Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-06 / 182. szám

2007. AUGUSZTUS 6., HÉTFŐ HIRDETÉS „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Elpihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok, Mert szerettünk nagyon! ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Édesanyánk, SERF0Z0 LAJOSNE Kutasy Margit 2007. július 29-én 79 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2007. augusztus 8-án, szerdán 11 órakor helyezzük örök nyugalomra a balassagyarmati katolikus temetőben. A gyászmise előtte 10 órakor lesz a Bosco Szent János Szalézi Plébániatemplomban. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD 2 ,REX-HUMÁNUM TEMETKEZÉS Salgótarján, Füleki út 26. ^(32) 431-544 0-24 óráig: 06-30/9-552-137; 06-3049-651-783:06-2043-965-493 „Értünk éltél, bennünket szerettél, s bár a halál elszakított tölünk, jóságod szívünkben él. Segítő szavad örökké halljuk, dolgos kezed érezzük, könnyes szemmel már csak a sírodat nézzük. ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BODA BÉLÁNE sz. Hulitka Lenke életének 80. évében elhunyt. Temetése 2007. augusztus 8-án (szerdán) 15 órakor lesz a rónafalui temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD VINCZE TEMETKEZÉS Kisterenye, Bajcsy-Zsilinszky út 11. Tel.: (32) 350-526,06-20-9549-682 „Szeretteim, én most elmegyek, küzdöttem sokat, de már nem lehet. Az örök haza vár, isten veletek. ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ADAME JÓZSEF (Totyi) 66 éves korában elhunyt. Temetése 2007. augusztus 7-én, 17 órakor lesz a forgáchi temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD kiemelt bérezéssel. Tel.: 20/346-6537. •83195’ METRÓVAS Kft. Budapest XI. kerületi telep­helyére, automata betonacél megmunkáló gépek kezeléséhez munkatársakat keres. Szükség esetén szállást biztosítunk. Jelent­kezni lehet: 06-30/931-6537 *84015* KÖZGAZDÁSZHALLGATÓKNAK diákmunka. 06-20/569-7958. -84038­CÉGÜNK keres CNC-gépkezeIőkét, palást­köszörűsöket, AWI- és CO-hegesztőket! Szállás, szállítás megoldott. Magas kere­seti lehetőség. Tel.: 70/249-3150 *84095* VILLANYSZERELŐKET felveszek jogosít­vánnyal. Tel.: 06-30/349-4911. *84298* MŰSZERÉSZEKET, technikusokat kere­sünk elektronikai területre, pécsi vagy bu­dapesti munkavégzésre, kiemelkedő fize­téssel, albérlettámogatással. Tel.: 06- 70/205-6605, pecs@gwh.hu ’84320’ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI munkahelyre keresünk programozási és gépbeállítói gyakorlattal CNC esztergályost, CNC megmunkáló-központost, fogazó.gépbe- állítót, fogköszörűst. Kiemelt bérezés, szállás biztosított. Érdeklődni: 70/615- 7377. •84344’ SZOLGÁLTATÁS KERÍTÉSRENDSZEREK, kapuk (ipari, la­kossági), síkhálók, rácsok, húzott rúd és tekercsacélok, betonacélok, csavaráruk gyártása, vevőszolgálat, értékesítés. Steelvent 2000 Zrt. Bátonyterenye, Bolyoki út 1. Tel.: 32/553-095, 32/355- 798 *84309’ ÚJDONSÁGI Palatetö-felújítás mediterrán VILLAS térhatású zsindellyel, bontás nél­kül, garanciával, referenciával! 06- 20/987-4669, www.pala-lagad.hu •84328’ _________OKTATÁS_________ ÉRETTSÉGIZETTEKNEK tandíjmentes to­vábbtanulás: jogi asszisztens, multimé­dia-fejlesztő, idegen-nyelvi tanév. Tájé­koztató, tanácsadás aug. 10. 