Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-14 / 292. szám
3 2006. DECEMBER 14., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE MŰSORRAL KEDVESKEDTEK Salgótarján. A Gagarin Általános Iskola diákjai adtak műsort a Szent Lázát Megyei Kórház rehabilitációs osztályán gyógyulóknak. A „betegek” szeretettel fogadták a gyerekeket és örültek a kedves meglepetésnek. Nincs együttműködés A keddi salgótarjáni közgyűlésen történteket elemezte minap tartott sajtótájékoztatóján Dóra Ottó, az MSZP Salgótarján városi frakcióvezetője és Huszár Máté frakcióvezető-helyettes. Mint megtudtuk a párt képviselőcsoportja azt várta, hogy az elmúlt két hónap csendessége, mondhatni visszafogottsága után az ülésen olyan érdemi kérdésekről tárgyalnak, amelyek a város közeli és távoli jövőjét nagyban befolyásolják. Felfal a „nagy gépezet” AZ ÁRUK KORLÁTLAN SZABAD ÁRAMLÁSÁNAK ..KÖSZÖNHETŐEN” mintegy 100 tonna élelmiszer vándorol csak úgy be kicsiny országunkba, közöttük romlott húsok, a Jó Isten tudja miből készült szalámik”, gyanús kinézetű, csomagolt, állítólag ehető dolgok. De jó is ez az EU nekünk! A multinacionális cégek tízmilliós piacává váltunk és ők mindennel megetethetnek minket! A MINIMÁLBÉRES FIZETÉSŰ EMBEREKET FÉLREVEZETŐ felhívásaikkal arra kényszerítik, hogy az ő akciós, lejárt szavatosságúi?) szemetüket egyék. Aztán a jó üzletet felismerve megjelennek az „átcímkéző cégek”, akik már ki tudja mióta működnek, s ki tudja mennyi van belőlük! (Az ilyen cégek vezetői egyébként börtönt érdemelnének, ahol a büntetésük letöltése alatt csakis átcímkézett élelmiszert ehetnének!) MINDEKÖZBEN A MAGYAR GAZDÁT HÜLYÉNEK NÉZIK, hogy termelni akar, s nem értik miért is erőlködik, s meg is tesz a „nagy gépezet” mindent, hogy elvegye a kedvét. Hát én nyugodtabban ülök le vacsorázni, ha tudom, hogy a hús, amit megsütöttem a szomszéd faluból való, a tojás Mariska nénitől, a levesnek való zöldséget meg anyukám termesztette! Szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Sajnos azonban alig van már falusi porta, ahol tartanak állatot, ahol földdel foglalkoznak. A vidék teljesen leépül, elnéptelenedik, mivel semmilyen esély nem kínálkozik az itt élőknek. Pedig... milyen jó is lenne, ha azoknak a termelőknek - akik még nem adták fel - nem a nagy közös elosztórendszerbe kellene a megtermelt élelmiszert továbbítaniuk, hanem a legközelebbi városban működő, úgynevezett „Friss áruk boltjába”! A tegnap tojt tojást, a frissen vágott - nem két hónap alatt felhizlalt disznót - és házilag termelt zöldségeket, a mézet, a lekvárt, a gyúrt tésztát, sőt még a kemencében sült igazi kenyeret is megvehetnénk ebben a boltban. Ha lenne arra lehetőség - mint más országokban - hogy ilyen módon jussanak az emberek friss árukhoz, szerintem élnének vele. KOZÁRDON NEMRÉGIBEN ELINDULT EGY KEZDEMÉNYEZÉS, ahol a helyi étteremben a környéken termelt árukat állították ki, s szeretnék ezeket - francia mintára - árusítani is. Nagy akadályt jelentenek azonban a vaskalapos hatóságok, hiszen mondvacsinált indokkal csírájában elfojthatják az efféle kezdeményezéseket! nálunk miért nem lehetséges, hogy a gazdálkodó a saját maga által hizlalt és feldolgozott disznó húsából készült ételt szolgáljon fel az éttermébe érkező vendégeknek? Miért kell előnyben részesíteni a valahonnan jövő, de bevizsgált és lepecsételt élelmiszert, amiről aztán kiderül, hogy régen romlott? De ki veszi itt figyelembe a mi egészségünket?! Fő, hogy éljenek a multik! Te meg, magyar gazda, menj el a gyárba dolgozni, vagy állj sorba segélyért! Költségvetésről tárgyalnak Szeles Enikő Álom, álom, kitalálom... Salgótarján. A gyermekszínházi sorozat a dunaújvárosi Bartók Táncszínház Álom, álom, kitalálom című előadásával folytatódik december 14-én csütörtökön a József Attila Művelődési és Konferenciaközpontban. Az énekes, táncos produkciót 10,13 és 15 órától láthatják az érdeklődők. A megírásról így vall a szerző: „Sokat segítettek a gyerekek, akikkel az óvodában, táncházakban éveken át játszottam rózsakereső utazást, az alapötletet pedig a magyar népdalok