Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-06 / 182. szám

10 SZOLGALTATAS 2007. AUGUSZTUS 6., HÉTFŐ AUGUSZTUS 6. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Berta, Bettina nevű olvasóinkat! Berta. Germán istennő - a téli napforduló, a fény születésének létrehozója - Perchta nevéből ered, jelentése: tündöklő. Védő­szentje: Szent Berta, aki férje beleegyezésével kolostort alapí­tott és annak apátnőjeként halt meg a 7. Század végén. Virága: a piros rózsa. Bettina a Babett, Berta és Erzsébet név becézé- sének továbbképzése, amely önállósult. Nap kel: 5.27, nyugszik: 20.12 órakor. A Hold kel: 23.20, nyugszik: 13.26 ISMÉT KÁNIKULA reggeli hőmérséklet + déli falbüet 28 "C 31 *C 18 "C 16 Szecseny Batassagyarmat 31 ‘C a 17 *C • • Salgótarján Bátonyterenye Rétság Pásztó 30 ‘C 17’C Készíttette: zones Nógrád megyében ma általában napos és száraz idő lesz. Dél­után kissé felhősebb, majd éjszaka ismét derült idő várható. Napközben jelentéktejen záporeső eshet. Mérsékelt, észak­keleti irányú szél fúj. Újra erősen melegszik az idő. A jellemző hőmérséklet délutánra 30 fok- köré emelkedik, kedd reggelre 16 fok koré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: csütörtökig erős felmelegedés, néha felhős, záporos, de nagy-' részt napos idő várható Csütörtök, pentek, szombat: erősebb felhősödésre, kiadósabb záporokra, enyhülésre lehet számítani. Orvosmeteorológia: jelentős melegfronti hatás várható. Kozlekedés-meteorológia: melegfront! hatásra romlik a kon­centrációnk, és ingerlékenyebbekké válunk. Ezek fokozzák a közúti közlekedésben a balesetek veszélyét! Az előrejelzés bizonytalansága csütörtökig „KICSI". Az előrejelzésért felelős Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). Víz hőmérséklet Duna 19-23 C Tisza 19-24' C Balaton 20 “C Velencei-tó 21 "C Fertő 18 “C Tisza-to 25 X Pollen Gombák magas Csalán magas Parlagfű közepes Augusztus 4-i 2 3 22 29 33 34 36 42 43 46 IV Kenő nyerőszámok 49 58 61 65 66 67 68 69 77 79 Augusztus 5-i 1 2 5 7 11 16 17 23 30 40 Renó nyerőszámok 43 47 48 54 63 65 67 72 73 79 A Luxor nyerőszámai és nyereményei a(z) 200? 31. játékhéten a következők: A telitalálat [határszámon belül] várható főnyereménye a 2007 32. játékhéten: 40 millió Ft! A telitalálat [határszámon kívül] várható főnyereménye a 2007 32. játékhéten: 8 millió Ft! ^ ^ @ 33 54 31 27 72 59 ^ ^ Öfy Q} é 35 19 34 44 17 70 23 57 42 56 ^ ® ® g) ® © 13 66 53 21 52 41 46 38 14 36 47 75 16 6 @ ^ ^ ^ 15 1 1 25 28 32 37 65 45 29 Erre a hétre érvényes határs2am : 30 Aí "ELSŐ KÉP" -et a 0 kisorsolt nyerőszám után érték el. Az "ELSŐ KERET"-et a 38 kisorsolt nyerőszám után érték el. A LUXOR-t (telitalálatot) a 45 kisorsolt nyerőszám után érték el. Darab Nyeremény Első kép sssss Összes kép 39 181 335 SALGÓTARJÁNIAK FIGYELEM! A CserhátvidékeTakarékszövetkezet salgótarjáni kirendeltségénél meghirdetett akció augusztusban is folytatódik! (Salgótarján, Fő tér 1, első emelet 13-15.,tel.: 32/412-280) IGÉNYELJEN SZEMÉLYI HITELT: 200.000 Ft- tói 1 000 000 Ft-ig 12 % éves kamattal, kezelési költség és hitelbírálati díj nélkül. Törlesztőrészlet például 200.000 Ft esetén: 18 000 Ft 12 hónapra. THM: 12,68 %. Igazgatóság NAPI HOROSZKÓP OROSZLÁN (VTL 23-V11L 23.). Minden porcikájával élvezi a nyarat. Irigyel persze megszaporodnak, de egy pereskedés vagy vita az Ön számára kedvezően alakul.