethez való visszatérést hirdette. Másrészt e szó jelöli ennek a korszaknak a művészetét, amelynek lényege például az építészetben a gót helyébe lépett görög-római stílus elemeinek továbbfejlesztése, a festészetben az olaj, a perspektivikus ábrázolás és az anatómiai ismeretek művészi alkalmazása. Végül, de nem utolsósorban a reneszánsz a megter- mékenyülés, a születés, az újra vágyás, az újat akarás, az újjáéledés szimbóluma is. Püski Sándor „Reneszánsz” című festményében mindhárom jelentés benne foglaltatik, de leginkább a harmadik értelmezés illik rá. A bájos nőalak ugyanis szíve alatt hordja gyermekét és készül a legszebb hivatásra, az anyaságra. Nagyon örül, de tart is egy kicsit az új helyzettől, szinte tapogatja a világban az immár kettőjük számára kijelölt utat, s az örök körforgásban keresi önmaga és gyermeke helyét. Helyzetét megkönnyíti, hogy a természet a lehető legszebb arcát, teljes harmóniáját mutatva öleli körül, mintegy felmagasztalja a kismamát és a megszületendő jövevényt. De a tétova kezek egyszersmind a párjától való elválást, elszakadást is jelképezhetik, s a valakibe való kapaszkodás, a valahová való törekvés szándékát is kifejezhetik. A „Reneszánsz” - mint a legtöbb Püski-kép - rajztollal és temperával, tehát mondhatni vegyes technikával készült. Jó példája a rajzkészség és a festői tudás együttes érvényesülésének. Cs. B. Püski Sándor: Reneszánsz (vegyes technika) '■M»-<>«-' of* vJaMrarí-; • a & ^ AÍIIsí Múlt heti rej (vényünk helyes megfej tése: „ Olyan bezártságot érzek, amióta tíz kilométerre innen erdőt telepítettek!” Szerencsés nyertesünk: özv. Varga Gyuláné Szilaspogony, Rákóczi út 121. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését október 18-ig juttassák el szerkesztőségünkbe (St., Alkotmány út 9.), az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át!
