Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-19 / 296. szám

2 2006. DECEMBER 19., KEC BALASSAGYARMATI NAPLÓ „Hibátlan semmittevés...?” Kettős mérce Szabó Andrea Balassagyarmat. Az új városveze­tés programjáról, eddig megnyil­vánuló szándékairól szólva hosszú hallgatás után eló'ször mondta el véle­ményét Lombos István országgyű­lési képviselő, az előző ciklus pol­gármestere:- Megszólalás­ra késztetnek az utóbbi testületi ülésen történtek: főként a PPP-konstrukcióban tervezett uszoda megépítésének leszavazása és a fizetőparkolás január 1-jétől történő megszün­tetése. Úgy érzem, a jelenlegi vá­rosvezetés mottója az lehetne: „ha nem csinálunk semmit, ak­kor nem is hibázhatunk”. Pedig a jelen helyzetet kezelni kell és építeni kell a jövőt is. Mintha minden feladatot elhessegetne magától Balassagyarmat mosta­ni vezetése. Elszalasztanak egy legalább harminc évre szóló le­hetőséget, a korszerű uszoda megépítésének esélyét. Jellem­ző, hogy Szügy község már erő­sen gondolkodik azon: belevág a beruházásba. A kistérségi társulás segítsé­gét - évente mintegy tízmillió fo­rintot - s a Delphi iparűzési adó­ját is figyelmen kívül hagyják a létesítmény fenntarthatóságát il­letően. Kétségbeejtő a nagy múl­tú intézmények megyei hatás­körbe való átadásának terve, s akkor még nem is esett szó a be­ígért színházteremről, a város- központ rehabilitációjáról, az ipari park és a déli ipartelep fej­lesztéséről, az útfelújításokról, s az intézmények megfelelő szin­tű fenntartásáról. Elsorvadnak az eddig jól működő kistérségi kapcsolatok. A regionális fejlesz­tési tanács megyei kistérségi képviselője már nem Balassa­gyarmat, mint az elmúlt négy évben, hanem Sisák Imre, Pász­tó polgármestere - fejtegette Lombos István, hozzáfűzve azt is: nem szabad állandóan a kor­mányra és kormányzati intézke­désekre mutogatni.- Egy városvezetésnek három dologra van szüksége: állami tá­mogatásokra, saját bevételekre, s végül, de nem utolsósorban a polgármester és az önkormány­zat kreativitására. Jó lenne, ha a beharangozott közvélemény-ku­tatás nem csak egy döntés alátá­masztására szolgálna, hanem a rizikósabb lépéseknél is kikér­nék a lakók véleményét. Nem gyávaságra, az eddigi rendsze­rek megszüntetésére, vagy az eddig előkészített tervek elutasí­tására van szükség, hanem me­részségre, bátor elképzelésekre. Balassagyarmat többet érdemel - fogalmazott a képviselő. Balassagyarmat. Szakemberek, építészek ültek össze a városvezetéssel a belváros rehabilitáció­ját, újjáépítését megcélzó projekt elkészítése érdekében. Az Előd Ákos építész vezette csapat egy olyan szakmai programmal kíván előállni - a városlakók ötleteit is figyelembe véve - amely sikeresen pályázhat a jövő évtől befolyó uniós forrásokra, megfelelő ütemezéssel. Az építész hangsúlyozta: fontosnak tartja a belváros humán kisugárzását, élhetőségét, amely Balassagyar­mat egészére is kihatással bír. TERVEZIK A VÁROSKÖZPONT REHABILITÁCIÓJÁT Sz. A. Balassagyarmat. Medvácz Lajos polgármester Lombos István kri­tikájára Csabai Lászlónényíregy- házi szocialista polgármestert idézte: „a települések forrásait oly mértékben elvonja a kormányzat, hogy ez már az önkormányzati­ság demokratizmusát kérdőjele­zi meg”.- Különös hallani Lombos Ist­ván szavait a polgári városvezetés kritikájaként - mondja Medvácz Lajos. - Két hónappal megválasz­tásunk után azt veti szemünkre, miért nem vágunk bele bátran 70 milliós éves terhet jelentő presz­tízsberuházásokba, miért nem építünk már színháztermet, új ut­cákat, miért nem fejlesztjük már a déli ipartelepet. Eközben per­sze ostoroz minket azért, mert ál­landóan a költségvetési hiá­nyunkra, meg finanszírozási gondjainkra hivatkozunk, és sze­rinte olyan megszorító döntése­ket akarunk hozni, amely „két­ségbeejtő”. Ez így rendben is len­ne, ha a parlamentben Lombos István nem szavazná meg „bát­ran” azokat a törvényeket, ame­lyek az állam „költségvetési gond­jait”, egekbe szökött „hiányát” kí­vánják kezelni. Bátran megsza­vazta a parlamentben a kórházak elsorvasztását, a