-rb á áh 9rm SZŰZ (VUL 24-IX. 23.). Munkájában nem tudja hol a határ és hajlamos saját magát kizsákmányolni. Egy családi ügy is elég­gé igénybe veszi idegüeg és fizikailag egyaránt MÉRLEG (DC 24-X. 23.). Legjobb barátja okoz óriási csalódást Lehet az is, hogy csak Ön fogja fel tragikusan a helyzetet Sze­relme kiállja a próbát SKORPIÓ (X. 24-XL 22.). Olyan rendet tett a hét végén az ott­honában, hogy ma semmit sem talál. Az estéje kereséssel, majd ismételt rendrakással fog telni.. NYILAS (XL 23-XIL 21.). Igyekezzen jól indítani a hetet. A gyors gondolkodás és a hirtelen adódó helyzetek kihasználása sikerrel kecsegtet Lendülete révén behozhatja eddigi lemara­dásait BAK (XU. 22-L 20.). A jövője biztonságáért küzd. Jelenleg a nagyszabású befektetések vonzzák. Dolgait végezze lassan és alaposan kapkodás helyett. VÍZÖNTŐ (L 21-IL 20.). Önt teljesen áthatja az érzelem és a von­zalom, amitől szinte ragyog. Kedveli a nyüzsgő társasági életet, Jól érzi magát Arra ügyeljen, hogy szerelmét megőrizze. HALAK (ü. 21-ffl. 20.). Különösen ügyeljen a külső megjelené­sére, legyen romantikus. Most áldozhat saját magára, vásárol­jon új ruhákat, költekezhet bővebben. Önt boldoggá teszik az újdonságok. KOS (DL 21-IV. 20.). Kreatív feladatai teljesen lekötik idejét és figyelmét. Talán észre sem veszi a kibontakozni készülő roman­tikát. Elméje most a fellegek közt csapong. BIKA (IV. 21-V. 20.). A Hold a Bikában jár és Ön kiváló egész­ségnek örvend, szinte sugárzik és tettre kész. Élvezi a munkát, amit elvállalt. Megjelenésére és személyiségére sokat fordít. IKREK (V. 21-VL 21.). Sokan vannak, akik áhítoznak az Ön fi­gyelmére. Ám érdeklődését az kelti föl legkevésbé, aki legoda- adóbban próbálkozik. RÁK (VL 22-VIL 22.). Érzelmei változékonyak. Szellemi kap­csolatra vágyik inkább, mint testiségre. Könnyen kizökkentik a megszokott életéből. Rádió- és televíziómüsor-ajánlat 13.00 A bomlás virágai (3) 20.15 Gyilkos számok 12.45 Mozimatiné 0.55 Reflektor 23.00 Szex és New York 22.25 Karpatia uaiimadií ..........IUUuAjS 13.45 Musica Historica (amerikai krimisorozat) A bunyós lány 1.10 Az elnök (amerikai sorozat) (német dokumentumfilm) ühllüihiiiv 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 9.00 Rózsa Sándor (magyar sorozat-12/1.) 44' 9.50 Kalandos nyár (fr. vígjátéksor. -142/92.) 10.50 Gőg (olasz sorozat - 26/9.) 49' 11.45 A sokszínű vallás 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.20 Roma magazin 12.50 Domovina 13.20 Főtér 14.10 BBC-exkluzív Galápagos 15.05 Kodály 125 15.10 Cinecitta 16.15 Válaszd a mozgást! 16.30 Hírek 16.35 Körzeti híradók 16.55 Tv-taxi 17.10 Álljunk meg egy szóra! (ism.) 17.25 Kisváros 18.05 Frasier, a dumagép 18.35 Quinn doktornő (amerikai sor.-150/129.) 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Balatoni nyár 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.15 Az öt zsaru (magyar krimisorozat - 5/3.) 21.15 Kék fény 22.15 Hétfő este 22.45 Tv-taxi - Sziget 23.00 Kultúrház (ism.) 23.30 Hírek. Időjárás 23.35 Sporthírek 23.45 Órültekháza (orosz-fr. film, 2002) 104' 5.23 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 9.00 Tudásakadémia 10.00 Néprajzi értékeink 10.10 Rondó 10.35 Együtt 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Záróra 13.55 Amerika a II. világháborúban (10/1.) 