Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-13 / 86. szám

10 SZOLGALTATAS 2007. ÁPRILIS 13., PÉNTEK ÁPRILIS 13. REJTVÉNY Szeretettel köszöntjük névnapjukon Ida nevű olvasóinkat! IDA. Több germán név egybeesése. Keletkezhetett az egyik walkür, Itis istennő nevéből, vagy az „id” szótőből, akkor pedig jelentése: tevékeny, seréniy. De alakulhatott az Ida kezdetű vagy végű nevek rövidüléséből is. Védőszentje: Herzfeldi Szent Ida. Virága: a dísz­bors. Arany János alkotta a Nagyidai cigányok víg hőskölteményt. Nap kel: 6.00, nyugszik: 19.30 órakor. A Hold kel: 4.16, nyugszik: 14.19. NYÁRI, MELEG HÉT reggeli hőmérséklet 4 déli fehőzet 22 "C 22 ’C (‘C jjg Szécsény Balassagyarmat 23 *C 8 *C • Salgótarján Bátonyterenye i, EMS £WS ' Rétság Pásztó 23 'C 0 •£ Készíttette: zones Nógrád megyében ma napközben és éjszaka egyaránt derült idő lesz. Eső nem esik. Gyenge, változó irányú szél fúj. A jellemző hőmérséklet délutánra 23 tok köré emelkedik, szombat reggelre 7 tok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: hétvégére is derült száraz, nyáriasan meleg idő várható. Hétfőtől - előreláthatólag két napra - kissé gyengül a meleg. Orvosmeteorológia: nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia: a jó idő túlzott felszabadult- ságot, fokozott kockázatvállalást okozhat! Az előrejelzés bizonytalansága: vasárnapig „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). Víz hő mérséklet Duna Tisza Balaton Velencei-tó Fertő Tisza-ló 10-14 C 10-12 “C 15 °C 15 °C 14 C 11X Hójelentés Obertauern 80-170 cm Kaprun 0-170 cm Livigno 20-100 cm BABONÁS TILALOM “* 'eT KOCSI, ANGOLUL > BEAVAT­KOZÁS STILI­ZÁL ~Ar /V MEGRÁZ­KÓDTATÁS KACOR HORGAS KOSZTO­LÁNYI DEZSŐ VERSE * Ä ▼ A ▼ TRÍCIUM ÉS KÉN X Á UTÓBB SÁRGA LEKVÁR ► (r A ú A C ▼ c X í _ U Ml VÉGETT ► Ál t'-N-x LOPÁS ÓGERMÁN KÜRT TOLVAJ ► L <P 6 £ ALVILÁG (Lz TOPRON­GYOS HALÁSZ­ESZKÖZ l ▼-É \ ELŐDJE ► c> ▼ Gt KAIRÓ A FŐVÁROSA GYEREK KÖSZÖNÉS ZSEB­TOLVAJ 'e V A PÉNTEK KEZDETE! A á RÉGI FÉRFINÉV ► A b 3 VÁRAT MAGÁRA ► X Cs V A u LAOSZ HATÁRAI!-L l MEGFEJTÉS. MXVS V Április 11-i 2 4 9 10 11 14 17 23 24 29 Benó nyerőszámok 30 44 46 47 56 58 59 67 73 79 HÚSVÉTI HITELAKCIÓ A CSERHÁTVIDÉKE TAKARÉKNÁL! Április hónapban kezelési költség és hitelbírálati díj nélkül igényelhetnek bármilyen összegű hitelt takarékszövetkezetünknél. Bővebb felvilágosításért keresse a lakóhelyéhez legközelebb lévő kirendeltségünket Igazgatóság NAPI HOROSZKÓP kos (iii.2i-iv.20.) Bolygója, a Mars pénzügyi sikereit segíti. Le­hetősége adódik arra, hogy elképzeléseit megvalósítsa. Sze­mélyes varázsát bevetheti szerelmi ügyekben. Ön ma hódító. bika (iv.2i-v.20.) Legyen nyitott, vidám. Vegyen részt a mai nap babonás vicceiben. Adjon a nyerésre esélyt, próbálkoz­zon egy-két szerencseszelvény kitöltésével. ikrek (V. 21—vi. 21.) Péntek 13., a mai nap tele van humorral, ugratásokkal. Vegye a lapot! A bolygóvibrációk arra ösztön­zik, hogy legyen könnyed, nevessen, ragyogjon. rák (VI. 22-vn. 22.) Már megint a tizenhármas számmal került szembe, ráadásul pénteken. Mivel Ön fordítottan babonás, kegyeibe