Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-13 / 86. szám

2007. ÁPRILIS 13., PÉNTEK 11 SPORTTÜKÖR Kerékpáros erdőtakarítás Szemétszedést tartott a Salgó­tarjáni Hegyikerékpáros Egyesü­let az elmúlt szombaton Ereszt- vény, a salgói vár és a Medves- fennsík környékén. A már hagyo­mányosnak mondható rendez­vény a kerekesek által (is) használt utak megtisztítására irá­nyul, hiszen ezen sportágnak az erdő és a természet az „edzőter­me”. Környékünk nagy része tar­tozik valamilyen fokú természet- védelmi oltalom alá, így igen fon­tos feladat a tisztán tartásuk, eme sportág űzői pedig mindennapja­ik során folyamatosan szembesül­nek a problémával az adott terüle­teken. A kerekesek megmozdulá­sát a Bükki Nemzeti Park salgótar­jáni igazgatósága, valamint a VGÜ kft segítette, emellett pedig része volt a „Tavaszi zsongás” elnevezé­sű programsorozatnak is. A mun­ka több csoportban zajlott a fent említett területek frekventáltabb útvonalain. Ezek közül az első cso­port a volt Domyay-fogadó környé­kén és az Eresztvényből odaveze­tő úton, a régi salgói tornapályán, valamint a várhoz vezető utakon tevékenykedett. A második cso­port a Petőfi-sétányt takarította ki majdnem teljes hosszában, míg a többi résztvevő a Rónabányáról in­duló turistajelzést szabadította meg a szeméttől, melynek jelentő­ségét tovább növeli, hogy hosszan halad fokozottan védett terület ha­tárában, valamint érinti a Gortva- völgyet és a medvesi tavat is. A hegyikerekesek felhívására a klub tagjai mellett több civü is jelentke­zett, valamint örvendetes, hogy a medvesi tó környékén pihenő tu­risták is önkéntesen segítettek a munkában. Szomorú érdekesség­ként említhető meg egyes zsákok tartalma... A legnagyobb „sláger” még mindig az eldobált üvegek, flakonok, illetve fémdobozok, me­lyeket egyes felelőtlen természet- járók már nem szándékoznak a legközelebbi kukáig magukkal vinni. Elgondolkodtató azonban az is, hogy hogyan kerül az erdő közepére teherautó-gumi, vagy majdnem száz olyan üvegcse, melyek a gyógyszertárakban használatosakhoz igen hasonló­ak és bennük különböző (isme­retlen) anyagok lötykölődnek. Az akció során majdnem fél tonna szemét gyűlt össze, melyet az egyesület szállított el a városi hul­ladéklerakóba. ■ Kéri István Visszavonta pályázatát LABDARÚGÁS. A Kolumbiai Lab­darúgó Szövetség (FCF) szerdán visszavonta a 2014-es világbajnok­ságra benyújtott pályázatát, így egyedül Brazília maradt verseny­ben a rendezésért. Ezt az FCF egyik bennfentese árulta el a Reuters brit hírügynökségnek, hozzátéve, hogy levélben értesítet­ték a nemzetközi szövetséget (FIFA) döntésükről. A 2014-es vb- t a FIFA rotációs elvének megfele­lően Dél-Amerikában rendezik. A 2003-as voksoláskor a szub­kontinens országai egyöntetűen támogatták Brazíliát, mint egyet­len kandidálót, időközben azon­ban a kolumbiaiak is jelezték: őket is érdekelné az esemény, sőt, hiva­talosan jelentkeztek is. A Dél-ame­rikai Labdarúgó Szövetség tagálla­mai ugyanakkor tavaly december­ien újra úgy határoztak, hogy Bra­zília pályázatát támogatják a 2014- es világbajnokság megrende­zésével kapcsolatban, így a másik kandidáló, Kolumbia gyakorlati­lag magára maradt, s valószínű­leg ezért döntött most a visszalé­pés mellett. A FIFA jövő novem­berben jelöli ki a nyolc év múlva sorra kerülő vb helyszínét. 