és a folklórkincs szimbólumai sugallták.” Az alkotók magyar, cigány, bengáli népdalokból, történetekből is merítettek a darabhoz, melynek jelenetei önállóak, de együtt, mint a gyöngyszemek füzére, mesévé válnak. Gyermekkönyvtári vendég Salgótarján. Nógrádi Gábor költő, író, újságíró-lesz a vendége december 14-én csütörtökön 10 órától a Balassi Bálint Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárának. A résztvevők kalandos, humoros, izgalmas történetekről beszélgethetnek a Petepite című regény szerzőjével. Moziba, mosolyért... Salgótarján. Hátrányos helyzetűeknek és fogyatékkal élőknek indított programsorozatot december l Aán az Apolló mozi és egy reklámügynökség „Gyere moziba a mosolyért” mottóval. Az érintettek tegnaptól december 22-ig - naponta 14 órától - ingyenesen tekinthetik meg a Fej vagy írás, című magyar filmet. Megállás nélkül távozott Egy 50 éves balassagyarmati férfi haladt tehérgépkocsival a 22-es számú úton Salgótarján irányába kedden késő délután. Egy jobbra ívelő útkanyarulat után - azért, hogy elkerüljön egy szabálytalanul előző járművel való ütközést - jobbra kormányzott és a padkára, majd az árokba hajtott. A jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett. A vétkes autó sofőrje megállás nélkül elhajtott a helyszínről. Salgótarján. Mint minden rendes ellenzéki párt, az MSZP is arra készült, hogy a közgyűlésen beterjesztett költségvetési koncepciót először is ízekre szedi, majd jobbnál jobb javaslatokkal támogatja. A frakcióvezető elmondta, ehhez képest kaptak egy papírt, amelyről sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy koncepció. Annyi azonban már látható, hogy a város költségvetési helyzete drámai, a hiány a jövő évben a kezelhetőség határán lesz, a város hitelfelvételi képessége korlátáihoz érkezett és strukturális váltásra kényszerül. Mint megtudtuk, a frakció leginkább azt fájlalja, hogy semmi nem jelenik meg azok közül a fejlesztési elképzelések közül, amelyeket a kampányban hallhattak a Fidesz polgármesterjelöltjétől és képviselőjelöltjeitől. Ez amiatt is fontos, mert Brüsszel asztalán vannak a következő hét év fejlesztési operatív programjai, jövő év januárjában-februárjá- ban jelennek meg a pályázati kiírások és ha nincsenek elképzelések, akkor nincsenek tervek és pályázatok sem, azaz le fogunk maradni. Dóra Ottó véleménye szerint már késésben vagyunk, hiszen a regionális fejlesztési tanács tagjaként tudja, látja, hogy a régió városai jelentősen előttünk tartanak és a következő évek pályázatainál elbírálási szempont a beérkezési sorrend is. Hozzátette könnyen lehet, hogy már éveket veszítettünk, de reméli, hogy nem késtünk el jóvátehetetlenül. A frakcióvezető elmondta Székyné dr. Sztrémi Melinda és Becsó Zsolt nyilatkozataikban többször hangsúlyozták az együttműködést, ehhez képest a hatalmon lévő politikai erők semmilyen együttműködésre nem hajlandók. Erre utal az is, hogy a közgyűlésen zárt ülésen tárgyalták a város kitüntető címeinek átadását, melyet a hat bizottságból kettő nem is tárgyalt meg. Emiatt a közgyűlésen az MSZP-frakció tagjai nem tudhatták meg, hogy kiket, mely szakembereket szándékozik a városvezetés kitüntetni és az sem derült ki számukra, hogy milyen előzetes egyeztetések zajlottak. A közgyűlésen tárgyalták a különböző szolgáltatási díjak emelését is, ezzel kapcsolatban a frakcióvezető elmondta nem fogadták el a szemétszállítási díj, a távhő, valamint a vízdíj emelését. Utóbbival kapcsolatban Dóra Ottó elmondta, így is Salgótarjánban legdrágább a víz, emiatt külső szolgáltatóval kellene tárgyalni az ivóvízellátásról. Huszár Máté elmondta, a Fidesz kampányában igen kiemelten kezelte a kultúra és a sport helyzetét, valamint elsődleges feladatként tűzte ki a fiatalok elvándorlásának megállítását. Ehhez képest a költségvetési koncepcióban csak minimális támogatást kaptak az említett területek, s semmilyen utalás nincs arra, hogy megállítsák a fiatalok elköltözését. Emellett a frakcióvezető hangsúlyozta, sajnálatos, hogy a Somoskőújfalu és Salgótarján között folyó tárgyalások során