Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-19 / 296. szám

2006. DECEMBER 19., KEDD 3 BALASSAGYARMATI NAPLÓ NEM SZŰNIK MEG A HATÁRŐRSÉG Balassagyarmat. A napokban folyik a határőrségi-idegenrendészeti törvény általános vitája. Lombos István honatya elmondta: a szom­bathelyi, nagykanizsai és balassagyarmati határőr-igazgatóság kisebb kapacitással ugyan, de megmarad. A schengeni egyezményhez való csatlakozás után főként a mélységi ellenőrzésre és a bűnüldözési feladatokra koncentrálódik a határőrök tevékenysége. Uniós vendéglátás HIRSAV Bérleti hangversenyek Balassagyarmat. Franki Péter december 8-i zongoraestjét kö­vetően december 21-én 18.30 órai kezdettel adventi hangver­senyre kerül sor a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskolában a balassagyarmati dalegylet, az intézmény művésztanárai, az ifjúsági zenekar, a balassa­gyarmati rézfúvóskvintett és a balassagyarmati kamaraegyüt­tes közreműködésével. Mikszáthos siker Balassagyarmat, a fogyasztóvé­delmi felügyelőség által szer­vezett „Fogyasztók leszünk” cí­mű szakmai vetélkedőn a Mik­száth Kálmán középiskola „Tu­datos vásárlók” csapata máso­dik helyezést ért el és különdí- jat kapott a fogyasztóvédelem­ről készült videoklipjükért. Tízéves a KÉSZ Balassagyarmat. Megalakulásá­nak tizedik évfordulóját ünne­pelte a közelmúltban a Keresz­tény Értelmiségiek Szövetségé­nek balassagyarmati szerveze­te. Elnökké ismét dr. Limbacher Gábort, alelnökké dr. Czimbal- mos Istvánt választották. Tűzijáték Balassagyarmat Mindenkit szeretettel vár az Ipoly-parti város önkormányzata és a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ szilveszter éjszaká­ján a 24 órakor kezdődő újév- köszöntő tűzijátékra. Nyugdíjasok karácsonya Sz. Andrea Balassagyarmat. A négy éve ala­kult nyugdíjasok városi képvise­lete egyesület nem csak kirándu­lásokat rendez évente négy-öt al­kalommal, de karácsony és far­sang idején nagy létszámú ren­dezvényeket is szervez. Decem­ber 16-án mintegy 200 fő részvé­telével vettek részt adventi ün­nepségen a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. Az ün­nepi alkalmon jelen volt Lombos István országgyűlési képviselő, valamint Medvácz Lajos polgár- mester is, aki köszöntőszavaiban nagy tiszteletét fejezte ki az ese­ményre érkezett időseknek. Sz. A. Balassagyarmat, a közelmúltban szakmai találkozóra hívta az ön- kormányzat, a gazdasági egysé­gek, a kereskedelmi és iparka­mara, a munkaügyi központ, il­letve a Tempus Közalapítvány képviselőit, valamint a pedagó­gusokat, diákokat és szülőket a Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola vezetősége. A volt vármegyehá­za dísztermében már a teríték is szimbolikus jelentőségű volt: a kék térítőn sárga papírszalvéták jelképezték az unió színeit, az iskola nemzetközi kapcsolatait. Lavaj Árpád igazgató kivetítő segítségével mutatta be igen ala­posan az intézmény szakképzé­si rendszerét. Az iskola nem csak a városban, hanem rétsági, nagymarosi és nógrádsápi kihe­lyezett tagozatokkal működik, s Pest, Heves megyékre, valamint a Felvidékre is kiterjed vonzás- körzete. A gimnáziumi osztályok esti tagozatúak, a szakközépis­kolai képzés nappali és esti, a szakiskolai oktatás pedig nappa­li tagozaton történik. A szakkö­zépiskolások négy év után, a szakiskolások pedig a 9. és 10. évfolyam elvégzését követően szerezhetnek szakmát. Az isko­la hat szakmacsoportban: infor­matikaiban, közgazdaságiban, ügyviteliben, kereskedelmi-mar­keting, vendéglátó-idegenforgal­mi és rendész szakmacsoport­ban nyújt képzést, de lehetősé­get ad az alacsonyabb kimenetet jelentő részszakképesítésre, s az úgynevezett „ráépülésre” is, amikor még egy szakmával „fe­jelheti meg” a tanuló a már meg­lévő képesítését. Babosán T Andrásné „A szak­iskolai tanulók külföldi szak­mai gyakorlata” című projekt­ről számolt be, amely a szak­képzés módszertanának fejlesz­tését célozza meg. 2005 tava­szán pályázott az iskola a Tempus Közalapítványhoz. A si­keres pályázat folytán 13 tanu­ló vett részt idén júliusban há­romhetes szakmai gyakorlaton a németországi Chemnitzben. A 4,5 milliós pályázati pénzt az intézmény hatszázezer forintos önrésszel egészítette ki. Laka­tos Adrienn diáklány élménybe­számolójában kiemelte a szak­mai, kulturális, történelmi, gasztronómiai és nyelvi kép­zést, az új technológiák, más tí­pusú konyhák, éttermek, cuk­rászdák megismerését. Az uni­ós gasztronómiai kirándulás eredményeképpen a találkozó résztvevői kóstolót kaptak azok­ból a húsokból, salátákból, édességekből, amelyeknek el­készítését a