2010- ben a Dél-afrikai Köztársaság lesz a házigazda. Győzni mennek kézilabda Pest megyei I. osztály, nők 19. forduló Dunakeszi (9.) - Balassagyarmati Kábel SE (10.) péntek, 18 óra Hegedűs Henrik, a Bgy. Kábel SE edzője: - Két hete megtekin­tettem a Dunakeszi - Kóka ta­lálkozót, amelyen mostani el­lenfelünk három góllal nyert, ennek ellenére cseppet sem ijedtem meg tőlük, továbbra is legyőzhető alakulatnak tartom őket. Sok múlik viszont azon, hogy tanítványaimban hogyan csapódik le a háromhetes tét­meccs nélküli időszak, de bí­zom a becsvágyukban és a „lab­daéhségükben”. Sajnos Csiki Andrea családi okok miatt nem állhat rendelkezésre, ráadásul Varga Eszter és Csábi Georgina játéka is kétséges. Ám Tillmann Tímeát ismét a sorainkban üd­vözölhetjük. Remélem, ezt az akadályt is sikerrel vesszük. A készülő keret: Varga, Tóth, Szabó (kapusok), Ambrus A., Bánfalvi, Csábi, Péter, Máté, Tillmann, Benedek, Keresztes, Both, Ambrus V., Márta, Szűcs (mezőnyjátékosok). Sérült: Csiffári, Páris, Máté. Kialakult az elődöntő mezőnye BAJNOKOK UGÁJA. Az AC Milan és az FC Liverpool jutott be a lab­darúgó Bajnokok Ligája elődöntő­jébe. Az AC Milan a hazai döntet­len után, már az első félidő dere­kán, Clarence Seedorf és Filippo Inzaghi góljaival négy perc alatt eldöntötte a továbbjutás sorsát Münchenben. A Liverpool 3-0-ás előnye birtokában jobbára az ered­mény megtartására törekedett a vendég PSV Eindhovennel szem­lén, a szünet után aztán az újabb győzelmet is megszerezte. Fehér Dsaba a holland együttesben a 63. lercig a pályán volt. Labdarúgó Bajnokok Ligája-ne­gyeddöntő, visszavágók: Bayern München (német) - AC Milan (olasz) 0-2 (0-2). GL: Seedorf (28.), Inzaghi (32.). Továbbjutott: az AC Milan, 4-2-es összesítéssel. FC Liverpool (angol) - PSV Eindhoven (holland) 1-0 (0-0). GL: Crouch (67.). Továbbjutott: az FC Liverpool, kettős győzelemmel, 4-0-ás összesítéssel. Az elődöntő párosítása: Chelsea (angol) - FC Liverpool, Manches­ter United (angol) - AC Müan. Az elődöntőt április 24-én és 25-én, il­letve május 1-jén és 2-án bonyolít­ják le. A finálé május 23-án, Athénban lesz. Tizennégy aranyérmet szereztek a romhányiak művészi TEREMKERÉKPÁR Országos bajnokság, Baj Bp. Vasas - Újpest Stuttgart - Hannover Bayern München - Bayer Leverkusen Arsenal - Bolton Watford - Man United Blackburn - Chelsea Intemazionale - Palermo Udinese - Chievo Roma - Sampdoria Fogadjon több ezer sporteseményre a legkedvezőbb nyereményszorzókkal a nap 24 órájában a hét bármelyik napján! Póker Kiemelt mérkőzések a hétvégén A romhányi csapat Sok embernek szereztek boldog húsvéti ün­nepeket a Romhány SE teremkerékpárosai, ugyanis Bajon rendezett az országos bajnoksá­gon minden idők legjobb eredményét érték el a 14 kategória megnyerésével. A vüág számos országában egyre népszerűbb sportágban na­gyon nehéz a dobogóra kerülni. Nem így gon­dolták ezt Kovács Balázs testnevelő tanár tanít­ványai, akik a nyüt ver­seny révén sikerrel vet­ték fel a megmérettetést a német, cseh, hong­kongi, szlovák, ukrán és a hazai sportolókkal. Már a tavasz is jól sike­rült, mivel már a febru­ári évnyitó eredményei is megmutatták hogy alaposan felkészültek az idei szezonra a romhányi biciklisek. Magyar bajnokok Nők Dl: Becsák Alexandra (Baj). Cl: Hugyecz Zsó­fia (Romhány). Bl: Sági a junior négyes romhányi bajnokcsapat Dorottya (Romhány). Al: Kmetti Anett (Romhány). Junior 1: Majer Renáta (Romhány). Női 1: Grózer Veronika (Romhány). A2: Balogh Vivien-Gregor Fanni. (Baj). Junior 2: Buzer Nikolett-Szakály Kin­ga (Baj). Női 2: Majer Renáta-Rackó Andrea (Romhány). Férfiak. Dl: Hlacsok Richárd (Romhány). Cl: Kaliczka Bence (Romhány). Bl: Varga Marcell (Romhány). Al: Némedi Bálint (Romhány). Junior 1: Schön Martin (Bököd). B2: Kaliczka Bence-Varga Marcell (Romhány). A2: Némedi Bálint-Varga Csaba (Romhány). Junior 2: Dévényi Bálint-Parózci Lénárd (Romhány). Junior 4: Benkő Gá- bor-Dévényi Bálint-Koczur Komél-Paróczi Lénárd (Romány). Grózer Veronika a női egyes győztese Az idén már öt alkalommal mérkőztek meg egymással a sportág honi képviselői. A helyszínek: Baj, Romhány, Gúta (Szlovákia), Beregszász (Ukrajna), Bököd. * * * A romhányi csapat vendégei voltak a né­met válogatott tagjai. A négy nap alatt köl­csönösen sok értékes tapasztalatot gyűjtöt­tek és szoros barátságok szövődtek. