Nógrád Megyei Hírlap, 2007. március (18. évfolyam, 51-74. szám)
2007-03-19 / 65. szám
3 2007. MÁRCIUS 19., HÉTFŐ NÓGEÁD MEGYE A művelődési ház „keresztelője” Serénykedtek, díszítettek M. J. ~ Bárna. Sok-sok gyerekkéznek, tanári odafigyelésnek köszönhetően lett szebb, tisztább pár napja a település, az útszé- leken, patakparton szétdobált hulladékot ugyanis az általános iskolás diákok szedték ösz- sze. A délelőtt közepén „szóródtak” szét az osztályok, az egyik csapat a főút mentén hajlongott, hogy begyűjtse a szétdobált műanyag zacskókat, papír zsebkendőket, sörösdobozokat és a flakonkollekció szennyes darabjait. Társaik a mellékutakat járták végig, s szedték össze a hulladékot, amely a nemtörődömség, a hanyagság jeleként rondítja, szennyezi a környezetet. Sajnos az új parkot sem kímélik a szemetelők, talán csak a buszmegállók a kivételes helyek, ahol a közelmúltban kihelyezett szeméttartók többnyire betöltik a szerepüket. ló volt, szép volt, hogy az iskolások nemcsak takarítottak, hanem az oszlopokra ügyeskedett zászlókkal kis ünnepi díszítést is ajándékoztak a falunak. Bujáki kikelet túrákkal Mihalik I. Dél-Nógrád. Akik kedvelik a kirándulást, a túrázást, azoknak jó alkalmat, hosszabb-rövi- debb távokat kínál erre a Bujáki kikelet elnevezésű március 24-i, szombati megmozdulás, amely a Nyugat-Cserhát szép tájaira, nevezetességeihez, érdekességeihez vezeti el a résztvevőket. A Buják, Bokor és Kutasó önkormányzatainak közös szervezésében indítandó túrák most először érintik a virágospusztai kúriát, a béri andezitömlést, patakvölgyet, illetve tavat. A bujáki általános iskolából 8, illetve 7.30 órakor vágnak neki a résztvevők a rövid és a hosszú távoknak, a kutasói községházától pedig fél kilenckor startolnak a középhosszú útvonalat bejárni szándékozók. A három falu lakosai ingyen túrázhatnak, mások nevezési díj ellenében tehetik ezt meg. Szenográdi Ferenc RimÓC. Az 1848-as forradalom és szabadságharcra való megemlékezés 2007. március 15-én délután 3 órakor kezdődött Rimócon a Petőfi-szobor- nál. Az általános iskolások műsora után a hagyományoknak megfelelően az önkormányzat képviselőtestülete, a tantestület továbbá a helyi Kobak egyesület képviselői is koszorút helyeztek el a szobornál. Az ünnep ezzel nem ért végett. A helyiek és a vendégek átvonultak a régen klubkönyvtár néven ismert művelődési házhoz, hogy részesei lehessenek a felújított épület névadóval egybekötött átadásának. Dr. Manga János Közösségi Ház - olvasható a homlokzaton az új név. A helyiek többsége számára még ismeretlen az egykori Hont megyei Pereszlényben született néprajzkutató neve, akit gyakran a palócság tudósaként emlegetnek. A névválasztás egyik szempontja volt, hogy mindenképpen a településhez kötődő személyről kívánták elnevezni az új közösségi házat. Aki Rimóc történetét, értékeit kutatja, az bizony gyakran találkozik Manga János nevével is. A balassagyarmati Palóc Múzeum igazgatói posztját (1949-1957, ill. 1958-1959) is betöltő Manga János a népművelési intézet igazgatója (1957-58), majd a Budapesti Néprajzi Múzeum megbízott főigazgató-helyettese (1960-1963), és az MTA néprajzi kutatócsoportjának tudományos munkatársa (1963-1973), osztályvezetője is volt. A megnyitón Beszkid Andor polgármester köszöntötte a jelenlévőket, köztük Borenszki Ervin országgyűlési képviselőt, Sebestyén Szilárdot, a szécsényi rendőrkapitányság vezetőjét, dr. Umbacher Gábor és dr. Lengyel Ágnes néprajz- kutatókat, és nem utolsósorban Manga János fiát, a Salgótarjánban élő dr. Manga Mátyást és családját. Beszédében köszönetét mondott a Nógrád Megyei Terület- fejlesztési Tanácsnak és akkori elnökének, Dóra Ottónak a pályázati támogatásért, az épület tervezőjének, Bolgár Jánosnak, a helyi kivitelezőnek, Szabó Vilmosnak és alvállalkozóinak lelkiismeretes munkájukat, továbbá mindenkinek, aki segített az épület szebbé tételében. Majd átadta a szót Vincze Nikolettnek, aki mint az önkormányzat egykori pályázatírója és a közösségi ház alkalmazottja sokat tett az épület felújításáért.