Nógrád Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-22 / 18. szám

2007. JANUÁR 22., HÉTFŐ SPORTTÜKÖR Derű is erősíti a Betont kerékpár Szlovákiai után szerbiai magyar Szerbia 2006-os egyéni időfutambajno- ka, a szabadkai születésű 24 esztendős Dér Zsolt ebben az évben az első ma­gyar kontinentális csapat, a P-Nívó- Betonexpressz együttesét erősíti. így Remák Zoltánnal (aki hamarosan ma­gyar állampolgár is lesz) együtt már két magyar ajkú kerekese lesz a Betonnak.- Már serdülőkoromban is jártam versenyekre Magyarországra, úgyhogy sok versenyzőt, néhány csapatfőnököt és versenyigazgatót is sikerült megis­mernem. A P-Nívót is régóta ismerem, jó kapcsolat­ban vagyok a versenyzőkkel és a csapatfőnökkel, Stubán Ferenccel is. Tetszik a szervezettség, ahogyan a klub működik, a szerb válogatott edzője, aki kap­csolatban volt a csapattal, ugyancsak nagyon jó véle­ménnyel van róla. A versenyprogram is jó, sokat uta­zik a csapat Az sem mellékes szempont, hogy Sza­badka közel van Budapesthez, így több időt is tölthe- tek majd együtt a barátnőmmel és a családommal, de a szerb válogatott iránti kötelezettségeimet is köny- nyebb lesz így kitölteni - sorolta érveit az átigazo­lásra. A „Derű” becenévre hallgató szabadkai szárma­zású magyar ajkú sportoló, aki a szerb csapatok mel­lett megfordult már olasz klubokban is. A tehetséges kerekes a legjobb eredményeit az elmúlt két szezon­ban érte el, 2005-ben megnyerte a szerb időfutam-baj- nokságot, második lett a szerb országúti bajnokságon a 23 évnél fiatalabbak mezőnyében, a déli szomszé­dunknál igen nagy presztízsű Balkán időfutam-baj- nokságon az U23-as kategóriában bronzérmet szer­zett, ugyanebben a korcsoportban a moszkvai Euró- pa-bajnokság országúti mezőnyversenyében a 33. helyezést érte el. Nagy sikere volt két évvel ezelőtt a Szerb Kupában megszerzett összetett győzelme is. Ta­valy megismételte sikerét a fent említett időfutam-baj- nokságon, s immár a felnőttek között is nyert egy ezüstöt a mezőnyversenyben. A Balkán időfutam- bajnokság győztese is Zsolt lett, s az országúti Balkán bajnokságon másodikként haladt át a célvonalon. Stubán Ferenc, a P-Nívó-Betonexpressz 2000 csapat­főnöke elmondta: - Zsolt eredménylistájából is kitű­nik, remek versenyzővel van dolgunk, aki egy olyan területen lehet nagy erőssége a klubnak, amely ed­dig nem tartozott a „kedvencek” közé: a többnapos versenyek sík szakaszain, vagy a kisebb hegyekkel tarkított egynaposokon vezéregyénisége lehet a csa­patnak. Nehéz a legjobbak közé kerülni tájfutás Országos női és férfiranglisták - nógrádi szemmel Hazánkban a tájfutó sportolók száma jelentős számot mutat. Évente 3500-4000 sportoló áll rajthoz a külön­böző szintű versenyeken, ahol teljesítményük alapján minősítik, rangsorolják őket. Míg néhány sportágban az országos bajnokságokon indulók száma is csupán tucatnyit tesz ki, addig tavaly a normáltávú magyar egyéni bajnokságon is több mint 700 fő küzdött a baj­noki címekért. A statisztikai összegzés szerint az el­múlt év 137 hazai tájfutóversenyén összesen 36982 rajthoz állás történt. Judit 70,5 pont (mindannyian Dornyay, Salgótarján). Felnőtt férfiak: (485): 1. Kovács Ádám (Egri TC) 108,12, ... 