14.25 Egy csaknem tökéletes apa (olasz vígjátéksor. - 6/3.) 16.00 Borostyán (10/6.) 16.30 Válaszd a tudást! 17.30 A Kárpát-medence vadvilága (20/2.) 17.45 Arborétumok, gyűjteményes kertek 17.55 Klikkerek 18.20 Membrán 18.40 Esti mese 18.55 Halló, halló! (83/59.) 19.30 Híradó este 19.55 Balatoni nyár 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.10 Kultúrház 20.40 Berlin, Berlin (német vígjátéksor.-10/10.) 21.30 Az elit alakulat (am.-angol sor. -10/10.) 22.30 Remake (bosnyák film, 2003) 107' 0.20 Napló 0.25 Záróra 1.10 Kodály 125 1.15 Napnyugta 3.45 Kék fény 4.40 Klikkerek [ n2 6.00 Magellán 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Betűbár Telefonos tájék 10.15 Teieshop 11.40 Testcserés támadás (német vígjáték, 2004) 13.40 Észbontó 14.30 Melrose Place (amerikai sorozat) 15.30 Csillagkapu (amerikai sci-fi sorozat) 16.30 Parti nyomozók (amerikai vígjátéksorozat) 17.30 Baywatch Hawaii (amerikai akciófilm-sorozat) Ä hős tsz.: David Hasselhoff, Michael Newman, Michael Bergin, Jason Brooks 18.30 Tények 19.00 Aktív 19.40 Favorit Furcsa körülmények között megtá­madnak egy régésznőt és hidegvérrel megölik. Jennifer Abernathy fontos kutatásokat végzett, de látszólag sen­kinek sem állhatott az útjában. Szem­tanú nincs, mert a múzeumban rajta kívül más nem dolgozott éjszaka. Ki­derül, hogy a tízezer éves koponya áll­hat az ügy középpontjában, ami a jelek szerint nem indián, hanem európai származású férfié volt, ez pedig óriási jelentőségű felfedezés. 21.20 Tévépremier Ha nem vigyázol, dühbe jövünk (német akcióvígjáték, 2006) 23.20 Nyomtalanul (amerikai krimisorozat) 0.20 Kurázsi 0.50 Tények este 1.20 Mostohám a zsánerem (am. románt, vígjáték, 2002) 0X33 KLUB 6.00 Reggeli 8.35 Reflektor 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub ( sm.) 11.30 Te vagy az életem (argentin sorozat) 12.00 Híradó. Déli kiadás 12.15 XXI. század (amerikai film, 2000) 84' 14.20 06-91-334-455 15.40 Disney-rajzfilm 16.10 Receptklub 16.30 VIP ­Több mint testőr 17.30 Medicopter 117 - Légi mentők 18.30 Híradó. Esti kiadás 19.00 Szeress most! 20.00 Fókusz 20.35 Pasik 21.15 Szupermozi ­Országos tévépremier Romy és Michelle - Szőkébe nem üt a mennykő (amerikai vígjáték, 1997) 85' (amerikai sorozat) Romy és Michelle, a két bulizós, bu­tácska lány jó barátnő. A tizedik osz­tálytalálkozóra készülve számot vet­nek addigi életükkel. Az eredmény nem valami fényes, nincs mire büsz­kének lenniük. Egykori osztálytársai­kat így aligha eszi meg a sárga irigy­ség. A két lány azon töri a fejet, mivel henceghetne a volt osztálytársak előtt. Azt füllentik, hogy sikeres üzletasz- szonyok. Am megérkezik Heather, az osztály leggyűlöltebb lánya, aki tüdja róluk az igazat. 23.05 Országos tévépremier Grizzly (amerikai thriller, 1976) 86' KOSSUTH PETŐFI Óránként: Hírek. Időjárás. 6.00 1 80 perc. 8.40 Merítés - a kultúrá­ból. 9.00 Napközben. 11.10 Sétány. 11.30 Vendég a háznál. 12.00 Krónika. 12.40 Magyarországról jövök. 12.48 Ki nyer ma? 13.04 A feleségem története - Füst Milán regénye folytatásokban. 11. 13.30 A görög katolikus egyház félórája. 14.05 Szonda. 14.35 Talpalávaló. 15.05 1 00 éves a kabaré. 16.00 Közelről. 18.03 Köz­életi ütköző. 18.15 Spórt 18.30 Határok nélkül. 