Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-19 / 296. szám

4 2006. DECEMBER 15., PÉNTEK JÁTÉK 74 ÓVODÁSNAK Salgótarján. Az Acélgyári úti Hétszínvirág tagóvodába járó kisgyermekeknek tegnap nagy örömben volt részük: valamennyien kap­tak egy-egy játékot abból a raklapnyi adományból, amellyel az Egymásért Egy-Másért Kiemelten Közhasznú Nemzetközi Alapítvány megajándékozta őket. A játékokat az óvodának Radosiczky Attiláné területi képviselő adta át. Salgótarján a „TIT Hírekében A 165 éves múltú civil szervezet, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat a magyar tudomány ün­nepe központi rendezvé­nyét - mint lapunk is be­számolt róla - Salgótar­jánban, a József Attila Művelődési és Konferen­ciaközpontban tartotta november 3-án. Az „Innováció és ismeretter­jesztés” címmel megtartott konferenciához a „Harminc magyar feltaláló és fejlesztő a 18. századtól napjainkig” című dokumentumkiállítás is kap­csolódott. A rendezvényen - mások mellett - Salgótarján Megyei Jogú Város Önkor­mányzata nevében dr. Juhász Tibor alpolgármester mondott köszöntőt. A városatya nagy megtiszteltetésként említette, hogy a rangos ünnepi progra­mok sorába a salgótarjáni ta­nácskozás is bekerült. Az al­polgármester beszédét - amely a tudás és a tudomány törté­nelmi és napjainkban betöltött szerepét elemezte - a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társulat a „TIT Hírek” című, országos terjesztésű kiadványában tel­jes egészében közzétette. A lap továbbá egy egész oldalt - tíz fotót - is szentelt a TIT Nógrád Megyei Egyesülete által rende­zett sikeres rendezvény bemu­tatásának. Randevú a karácsonyfa alatt A Szövetség a Városért Polgá­ri Egyesület és Salgótarján vá­ros önkormányzata valamennyi városlakót szeretettel vár a Fő téri karácsonyfánál december 22-én délután. Itt egy bensősé­ges műsor mellett mindenkit vendégül látnak 1-1 pohár for­ralt borra. Nagylelkű támogató G. E. Egyházasgerge. Karácsonyi ün­nepséget tartanak december 22- én a község általános iskolájá­ban. Az intézményben a Zsolnay-program keretében mű­vészeti oktatás is folyik, így a szeretet ünnepére a diákok saját kis műsorral készülnek. Az alsó tagozatosok bábelőadást tarta­nak és furulyáznak, míg a felsős tanulók irodalmi műveket dra­matizálnak. Természetesen a gyerekek ajándékot is kapnak, amit a szülői munkaközösség, a diákönkormányzat valamint egy magánszemély finanszíroz. Konkoly-Tege Andrásáé harma­dik éve támogatja a rendez­vényt, bizonyítva ezzel nagylel­kűségét, örömöt és boldogságot lopva a gyerekek szívébe az év legszebb ünnepén. Karácsonyi ének Szécsény. A művelődési köz­pontban december 22-én, pén­teken este 18 órakor lesz a ha­gyományos karácsonyi hang­verseny. A műsorban fellép a helyi Erkel Ferenc vegyes kar, a városi gyermekkar, az Iglice tánccsoport, a Palóc néptánc­együttes és a helyi művészeti iskola tanárai, növendékei. Készséghiány és kivonulás Nincs együttműködés, ezt hangoztatta pár nappal ezelőtt az MSZP közgyű­lési frakciójának vezetője és helyettese a legutóbbi önkormányzati ülés kap­csán. Csakhogy az együtt működési készség éppen a szocialisták részéről hi­ányzik - tudatta lapunk­kal dr. Fenyvesi Gábor al­polgármester, reagálva az ellenzék szerdai sajtótájé­koztatójára. Salgótarján. A szocialisták ér­tékelték a legutóbbi közgyűlési munkát. A legfőbb probléma ez­zel csupán az, hogy a közöltek köszönőviszonyban sincsenek a közgyűlésen történtekkel. Dóra Ottó hiányolja az együttműkö­dést, az egyeztetést. Tájékozta­tom, hogy ennek a fő színtere a bizottságok és maga a közgyű­lés. Az őszinte tájékoztatáshoz tartozik az is - amit elfelejtett a frakcióvezető úr közölni - hogy a megelőző szakbizottsági ülése­ken az MSZP-s képviselők elfe­lejtettek hozzászólni, a képvise­lők pedig négy óra leforgása alatt megtárgyaltak negyvenkét napirendi pontot. Kitüntető címek témakörében érdemes megjegyezni, hogy a rendelet értelmében a polgár- mester