Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-27 / 98. szám

4 2007. ÁPRILIS 27., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Egyedülálló támogatásból... Örömmel értesültem róla, hogy megköttetett az a ki­vitelezői szerződés, amely a salgótarjáni sportcsarnok felújítására meghirdetett közbeszerzési pályázat ered­ményhirdetését tartalmazza - mondta el sajtótájékoz­tatóján Boldvai László. H. B. Salgótarján. Az országgyűlési kép­viselő leszögezte az elmúlt öt év­ben Salgótarjánban számos olyan közösségi beruházás valósult meg, amelynek forrása vagy euró­pai uniós vagy hazai költségveté­si támogatás volt. Ilyen pénzekből valósult meg Salgótarjánban töb­bek között két általános iskola - a Gagarin és a Bóna Kovács Károly - részleges, a városi mozi, a József Attila Művelődési és Konferencia Központ, illetve a salgótarjáni uszoda felújítása. A közösségi fej­lesztések kategóriába tartozik a nemrég átadott buszpályaudvar átépítése is, amely európai uniós pénzekből, illetve a Nógrád Volán ZrL által biztosított saját forrásból valósult meg.- Elérkeztünk az utolsó olyan, már megítélt támogatás felhasz­nálásához, amely több éve húzó­dott itt, Salgótarjánban - mondta Boldvai László. Majd hozzátette: szeretné leszögezni, hogy a több mint három éve megítélt támoga­tást Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnök még.sportminisz- terként az ő megkeresésére és az ő kérésére biztosította.- Az országban akkor egyedül­állóan 350 millió forint vissza nem térítendő támogatást szava­zott meg, illetve hagyott jóvá az akkori sportminiszter Salgótarján város önkormányzatának - hang­súlyozta az országgyűlési képvi­selő. Az akkori rendszerben ilyen egyetlen városnak sem adatott meg ebben az országban. Mint megtudtuk, a 350 millió forinthoz - amit Boldvai Lász­ló személyes kéré­sére az akkori mi­niszter jóváha­gyott - sikerült a régiós fejlesztési tanácsban további 100 millió fo­rintot megszerezni, így összesen 450 millió forint támogatást ítél­tek meg. A kivitelezési munkák megkezdése - az országgyűlési képviselő szerint - azért csúszott, mert a korábbi városvezetésnek nem sikerült dűlőre jutnia önma­gával, hogy a rendelkezésre álló támogatásból milyen mértékű és milyen léptékű fejlesztést kíván megvalósítani. Boldvai László re­méli, hogy hosszú idő után végre a salgótarjáni sportcsarnok is nemzetközileg elfogadott küzdő­térrel fog rendelkezni, s az elmúlt húsz évben elhanyagolt felújítási munkálatokat bepótolva európai színvonalú sportlétesítményként tud működni. Az országgyűlési képviselő leszögezte, hogy ez a 450 millió forint, amelyet a szoci­alista kormány, illetve a régiós ta­nács megszavazott Salgótarján­nak lehetővé teszi, hogy a mind- összesen 510 millió forintos beru­házás 450 millió forint vissza nem térítendő támogatásból való­sulhasson meg.- Reménykedem abban, hogy a többször módosított szerződések lehetőséget teremtenek arra, hogy határidő előtt ez a beruházás jó színvonalon, megfelelő műszaki tartalommal megvalósulhasson és az így létrejövő új sportcsarnok Salgótarján hosszú távú érdekeit tudja szolgálni - hangsúlyozta Boldvai László. Stratégiákról döntöttek Iskolapadból hangversenyre Magyarnándor. Immár évtizedes hagyomány, hogy a Filharmónia Kelet-Magyarország Kht. ifjúsá­gi hangversenysorozatának ott­hont adó helyszínek egyike a he­lyi általános Iskola és óvoda. Mi­vel az intézmény ingyenes bér­letet biztosít tanulói számára, a gyerekek első osztályos koruk­tól élvezhetik a nagyszerű elő­adásokat, így tizenéves korukra rendszeres hangverseny-látoga­tónak vallhatják magukat. Legutóbb Madarász Iván: Pázmán lovag című kantátáját hallgathatták meg - Arany Já­nos víg balladájára -, s Johann Sebastian Bach: Kávékantáta című művében is gyönyörköd­hettek Pest Megye Szimfonikus Zenekara jóvoltából, Noseda Ti­borvezényletével. A zenei alko­tások megértését nagyban megkönnyítette Jobbágy Anett, Sárkány Kázmér és Honinger László színészi játéka, így az előadás nagy sikert aratott a di­ákok