vizitdíjat, az adóemeléseket, tandíjat, reálbér- csökkenést vagy munkahelyek tömeges megszűntetését. E törvé­nyeknek köszönhetően - „kon­vergenciaprogram” - bevallottan növekszik hazánkban a munka- nélküliség és csökken a gazda­ság teljesítőképessége. És ezen törvények miatt bevallottan csök­ken az önkormányzatok finanszí­rozása is. Lombos István sajnálja azt is, hogy eltöröltük a fizetőpar­kolást a városban, amely 2006- ban 4,4 millió forint veszteséget okozott. Tipikus kettős mérce ez: a par­lamentben ő majd megszorít, vi­szont az önkormányzatokban a Fidesz csak fejlesszen tovább, terhelje mínusszal tovább a költ­ségvetését. Két hónap alatt épít­sen a polgári koalíció új város- központot, színháztermet, déli ipartelepet, uszodát, miközben az általa vezetett szocialista ön- kormányzat négy éven át nem tudta egyiket sem megvalósítani. A képviselő úr jól látja, egy te­lepülésnek állami támogatásra, saját bevételre és a vezetők kreati­vitására van szüksége. Pénz­ügyi értelemben Balassagyarmat bevételeinek 80 százaléka állami forrás és 20 százaléka saját bi vétel. Lombos Istvánék a pari: mentben 140 millió forinttí csökkentették Balassagyarmí intézményeinek normatív tárni gatását. Ilyen tragikus állami ti mogatásnál valóban többet érdi mel Balassagyarmat! Éppen ezért arra kérjük Lón bős Istvánt, hogy legyen „mérés és bátor” a parlamentben, és n szavazzon meg olyan költségvi tést, amely Nógrád megye mü den települését az elszegényedé és kiszolgáltatottság állapotáé sodorja, vagy elleheteüeníü kó házunkat. Mert nemcsak az bátc dolog, amikor polgármesterkér az elmúlt ciklusban egymüliár forintnyi városvagyontól szabad tóttá meg a várost, s egyeüe nagyberuházást produkált nég év alatt: az Ipoly-parü műfüve focipályát - zárta szava Medvácz Lajos. Az érzékenység művészete Szabó A. Balassagyarmat Január 25-ig te­kinthető meg Szilcz Marianna üvegművész egyedi szépségű tár­lata a szerb templom galériában. A tárlat rendezője, Csemniczky Zoltán szobrászművész elmond­ta: a Balassagyarmaton utoljára 11 éve kiállító művésznő négy tárlatra elegendő anyagot mutat be jelenlegi kiállításán is, bizo­nyítva ezzel páratlan művészi ter­mékenységét. Merczel Péter grafikusművész méltató szavaiban felidézte a fe- lejtheteüen gyermekkort, az Óvá­ros téri, Farkas András vezette rajzszakkört, ahol mindketten be­leszippanthattak a humorba, em­berségbe, művészetbe.- Marianna összetett személyi­ség. Sokkal több mint iparművész: leheletfinom akvarelljei házakról, fákról festészeti tehetségét bizi nyitják. Vázái, poharai gondolati kát közvetítenek, művészi érti lemben vett jelek. Üvegtáblái ha móniát, játékosságot, kísérletezi kedvet sugároznák, bronz- é üvegszobrocskái az emberi k korlátáival küszködő, de szárny: ló lények - fogalmazott a régi b; rát, melegen ajánlva mindenki f gyeimébe a rendkívüli érzékem ségről tanúskodó műveket. Adventi kórustalálkozó Sz. Andrea Balassagyarmat December 14-én a szalézi templom­ban adventi középiskolai kórustalálkozóra került sor a Mikszáth Kálmán középiskola Kalocsay Frigyes vezet­te énekkarának szervezésében. Megnyitót Balia M hály országgyűlési képviselő mondott. A balassagyai matt Balassi, Mikszáth, Rózsavölgyi, Szent-Györgyi é Szondi iskolák, valamint a szalézi kollégium énekka rai, illetve Szécsény város gyermekkara lépett fel. Csődhelyzet kontra uszoda (Folytatás az 1. oldalról) A tanmedencét pezsgőmeden­cévé lehetne alakítani, a sport- programokat alsó színes lámpa­testek világítanák meg, a burko­latok csúcsminőségűek, az ajtók és nyílászárók alumíniumból ké­szülnének. A tartósság, az ellen­őrizhetőség és a bővíthetőség a PPP-konstrukcióban készült uszodák nagy előnye - hangsú­lyozta a mérnök, hozzátéve: hogy szerinte az önkormányzat saját erőből vagy hitelfelvétellel nem tud ilyen minőséget produkálni. Az energiagazdaságos üzemelte­tés pedig megtakarítást jelenthet az önkormányzat számára. Csach Gábor, a város alpolgár­mestere a fentiekre reagálva az elkövetkező évek önkormányza­tokat érintő tragikus kormány­zati költségvetési finanszírozá­sára utalt, amely egészen más prioritásokat von maga után, mint az uszoda kérdése.