Nógrád Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-23 / 119. szám

2007. MÁJUS 23., SZERDA 3 NÓGRÁD MEGYE Köri művek Rétság. A városi művelődési központban a Matató kézmű­vesműhely és a tűzzománckor munkáiból látható kiállítás má­jus 24-től június 15-ig. Figyelmet érdemel Salgótarján. A Balassi Bálint Megyei Könyvtárban május 29-én 17 órakor rendezik meg a „Figyelmet érdemel...” soro­zat újabb programját, mely­nek támogatója a Nemzeti Kul­turális Alap. A rendezvény vendége Mezey Katalin költő, műfordító, a Széphalom Könyvműhely vezetője és Oláh János író, költő, a Magyar Nap­ló főszerkesztője. A beszélge­tést vezeti dr. Csongrády Béla közíró. Kárókatonák Bátonyterenye. Az Ady Endre Művelődési Központban már­cius 26-án 11 órakor az általá­nos iskolák nyolcadikosainak és középiskolásoknak szervez­nek színházi programot gyer­meknap alkalmából. A Forrás Színház előadásában nézhetik meg a Kárókatonák című dara­bot. Színházi est Szécsény. A Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola szécsényi tag- intézményének színjáték tan­szakosai, május 26-án, szom­baton este 18 órakor a művelő­dési ház színháztermében mu­tatják be, Tim Rlce-Webber Jó­zsef és a színes álomkabát című zenés színdarabját. A da­rabot Garamvölgyi Andrea, az iskola tanárnője rendezte. Merre tartunk? Karancskeszi. „Merre tart ma Magyarország?” címmel Hege­dűs Zsuzsa szociológus tart elő­adást május 25-én, pénteken 17 órakor a karancskeszi művelő­dési házban. Vendég: dr. Nagy Andor országgyűlési képvise­lő. A rendezvény szervezője a Platthy József Baráti Kör. Tavaszi hangverseny Szurdokpüspöki. Az általános is­kola tornatermében május 25- én 18 órakor rendezik meg a tavaszi hangversenysorozat kö­vetkező előadását, amelyen Strauss, Brahms, Mozart és Bartók műveit hallgathatja meg a közönség. Tilos, mégis kiszolgálják Szeszes italt és dohányárut nem lehet kiskorú számára értékesíteni, sok helyen azonban fittyet hánynak a szigorú törvényre H. B. Salgótarján. A megyeszékhelyen is sokakat felháborít, hogy a 14-15 éves fiatalok egy része gyakran fogyaszt szeszes italt. Az egyes szabálysértésekről, va­lamint a fogyasztóvédelemről szóló jogi szabályozás szerint a 18. életévét be nem töltött sze­mélyt tilos kiszolgálni dohány- termékekkel és alkoholtartalmú italokkal. Az eladók, kiszolgá­lók, üzletvezetők tisztában van­nak azzal, hogy pénzbírságot, il­letve komoly pénzbüntetést kell fizetniük, ha ezt a szabályt meg­szegik. Ennek ellenére azt ta­pasztaljuk, hogy a nagyobb bevé­tel érdekében ez mégis megtör­ténik - nyilatkozta lapunknak Kaszás Ottó rendőrségi szóvivő. A salgótarjáni rendőrkapitány­ság 2006-ban kidolgozott egy, a fiatalkorúak védelmét célzó bűn- megelőzési programot „Salgótar­ján szórakozóhelyeinek bizton­ságáért” címmel. A projekt fon­tos eleme a hatékonyság növelé­se érdekében a szoros együttmű­ködés minden olyan intéz­ménnyel, amelyeknek munkája kapcsolódik az ifjúságvédelem­hez. A napokban a fogyasztóvé­delmi felügyelőség Nógrád me­gyei területi kirendeltségének szakemberei a rendőrség mun­katársaival együtt ellenőriztek számos Salgótarjánban találha­tó kereskedelmi egységet. A vizs­gálat célja, hogy visszaszorítsák a fiatalkorúak kiszolgálását ci­garettával és szeszes itallal.