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola szervezé­sében látványos bemutatót tartott az ob-n sikeresen szereplő romhányi, illetve a ven­dég német csapat, David Schnabell felnőtt férfi világbajnok vezetésével. A vendégek távozása után a válogatott sportolók meg­kezdték a felkészülést a májusi Franciaor­szágban rendezendő junior Európa-bajnok- ságra. Benitez már Mourinhót „piszkálja” labdarúgás. A várakozások­nak megfelelően izgalmak nél­kül zajlott le a PSV Eindhoven liverpooli vendégjátéka a labda­rúgó Bajnokok Ligája negyed­döntőjében, amely után Rafael Benitez, a továbbjutást már tu­lajdonképpen Hollandiában ki­harcoló angolok mestere első­sorban a Chelsea elleni elődön­tővel foglalkozott. A spanyol szakember érthetően jó hangu­latban jelent meg az 1 -0-ás ha­zai győzelemmel zárult meccset követő sajtótájékoztatón, ame­lyen többele között kedélyesen élcelődött Jose Mourinhón, a Chelsea edzőjén, akinek a 2005-ös BL-elődöntőben már si­került keserűséget okoznia. „Mi nagyon jóban voltunk, egészen addig, amíg meg nem vertük őket. Ő általában kiváló kapcso­latot ápol azoknak a csapatok­nak az edzőivel, amelyeket együttese rendszeresen legyőz, a többiekkel már más a helyzet” - mondta Benitez, majd ko­molyra fordította a szót: „Az csak egy dolog, hogy itthon játszhatjuk majd a második mérkőzést. Először is London­ban mindenképpen jó ered­ményt kell produkálnunk, ám még az sem lehet biztosíték a számunkra, hiszen a Chelsea kedden bebizonyította, hogy mi­re képes idegenben.” A szakem­ber a PSV elleni találkozót csak röviden értékelte: „Jól kézben tartottuk a találkozót. Tulajdon­képpen éppen ezt akartuk, biz­tos játékot és egy gólt, ami vég­leg eldönt mindent.” Ronald Koeman, az összesítésben 0-4- gyel búcsúzó holland gárda tré­nere kissé bosszús volt a vere­ség és a fiatal Dirk Marcellis Boudewijn Zenden letalpalásá- ért kapott piros lapja miatt. „Azt hiszem, a játékunk alapján nem érdemeltünk vereséget. Farfan révén már a meccs elején volt egy hatalmas helyzetünk, amit nem sikerült kihasználni, már­pedig egy ilyen csapat ellen, mint a Liverpool az ilyen lehe­tőséggel élni kell. A második félidő közepén aztán Marcellis kiállítása mindent megváltozta­tott. Őszintén szólva, nem ér­tem a dolgot. Egy tiszta mécs­esén, egy tiszta, minden szán­dékosságot nélkülöző ütközés volt. Szerintem nem érti igazán ezt a játékot az, aki ezért egyből pirosat ad” - háborgott a hol­land edző. Ha friss hírekre Kíváncsi... A világ, Magyarország, és a megye legfontosabb eseményei. De egy paprikától nem tud meg semmit arról, hogy mi történik. www.nagradmegyeihirlap.hu Megállapodás labdarúgás. A háromszoros klubvilágbajnok brazil Sao Paulo labdarúgócsapata három és fél éves szerződést kötött a Warner Bros. Consumer Products céggel. A másfél mil­lió dolláros megállapodás ér­telmében a vállalat - amely leginkább Tapsi Hapsi és bará­tainak karaktereiről híres - különböző termékein és kam­pányaiban felhasználhatja az együttes nevét. Az amerikai vállalatnak már nem ez az első ilyen jellegű kontraktusa: az Európai Lab­darúgó Szövetség (UEFA), az AC Milan, a Juventus, a Man­chester United, a Paris Saint- Germain, és a mexikói váloga­tott is tagja a már szerződtetett csapatoknak.

Next

/
Thumbnails
Contents