Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-29 / 303. szám

2006. DECEMBER 29., PENTEK HIRDETÉS 9 REX-HUM ANUM TEMETKEZÉS | Salgótarján. Füleki út 26 T? (32)431-544 24 órás ügyelet^6-30/9552 137; 06-30/9552-138 "Annyira akartam élni, betegségem legyőzni, búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben élhetek. Reménykedtünk, hogy csak rossz álom, nem az volt, már látjuk. Elmentél tőlünk messzire, oly távol, de szívünkben itt leszel, míg élünk e világon." Mélységes fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy FEKETE ISTVÁN 45 éves korában elhunyt. Drága halottunk temetése 2007. január 2-án (kedden) 14 órakor lesz a salgótarjáni új temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD ,Búcsúszó, mit nem mondtál ki nekünk, elmaradt, elmentél, de gondolatainkban velünk maradsz. ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető társ, apa, testvér és gyermek, NAGY ZSOLT (fuvarozó) szíve 2006. december 27-én utolsót dobbant. Temetése 2006. december 30-án, 11 órakor lesz a szécsényi temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALAD INGATLAN JÁRMŰ KERESEK Toyota Hiace-t. 20/9432-280. VEGYES ÁLLAT en a polgármester ad. Benyújtási határidő: 2007. január 10. *78505* ________GARÁZS________ SALGÓTARJÁNBAN, a Damjanich úti garázs­soron garázs eladó. Tel.: 06-20/390-5885. *78504’ SALGÓTARJÁN, városközponti 220 m2-es la­kóház eladó. Tel.: 06-30/239-9239. *77455* SALGÓTARJÁN, Pécskő út 12/C-ben 2+2 fél szobás, 78 m2-es lakás eladó. Tel.: 06- 30/9351-951. *77457*_________' SAL GÓTARJÁNBAN felújításra szoruló kertes családi ház sürgősen eladó! Érd.: 06- 20/387-3099. Ugyanitt: Pécskő forráshoz közel 630 m2-es gyümölcsös zártkert eladó! Érd:06-20/387-3099 vagy esti órákban 32/421-258. *78054* NÓGRÁDI HÍRLAP www. no-yraclfrteQytsshlrfeáp. Úti Minden, ami fontos... Minden, ami érdekes... Minden, ami aktuális... Nógrádi Média Kiadói- Kft. 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9. Tel. 32/416-455 - Fax: 32/423-928. E-moil: nogradweb@axels.hu A LEGJOBB PÉNZÜGYI BEFEKTETÉS! A salgó­tarjáni Star Áruházban (volt Centrum Áru­ház) üzlethelyiségek eladók bérlővel vagy bérlő nélkül. Érdeklődni: 06-20/365-7137. *78398* * MANGALICA hízók eladók 400 Ft/kg áron. Bércéi. Tel.: 06-30/927-9571. ojsk- _ 6 hónapos kuvasz kölyökkutya eladó. Tel.: 06-30/367-7154. *78455* 10 hetes malacok, mangalica és hús jellegű hízók eladók. Hasítva is. Z.-pálfalva, Csalo­gány út 5.20/585-1415. *78506* HÍZOTT sertés eladó. Nagybárkány, Petőfi út 12. *78513* HÚS típusú bikaborjak eladók. Tel.: 06- 20/410-5699. *78542* ÁLLÁST KÍNÁL NÉMETORSZÁGI csontozásra szakmunkáso­kat és szalagvezetőt keresünk. 20/330- 9214. *78410* OLASZORSZÁGI munkára hegesztőket kere­sünk. Érd.: 06-70/508-2852, 06-70/314­2482 *78514* HENTESEKET felveszünk bolti bontásra Bu­dapestre. Szállás van. 30/324-9768. *78539* HIRDETMÉNY S0M0SKÓÚJFALU Község Önkormányzata pályázatot ír ki a község közterületeinek és köztemetőjének üzemeltetésére. Felvilá­gosítást a 30/852-5174-en a polgármester ad. Beadási határidő: 2007. január 10. *78505* SOMOSKŐÚJFALU Község Önkormányzata pályázatot ír ki önkormányzati közútkezelő feladatok ellátására. Felvilágosítást a 30/852-5174-en a polgármester ad. Be­nyújtási határidő: 2007. január 10. *78505* SOMOSKŐÚJFALU Község Önkormányzata pályázatot ír ki településrendezési-terv ké­szítésére. Felvilágosítást a 30/852-5174­8. osztályosk figyelem! Az Eventus Üzleti, Művészeti Szakközépiskola Az 5 évfolyamos szakközépiskolai képzésekről nyílt napot tart: 2007. január 10-én, 14.00-tól. I A beiskolázást követően “ kollégiumot biztosítunk. 