fogadja a sors, és Ön mellé áll a szerencse. oroszlán (Vii.23-viii.23.) Negatív hatások tartják hatalmukban. Levertség és allergia kínozza. Próbálja meg átvészelni ezt a na­pot anélkül, hogy döntéseket hozna. szűz (vili. 24—ix. 23.) Sikert remélhet és nyertes játszmát. Mindezt betetőzi, hogy Ámor nyila is szíven találja. Régóta vágyott ilyen rendkívüli napra. mérleg (ix. 24-x. 23.) Fáradtan és meggyötörtén ébred. Pró­báljon meg kitörni ebből a kedvezőtlen helyzetből, különben magával sodorja az ár! skorpió (X. 24—xi. 22.) A Skorpió a legszexuálisabb jegy. Pén­tek tizenharmadikán különböző praktikákkal próbálja el­csábítani szíve választottját. nyilas (xi.23-xii.2i.) Egy olyan feladattal bízzák meg, amely­hez nincs szakértelme. Érvekkel alátámasztva, adja vissza a megbízást. Ha ránéz a naptárra, érteni fog mindent. bak (xii. 22—1.20.) A péntek 13-át sokan babonás napnak tart­ják. Önt azonban a szerencse kegyeibe fogadja még akkor is, ha fekete macska megy át előtte az úttesten. Mély benyo­mást gyakorol valakire. vízöntő (i. 21-11.20.) Ha nem babonás, akkor is nagy jelentő­séget tulajdonít sok apróságnak, ami a mai napon történik. Higgyen a szerencsében. halak (ii. 21-m. 20.) A péntek 13-a mindenképpen szerencsés a Halak számára. Mulatságos események történnek, ugrat­ják egymást a barátok. Hallgasson meg másokat. Rádió- és televízióműsor-ajánlat miv 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 9.00 Szempont 10.05 Afrika gyöngyszeme (portugál sorozat-52/7.) 11.00 Titokzatos Násztya (orosz-am. romantikus sor.) 11.45 Mit főzzünk ma? 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Tv-taxi (ism.) 12.30 Sorstársak 13.00 Sírjaik hol domborulnak? 13.30 Delta (ism.) 14.00 Körzeti magazinok 14.50 Kodály 125 15.00 Ablak 16.05 Válaszd a mozgást! 16.15 Múltidéző Vitrayval 16.30 Hírek 16.35 Körzeti híradók 16.45 Tv-taxi 17.05 Ablak 2. 17.50 Jogalap 18.00 Bűvölet (olasz sorozat-245.) 18.58 Föld Tv 19.00 Híradó este 19.40 Köztévé 20.00 Gőg (olasz sorozat-26/22.) 21.00 Csináljuk a fesztivált! 22.00 Péntek este 22.35 Kultúrház (ism.) 23.05 Múlt kor 23.35 Hírek. Időjárás 23.40 Sporthírek 23.50 A számat figyeld! (francia krimi, 2001) m2 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 9.00 Corbusier nyomában Indiában (4/2.) 9.35 A múltnak kútja 10.00 Zenelánc 10.05 Hrvatska krónika 10.35 Ecranul nostru 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Záróra 13.00 Érték és mérték (8.) 13.25 Esélyek (6/4.) 13.55 Kína folyói - Kína jövője 14.40 Történelmi képeskönyvünk (4/4.) 15.05 Info-generáció 15.30 ...az én váram 16.00 Válaszd a tudást! 17.30 A Kárpát-medence vadvilaga (magyar sor. - 20/19-20.) 18.00 Klikkerek 18.30 Esti mese 18.35 Membrán 19.00 Kultúrház 19.30 Híradó este. Sport 20.05 Az Ushuaia-expedíció (francia sorozat-16/8.) 21.00 Kultúrház 21.25 Garonne (francia sorozat-8/1-2.) 23.15 Halló, halló! (angol vígjátéksor. - 83/54.) 23.40 Napló 23.45 Záróra tv2 6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda 10.10 Teleshop 11.30 Sírig tartó barátság (amerikai sorozat) 12.25 Észbontó 13.25 A játékszer (francia vígjáték, 1976) J?