a beérkezett ajánlásokat értékelve nyújt be javaslatot. Ezt most négy bizottság tárgyalta, ezekről az MSZP-s képviselők kivonultak. (Köztük olyan bizott­ság megbeszéléséről is távoztak, amelynek éppen Huszár Máté képviselő úr az elnöke.) Hogy van-e a város vezetésé­nek és hogy a nagy projektek te­kintetében késésben van-e a vá­ros? A szocialisták felvetésére a következőkről tájékoztatott az al­polgármester: csak az új város- vezetésnek vannak középtávú fejlesztési tervei. Ugyanis, ha nem így lenne, akkor azért az el­múlt 12 évben is történt volna valami a neuralgikus problémák kezelésének ügyében. Annak is nagyon örülünk, hogy a Fidesz Új Salgótarján programjából - csemegézik a szocialista párt. Azonban azt ja­vasolnánk, hogy ne a mi válasz­tási elképzeléseinket kérjék számon, hanem a szocialista kormányét, Gyurcsány Feren- cét. Köztük azokat a hazugsá­gokat, aminek az emberek és az önkormányzatok fogják megin­ni a levét az elkövetkező évek­ben. A Somoskőújfalu leválása kap­csán meghozott döntésekkel kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy a szocialistáknak ak­tívan részt kellene venni az egyeztető tárgyalásokon, már csak azért is, mert az érintett pe­remkerület az ő „áldásos” tevé­kenységük eredményeként vált el a várostól. Jelezném Huszár Máté képvi­selő úrnak, hogy a zsákmány­szerző politikához visszatérünk, amikor véget ér a gazdálkodás, valamint az önkormányzati szer­vek átvilágítása, és porondra ke­rülnek a felelősök... Fontos továbbá tájékoztatni a város lakosságát arról is - tudat­ta dr. Fenyvesi Gábor - hogy újabb 50 millió forinttal romlott a városi költségvetés pozíciója, s így a hiány már eléri az 1,6 mil­liárd forintot. Ennek fő oka, hogy a kormány által beterjesztett költségvetési törvényből fakadó­an az szja-kiegészítés is keve­sebb lesz a következő évben. NÓGRÁD MEGYE Megszorításokban bő új esztendő A polgármester asszony (balra) nehéz évet vázolt fel, de bíztató beruházási lehetőségekről is beszélt az évzárón Hagyományos óévbúcsúztató, évértékelő fogadásra várták az intézmények, a hivatal és az önkormányzati szolgáltató cégek vezetőit a megyeszékhelyen, ame­lyen Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján pol­gármestere köszöntötte a meghívottakat. Gulyás Edina Salgótarján. - Pohárral a kéz­ben, boldog ünnepek előtt, egy új év nyitányaként sajnos nem tudok szép és jó dolgokat mon­dani - nyitotta köszöntőjét Székyné dr. Sztrémi Melinda. - A központi költségvetés eddig nem tapasztalható mértékben nyomorítja meg az önkormány­zatokat - kezdte a nehézségek felsorolását, majd hozzátette, hogy a város lakóit a központi intézkedések egy másik szem­pontból is érintik: a dekon- centrált állami szervek régiósí- tása következtében nagyon sok állampolgár munkahelye van veszélyben a megyeszékhe­lyen is.- Nagy problémát jelent, hogy a város működési hiánya 1,3 milliárd forint körüli ősz- szeg, emellett egy közel 2 mil­liárdos hitelállománnyal dolgo­zik. Biztos, hogy súlyos, nehéz döntéseket kell meghoznunk az elkövetkező időkben ahhoz, hogy Salgótarján működőké­pességét fenn tudjuk tartani - mondta Székyné, majd így folytatta: - Azonban a remény, a bizakodás sugara is megcsil­lan. A minap szavazta meg az Észak-magyarországi Regioná­lis Fejlesztési Tanács azokat a projekteket, amelyek a 2007 és 2013 közötti időszakban Salgó­tarján számára 20 milliárd fo­rintos, soha nem látott beruhá­zási lehetőséget jelentenek. Nagy tisztelettel kérem az in­tézmény- és cégvezetőket, hogy dolgozzunk együtt a város jö­vőjéért. Soha nem látott össze­fogást kérek, hogy meg tudjuk őrizni, működőképessé tenni és el tudjuk indítani városun­kat a fejlődés útján. Ehhez ké­rek türelmet, segítséget, kitar­tást, jó egészséget és kívánom azt, hogy jövő ilyenkor szívet melengetőbb szavakkal tud­junk búcsúzni az óévtől és néz­zünk az új év elé - zárta be­szédét a polgármester asz- szony.

Next

/
Thumbnails
Contents