3300 Eger, Cifrakakpu tér 24. Tel.: 36/517-510 Fűtési tanácsok és praktikák A fűtött szobák hőmérsékletének l°C-os csökkentésével akár 6% energiát is megtakaríthatunk! Sokan éppen azért költöznek újépítésű lakásba, mert csökkenteni szeretnék régi otthonuk korszerűtlen szigeteléséből és fűtési rendszeréből adódó magas rezsiköltségüket. Azonban a fagyos téli napokon még a modern társasházakban sem árt megfontolni néhány jótanácsot! Hogyan lehet a fűtés igazán hatékony a lakóparki otthonokban? Erre a kérdésre kerestük a választ az Elephant Holding szakembere­inek segítségével. Mit tehetünk az ideális fűtés ér­dekében a már elkészült laká­sunkban? „Alapvető szabály, hogy igye­kezzünk minden szoba hőmér­sékletét külön-külön szabályoz­ni” mondta el Végvári Gábor, az Elephant Holding műszaki ve­zetője,” hiszen, míg a fürdőszo­bánkban akár 24 fokra is szük­ség lehet, a lakás előszobájában ritkán van szükség 15°C foknál magasabb hőmérsékletre. A la­kószobákban javasolt ideális hőmérséklet általában 20-22 fok, ugyanakkor a konyhában legtöbbször elegendő a 18 °C fok is. Éjszakai pihenésre a 18 °C fok körüli hőmérséklet a leg­ideálisabb, a dolgozószoba hő­mérsékletét pedig a javasolt ér­tékek szerint általában 19 fokra temperáljuk. Természetesen nincs általánosan érvényes, szi­gorúan követendő norma, hi­szen minden családnak mások az igényei. A kulcsszó a szobák­ban mért hőmérséklet egyedi szabályozása, hiszen a fűtött szobák átlagos hőfokának csu­pán 1 °C-os csökkentésével akár 6% energiát is megtakarítha­tunk. Nem kell tehát hidegebb lakásban élnünk, elég ha be­szerzőnk néhány hőmérőt és megismerkedünk a fűtőtestek szabályzócsapjaival” emelte ki az Elephant Holding szakembe­re. A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal KATEDRA nyelviskola Salgótarján (R) Nyilv.jz 12-0221-05 AL: 0415 ANGOL, NEMET, FRANCIA, SPANYOL NYELVTANFOLYAMOK bti^-jgn,.i 0ü 6.30 Kezdés: a január 15-i héten A nyelvtudás az újévben is előnyt jelent Önnek! ILS Nyelviskola & Szolgáltatóház Kft. 3100 Salgótarján, Meredek u. 9. Tel: 32/520-190 www.katedra.hu E-mail: salgofarjan@katedra.hu PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése nyilvános pályázatot hirdet a Nógrád Megyei Önkormányzat Ellátó Szervezete (3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.) vezetésére, igazgatói beosztással, magasabb vezetői megbízással az alábbiak szerint: Az önálló jogi személyiségű költségvetési szerv feladata: Saját szervezete, illetve a Közgyűlés által meghatározott feladatok teljesítésével összefüggő pénzügyi, gazdálkodási és egyéb megbízás szerinti tevékenységek ellátása. A Megyeháza és egyéb a Közgyűlés által átadott ingatlanok üzemeltetése, működtetése, fenntartása, felújítása. Ingóságok beszerzése, javítása, karbantartása, és pótlása. Az alaptevékenység kisegítő, kiegészítő tevékenységei: konyha üzemeltetése, takarítási tevékenység, nyomdai tevékenység, stúdió tevékenység, irodák bérbeadása, szállásférőhelyek működtetése. Pályázati feltétel: Előnyt jelent:- felsőfokú (egyetemi, főiskolai) végzettség,- büntetlen előélet.