- Még 2005 augusztusban adtuk be pályázatunkat a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanácshoz, ahol a bíráló bizottsága is támogatta a pályázatunkat, így ötmillió forintot ítélt meg a több mint nyolcmillió forintos beruházáshoz. Átadjuk, megkereszteljük, nevet adunk a sok ember munkájának köszönhető felújított, bővített művelődési házunknak, ami most már méltón viselheti a közösségi ház, a Manga János Közösségi Ház nevet mondta többek között Vincze Nikolett. Borenszki Ervin országgyűlési képviselő és Beszkid Andor polgármester szalagátvágása után Urus Attila, a község plébánosa megszentelte az új épületet, melynek ajtaja ezután feltárult a helyiek számára. Bent Rimóc múltját és jelenét bemutató kiállítás várta az érdeklődőket. Betekintést nyerhettek Manga János munkásságába, illetve képek emlékeztették a helyieket, milyen volt a felújítás előtt és milyen lett az egykori épület. A nagyteremben dr. Lim- bacher Gábor tartott előadást a nevet adó Manga Jánosról, majd a helyi Skrabák Antal ci- teraszólóját hallhatták a vendégek. Dr. Manga Mátyás édesapjához fűződő viszonyáról beszélt. A nap a balassagyarmati Szugyiczki Zsolt filmvetítésével és élménybeszámolójával ért véget, aki kerékpárjával meg- mászta a 4810 méteres Mont Blanc csúcsát. MIHALIK JULI Marciális Ilyen is régen esett már meg: március kellős közepén és a rá következő két napon tüzek gyűltük, bár nem annyira a szívekben, a negyvennyolcas megemlékezések parazsán, hanem a hátsó udvarokban és völgykatlanokban. Mert szalonna sült, bográcsos főtt, családi, baráti összejöveteleknek kínált időt-módot az ünnepre felfűzött, hosszas munkaszünet. Köszönhetően talán leginkább a majd' száznyolcvan fokos fordulatot vett légköri változásoknak, amelyek nyomán megmutatkozott, van új a nap alatt: a május eleji majálist jóval megelőző, márciusi marciálison is lehet élvezni a zsenge tavaszt. Azt, hogy a barkák már kivirágoztak, s bár az erdőn még szenderegnek a fák, néhány bokor le- velesedik, nyílik az ibolya, az erdei kankalin, a seregélynek pedig a sárgarigót utánozni van kedve. Ki tudja, talán épp az énekes rigó dala ihleti a kedves csalafintaságra. Reggelente elbűvölő madárkoncert köszönti a kelő napot. A böjti szelek szétfújják a mogyoró virágait, a buzogány pihéit, és ... még széjje- lebb szórják a szemetet. Még szembetűnőbbé téve az emberi rendetlenséget. A szeszélyes tavasz leckéztetne is? Egyetemesség és hétköznapi- ság, szépség és csúfság, törvény- szerűség és törvénybontás furcsa keresztmetszete gyönyörködtet és felkavar. A nyiladozó természet néma jel: „mindez a miénk. Felolvasóest M. J. Salgótarján. Debreceni Boglárka író, költő lesz a vendége az ifjúsági információs és tanácsadó irodában (SITI) március 21-én szerdán 17 órától tartandó felolvasóestnek. A Palócföld és a SITI rendezvényén a Hibó Tamás Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei adnak műsort. FEJVADÁSZTIPPEK-KARRIE RTANÁCSOK „Milyen taktikát kövessek a jövedelemalkunál?" „Már a második