Nógrád Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-23 / 119. szám
HÜVÖSI CS. 4 2007. MÁJUS 23., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Édesapja nyomdokaiban... Tucatnyi elismerés és oklevél bizonyítja Vincze Béla népművész kiemelkedő munkásságát Pádár Zsófia RimÓC. Vincze Béla ének-zene népművész családjában a palóc népi kultúra őrzése mindig is fontos szerepet kapott. A hagyományok felelevenítésére azonban nem csak saját köreikben, de találkozók, fellépések és nem utolsósorban versenyek alkalmával is vállalkoznak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a falon sorban függő oklevelek, elismerések, valamint a személyes megkeresések, gratulációk. A népművésznek már gyermekkorában is megmutatkozott nagy zene- és énekéhsége, amit akkor édesapja, Vincze Ferenc népművészmester tudása még inkább fokozott.- Édesapámat nagyon sokszor kísértem fellépésekre és nem is kellett sok idő ahhoz, hogy én is otthon érezzem magam a színpadon - emlékezett vissza Vincze Béla. „Pályafutása” 1988-ban, Kecskeméten kezdődött, ahol a nemzetközi zenei fesztiválon igen jó eredménnyel végzett és „jelentős összegben” részesült. Ezt követően versenyek garmadán mutatta meg tehetségét, amelyeken szinte kivétel nélkül elnyerte a legjobbiknak járó díjat és persze az elismerés sem maradt el soha. 1989-ben, Kalocsán részt vett a népművészeti találkozón is, majd egy évvel később, Egerben a IV. országos zenei fesztiválon ének-tánc kategóriában feleségével, Vincze Bélánéval hozták el a legfényesebb érmet. 2000- ben, Balassagyarmaton, a nemzetközi zenei, fesztiválon megnyerte a legszebb palócviselet díját és szépen csengő hangját is jutalmazták. Két évvel később, Cserkeszőlőn aratott nagy sikert „fogcimbalom” névre keresztelt előadásával, ahol körmeit fogához ütöget- ve „muzsikált”. Különleges, egyedi tudására az egyik verseny alkalmával a japán művészek is felfigyeltek, s kérték, hogy országukban is tanítsa meg a „fogcimbalom” művészetét. A népművész ugyanebben az évben gyűjtötte be az országos ezüst minősítést is. Tehetségét sok helyen megmutatta: szerepelt nyugdíjastalálkozókon, folklórfesztiválon, szólistatalálkozókon, sőt a Kossuth rádió adásában is hallatta gyönyörű, ízes hangját. Egyedisége szájharmonikázás közben is megmutatkozik: hátratett kézzel muzsikál. Vincze Béla jelenleg a következő nagy megmérettetésre készül, amely június 3-án, Egerben lesz.- Régi vágyam, hogy a bor városából elhozhassam az országos arany minősítést, de ezután is vannak még terveim: hogy édesapám nyomdokaiba méltón léphessek, szeretnék én is rászolgálni a Népművészet Mestere címre - mondta a „fogcimbalmos”. Szájharmonikázás kéz nélkül, ez sem mindennapi A „fogcimbalmozás” egyedi „tudomány' Egyre bővülő kínálata mellé munkatársai létszámát is növeli az OTP Garancia Biztosító Nógrád megyében Az OTP Garancia Biztosító Nóg rád Megyei Igazgatóságát negyedik éve vezeti sikeresen Kékesi László. Kérem, röviden mutassa be hazánk legnagyobb pénzügyi csoportjának biztosítótársaságát! Az OTP Garancia Biztosító 1987 óta van jelen a biztosítási piacon. Teljes körű szolgáltatást nyújtunk, folyamatosan figyeljük az ügyfelek egyre gyorsabban változó igényeit, és termékeink fejlesztésével igyekszünk megfelelni az egyre magasabb szintű elvárásoknak. Társaságunk az elmúlt tíz évben - piaci részesedését megduplázva - az életbiztosítási területen a második, míg á vagyonbiztosítások területén a piac harmatük legnagyobb, jelentős biztosítástechnikai tartalékokkal rendelkező szereplőjévé vált, folyamatosan javuló profitabiütás mellett. A társaság 2006-ban több mint 80 mü- Uárdos díjbevételt ért el, mely 6,5 százalékos növekedést jelent. Nógrád megyében ugyancsak dinamikus növekedést értünk el. Az első négy hónapra kiírt munkaversenyt Nógrád megye nyerte a kelet-magyarországi régióban, ami nagy elismerés egységünknek éppúgy, mint munkatársainknak. A megyében, hat fiókban - Szécsényben, Balassagyarmaton, Rétságon, Pásztón, Bátonytere- nyén és Salgótarjánban, valamint az OTP Bank fiókjaiban működő ügyfélszolgálati irodákban - nyújtunk teljes körű biztosítási szolgáltatást, melyek elérhetősége a következő: Üzletkötőink azonban nem csak biztosításokat kínálnak ügyfeleink részére: folyamatosan bővül azon bankcsoporti termékek, szolgáltatások köre, melyek az OTP Garancia Biztosító üzletkötőinél is elérhetőek. Ügyfeleinknek így segítséget tudunk