- mérlegképes könyvelői szakképesítés,- költségvetési szervnél szerzett tapasztalat,- idegen nyelv ismerete,- felhasználói szintű számítástechnikai ismeret. A pályázathoz csatolni kell:- a pályázó részletes szakmai önéletrajzát, ^- a vezetési programot, a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelésekkel,- a végzettséget, a szakképesítést, és az egyéb ismeretet igazoló oklevelek, bizonyítványok * közjegyző által 3 hónapnál nem régebben hitelesített másolatait,- 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt A pályázat benyújtási határideje a Nógrád Megyei Hírlapban, valamint Nógrád Megye Önkormányzatának Közlönyében való közzétételtől számított 30 nap. A pályázat elbírálásának határideje: 2007. február 28. Az igazgatói megbízás határozatlan időre szól. Az illetmény és vezetői pótlék az 1992. évi XXXIII. törvény figyelembevételével, megegyezés szerint kerül megállapításra. A pályázatot zárt borítékban „Igazgatói pályázat (Ellátó Szervezet)” megjelöléssel Közgyűlésének elnökéhez címezve lehet benyújtani (3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.). Felvilágosítás a 32/620-100-as telefonszám 323-as mellékén kérhető. Az álláshely az elbírálást követően azonnal betölthető. i Nógrád Megyei Önkormányzat A lakóparki szobák hőmérsék­let beállítását legjobb, ha a fűtő­test szabályozó gombja segítsé­gével végezzük. A hideg beálltá­val ellenőrizzük, hogy egyenlete­sen melegítenek-e a radiátorok, ha nem (előfordulhat, hogy a fű­tőtest felső része hűvösebb), ak­kor légteleníteni kell. Ezt a radi­átor felső részén található légte­lenítő csappal, esetleg csavarral tehetjük meg. Bár a szellőztetés fontos dolog, ügyeljünk arra, hogy „ne fűtsük az utcát”, és a beáramló hideg levegő se hűtse le belső falain­kat, bútorainkat, melyek ismé­telt felmelegítése sokba kerül­het. Ugyanakkor frissítsük fel a szoba levegőjét naponta több­ször akár kereszthuzattal (4-5 perc), vagy hosszabb ideig egy- egy nyílászáró 15-20 perces nyit­va tartásával. Ügyeljünk arra, hogy a hőmérsékletet -kis inga­dozással- egész nap tartsuk. A rendszeres szellőztetés a he­lyiség levegőjének nedvesség- tartalma miatt is fontos, hiszen a fűtési tevékenység mindenkép­pen szárítja a levegőt. Szobáink levegőjének relatív nedvesség- tartalma legyen 40-70% között: ezt párologtató használatával, vagy egy nedves ruha fűtőtestre helyezésével érhetjük el. Ha még nem lakunk az új ott­honunkban mire számíthatunk lakásunk elkészültekor? Tehe­tünk-e valamitannak érdekében, hogy a fűtési rendszerünk ideális legyen? „A korszerű, újépítésű társas­házakban, így az Elephant Hol­ding fejlesztései során is a leg­gazdaságosabb és egyben legké­nyelmesebb fűtési megoldást al­kalmazzák: a tömbösített vagy házközponti fűtést - mondta el Zelei Zoltán, az Elephant Hol­ding értékesíitési igazgatója. „Egy-egy épülettömbnek tehát saját kazánja van, a hő innen jut el a lakásokig. A kazánt általá­ban a ház egy kevéssé kihasz­nált helyére telepítik, melyre a beszerelő cég garanciát vállal, és bizonyos juttatásért üzemelteti is azt. A kisebb társasházaknál elterjedt még az egyedi gázfűtés (cirkó), amely azonban a többszáz lakásos fejlesztések esetében nem alkalmazható, hi­szen ennél a technológiánál minden egyes kazánhoz külön kéménykapcsolat kiépítése szükséges. A másik lehetőség a távfűtés, mely elsősorban azért nem jöhet szóba, mert az embe­rek többsége továbbra is a ma­gas árakkal, a kiszolgáltatott fo­gyasztói helyzettel, valamint az égbe szökő rezsiköltségekről el- híresült