19.05 A Napköz­ben műsorából. 19.50 Mese. 20.04 Aranyemberek: Fábián Lász­ló öttusázó. 20.35 Szerelmem, Viszockij. 6. - Marina Vlady vissza­emlékezéseiből. 21.04 Nyeregben írt történelem. 21.35 Értsünk szól! 22.00 Krónika. 22.15 Sport 22.20 Irodalmi újság. 22.45 Vizy Márton dalaiból. 23.00 Kenő. 23.04 Oxigén. 2324 Babos Gyula felvételeiből. 23.30 Cigányfélóra. 0.10 Éjszaka. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Zene ébredéshez. Műsorvezető: Szabó Tamás. Benne: 6.30 Hír- percek. Félóránként hírek, körzeti időjárás és közlekedés. 9.02-től kétóránként sporthírek - rövid összefoglaló a napi eseményekről. Napi sportszerkesztő: Lantos Gábor. 10.03 Zene munkához. Benne: óránként hírek, időjárás és közlekedés. 16.03 Zene szünidőhöz. Óránként hírek, időjárás és közlekedés. 19.03 Kultúrtit- nesz - Élet, erő, egészség. 20.00 Hírek. Időjárás és közlekedés. 20.03 Vadonat - A Petőfi rádió zenei újdonságai. 21.00 Zene olvasáshoz. 23.00 Netidők. 0.02 Éjféli mix. 1.00 Zenei válogatás. (amerikai sorozat) 0.40 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisor., ism.) 6.00 Tv-shop 7.05 Superman (amerikai rajzfilmsorozat) 7.30 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) 8.30 Lois és Clark - Superman legújabb kalandjai (amerikai sorozat) 9.30 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisor., ism.) 10.30 Gyilkos sorok (amerikai krímisorozat, ism.) 11.30 Nash Bridges - Trükkös hekus (amerikai akciófilm-sorozat) 12.30 Léa Parker (francia krimisorozat) 13.30 Magnum (amerikai akciófilm-sorozat) 14.30 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 15.30 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 16.30 Baywatch (amerikai sorozat) 17.25 Pacific Blue (amerikai sorozat) 18.25 Rózsaszín párduc (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Rejtélyes igazságok 20.05 Emberi történetek Különc szülők 21.05 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) C 22.00 Szívek szállodája (amerikai sorozat) DUNA TV 5.35 Gazdakör 6.00 Hírek. Hírháttér 6.25 Négyzetméter (ism.) 7.00 Hírek 7.05 Sors - váltó (ism.) 7.35 Szünidei matiné 10.05 Víz alatti Spanyolország (15/12.) 10.30 Kikötő (ism.) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Magyar szellem a brit szigeten (ism.-terjesztő sor. - 4/1.) 14.25 Magyar elsők 14.45 A harmadik bolygó (spanyol sorozat - 26/24.) 15.10 Mediterrán ízek (spanyol ism.-terjesztö sor.) 15.35 Heuréka! Megtaláltam! 16.05 Eurométer 16.55 Huckleberry Finn kalandjai (amerikai sorozat-4/1.) 17.45 Duna tér 18.00 Híróra 18.40 Hírháttér 19.00 Mese 19.20 Derrick (német krimisorozat) 60' 20.20 Magyar futball a 91. perc (magyar dokumentumfilm) 21.40 Hírek. Sport 21.55 Felelet az életnek Szent István Rádió Eger 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Já­ték. 9.05 Mindennapi egészségünk. 10.05 Közélet 11.05 Mesterségem címere. 12.00 Harangszó, Őrangyala. 13.05 Neuma. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Hajrá magyarok! 14.35 Mi fán terem? 15.15 Hang-kép. 15.30 Hitvalló 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Mit te­gyek? 17.00 Kora esti hírmondó. 18.00 Ró­zsafüzér. 18.35 Közelkép. 19.10 Iránytű. 19.35 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek. 20.40 Hálagála 21.05 A lélek vonalán. 22.10 Közélet. 