64. Pelyhe Dániel 83,75,71. ifj. Pelyhe Dé­nes 82,34 (mindketten Dornyay), 102. Zentai József 75.66, 111. Hugyecz Zoltán 73,06,135. Reviczki Zsolt 67,32 (mindhárman HUFEZE-Pásztó), 139. Kovács Gábor (Bgy. Medosz 66,57 pont) A hazai tájfutók egy új, Euró­pában is egyedülálló számítógé­pes rangsorkészítő program alapján a Magyar Tájfutó Szövet­ségben, a napokban elkészült ranglisták szerint fogják meg­kapni minősítésüket, illetve a 2007. évre érvényes ranglista­pontjaikat. Az elmúlt évben megyei tájfu­tóink közül öt hölgynek sikerült az országos ranglistára felkerül­nie. Legelőkelőbb helyre az idén juniorkorba lépő Koós Diána ke­rült, míg mögötte a térdműtétje miatt fél évet kihagyó Boros An­na végzett. Felnőtt férfiaknál tíz nógrádi tájfutónk neve szerepel. Örvendetes, hogy a Pelyhe test­vérek közül a már második éve komoly sérüléssel, betegséggel bajlódó Eb-érmes válogatott táj­futónk, Dániel az ősz fo­lyamán, csakúgy, mint a tanulmányi elfoglaltsága miatt keveset versenyző Dénes, kezd formába len­dülni. Érdekesség, hogy Kovács Gábor, Kovalcsik István és Zentai József a felnőtteknél és szenio­roknál is teljesíteni tudta a II. osztályú minősítési szintet és mindkét rang­listában helyet kapott. A 2006. évi országos tájfutó-ranglista vezetői és jobb megyei helyezé­sei: Felnőtt nők (325 ér­tékelt): 1. Makrai Éva (ZTC) 111.51, ...43. Koós Diána 86,68, 45. Boros Anna 84,54, 63. Nagy Boros Anna féléves kihagyást követően tu­Ákosné 77,84, 86. Győri dott felzárkózni a felnőttek közé Ausztrál Open tenisz. A világelső svájci Roger Federer a papírformának megfelelően sima mérkőzésen jutott be a legjobb nyolc közé a melbourne-i ausztrál nyílt te­niszbajnokságon. Eredmények: Férfiak: 4. forduló (a negyeddön­tőbe jutásért) Férfiak: Federer (svájci)-Djokovic 6-2,7-5,6-3, Robredo-Gasquet 6-4,6-2,3-6, 6-4, Korábban: 3. forduló (a 16 közé jutásért): Haas-Mayer 7-6 (7-3), 6-3, 6-3, Berdych-Tur- szunov 6-2,6-1,6-1.4. forduló (a negyeddöntőbe jutásért): Roddick-Ancic 6-3, 3-6, 6-1, 5- 7, 6-4, Fish -Ferrer 6vl, 7v6 (7-4), 2-6,7-5, Nők: 3. forduló (a 16 közé jutásért): Hantuchova -Harkleroad 6-7 (6-8), 7-5, 6- 3, Csakvetadze-Kostanic 6-4, 6-4, Li Na-Szafina 6-2, 6-2, 4. forduló (a negyeddöntőbe jutá­sért): Peer-Kuznyecova 6-4, 6-2, Safarova - Mauresmo 6-4, 6-3, Vaidisova - Gyementyjeva 6-3, 6-3, Serena Williams -Jankovic 6-3,6-2. Topalov lendületben A bolgár Veszelin Topalov sö­téttel nyert az ukrán Ponomarjov ellen a 7., majd a vasárnapi 8. fordulóban Anand ellen is győzött és ezzel átvet­te a vezetést a hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló sakk szuper­tornán. Az eddig fantasztiku­san játszó azeri Tejmur Radzsabov főleg sötéttel volt eredményes a tornán és ezzel a színnel szombaton kiremizte az előbb említett Anandot, - akinek láthatóan nem megy a játék - de vasárnap elveszítet­te veretlenségét, Áronján feke­tével csapott le rá. Végre két­szer fél pontot szerzett a rette­netes formában játszó Shirov, kiremizte a világbajnok Kramnyikota 15 éves csodagye­rek Carlsen. Az állás a 8. fordu­ló után: Topalov 6, Radzsabov 5,5, Kramnyik, Szvidler, Karjakin, Áronján 5-5, Anand, Navara 4-4, Ponomarjov, van Wely 3,5-3,5, Motiljev 3, Carlsen 2,5, Shirov 1,5 pont. Két ponttért utaznak kosárlabda NB II, férfiak C/2-csoport Vasas MKB-Euroleasing (8.) - Pásztói SZSE-Green Devils (5.) ’ Budapest, Pasaréti