panellakásokkal társít­ja ezt a fűtési rendszert, mely­nek használata komoly értéke­sítési hátrányba hozná a befek­tetőt” - tette hozzá Zelei. Az újépítésű lakásokba költö­zők tehát korszerű tömbfűtésre számíthatnak és arra, hogy té­len a hő benntartásáról, nyáron a hőség kirekesztéséről általá­ban 30 cm átmérőjű külső tégla­fal és az erre kerülő kőzetgyapot paplan gondoskodik. Amikor lakást vásárolunk fő­ként nagy ablakok, terasz-ajtók esetén nem áj~t ellenőrizni az üvegfelületek k-értékét, amely a felhasznált üveg hőszigetelő képességét adja meg. Az aján­lott érték 1 és 1,5 között van, de a legtöbb fejlesztő, így az Elephant Holding is a skála ked­vezőbb részén található 1,1 kö­rüli k-értékkel jelölt üveget használ. A hő a házközponti kazánból jut el a lakásunkig, de milyen fű­tési formát válasszunk? A szakemberek szerint a lakó­parki lakásokban továbbra is a fűtőtestek használata - esetleg padlófűtéssel kombinálva - nyújtja a leginkább költséghatékony megoldást. Bár a fal- és födémfűtési meg­oldások ideálisabb hőátadást biztosítanak (nem a levegőt me­legítik, hanem sugározzák a hőt), az ilyen alternatív megoldá­sok kialakítása költségesebb, és a nagyobb társasházak esetében nem is biztonságos. „A lakók gyakran megfeledkeznek a fal­fűtés csővezetékeiről és egysze­rűen megfúrják azokat” - figyel­meztet Végvári Gábor. Ugyanakkor a padlófűtés né­hány helyiségben ideálisan al­kalmazható, főleg az olyan szo­bákban, ahol jól tisztántartható hidegburkolatot használunk és ahol jellemzően nem tartózko­dunk sokáig. Ilyen lehet például a fürdőszoba vagy az előszoba. Ugyanakkor a hálószobában egészségügyi okokból kifejezet­ten tiltják a padlófűtés használa­tát. „Ennek ellenére az újépítésű lakásokban kerámia padlólapok fűtése jó kiegészítője lehet a tra­dicionális fűtőtesteknek, de semmiképen nem nyújthat kizá­rólagos megoldást“ - összegezte az Elephant Holding szakembe­re. Két berendezés, egy egység A Bosch Security Systems új fényjelző berendezésével a 200- as sorozatú hangjelzők egysze­rű módon korszerűsíthetnek. Az így kapott berendezés mind fényjelzés, mind hangjelzést adására képes. A termék a szük­séges engedélyek beszerzése után, várhatóan 2007 első ne­gyedévtől kezdve lesz kapható. A két különálló egység integrá­lása több szempontból is elő­nyös: új telepítések esetén a helymegtakarítás a tervezésben nagyobb rugalmasságot bizto­sít. A hangjelzők fényjelző be­rendezéssel történő felszerelé­séhez nem kell megfelelő új fe­lület keresni, és újabb vezeté­kekre sincs szükség. A Bosch megoldása mindkét esetben megtakarítást eredményez. Ezenkívül mindkét egység rend­kívül energiatakarékos is. Az egyetlen egységbe integ­rált két jelzőberendezés szink­ronban működik: a fényjelző be­rendezés aktiválása a hangjelző­berendezéssel egyidejűleg törté­nik. A tetszetős kivitelű eszkö­zön négyféle villogó fény állítható be különböző frekvenci­ákon. A jelzőberendezést a tűz­jelző rendszer vezérlőpanelje fo­lyamatosan figyeli, és jelzi an­nak minden hibáját. A 200-as sorozatú hangjelző­vel kombinált vizuális jelzőbe­rendezést három egyszerű lépés­ben lehet felszerelni: az alap­elem rögzítését követően először a vizuális egységet, majd a hang­jelző egységet kell elhelyezni. A 200-as sorozatú és a Bosch új fényjelző berendezése ennek kö­szönhetően különböző alkalma­zások széles körében nyújt sok­oldalú megoldást.

Next

/
Thumbnails
Contents