magyar diákok kül­földön sajátították el. A finom­ságok Mohács Ferencné irányí­tásával készültek el a Mikszáth középiskola konyhájában. Polgárőr-taggyűlés Balassagyarmat, a városi polgár­őrség tagjai december 11-én taggyűlésen összegezték és ér­tékelték az egyesület munká­ját. Tass Miklós elnök beszámo­lójában elmondta, hogy a 38 fő­vel működő egyesület tagjai az elmúlt évben közel tízezer óra szolgálatot teljesítettek önálló­an vagy közösen a rendvédelmi szervek dolgozóival. A balassagyarmati polgárőr­ség 1991-ben alakult, jelenlegi formájában 1996-ban szervez­ték újjá. A város és vonzáskör­zete területén működő polgár­őrség a városon kívül Pat- varcon 8 fővel, Ipolyszögön a kisebbségi csoport 9 fővel, a Nyírjesben 10 fővel teljesít szolgálatot. A polgárőrök a vá­ros csaknem valamennyi nagy rendezvényének ünnepi, kul­turális és sporteseményének forgalomirányításában és za­vartalan lebonyolításában köz­reműködtek. Közreműködtek eltűnt személy felkutatásában, részt vettek a rendőrséggel, a határőrséggel és a városi ön- kormányzat közterület-fel­ügyeletével közös feladatellá­tó szolgálatban. E sokoldalú te­vékenység csak jól szervezett, a rendvédelmi szervekkel és az önkormányzatokkal össze­hangolt munkával volt megva­lósítható. Az elnök úgy fogal­mazott, hogy „az itt folyó mun­ka elismerése az is, hogy jövő­re Balassagyarmat lehet a há­zigazdája a polgárőrök orszá­gos találkozójának”. A jó légkörű taggyűlésen a hozzászólók a végzett munka elismerése mellett szükséges­nek vélik a polgárőrök szolgá­laton kívüli rendszeresebb ta­lálkozását, az alapítók megbe­csülését, a korábban működött városkörzeti rendszer újjászer­vezését és ehhez kapcsolódó­an a rendszeres járőrszolgálat megszervezését. Megfogalma­zódott a lakosság és egymás hatékonyabb, kölcsönös tájé­koztatásának igénye. A taggyűlés megválasztotta a városi polgárőrség új vezető­ségét. Elnök: Vass Miklós, tit­kár: Garamvölgyi János, elnök- helyettesek: Brányik Gyula és Hajdú Zoltán, vezetőségi ta­gok: Kovács György, Kerék György, Lajkó Péter. A felügye­lő bizottság elnöke: Szepes Ta­más, tagjai: Kasuba László és Jakubecz József. A tiszteletbe­li tagozat vezetője: Szádvári Gábor. Szépség és nyugalom kiállítás A gyarmati hímzők tárlata Sz. A. Balassagyarmat, a Mikszáth Kálmán Művelődési Köz­pontban 1970-ben Mind- szenty Lászlóné vezetésével az alkotni vágyó, a népi hímzések készítésében örö­met lelő asszonyok szakkör­be tömörültek. Először a szűkebb pátria munkáit dolgozták fel. A palóc hím­zések után, később egy jól megtervezett tematika sze­rint az ország összes tájegy­ségének hímzésmintái is sorra kerültek. Közel másfél évtized után, 1984-ben De­meter Mihályné vette át a szakkör vezetését. Az újabb hímzésminták megismerte­tése mellett a palóc minta­kincs gyűjtése, rendszere­zése és feldolgozása, az egy- egy nógrádi falura jellemző és ma még fellelhető, össze­gyűjthető minták megőrzé­se és továbbadása szerepel programjukban. A szakkör éves kiállításai Balassagyarmaton kívül Zsámbéktól Szlovákiáig, Salgótarjántól Nyíregyházá­ig, Szerencstől Budapestig nagy sikert aratnak. Orszá­gos kiállításokon, pályáza­tokon többször nyertek ní­vódíjat, különdíjat. Január végéig a Balassi Bálint Gim­názium galériájában 24 táj­egység 84 varrottasát mu­tatja be nyolc hímzőasz- szony „Szépség és nyuga­lom” címmel. A kiállítók: Csányi Istvánná, Demeter Mihályné, Kerekes Jenőné, Kékesi Jánosné, Kopasz Tiborné, dr. László Mária, Nagy Erzsébet és Szakonyi Julianna. Egy vasútvonal szűnik meg Sz. A. Balassagyarmat, a máv hatalmas adósságállománya nem rendezhető valamennyi, kihasználatlan szárny­vonal további működtetésével, csak struktúraváltással tehető rentábilissá a társaság - nyilatkozta Lombos Ist­ván országgyűlési képviselő. A meg­szüntetendő vonalak között régiónk­ban a Romhány és Diósjenő közti vo­nal szerepel, a Balassagyarmat és Ipolytarnóc közötti vonatközlekedés megmarad. Bábelőadás G. E. Bánk. A polgármesteri hivatal nagyter­mében december 21-én, 17 órakor er­kölcsi tanulsággal szolgáló bábelőadást láthatnak az általános iskolás és óvodás gyerekek. A bábjátékot ingyenesen ad­ják elő baptista bábosok, akik a megyé­ben több településen is fellépnek. MEGSZŰNIK A FIZETOPARKOLAS Balassagyarmat. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen eldőlt: 2007. január 1-jétől - ahogyan azt kam­pányában a jelenlegi városvezetés megígérte - megszűnik a fizetőparkolás 2003-ban bevezetett rend­szere, jövőre már díjmentesen parkolhatnak az autósok a városban.

Next

/
Thumbnails
Contents