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz. kincsei (magyar ism.-terjesztö sor.) 1.05 Híróra (ism.) 1.40 Hírháttér (ism.) 2.00 Mese 2.15 Poliészter (amerikai film, 1981)80' 3.35 Agora (ism.) 4.35 Eurométer 45 SPORT 1 14.45 Televíziós vásárlás 15.00 Angol labdarúgás Szuperkupa Chelsea­Manchester United (ism.) 17.45 Labdarúgás, francia bajnokság 1. forduló (összefoglaló) 18.45 Mai helyzet 19.00 Poker channel 20.30 Skót labdarúgás Bajnokság, 1. forduló Hearts-Hibernian 23.00 Harcosok Ligája Profi thai boksz 0.30 Labdarúgás, francia bajnokság 1. forduló (összefoglaló) 1.30 Angol labdarúgás Szuperkupa Chelsea-Manchester United (ismétlés) 4.15 Mai helyzet 9.00 Utazás a mítoszok földjére (amerikai kalandfilm-2/1.) 11.00 Amynek ítélve (amerikai sorozat) 12.00 A kitaszított (amerikai film, 2002) 14.00 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsorozat) 15.00 Utazás a mítoszok földjére (ism. -2/1.) 17.00 Amynek ítélve (amerikai sorozat) 45' 18.00 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsorozat) 19.00 Visszatérés Cutter Gapbe (amerikai film, 2001) 88' 21.00 A néma szemtanú (angol sorozat) 23.00 Fidel Castro (amerikai film, 2001 -2/1.) 1.00 A néma szemtanú 3.00 Jelen és múlt (ism.) 4.00 Az ember és a gép (am. film, ism.-2/1.) 94' 14.30 Mesél a sivatag (13.) 15.00 Telefortuna 16.05 Nigella ünnepi lakomái 16.45 Tengerek határán (5.) 17.40 Alternatív (9-10.) 18.50 Zamatos Európa 20.05 Brit háborús hősök 21.05 Hajók, tengerek, csaták 22.10 Autóálmok és legendák |4.) A tökéletes Aston Martin 23.10 Háború színesben - francia szemmel (1.) A megszállt Európa 0.05 Baleseti helyszínelők (3.) 1.05 A pamplónai bikafuttatás TARJÁNI TV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 10.00 Fekete gyöngy (argentin sorozat 106. rész) 11.00 Csacska angyal (argentin filmsor. 110. rész) 12.00 Info Tv 15.00 Modern horgászat - a pecamagazin 15.30 Trendline ­a divatmagazin 16.00 Info Tv 17.00 U23 Atlétikai Európa- bajnokság a Debreceni Városi Televízió dokumentumfilmje 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 19.00 Csendes percek 19.17 A gömb (kisfilm) 19.20 Tudásközpont Salgótar­jánban 19.51 23. nemzetközi dixielandfesztivál - Peter Lippa 20.00 Hírfüzér 20.30 Hírháló 21.00 Csendes vadász (amerikai akciófilm) / ' J|L / . _ Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: Villi’ll A Ti M mp I \ P Salgótaiján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: MEGYEI MII |\ | J / f f n___ \s __—..u íc tv.i . tc/iai aaa a rAe->An> •> ECD.TíT KJ Rt mnnl/atómi IzóiKoefiílz a lannt Vprócpvpl ^nloAtarián tprcpophpn hívifl n Ralassflavarmat térséoéhpn a 06-20-962-03-68. Bg y., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, ,o.->to, >^ap Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat teijeszti a BUV1HÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1695 Ft, negyedévre 5085 Ft, fél évre 10170 Ft, egy évre 20340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042 * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. ■ ­az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteljesztö Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta._________________________________________________________________ I Az újság a ! szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Thumbnails
Contents