- Az akciót eredményesnek, vagy még inkább eredményte­lennek mondhatjuk, ugyanis a „próbavásárlást” végző 16 éves fiúk és lányok szinte minden ke­reskedelmi egységben hozzájut­hattak ezekhez a termékekhez - hangsúlyozta a szóvivő. Majd hozzátette: némelyek szemszö­géből szigorúnak tűnhet a sza­bályozás, de tudomásul kell ven­ni, hogy a jogszabályok megal­kotói a fiatalok egészséges tes­ti, szellemi és erkölcsi fejlődé­sét tartották szem előtt. Kaszás Ottó szerint a törvé­nyekben, rendeletekben foglal­takat kivétel nélkül be kell tar­tani, még akkor is, ha azokkal nem minden esetben értünk egyet. Az ellenőrzést végzők úgy érzik: az eredményeknek köszönhetőn az akciókat, illet­ve ellenőrzéseket kötelességük folytatni. Hangsúlyozzák, hogy céljuk nem a minél súlyosabb büntetések kiszabása, hanem a fiatalok védelme - jogkövető magatartással. Itt a hőség: több a riasztás (Folytatás az 1. oldalról) Az időjárás leginkább a szív és keringési rendszer betegsé­geiben szenvedőket viseli meg - tájékoztatott a vezető, majd hoz­zátette: szerencsére eddig nem alakult ki rendkívüli helyzet, ha azonban tovább folytatódik a nagy hőség, fel kell készülnünk a gyakori riasztásokra. Szokatlan esetekről még a ka­tasztrófavédelem munkatársai sem tudtak beszámolni. Az azonban - az előrejelzések sze­rint - bizonyos, hogy a hét má­sodik felében is számíthatunk majd strandidőre. Nem kizárt vi­szont, hogy olykor-olykor heves záporok, néhol zivatarok frissí­tik fel a forró levegőt, s a hirte­len légnyomásváltozások miatt csökkenhet a koncentrálóképes­ségünk, illetve alvászavarok is felléphetnek. RÓLUNK SZÓL MIHALIK JÚLIA Mosolygó Azt hiszem nem járok mesz- sze a valóságtól az állítással: a magyarországi kórházak­nak ma nincs tú( sok oka a mosolygásra, s kedve sincs eh­hez. Sokan tanúi vagyunk a túlterhelt ápolók, doktorok, asszisztensek rosszkedvének morcosságának. Érthető a sa­vanyú ábrázat, a fáradtság­komorság szótlansága, de kölcsönösen lehangoló: rossz annak is, aki viseli, s azok­nak is, akik csupán szemlé­lői ennek. Felhők árnyékolják a gyógyítók egét, ezért is olyan feltűnő, ha megtörik a félho­mály, s felvillan egy icipici na­pocska. Ilyen felvillanás, fénycsíkocska a hazai Mosoly­gó Kórház Alapítvány, mely igazi jótevőként kopogtat a modern ispotályok szomorkás termeibe. Egészen pontosan a gyerekosztályokra. Meggyőz& dése ugyanis, hogy finom bo­hóckodással, nevettető fellépé­sekkel elő lehet csalogatni rej- tekéből a gyógyulást - ha so­kan nem is hiszik - segíteni, siettetni lehet azt. Hiszen a mosoly, a kacagás feloldja a kis betegek szorongásait, fe­ledteti az anya-, az apahiányt, megmutatja a világ szebbik arcát. S így mindjárt köny- nyebb minden. Mosolygóék most már Salgó­tarjánba is megérkeztek: a Hibó Tamás művészeti iskola kis előadóival - tanár irányítá­sával -fogjákrendszeresen lá­togatni a megyei kórházat. Jó­téteményeik gyökere a saját jó szándékuk és az a külßldi, aki az alapításról gondoskodott. A mosolycsalogatás szervezeti hátterével azonban nekünk - mosolyra vágyóknak - nem kell foglalkoznunk. Dolgunk az, hogy örüljünk ennek a kis napnak, a különlegesen ked­ves adománynak, amelynek címzettjei a sápadt arcú, lázas, bekötött kézfejjel szomorkodó csöpp emberkék ott a gyerek­osztályzugában... Kedves egészségügyiek, ha lehet, icipicit örüljenek önök is ennek. A turisztika kitörési pont lehet Uj elnökség, sikeres programok Szabó A. Balassagyarmat a közelmúltban tartották meg a balassagyarma­ti városházán a kistérségi terü­letfejlesztési tanács és a kistérsé­gi koordinációs értekezlet együt­tes ülését, amelyen a balassa­gyarmati kistérségi cselekvési tervstratégia megvitatására és elfogadására került sor. Az ülé­sen részt vettek a kistérség 28 te­lepülésének vezetői, illetve Lom­bos István és dr. Nagy Andor or­szággyűlési képviselők is. Medvácz Lajos, Balassagyar­mat polgármestere, a kistérségi koordinációs