11 óra. ' SEAGULL Szakképző, 32/520-190 ’83954’ ÁLLAMILAG elismert dajka, pedagógiai, gyógypedagógiai asszisztensképzést indít Kassza Szakképző (Nyt: 01-0064-04). 06/1/276-59-18. (D103 1 32) -84271­_________UTAZÁS_________ HA JDÚSZOBOSZLÓI utószezon, 7 éjszaka félpanzióval 17 500 Ft/fö-töl! 30/991- 2542 ’84329’ INGATLAN BUDAPEST XVII. kerületben, Borsó utcában, 3. emeleti lakás eladó. 72 m2,4 külön bejá­ratú szoba + gardrób + étkező + erkély. Érd.: 35/310-721. -84001’_______ NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4904 •84259’ BENCÚRFALVÁN, Rozmaring út 6. sz. alatt 1234 m2-es telek eladó. T.: 32/372-194. •84356’ _________VEGYES_________ JÓ állapotban levő kombinált szekrény (vit- rines, fiókos, polcos + akasztós szekrény) Salgótarjánban olcsón eladó. I: 06- 70/451-4522. ’84187’ ÁLLAT KÉTHÓNAPOS kölyökkutyáknak, felnőtt ku- vaszjellegünek, bernáthegyi-jellegünek, tacskónak, egyéb házőrzőknek és kiscicák- nak keresünk gazdikat. Gazdikereső Köz­hasznú Alapítvány. Tel.: 32/311-840, 06- 20/9419-914. -84280’ TÁRSKERESÉS NÁLUNK megláthatja, meghallhatja, kivá­laszthatja, megtalálhatja az igazit. Bgy. Cronos Társkereső. 35/300-299, 20/446- 1334 ’84327* ÁLLÁST KÍNÁL HEGESZTŐKET (AWI-elektróda, C0), lakato­sokat, forgácsolókat keresünk hosszú távra MEGRENDELOLA0 Megrendelem a Nógrád Megyei Hírlap című lapot ___példányban____hónapra. MEGRE NDELŐ NEVE ____________________I IR .SZÁM TELEPÜLÉS UTCA HAZSZAM TELEFON Dátum: aláírás Előfizetési díj 1695 Ft/hó. Előfizetéssel kapcsolatos információ, illetve megrendelés a 32/416-455-ös telefonszámon. A kitöltött megrendelőlapot felbélyegzett borítékban a a Nógrádi Média Kft, Salgótarján, Alkotmány út 9., címre, vagy a 32/423-928-as faxszámra kérjük elküldeni. Előfizetéssel kapcsolatosan bővebb információt honlapunkon, a www.nogradntegyeiliirlap.hu címen talál. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Salgótarján Megyei Jógii Város Önkormányzata nevében és megbízásából " a SALGÓ VAGYON Kft. (3100 Salgótarján, Munkásotthon tér 1.) bérbeadásra kínálja fel az alábbi ingatlanokat: Arany János út 19/A 3736 hrsz. 3x30 m2 17.000,- Ft/m2/év + közüzemi díj Gorkij krt. 52-54. 6699/Á/100 hrsz. 111 in2 Gorkij krt. 56. 6699/A/102 hrsz. 46 in2 Gorkij krt. 58. 6699/A/l 03 hrsz. 80 m2 Gorkij krt. 85. 6677/A/25 hrsz. 29 m2 Rákóczi út 6. 3699/A/l 09 hrsz. 14 m2 Jelentkezési határidő: 2007. augusztus 21, 12.00 óra Pályázati feltétel rendszer 2007. 08.07-től a kiíró székhelyén személyesen, információ a 06 (32) 521-340-es számon kérhető. Továbbtanulási lehetőségek az észak-magyarországi fiataloknak Nincs okuk aggodalomra azoknak, akik sikertelen felvételit tettek az idei felsőoktatási felvételi eljárás során, hiszen a többek között bortermeléséről elhíresült észak-magyarországi régióban is több egyetemen és főiskolán van lehetőség pótfelvételire, akár alapképzésben, akár felsőfokú szakképzésben szeretne tanulni a jelentkező. Az Észak-magyarországi régi­óban élők, vagy azok, akik ér­deklődnek a térség sajátossága­inak tekinthető bortermelés és az ennek köszönhető