í?7íj % ' V . Francois Perrin, a kétbalkezes újságíró hosszú szünet után vénre állást kap a milliárdos Rambal-Cocnet egyik lapjá­nál. Éppen riportot készít egy nagyáru­házban, amikor vesztére belebotlik a nagyfőnök elkényeztetett csemetéjébe. A tízéves Eric új játékcsodát vásárolna magának, de egyik sem nyeri meg a tetszését, míg meg nem pillantja a csetlő-botló újságírót. Benne fedezi fel a keresett játékot, és ellentmondást nem tűrően közli kísérőivel, hogy azonnal csomagolják be és vigyék is a lakására. Az emberi játékszerré avan­zsált Francois megpróbál jó képet vág­ni a dologhoz, nem sejtve még, hogy a java csak most következik. 15.30 Csillagkapu (amerikai sci-fi sorozat) 16.30 Bűbájos boszorkák (amerikai sorozat) 17.30 Született feleségek (amerikai vígjátéksorozat) 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Aktív 19.30 Jóban-rosszban (magyar sorozat) 20.15 Egy a 100 ellen 21.00 Taxi (francia akcióvígjáték, 1998) Daniel, aki korábban pizzás fiú volt, most a taxiiparban tapos. Ha azt mondjuk, hogy ez a srác sebesség­mániás, megközelítőleg sem írtuk le a valóságot. Járgánya a plafonig fel van turbózva, úgyhogy ha rendesen rálép a jobb szélső pedálra, nincs az a rend­őrségi radar, amelyik befogná. A bal- szerencse mégis rátalál Dánielre - Emilien, a zsaru képében - akit éppen nyolcadszor húztak meg autóvezetés­ből. Daniel, ha meg akarja tartani ko­csiját, kénytelen elfogadni a zsaru ajánlatát: segítsen neki elkapni azokat a német bankrablókat, akik sorra ürítik ki a város széfjeit, majd szuperjárgá­nyaikon mindig elszelelnek. 22.50 A médium (am. misztikus krimisorozat) Közben: Kenósorsolás 23.55 Tények este 6.00 Reggeli 10.00 Receptklub (ismétlés) 10.15 Top Shop 11.20 Receptklub 11.35 Egy rém rendes család (amerikai vígjátéksorozat) 12.00 Híradó. Déli kiadás 12.15 Őslények szigete (amerikai kalandfilmsorozat) m\ •*r*. i A, ÉJ Cortez egy mérgezett nyíllal elejt egy stegosaurust, és kiderül, hogy a véré­ből a fiatalság elixírjét lehet kinyerni. Le Sage segít Corteznek a kutatásokban, hogy megkaparintsa a szert. Sajnos az anyag túlságosan is jól működik és a két összeesküvő óráról órára fiatalodni kezd. Reménytelen helyzetükben csak Kari és Marion segítségében bízhatnak, akik mindent megtesznek, hogy megál­lítsák a végzetes folyamatot. Frank bokszmeccset szervez fia David és fé­lelmetes ellensége, Alano, egy kívülálló ellen. Mikor a sportesemény híre eljut Le Sage-boz, megemeli a fogadás té­tét. Alano győzelme azonban Zuhatag- város végét jelentené. Így Dávidtól függ Dinotópía további sorsa. 14.00 06-91-334-334 15.00 Disney-rajzfilm 15.30 Te vagy az életem (argentin sorozat) 16.25 Vodafone otthon - Telefontippek 16.30 Balázs ­A szembesítöshow 17.30 Mónika ­A kibeszélőshow 18.30 Híradó. Esti kiadás 19.00 Legyen ön is milliomos! 