értekezlet elnöke ismertette a cselekvési terv stra­tégiai vázlatának helyzetelemzé­sét. A terv a kistérség fejlesztési irányát határozza meg 2015-ig, az uniós forrásokból támogatha­tónak tartott, kel­lően megalapo­zott projekt javas­latokat prioritási listába sorolja, il­letve a 2007- 2008. évi projek­teket operatív programokba rendezi. A Látkóczki Bálint térségi koor- dinátor és Szabó Péter munka­szervezet-vezető által kidolgozott stratégia prioritásai a versenyké­pes helyi gazdaság megteremté­se, az agrár- és vidékfejlesztési adottságok jobb kihasználása, a turisztikai potenciál erősítése, a települési rehabilitáció, a humán közösségi infrastruktúra fejlesz­tése, a kistérségi oktatás fejlesz­tési koncepciójának kidolgozása, valamint a térségi közlekedés fel­tételeinek javítása. Bőgős Tamás, Magyarnándor polgármestere hozzászólásá­ban arról beszélt, hogy a rend­kívül gazdag irodalmi és népi hagyományokkal rendelkező térség kitörési pontja a turiszti­ka lehet.- 2007 és 2013 között 80 mil­liárd forint áll rendelkezésre rendezvényszervezésre, s ez le­hetőséget nyújt az irodalmi, tör­ténelmi, képzőművészeti és folk­lór emlékhelyek fejlesztésére - mondta Lombos István. Dr. Nagy Andor felhívta a fi­gyelmet arra: a kistérségnek olyanfajta „zászlóshajó” progra­mot kell alkotnia, amelyet a dön­téshozók figyelembe vesznek majd, s a stratégiának azt is ér­zékeltetnie kell: Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetű régiójáról van szó. Horváth B. Salgótarján. A Fidelitas salgótar­jáni csoportja április 30-án tiszt­újítást tartott. A tagság újra Ja­kab Jácintot választotta meg el­nöknek, az alelnökök sorát Kiss Brigitta és Varga Krisztián mel­lett két új személy Pintér Attila Gábor és Tőzsér Viktor is erősíti, akit az első elnökségi ülésen ügyvezető alelnökké választot­tak. A szervezet szóvivője Nagy N. Nina lett. A Fidelitas új elnöksége elké­szítette ifjúsági rendezvényter­vezetét. A salgótarjáni csoport vezetése szoros munkakapcsola­tot kíván kialakítani a helyi civil szervezetekkel, mert úgy vélik összefogva nagyobb sikereket ér­hetnek el. Szeretnének szórakoz­tató és kulturális rendezvénye­ket szervezni, illetve azokban közreműködni. Emellett számí­tanak a helyi kis- és középvállal­kozások támogatására. Utóbbiért cserébe a szervezet programjain keresztül elvezeti hozzájuk a fo­gyasztókat. Az elnökség újra megvalósítja a már meglévő, nagy sikert ara­tott programjait. Ebben az évben is megrendezik a már hagyomá­nyossá váló IV. tehetségkutató rockfesztivált. A Médiadzsem- buli folytatásaként idén nyárra hasonló rendezvényt tűztek ki célul, ahol neves magyar média­személyiségekkel találkozhat­nak az érdeklődők. A múlt év­ben elindították a „Tegyük szeb­bé Salgótarjánt” mozgalmat, melynek keretében a csoport se­gítette egy európai uniós szabvá­nyoknak megfelelő játszótér lét­rejöttét, valamint több alkalom­mal megtisztította a Kálvária-lép­csőt és környékét. A mozgalmat folytatják és valamennyi alka­lommal a város szembetűnő sze­méttel borított pontjainak meg­tisztítását tűzik ki célul. Az új elnökség tervei között szerepel egy számítógépes éjsza­kai StarCraft verseny és egy dj- verseny lebonyolítása. Csoportos kirándulásokat szerveznek a vá­ros kirándulóhelyeire, ezzel is a mozgásra és a természet szerete- tére ösztönözve a fiatalokat. Ősszel megrendezik az I. Fidelitas Salgówoodot, ahol az amatőr filmkészítők bemutat­hatják képességeiket. Szintén ekkora tervezik a musicalestet is. A megrendezendő progra­mokra mindenkit sok szeretettel várnak.

Next

/
Thumbnails
Contents