út, hétfő, 19.50 óra. Markó István, a Pásztói SZSE csapatkapitánya: - Nagyon fon­tos, mondhatnám sorsdöntő mérkőzés elé nézünk, hiszen jelenlegi pozíciónk megőrzése nagyrészt ezen a találkozón múlik. Ellenfelünk egy rendkí­vül fiatal társaság, amely ko­moly szakmai stábtól tanulja a kosárlabdát. Korosztályukban jól is szerepelnek, de magas­ságban és testsúlyban elmarad­nak még az NB Il-es mezőny csapataitól. Nekünk éppen ezt kell kihasználnunk a hétfői összecsapáson, s bízom benne, hogy agresszív, kemény játék­kal sikerül megtörnünk fiata­los lendületüket és győzelem­be vetett hitüket. A nem túl sze­rencsés időpont ellenére úgy tűnik, hogy legjobb csapatunk­kal szerepelhetünk, s ha meg­felelően koncentrálunk és ösz- szeáll a védekezésünk, akkor begyűjthetjük a létfontosságú két pontot. Szerencsés bravúr kézilabda-vb Nemes bosszú a lányokért A magyar válogatott szombaton este óriási csatában az utolsó percekben fordítva egy góllal legyőzte a dán csapatot a németországi férfi kézilabda-világbajnok­ság első fordulójában. A mérkőzés jó részében csak kapaszkodott a magyar váloga­tott első vb-ellenfele, Dánia után és bár a szünet előtt átvettük a vezetést, a második félidőben is az északiak értek el több találatot. A mérkőzés befejezése előtt 5 perccel négygólos magyar hátránynál egy petákot sem adott volna senki sem a mieink győzelméért, de a frissen hono­sított hálóőr, Puljezevic bravúr­jainak és tegyük hozzá, a dánok bénázásának köszönhetően - ahogy arra főleg lányaink mu­tattak példát a múltban - mi for­dítottunk vesztes állásból, és egy góllal 30-29-re nyertünk. A cso­port másik mérkőzésén: Norvé- gia-Angola 41-13 (21-8) Tegnap, vasárnap lapzártánk után jóval, késő este a Norvégok­kal játszottunk a továbbjutás szempontjából fontos meccset, és ha ez nem sikerült volna, An­gola ellen még javíthatunk, bár akkor a két északi csapat egy­más elleni mérkőzésén a gól­aránnyal még kiejthet minket. További érdekesebb eredmé­nyek vasárnap estig az első for­dulóban. B csoport Franciaor- szág-Ukrajna 32-21 (17-8). D csoport Spanyolország-Egyip- tom 33-29 (16-16) (18-11). F csoport Oroszország -Koreai Köztársaság 32-32 (15-17). * * * A Budapest Bank-FTC 34-26- ra (13-15) kikapott az esélye­sebb dán Slagelsétől a Népliget­ben a női kézilabda Bajnokok Li­gája 3. fordulójában a D csoport­ban. Miután az osztrák Hypo Niederösterreich eddig mind a három mérkőzését megnyerte, egyértelművé vált, hogy a csoport másik továbbjutó helyéért éppen a Ferencváros és a dán Slagelse vív majd harcot. Ennek tükrében kulcsfontosságú volt a szombati, népligeti csata, de a mostani ve­reség azt jelenti, hogy bravúr kell a negyeddöntőbe kerüléshez. (Amennyiben a gárda a harma­dik helyen zárná a csoportküz­delmeket, akkor a KEK negyed­döntőjébe kerül át). Az FTC a kö­vetkező fordulóban, február 10- én a Hypo NÖ-t fogadja. Ugyancsak vesztett a B cso­portban a Győr a Lada Toljatti (orosz) ellen 31-29-re (16-17) Az állás: 1. Toljatti 6 pont/3 mérkő­zés, 2. Győr 4/3, 3. Byasen Trondheim (norvég) 0/2 (52-64), 4. Buducsnoszt Podgorica (mon­tenegrói) 0/2 (48-63) A Győr a kö­vetkező fordulóban, február 11- én Trondheimben lép pályára. Kajakra hajtottak - szárazon ergométer-bajnokság Magyar világrekord 200 méteren Először nyert magyar férfi ver­senyző