19.45 Fókusz 20.25 Barátok közt (magyar sorozat) 21.05 Rajtaütés (amerikai akciófilm, 1998) Marcus Raynek, a dörzsölt üzletem­bernek a fülébe jut, hogy az orosz maffia mikroméretű bombákat akar a feketepiacra dobni. Közben az egyik farmergyártó cég értékesítési igazga­tója, Karen Leigh azzal gyanúsítja meg Rayt és társát, Tommy Hendrickset, hogy hamisítják a farmereket. Az el­lenfelekből azonban hamarosan szö­vetségesek válnak, amikor kiderül, hogy az oroszok a mikrobombákat a becsempészett, hamis farmerekbe tették. Innentől kezdve a feje tetejére áll minden, miközben a csapat meg­próbálja megakadályozni a világmére­tű katasztrófát. 22.45 Űzött vad (német-amerikai thriller) VIASAT @ 6.50 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) 7.50 Magnum (ismétlés) 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok (ism.) 11.05 Dowling atya nyomoz 12.10 Kojak (amerikai krimisorozat) 13.10 Magnum (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 16.20 Dowling atya nyomoz (amerikai krimisorozat) 17.25 Vészhelyzet (amerikai sorozat) 18.30 Zsaruk 19.00 Vidióták 19.30 Tuti fuvar 20.00 Nevess tovább! 21.05 A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 22.05 Las Vegas (amerikai krimisorozat) 23.05 Wanted - Élve vagy halva (amerikai akciófilm-sorozat) DUNA TV 5.35 Gazdakör 6.00 Reggel 8.15 Kikötő (ism.) 8.30 Carlo és vendégei 9.00 Mindennapi kenyerünk 9.30 Húszévesek Európában 10.00 Magyarország kincsei 10.10 Scooter (26/12.) 10.35 Külvárosi rendőrök (olasz sorozat, ism.) 11.30 Kívánságkosár 13.45 Kikötő - Duna tér 14.00 A Keresztény Múzeum kincsei 14.05 Az építészet Bartókja 15.05 Becsöngettek (dok.-film-sorozat - 6/6.) r„„f. r.r.»r,,-- , r .rr rfr r-| T r , r ... ....... . KOSSUTH PETŐFI Szent István Rádió Eger 8.00 Krónika. 9.04 Napközben. 11.04 Cigányfélóra. 11.33 XIV. budapesti nemzetközi könyvfesztivál. 12.00 Déli kró­nika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Ven­dég a háznál. 13.30 A baptista egyház félórája. 14.00 Kró­nika. 14.10 Péntek kávéház. 15,05 Rádióélet 16.00 Délutá­ni krónika. 16.15 „Magyarországról jövök...” 17.05 Holnaprakész. 17.45 Kék bolygó. 18,00 Krónika. 19.00 Ha­tárok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.50 Mese. 20.04 Arany­emberek. 20.35 Tücsökzene - Rajzok egy élet tájairól. 21.05 Beszélni nehéz! 21.15 ítélet 22.00 Késő esti króni­ka. 22.30 Fórum. 23.00 Kenó. 23.04 „Egy hazában” - Nemzetiségi magazin. 0.10 Éjszaka. 6.03 Kívánságreggel. 8.45 Sportreggel. 9.17 Petőfi- délelőtt. 10.10 A vélemény szabad... 11.03 Sporthí­rek. 11.06 Apró-cseprő. 12.04 Jó ebédhez szól a nóta. 13,00 Időjárás, sport, közlekedés és vízállás- jelentés. 13.17 Slágermúzeum. 14.04 Péntektől péntekig. 15.03 Sporthírek. 16.04 Csúcsforgalom - A nap hullámhosszán. 18.30 Védett utakon. 19.03 Sportpercek. 19.20 Művészélet 21.04 Nyugat-kele­ti díván - A Krétakör. 22.03 Netidők - Digitális kul­túráról mindenkinek: IT most 23.00 Sporthíradó. 23.15 A Twentieth Century Saxophones (Anglia) koncertje. 0.10 Éjszaka. 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise 08.15 Já­ték. 9.05 Nektek adom a földet! 10.05 Köz­élet. 11.05 Irodalom. 12.00 Harangszó, 13,05 Évezredek asztalánál. 13.40 Népzenei kincs­tár. 14.05 Kérem a következőt! 14.35 Anya­nyelvűnk. 15.00 Az irgalmasság rózsafüzére. 