körében. Örkény egypercesek Balassagyarmat Április 2ó-án a Balassagyarmati Színkör elő­adásában „Legmerészebb álma­ink” címmel Örkény egyperce­sei alapján szerkesztett műsort tekinthettek meg az érdeklődők a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. Zongorán közre­működött Deák György. Az elő­adást Hegedűsné Jusztin Gizel­la és a társulat rendezte. Sátrat borított Szécsény. Kirakodóvásárban árult egy gyömrői férfi pár nap­ja a szécsényi nagyparkolóban. Nézeteltérésbe keveredett egy másik kereskedővel, mire az fel­borította a sátrát, megrongálta az áruját és megütötte őt. A sér­tett garázdaság vétségének meg­alapozott gyanúja miatt tett be­jelentést a Szécsényi Rendőrka­pitányságon. Szenográdi Ferenc Szécsény. Megyénkben 2004-ben a foglalkoztatási problémák mér­sékletére konzorcium alakult. A szerveződés 2005 nyarán az I. Nemzeti Fejlesztési Terv kere­tében sikeresen pályázott, Nóg­rád megye foglalkoztatási straté­giájának kialakítása, térségi fog­lakoztatási megállapodások lét­rehozása program megvalósítá­sára. Az elmúlt évben, a megye mind a hat kistérségben önkor­mányzatok, civil szervezetek, vállalkozók létrehozták a paktu­mot, melyet közel 200-an írtak alá. Az alapvető cél megyénkben a foglalkoztatási problémák csökkentése, erre egy átfogó stra­tégia terv kidolgozása. Április 25-én, kedden Szécsényben, a Kubinyi Ferenc Múzeumban a konferencia részt­vevői összegezték az eddig meg­tett utat, meghatározták a soron következő feladatokat. Tamási Il­dikó, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Salgótarjáni Kirendeltség és Szolgáltató Központ vezetője kö­szöntötte a konferencia résztve­vőit, akik zsúfolásig megtöltöt­ték a múzeum dísztermét. Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet, Szécsény város polgármestere a közös gondolkozásról, az összefo­gás fontosságáról, az önkor­mányzatok szerepéről, a szak­képzés társadalmi igényekhez történő átszervezéséről szólt. Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, a Nógrád Me­gyei Területfejlesztési Tanács el­nöke többek között szólt a me­gyék között meglévő gazdasági színvonal csökkentéséről, a hát­rányos helyzetű emberek sorsá­ról, munkába állításuk fontossá­gáról, a gazdaság színvonalának növeléséről, a foglalkoztatási le­hetőségek bővítéséről. Azt mond­ta, a fiatal nógrádi diplomások 70 százaléka nem jön vissza a megyénkbe. Nógrádban jelenleg 16 563 a nyilvántartott munka- nélküliek száma, 18,7 százalék a munkanélküliek aránya, bőven van tennivaló. Ami Nógrád me­gye foglalkoztatását illeti, opti­mista dr. Székely Judit, a Szociá­lis és Munkaügyi Minisztérium foglalkoztatási és képzési szak­államtitkára. Szólt a célzott tá­mogatásokról, a helyi partner­ség szerepéről, a támogatási rendszer korszerűsítéséről, a gazdaság és a munkaerő kapcso­latáról. Azt mondta, hogy magas a munkaerőpiacról a távol mara­dók száma, ugyanakkor kicsi az álláskeresők aktivitása. Dr. Sinkó János, az OFA ROP Hálózat Észak-magyarországi Regionális Iroda vezetője felvázolta a jövő feladatait. A konferencia elé kerülő anyagban - amelyet a jelenlévők Aradiné Oravecz Éva, a Nógrád Megyei Területfejlesztési Ügy­nökség Kht. ügyvezető igazgató­ja előterjesztésében vitattak meg - négy fő „alappillért” jelölt meg. A foglalkoztatási lehetőségek bő­vítését, a foglalkozathatóság ja­vítását, alkalmazkodóképesség javítását, aktív partnerségi kap­csolatot. A tanácskozáson el­hangzott, a stratégia cél mellett éves intézkedési tervet kell ké­szíteni. Már most fel kell készül­ni, a kiírásra kerülő pályázatok­ra. A program pályázati támoga­tási része a következő hetekben lezárul, de maga a program to­vább folytatódik. Rendhagyó majális Ludányhalászi. A helyi önkor­mányzat rendhagyó módon ün­nepli május elsejét. A szlovák Celáre községgel együtt ideigle­nes határátkelőhelyet nyitottak az Ipoly folyón: így a két közös­ség csónakok segítségével juthat el a határon túl élő szomszédság­hoz, majd jelképes összegért el­fogyaszthatják az ilyenkor szo­kásos