turizmus­vendéglátás, idegenforgalom és kereskedelem iránt, bátran vá­logathatnak az egyetemek és fő­iskolák között, hiszen a régióban működő négy jelentős felsőokta­tási intézmény mindegyike kí­nál pótfelvételi lehetőséget mind felsőfokú szakképzéseire, mind alapképzéseire. A borkultúrájáról ismert Gyöngyös város főiskolája, a Kár­oly Róbert Főiskola Gazdálkodá­si Kara négy államilag támoga­tott felsőfokú szakképzéssel és hat költségtérítéses alapképzés­sel várja augusztus 13-igajelent- kezőket. Agrár- és Vidékfejleszté­si Kara pedig további öt szakon kínálja fekvése miatt autentikus­nak tekinthető képzését. A főis­kola igen sok gyakorlati hellyel tudja biztosítani tanulóinak a gyakorlati ismeretek megszerzé­sét, ilyen többek között a Danu­bius Hotel Nyrt., a Hunguest Ho­tel Zrt., a Malév, továbbá a Bük­ki Nemzeti Park Egererdő Erdé­szeti Zrt. csak a nevesebbeket említve. Több közismert szemé­lyiség is itt koptatta az iskolapa­dot, például tévés főzőshowból is­mert borszakértő Kaszás Géza, továbbá Kasuba L. Szilárd mű­sorvezető, de az neves producer Kálomista Gábor is. Az Északi - Középhegység leg­fontosabb helyén fekvő Miskolc város, amely a huszadik század fordulójától elsősorban az ipar­ban és kereskedelemben keres­te megélhetését és már 1949-ben létrehozta az akkor még Nehéz­ipari Műszaki Egyetemét, ma már Miskolci Egyetemként vár­ja a miskolci gazdászoknak ké­szülő pótfelvételizőket négy szakkal, köztük felsőfokú szak­képzéssel is. A kelet és nyugat közötti vitat­hatatlan hídszerepéről ismert város intézményében, a Nyír­egyházi Főiskolán is több mint harminc költségtérítéses alap­képzési szakra jelentkezhetnek pótfelvételivei a leendő haliga-, tők, valamint felsőfokú szakkép- zéseket is kínál az intézmény. A város fekvésének köszönhetően a vidéken jelentős szerepet kap a kereskedelem és idegenforga­lom, ehhez igazodva a főiskola kereskedelmi és idegenforgalmi szakmenedzser képzést is kínál. Az egri Eszterházy Károly Főis­kolán pedig nemhogy lehet még jelentkezni, de azok, akik 115 (Kint feletti eredménnyel kerülnek be az intézménybe alapképzésre, nappali tagozaton, az első félév­ben mentesülnek a költségtérítés fizetése alól, valamint a második félévben, bizonyos követelmények teljesítésével csökkentett összegű tandíjat kell fizetniük. A pótfelvételi jelentkezésekről bővebb tájékoztatást a www.felvi.hu honlapon, vagy a választott intézmény honlapján találhatnak az érdeklődők. Fekete-fehér dokumentum- és fotónyomtatás oldalszám megkötés nélkül j Fénymásolás és nyomtatás hagyományos papírra (BO gr. - 600 dpi) egyoldalas kétoldalas A/4, fekete-fehér 10 Ft 18 Ft A/3, fekete-fehér 18 Ft 35 Ft A/4, színes 90 Ft 180 Ft A/3, színes 180 Ft 350 Ft I Fotónyomtatás speciális papírra (140 gr. - 1200 dpi] A/4-es méret A/3-as méret 200 Ft 400 Ft Laminálás A/4-es méret 100 Ft A/3-as méret 200 Ft ' Y A: . • • A feltüntetett áfák gz AFA-tt Cím:*31OO Salgótarján, Alkotmány út 9/ IBI mZFfí- mb A. tS»J* «1 IMMl ii iTíliiii í m ÉU. Ha azonnal kiváncsi a hírekre... A világ, Magyarország, és a megye legfontosabb eseményei. www.nagradmegyeihirlap.hu

Next

/
Thumbnails
Contents