fordulónál tartok egy üzemvezetői pályázatnál és most a külföldi igazgató valószínűleg fel fogja vetni, hogy mennyiért is mennék át hozzájuk. Nem szeretném magam alulértékelni, de a magasabb bérigényem miatt esetleg kiütni sem. Milyen taktikát kövessek a jövedelemalkunál?” A jövedelemalkut „el kell húzni” a procedúra legvégére. Hiszen előbb önnek kell megteremtenie az értéket, eladnia magát (szakismereteit, vezetői tapasztalatait, illetve a munkáltató valamilyen problémájára kínált és az ön személyében jelentkező megoldást), utána lehet Pintér Zsolt beszélni az árról, vagyis a jövedelemről. Ha a partner mégis előbb vetné fel a „mennyit szeretne?” kérdést, mondja ezt: „Még viszonylag az elején tartunk. További részletekre van szükségem ahhoz, hogy korrektül nyilatkozni tudjak. Meg aztán nyilván rajtam kívül még másokkal is találkoznak. Az anyagiakon nem fogunk összeveszni, hiszen az elképzelésem rugalmas. De ezekről akkor érdemes tárgyalni, ha valóban én vagyok a legalkalmasabb jelölt.” Amikor már időszerű a béralku, akkor is hagyja, hogy a leendő munkáltató, ne pedig ön hozza szóba anyagiakat! Ha megkérdezik, hogy mennyit kér, fordítsa vissza a kérdést így: „Figyelembe véve az ilyen meg ilyen feladatokat, felelősségeket, mennyit szánnak erre a munkakörre fizetésben, prémiumban és egyéb juttatásokban, illetve a hasonló pozíciókban lévők itt mennyit keresnek?” Persze az alku előtt célszerű tájékozódni, hogy a hasonló tevékenységű munkáltatóknál hasonló beosztásokban milyen jövedelmek vannak. Mindig sávokban beszéljen! Tegyük fel, hogy a leendő munkáltató például azt mondja: „A mi elképzelésünk erre a munkakörre évi 4 500 000 Ft, de legfeljebb, mindent tekintetbe véve, 5 500 000 Ft-ig el tudunk menni.” Kapaszkodjon bele a felső sávba és mondja, hogy „tulajdonképpen ez nem áll messze az én elképzelésemtől. Én is úgy 5 500 000 és 6 000 000 Ft közötti összegre gondoltam.” Aztán majd remélhetőleg valamivel az 5 000 000 Ft feletti és a 6 000 000 Ft alatti sávban megállapodnak. Fontos taktikai tipp! Mindig hagyjuk egy kicsit nyerni a másik felet, vagyis tegyük lehetővé, hogy úgy álljon fel ő is a tárgyalóasztaltól: „na nekem is volt egy kis sikerélményem, sikerült egy kicsit nyernem és egy egész csinos kis összeget megtakarítanom a cégnek”. Pirulák a butikból (Folytatás az 1. oldalról)- Mostanáig csupán egy bánki üzlet vezetője jelentkezett az ÁNTSZ-nél, benyújtotta a szükséges iratokat, és a hatósági ellenőrzésen is megfelelt az előírt követelményeknek - mondta el Vatzinger Antal megyei főgyógyszerész: - A közelmúltban postázták az Oszvald Kft.-nek az engedélyt, így mostantól a ruházati, műszaki cikkeken és írószereken kívül nem vényköteles gyógyszereket is árulhat. A főgyógyszerész hozzátette, hogy megyénkben a fenti vállalkozáson kívül egy salgótarjáni biobolt érdeklődött még telefonon, azonban más írásos -kérelem nem érkezett az ÁNTSZ-hez. A bánki önkormányzatnál elmondták, hogy a lakók idáig Rétságon váltották ki receptjeiket. A távolság ugyan nem túl nagy, de a kereskedés hét végén: szombaton, sőt vasárnap is nyitva tart, így szükség esetén ezeken a napokon is be tudják szerezni a megfelelő készítményeA növényvédelemről Salgótarján. A növényvédelem- pont klubjában 15 órakor kezdődő ről szakemberek adnak tanácsot a foglalkozásán. Tagok és más kert- Bereczki Máté Kertbarátkor már- barátok, érdeklődők VitézPéternö- cius 22-i csütörtöki, a József Attila vényvédő szakmérnök előadását Művelődési és Konferenciaköz- hallgathatják meg.