15.15 Tegyen valami jót! 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Iránytű. 17.00 Kora esti hírmondó. 18.00 Rózsafüzér. 18.35 Kö­zelkép. 19,10 Könyvszemle. 19.35 Esti mese. 20,10 Heb tűkör. 21,05 Katedrák 22.10 Köz­élet 23.53 Napbúcsúztató, esti Ima. 16.05 Az új Lassie (amerikai sorozat-48/7.) 16.30 Talpalatnyi zöld 17.00 Világunk 17.45 Kikötő - Duna tér 18.00 Híróra 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Labdarúgó Borsodi Liga 21.00 Vénusz és Apolló (francia sorozat-25/1.) 21.30 Híróra 22.30 Suxxess ­Siker mindhalálig (svéd film) SPORT 1 13.15 Labdarúgás UEFA-kupa Negyeddöntő, visszavágó 15.15 Labdarúgás UEFA-kupa Negyeddöntő, visszavágó 17.15 Szériában 17.45 Premier-síp 18.15 Gladiátor Akadémia 18.45 MKB Heti helyzet 19.45 Ökölvívás Nemzetközi profi gála (élő) 23.00 Gyurma 23.30 Gillette World Sport 24.00 Labdarúgás UEFA-kupa Negyeddöntő, visszavágó W. I 6.00 Gémek és kócsagok 6.25 Haditerv 7.25 Guruló büfé 8.00 Órásmesterek - Az idő urai 9.00 Ikrek: öröm és küzdelem 10.10 Hegyek, völgyek, hölgyek 11.20 Kávékóstoló 12.30 Elveszett istenek 13.40 A kúpos fóka 14.40 Gémek és kócsagok 15.00 Telefortuna 16.05 Guruló büfé (21.) 16.35 Rémes lények rangadója 17.30 Nigella ünnepi lakomái 18.40 A repülés kora 19.50 Eljön a rossz idő? 20.55 Búcsú a kőolajtól 22.05 A Vörös Hadsereg 23.10 Történelmi fordulópontok 0.05 Misztikus utazások (2.) HALLMARK 6.00 MacShayne: Egy, aki mindent visz (amerikai akciófilm, 1993) 8.00 Egy életre szóló barátság (amerikai akciófilm, 1987) 9.15 Don Quijote (amerikai vígjáték, 1999) 12.00 Ed (am. vígjátéksor.) 14.00 Egy életre szóló barátság (ism.) 15.15 Don Quijote (amerikai vígj., ism.) 18.00 Ed (am. vígjátéksor.) 20.00 A makrancos hölgy Katherine Linola9 egy tehetséges, de zsémbes politikus, aki a PR-fogás ér­dekében házasodni kényszerül. Ami­kor az elragadó, hóbortos és neves Petruchio színre lép, és azzal a lendü­lettel meg is kéri a kezét, Kate úgy dönt, fejest ugrik a dologba. Ami ezt követi, az egy sziporkázó romantikus vígjáték a nő-férfi kapcsolatok bonyo­dalmainak felfedezéséről. 22.00 A néma szemtanú (angol sorozat) 23.00 Felügyelők - Adatrablók (amerikai krimi, 2000) TARJÁNI TV 9.02 Hírfüzér 9.30 Info Tv 11.00 Fekete gyöngy (argentin sorozat, 25.) 12.00 Info Tv 15.00 Trendline ­a divatmagazin 15.30 Nagy mezőgazdasági magazin 16.00 Info Tv 17.00 Stílus - életmódmagazin 17.30 Csacska angyal (argentin filmsorozat, 30.) 18.33 Hírfüzér 19.00 Háttér - Közgyűlésen történt 19.30 „Száz szál piros rózsát küldettem...” Teplán Sándor énekel 19.40 Mesteremberek 20.01 Hírfüzér 20.30 Hírháló ­az ország hírei 21.00 Visszavágás (amerikai dráma) NÓGRÁD Ü, HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, __________________________________________Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1695 Ft, negyedévre 5085 Ft, fél évre 10170 Ft, egy évre 20340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. i Azújséga ^ az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATKSZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Thumbnails
Contents