könyvértékben határozták meg az önállóvá váló egykori peremkerület számára átadandó vagyontárgyak értékét. így például 500 ezer forint könyvértékben adták át a somosi ön- kormányzatnak a kultúrház épületét. Huszár Máté véleménye szerint tovább folytatódik a Fidesz zsákmányszerző politikája, azaz a párthoz közel álló emberek kerülnek vezetői posztokba. Bátonyterenye. ülésezik a város képviselő-testülete december 14- én, csütörtökön délután három órakor az Ady Endre Művelődési Központban. Egyebek mellett tárgyalnak a 2007. évi költségvetési koncepcióról, a helyi autóbuszközlekedés díjáról és az iparűzési adóról szóló rendelet módosításáról. Napirenden szerepel egy tájékoztató az önkormányzat idei büdzséjének első három negyedéves teljesítéséről és év végi várható alakulásáról is. Biztos, ami biztosított Jövő évtől annak, aki egészségügyi ellátásra szorul, nagy valószínűséggel igazolnia kell majd, hogy jogosult- e erre, vagyis van-e érvényes biztosítása. Ezért az ismert, illetve esetleges hiányosságok rendezése érdekében az egészségbiztosító napokon belül elkezdi mindazok levélbeni megkeresését megyénkben, akiknek harminc napnál hosszabb ideje szűnt meg a jogviszonya. Nógrádnak e tekintetben úttörő szerepet szánnak. Soczóné dr. Farkasinszki Ildikó és Dérer István számolt be tegnap az új rendszerről M.J. A részletekről tegnap sajtó- tájékoztatón számolt be Dérer István, a Nógrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (NMEP) igazgatója és Soczóné dr. Farkasinszki Ildikó, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főosztályvezetője. Dérer István elmondta, az egészségbiztosító reformja bár óhatatlanul feszültségeket is gerjeszt, viszont az össztársadalmi igazságosságot szolgálja. A szükséges változtatásokhoz meg kell nézni azt is, mi van a bevételi oldalon, s rendezni kell a hiányosságokat. Évek óta tudnak arról, hogy nagyon sokan nem tesznek eleget kötelezettségüknek, különböző jogcímeken kibújnak a járulékfizetés alól, illetve a minimális összeget róják le. Ennek társadalmi, szociológiai és egyéb okai vannak, az igazságosabb biztosítási rendszer létrehozásához azonban kívánatos rendbe tenni, ki, milyen jogviszony alapján, milyen mértékben járulék- köteles. Tudatta az igazgató azt is: fontos társadalmi és egyéni érdek, hogy az országos pénztár naprakész adatokkal rendelkezzen, ezért lényeges, hogy közvetlenül tájékoztassák az érintetteket. Ezért az elkövetkezendő napokban - december végéig - levélben keresik meg a megyénkben érintett húszezer-négyszáz személyt, azokat, akiknek harminc napnál régebben szűnt meg a biztosítása. A megkeresettek a részükre küldött válaszlevélben nyilatkozhatnak ennek okairól. Bár a biztosítotti körbe való (újbóli) belépést személyesen szükséges intézniük, az erre vonatkozó tudnivalókért telefonon (a levelekben feltüntetett zöld számon) is fordulhatnak a megyei egészségbiztosítóhoz, ahol kibővített ügyfélszolgálat segíti a lebonyolítást. A válaszokat, jelzéseket, illetve azt, hogy ki, miként térhet vissza a biztosítottak körébe az OEP-vel közösen fogják áttekinteni. Tudniillik a feldolgozás azt is célozza, hogy a nógrádi teszt eredményei, tapasztalatai alapján a jövő év elejétől a többi megyében is megkezdjék ezt a feladatot, ami nagyjából egymillió biztosítással nem rendelkezőt fog érinteni. Mint Dérer István fogalmazott, a nógrádi „kísérlet” részükről egyben egy ügyfélbarát szolgáltatás is, a megkeresendők számára pedig alapvető lehetőség a jogviszony rendezésére. Lényegében tehát időt adnak az igazgatási rendszernek és az embereknek arra, hogy a jövő évi kötelezők teljesítése ne jelentsen majd gondot. Soczóné dr. Farkasinszki Ildikó felvetésünkre közölte: a lakosságszám és a viszonylag kicsi biztosítotti rendszerre való tekintettel kezdik Nógrádban a sajátos tesztet, felmérést. S ez remélhetően olyan eredményt hoz, melyet fog tudni hasznosítani az OEP. Dérer István és a főosztályvezető a további célokat is hangsúlyozta: arra kívánnak ösztönözni, hogy saját érdekében ki-ki maga is fordítson figyelmet biztosítotti jogviszonyára.