a hazai ergométeres kajak­bajnokságon, igaz, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség csupán má­sodszor rendezte meg az új „szak­ágban” a szárazföldi idénynyitót, melyben a speciális „kajakgépet” kifejlesztő dánok ez ideig egyed­uralkodók voltak. A budapesti KSI-sporttelepen rendezett délelőtti 1000 méteres futamok során még három dán áll­hatott a dobogóra, ám a nőknél a kétszeres kajak egyes világbajnok Benedek Dalma megvédte tavalyi bajnoki címét, amint a hatalmas kivetítőn is jól láthatóan utcahosz- szal finiseit csapattársa, Kereszte­si Alexandra előtt - kemény fizikai küzdelemben, ám természetesen ezúttal nem vízen, virtuális pá­lyán. Délután a sprintspecialista Paksy Tímea magabiztos győzel­Beé fantasztikusan pörgött mével igazolta klasszisát a 200 méteres női döntőben, míg a férfi­aknál három dán és négy magyar feszült egymásnak. Végül Béé Ist­ván (nem hivatalos) világrekord­dal, 36.98 másodperces időered­ménnyel győzött, míg a legjobb skandináv, Lasse Nilsen csupán a harmadik helyen zárt. 2. MKKSZ ergométeres bajnok­ság, Budapest 200 m, férfiak: 1. Béé István (Domino-Honvéd) 36.98 mp, 2. Varga Norbert (Démász-Szeged) 37.45, 3. Lasse Nilsen (Dánia) 37.46. Nők: 1. Paksy Tímea (MTK) 45.66,2. Patyi Melinda (MTK) 48.11, 3. Giczy Zsuzsanna (UKSC) 51.72.1000 m, férfiak: 1. Adam, Spliid (Dánia) 3:44.21, 2. Kasper Bleibach (Dá­nia) 3:46.18, 3. Lasse Nilsen (Dá­nia) 3:50.68. Nők: 1. Benedek Dalma (Dunaferr) 4:29.72 perc, 2. Keresztesi Alexandra (Démász- Szeged) 4:38.38,3. Giczy Zsuzsan­na (UKSC) 4:58.02. SPORTTURMIX Ezüst és bronz gyorskorcsolya. Galambos Gá­bor bronzérmet szerzett 500 mé­teren az angliai Sheffteldben zaj­ló rövidpályás gyorskorcsolya Eb- n. Ugyanebben a számban a pén­teken 1500-on ezüstérmet nyert Knoch Viktor csak a negyeddön­tőig jutott. A nőknél 500 méteren a magyarok közül Heidum Berna­dett szerepelt a legjobban, aki az elődöntőig jutott. Az 1500-on olimpiai negyedik Huszár Erika a negyeddöntőben búcsúzott el. A részvétel a fontos... TÉLI UNIVERSIADE. Marosi Attila 61., Benkő Alpár 64. lett a férfi műlesiklás 113 fős mezőnyében a torinói téli Universiadén. Előbbi versenyzőnk 52,02 mp alatt telje­sítette a 49 kapuból álló pályát, míg utóbbi 54,23 mp alatt ért cél­ba az első futamban. Mivel a má­sodik körre csak az első 30 kva­lifikálta magát, számukra befeje­ződött ez a versenyszám. Koráb­ban a női óriás-műlesiklásban Hellner Szelina 65. helyen vég­zett a 96 indulóból, a férfiak ha­sonló számában Marosi 84., Benkő 88. lett. Túl könnyű győzelem PROFlBOX. Az orosz Nyikolaj Valujev megvédte címét az ame­rikai Jameel McCline ellenében a Boksz Világszövetség (WBA) ne­hézsúlyú övéért rendezett mér­kőzésen, Bázelben. A 36 eszten­dős amerikai a 3. menet végén a térdére esett, majd sérülése miatt feladni kényszerült az összecsa­pást és hordágyon szállítottak el a ringből. - Nagyon csalódott va­gyok, hogy így fejeződött be a mérkőzés. Tisztában vagyok az­zal, hogy valamennyi néző hosz- szabb ütközetre számított. Nem­sokára elkezdem az újabb felké­szülést, hogy gyorsan ismét meg- védhessem a címemet - mondta a 33 éves, 213 centiméteres Valujev, aki az eddigi 46 profi mérkőzését megnyerte, s ezen al­kalmak közül 33-szor kiütéssel diadalmaskodott.

Next

/
Thumbnails
Contents