Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-27 / 98. szám
2007. ÁPRILIS 27., PÉNTEK 3 PÁSZTÓI NAPLÓ Költészet napja 2007 Pásztó. Az ez évi költészet napját a 600 éves városévforduló jegyében szerveztük és szívtől szívhez érő versekkel köszöntötték a pásztóiak városukat. A részletekről Gerhát Gyuláné, a könyvtár munkatársa beszél.- Úgy érezzük, hogy e szép tavaszi versünnep méltón illeszkedik az évfordulós városi programok sorába, hiszen a költészet hivatása „fényességet vinni az emberi szív mélységeibe”. Ezt a fényt az ünnepi délutánon a pásztóiak több generációját képviselő versmondók nyújtották át: a legkisebbektől kezdve az idősebb felnőtt nemzedékig. Sok kedves vendég elfogadta a városi könyvtár meghívását és valamennyien együtt ünnepeltük Pásztót, a 600 éves várost. Büszkén és örömmel ünnepeltünk, hiszen 1407 áprilisában Zsigmond király Budával egyenlő városi és vásártartási jogokat adományozott Pásztónak, és ez nem kis tisztesség! Mi, a kései utódok tisztelgő főhajtással köszöntjük városunkat, mely évszázadokon át otthont adott és ad az itt élőknek. Legelőször a kicsik, az óvodások verseltek. Ők azok, kik életkoruknál fogva a legtávolabbi jövőbe vihetik át a költészet üzenetét és vihetik tovább városunk szellemiségét. Gömöri Bálint és Giezinger Patrik a Százszorszép Óvodából, Kelemen Inez és Barcsik Anna a Hétpettyes Óvodából elragadó kedvességgel szavaltak a szépszámú hallgatóság előtt. Az általános iskolásokat képviselő versmondók a Dózsa és a Gárdonyi iskola diákjai voltak: Szőke Regina, Till Anilla és Deák Dávid, Mikó Norbert. Nagy költőink csodaszép verseit nyújtották át a közönségnek. Az irodalmat, a művészeteket ápolók közössége Pásztón az Athéné Alkotó Kör. Középiskolás és felnőtt tagjai nyújtottak át egy csokrot alkotásaikból az ünnepi műsorban: Balázs Ágnes, Orosz Gergely, a Mikszáth Kálmán Gimnázium diákjai és Szabó Zoltán, Makuch Mihály, Karaffa Gyula és Szvíta, valamint Zsiga Lajos, a felnőtt korosztály képviselői. Halk gatva őket, éreztük, Pásztón a gazdag múlt értékes jelent hordoz! Az irodalmi műsor zárásaként Bogácsiné Szóda Kelemen Klári néni egy versével idéztük emlékét, hadd köszöntse ő is szeretett városát az évfordulón. Az ünnepi délutánt Sturmann Jenőné és tanítványai, Lukács Bálint és Hornyánszki Adél zenei játéka tette még fénylőbbé. Köszönjük valamennyi szereplő és felkészítő közreműködését! Hat évszázad városi rangban évforduló Zsigmond király adományát ünnepelték Pásztón A szentmisét Varga Lajos segédpüspök celebrálta (Folytatás az 1. oldalról) és Pásztóért emlékplakettel kitüntetett Muzsla néptáncegyüttes, az Ómega együttes, OTP Bank Rt., a franciaországi Ruffec város önkormányzata, Pásztó testvérvárosa, Szabó István lakatosmester, Tolnay Béla címzetes igazgató, Tóth László, dr. Valter Ilona régész, Pásztó város díszpolgára és dr. Varga Lajos, a Becsé Zsolt, Sisák Imre és Juhász Gábor közösen avatták fel a megújult művelődési központot váci egyházmegye segédpüspöke Pásztó város díszpolgára. A rendezvényen ünnepi megemlékezést tartott Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, Sisák Imre, Pásztó polgármestere, Gaál István Kossuth-díjas filmrendező és Bálint Nóra, a helyi Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola diákja. Az ünnepi ülést követően dr. Szabó Irén, valamint a Rajeczky Benjamin Művészeti Iskola növendékei és tanárai adtak ajándékműsort. A délutáni órákban művészeti program keretében fellépett a Tabulatúra Régizene Együttes, a Gödöllői Színtársulat, az Athéné Alkotókor, a Muzsla és az Ágasvár néptáncegyüttes, a Rozmaring és a Mátragyöngye népdalkor. Jó hangulatot teremtett játékával a tűzoltózenekar Sisák Imre az ünnepi kavalkádban Búcsú a pásztói mentőállomáson Kerekes Lajos Pásztó. A mentőállomáson bensőséges ünnepség keretében búcsúzott az ottani mentőszolgálat dolgozóitól Tamási Gyula megyei vezető mentőtiszt. Az eseményen jelen volt Sisák Imre, Pásztó város polgármestere is. A búcsúzó Tamási Gyula elmondta, hogy a megye minden mentőállomásán elköszön munkatársaitól, és egyben bemutatta utódját, Nagy József mentőtisztet, aki eddig a pásztói állomást vezette. Az elköszönő főmentős beszédében arról beszélt, hogy hamarosan betölti hatvanadik életévét és az idén kedvező kondíciókkal tud elmenni nyugdíjba. Felelevenítette mentős pályafutását, személyes élményeit, mindenkinek megköszönte az irányítása alatt végzett tisztességes munkát, mert szerinte a mentőknél csak azok dolgoznak, akik elhivatottságnak érzik ezt a feladatot. Örül annak, hogy az egészség- ügyi reform által megszabott nagyobb követelményeknek megfelelő jó esetkocsis csapat van Pásztón. Megköszönte Sisák Imrének azt a támogatást, amellyel a pásztói állomás munkáját segítette, hangsúlyozva, hogy a polgármesternek nagy érdemei vannak az állomás épületének felújításában és a 24 órás esetkocsi szolgálatba állításában. Sisák Imre személyes kapcsolatinak felelevenítésével kezdte mondandóját, majd az eredményes szakmai együttműködésről ejtett néhány szót. Búcsúzóul a 600 éves Pásztó várossal kapcsolatos emléktárgyakat nyújtott át Tamási Gyulának. Nagy József, az új megyei vezető mentőtiszt megköszönte a bizalmat és ígéretet tett arra, hogy új munkáját ugyanolyan odaadással fogja végezni, mint a jelenlegit. Elmondta, hogy utódját pályázat útján választják ki és május ötödikével kezdi meg munkáját. Balról Nagy József, Sisák Imre, Tamási Gyula