gulyáslevest. - Első alka­lommal szervezünk efféle majá­list, de szeretnénk, ha később ha­gyományt teremtene ez a kezdeményezés - tájékoztatott Kovács Imre polgármester. Megijedt a gyalogostól Balassagyarmat - Őrhalom. Teher­autó előzésébe kezdett egy férfi személygépkocsijával a 22-es fő­úton, Őrhalom és Balassagyar­mat között szerda este. A manő­ver közben azonban észlelte, hogy a menetiránya szerinti bal oldalon, az út szélén egy gyalo­gos sétál. Valószínűleg megijedt attól, hogy elütheti, ezért jármű­vével az útpadkán keresztül a vízelvezető árokba hajtott, ahol egy fának ütközött. A baleset kö­vetkeztében a sofőr és utasa könnyű sérülést szenvedett. Jazz-találkozó Salgótarján. Az első országos amatőr jazz-találkozót szervezik meg április 30-án 16 órától az SVT Jazz Pincében, a Rákóczi út 56 szám alatt. Az érdeklődők in­gyen vehetnek részt a rendezvé­nyen. A legjobbak Salgótarján. A József Attila Műve­lődési és Konferencia Központ­ban április 27-én 19 órától a L'art pour l'art Társulat Best Uff című előadását láthatják az ér­deklődők, amelyben az elmúlt 18 év legjobb jeleneteit, dalait viszik színpadra. Az előadásra ezer forintért vásárolhatók je­gyek a művelődési központban. Az első nyertesek A Toyota Kakuk Autóház Kft. és a Nógrád Megyei Hírlap közös kvízjátékának helyes megfej­tői közül ezúttal Bognár Tibornak (Tar, nyereménye egy eredeti Toyota sapka), Boross Csabának (Balassagyarmat, nyereménye egy eredeti Toyota póló) és Kiss Antalnénak (Salgótarján, nyere­ménye egy hétvégére egy Toyota Yaris) kedvezett a szerencse. Gratulálunk a nyerteseknek! A következő forduló kérdéseit a hosszú hétvége miatt hétfői és szerdai számunkban találhatják meg. "V" 3100 Salgótarján |Rákóczi itt 137 -139. 8 : 06-32-522-200 FAX: 06 - 32 - 522 - 270 Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy május 1-i ünnepek időszakában az alábbiak szerint közlekedtetjük járatainkat 2007. április 27 péntek a hét utolsó munkanapja és iskolai előadási napja április 28. szombat szabadnap április 29. vasárnap munkaszüneti nap április 30. hétfő munkaszüneti nap május 1. kedd a hét első munkanapját és tanítási napját megelőző munkaszüneti nap május 2. szerda a hét első munkanapja és iskolai előadási napja A VOLÁN társaságok a fenti - általános közlekedési rendtől - eltérően is közlekedtethetik járataikat. Kérjük, hogy utazás megkezdése előtt a területileg illetékes társaság információs elérhetőségén érdeklődjenek. Salgótarján, 2007. április 26. NÓGRÁD VOLÁN Zrt. Salgótarján Zöldúton a biciklisek Nagyoroszi - Parassapuszta. Az ország első zöldútjainak egyike, az „Örökségeink útján” zöldút, melynek megnyitója alkalmából közös biciklitúrára várják a Bör­zsöny környékén élőket április 28- án. A helyi értékek megőrzését, az ottani közösségek összefogását és a gazdaság ökotu­risztikai szemléletmódjának ki­alakítását népszerűsítő kirán­dulók Nagyorosziból indulnak az egész napos túrára. A biciklisek útközben megtekintik a horpácsi Mikszáth-kúriát, a dejtári tájhá­zat, délután részt vesznek az Ipoly-parti túrán, meglátogatják a Kifli tavat, majd Ipolyvece, Drégelypalánk útvonalon érnek célba Parassapusztán. A rendez­vényen való részvételi szándékát a mai napig bárki jelezheti! Máguskártyások éjszakája Bátonyterenye. Az Ady Endre Mű­velődési Központ április 28-án 18 és 22 óra között nyitva áll azok előtt, akik a kártyázás szenvedé­lyének hódolnak. A Máguskártyá­sok éjszakája elnevezésű rendez­vényen ingyenesen részt vehet­nek azok, akik szeretnék össze­mérni tudásukat másokkal. Kukorica és gyom? Rossz kombináció! Válassza inkább a védelmét! Azonnali megoldás és hosszú távú védelem a magról kelő és évelő egyszikű, valamint a nehezen irtható kétszikű gyomok ellen. A készítmény I. forgalmi kategóriájú, felhasználásával és beszerzésével kapcsolatban forduljon növényvédő szakmérnökéhez. További információ: Mádi Zsolt Nógrád, Pest megye területi képviselő - 06 20 473-1734 .........................................•>€'

Next

/
Thumbnails
Contents