- 2007-ben 1,4 milliárdos a költségvetés tervezett hiánya, ami tarthataüan állapot. A város költségvetésének kilencven szá­zalékát az intézményeink fenn­tartása jelenti. Emiatt döntő részben függünk az állami nor- matíváktól. 2007-ben 140 milli­óval csökken a támogatás, és 160 millióval a kórház finanszí­rozása. Eközben 30 millióval nö­vekszik városi szinten az ener­giaköltség és 130 millió forintot tesz ki a futó beruházások saját ereje. A több milliárdos költség- vetésű kórházunk a szeptember 1-jén életbe léptetett új finanszí­rozás miatt, havi szinten 20-26 milliós finanszírozási csökke­néssel számolhat. Ráadásként pedig a négymilliárdos fejlesz­tés ellenére sem tartották érde­mesnek kórházunkat kiemelt szerepre a szocialista és szabad- demokrata kollégák. A futó be­ruházásainkkal is rengeteg a gond: a buszpályaudvarnak se peronteteje, se utastájékoztató rendszere, se utcabútorai, a vá­róterme pedig csak 70 négyzet- méteres. A kórház-rekonstruk­ció esetében pedig a gárdonyi tüdőgondozó váratlan betelepü­lése jelentős csúszást okoz az átadásban. Ezek mellett a PPP- tanuszodához az állam éves szinten csak 53 millió forintot vállalt volna, miközben az ön- kormányzatnak évente 65-70 millió forintot kellene fizetnie a beruházónak. Ez drága mulat­ság még akkor is, ha a beruhá­zók nemleges döntésünket any- nyira fájlalják, hogy szakmai függetlenségüket feladva képe­sek politikai pártokkal nyilvá­nosan kampányolni a közpén­zek megszerzése érdekében. A legfőbb prioritás Balassagyar­maton nem egy évi 70 millióba kerülő uszoda, hanem a várha­tóan évekig tartó csődhelyzet kezelése és az uniós projektek előkészítése. Városvezető előde­ink ugyanis egyetlen „ugrásra kész”, az európai operatív prog­ramoknak megfelelő projektet sem hagytak ránk. December 7- én az építésügyi tervtanácsban elindítottuk az uniós projekte­ket megalapozó városfejlesztési koncepció elkészítését. Ezt a munkát Előd Ákos, a főtér-re­konstrukciós tervet 2002-ben elkészítő építész irányítja. Még egyszer mondom, nem a PPP- konstrukcióval van baj, hanem az összegével. Mezőkeresztes önkormányzata is emiatt mond­ta fel a programot. A másik megörökölt PPP-projektben, a Szent-Györgyi tornaterme ügyében tárgyalásban marad­tunk. Itt ráadásul törvényi kényszerek vannak, és a terület összefügg a színházterem ügyé­vel is. Az uszodáról sem mond­tunk le: december 11-én kon­zultáltunk a város sportszak­embereivel: január 10-ig aszta- , lunkra teszik ötleteiket és ja­vaslataikat a sportfejlesztések, s köztük az uszoda ügyében. Amikor az emberek megélheté­si problémákkal küzdenek, élethalálharc folyik a munka­helyekért, s az intézmények fenntarthatóságát alig lehet megoldani, egy finanszírozha- tatlanul drága mini wellness- központ projektjét létkérdés­ként beállítani több mint csa- csiság - szögezte le az alpolgár­mester. Nagylelkű adományok Sz. A. Balassagyarmat A szeretet ünne­pének közeledtével a Fidelitas balassagyarmati csoportja a Fi­desz ifjúsági tagozatával közö­sen Kertész Csilla szervezésé­ben az elmúlt két hétben aján­dékgyűjtésbe kezdett. Szándé­kuk szerint a balassagyarmati Reménysugár gyermekotthon kis lakóit kívánták megajándé­kozni. Az ajándékok átadására december 15-én, pénteken ke­rült sor. A gyermekek felszaba­dult lelkesedéssel és szeretettel fogadták azt a sok meglepetést, amelyet négy település, Dré­geiypalánk, Ipolyvece, Patak é: Balassagyarmat jólelkű polgá rai, egyéni vállalkozói és vezető ajánlottak fel. A nemes szándél olyan nagymértékű volt, hogy: befolyt összegből sikerült eg] televíziót, egy hifitornyot és eg] DVD-lejátszót is venni a felaján lőtt sok-sok játék, ruha és könyi mellé. Köszönet elsősorban az ese mény ötletgazdáját és főszerve zőjét, Kertész Csillát illeti, aki nek önzetlen munkája nélkü nem jöhetett volha létre a; ajándékozás, amelyet a váró: vezetése és számos vállalkozi támogatott.

Next

/
Thumbnails
Contents