nyújtani például OTPTakáshitel ügyintézésében, OTP lakás-takarékpénztári, magán-nyugdíjpénztári, valamint önkéntes nyugdíjpénztári, egészségpénztári vagy legújabban akár önerő nélküU lakásüzing szerződés megkötésében. Ez fordítva is igaz: termékeink egy része - mint például a különböző befektetési jellegű életbiztosítások - elérhető az OTP Bank fiókjaiban. Melyek az OTP Garancia Biztosító legnépszerűbb szolgáltatásai? * Kékesi László Társaságunk úgynevezett kompozit biztosító, azaz mind az élet, mind a vagyonbiztosítások terén széles a kínálati palettája. Nehéz kiemelni egy-egy „slágerterméket”, hiszen társaságunk valamennyi élethelyzetre kínál biztosítási szolgáltatást kedvező feltételekkel. Ha mégis kell, az előbbiek közül a Generáció életbiztosítást említeném meg, az utóbbiak közül pedig a lakásbiztosítási módozatunkra hívnám fel a figyelmet A Generáció életbiztosításunk nem véletlenül örvend igen nagy népszerűségnek hosszú évek óta. A termék rendelkezik a klasszikus életbiztosítások valamennyi előnyével, a biztosítási szolgáltatások messzemenően figyelembe veszik a személyes igényeket így ügyfeleink egyéni elképzeléseiket érvényesítve alakíthatják ki a nekik leginkább megfelelő biztosítási konstrukciót A Generáció tehát exkluzív életbiztosítás és kiváló befektetési lehetőség egyben. Az ugyancsak kedvelt lakásbiztosításunkra azért hívnám fel a figyelmet mert ez a termékünk tipikus példája annak a stratégiánknak, melynek keretében folyamatosan a szolgáltatás minőségének emelésére fektetjük a hangsúlyt A lakásbiztosítási szerződés keretében baleset- és életbiztosítás kötésére is lehetőség van, mely tovább bővíti a szolgáltatások körét Itta nyár, az utazás szezonja Mit kóláinak a külföldre utazóknak? A gyakran utazók és a már egyszer bajba kerültek közül sokan tudják, hogy a külföldön igénybevett segítség nagyon drága. Az utasbiztosítások által kínált szolgáltatásokat sem a 2004 májusától életbe lépő E111 -es uniós nyomtatvány, sem a 2006-ban bevezetett egységes európai egészségkártya nem helyettesíti. Az OTP Garancia Biztosító korszerű utasbiztosítást kínál a külföldre utazóknak, számos kedvezménnyel. Az utazási garancia- biztosítást az OTP által kibocsátott valamennyi bankkártya birtokosa 10% kedvezménnyel kötheti meg, önmaga részére. A biztosítottal együtt utazó 3 év alatti gyermek részére a biztosítás ingyenes, a 14 év alatti gyerekek részére pedig 50% kedvezményt adunk. Internetes szerződéskötés esetén 10% további kedvezményt érhető el. Utasbiztosításunkhoz jár asz- szisztenciaszolgáltatás is, ez az jelenti, hogy Föld bármely pontjáról, a nap 24 órájában magyar nyelvű asszisztenciaszolgálat hívható, így külföldön is azonna- U, gyors és szakszerű segítséget (£ otp kaphatnak ügyfeleink. Azt hiszem, egy külföldi utazásnál tényleg nem szabad a biztosításon spórolni. Milyen elképzelései vannak a jövőre vonatkozóan? Ügyfél-orientáltság és versenyképesség - ma már szinte szinonim fogalmak. Ennek érdekében továbbra is számos erőfeszítést teszünk: folyamatosan bővülő termékkínálatunkkal, egyre magasabb színvonalú szolgáltatást szeretnénk nyújtani a Nógrád megyei lakosoknak is. Ennek megvalósításához hatékonyan működő csapatra van szükség. Szerencsére kiváló kollégákkal dolgozhatok jelenleg is, külön ki szeretném emelni a salgótarjáni Csirke Erikát, aki ez évben a legjobb fiókvezetőnek bizonyult megyénkben, de kiemelkedő munkát végzett Szebeni Árpádné, Bujtár Ágnes és Bállá Tiborné üzletkötő, Somoskői Emese értékesítési vezető, Gregusné Z. Márta OTP-koordi- nátor, Juhász Ferenc, gépjármű- szakreferens és Kiss Gyuláné vagyonbiztosítási koordinátor is. Terveink megvalósításához azonban várjuk új munkatársak jelentkezését is, akikkel közösen nyújthatunk egyre magasabb szintű szolgáltatásokat ügyfeleink részére. Garancia OTP Garancia Biztosító Zrt Nógrád Megyei igazgatóság Címe 3100 Salgótarján, Arany -János út 1. Levelezési címe 3100 Salgótaiján, Pf.: 242 Internet vwmugarancia.hu E mail: nograd@garancta.hu ■ Az OTP G arancia Biztosító Zrt ügyfélszolgálati irodái: Salgótarján, Arany János út 1 * Balassagyarmat, Zichy út 5. Bátonyterenye, Csente» út 4. Pásztó, Kölcsey út 10. Rútság, Rákóczi út 20. Szécsény, Feszti Árpád út 1. OTP Garancia Biztosító Zrt. Tel.: 32/520-270, Fax.: 32/520^89 Tel, fax.: 35/301-031 Tel./fax.: 32/350-670 Tel./fax.: 32/463-274 Tel./fax.: 35 550-448 Tel.: 32/372-5 54 0ofp Garancia