Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-14 / 292. szám
2 2006. DECEMBER 14., CSÜTÖRTÖK Emlékezés Karancslejtösön „Karancslejtőst leállították 1944-ben, mert közeledett a front, bennünket meg Apc-Zagyva- szántóra irányítottak tankcsapdát ásni. Kozik Feri bácsi csapatvezető vájár volt és azt tanácsolta, ne menjünk sehová... Vonuljunk le a bányába... így is tettünk november 23-án. Talán egy-két nap telt el, amikor Jámbor főmérnök jött, hogy jobb belátásra bírjon bennünket De akkor mi már elszántuk magunkat.. Amikor semmiféle alkura nem voltunk hajlandók, a csendőrök, a németek keményebbek lettek. Összeszedték a telepi asszonyokat és azokat maguk előtt hajtva nyomultak a bányába... Aztán ledeszkázták a bányabejáratot, könnygázt engedtek ránk... A bányában meg egyre fogyott a kenyér, a víz és a levegő is. Kijöttünk... Három embert mindjárt agyonlőttek ott a bánya bejáratánál. Bennünket meg, voltunk talán háromszázan is, behajtottak Tarjánba a laktanyába és megkezdték a kihallgatásunkat... a laktanya udvarán kivégeztek 4 embert...” A Baglyasalján élő Rideg János, aki részese volt a karancs- lejtősi bányászellenállásnak, így beszélt a történésekről. Most a 62. évfordulón is ott volt a Gusz- táv-aknai megemlékezésen, amelyet a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének Nógrád Megyei Szervezete, valamint a BDSZ Nógrád Megyei Nyugdíjasbizottsága szervezett. A Gusztáv-aknai emlékezésre eljöttek az ellenállás még élő résztvevői, a bányászok hozzátartozói, a bányászszakszervezet megyei alapszervezeteinek, politikai szervezetek képviselői. Lantos Sándor, Karancsalja polgármestere beszédében a bányászellenállás történetéről szólt és méltatta a mintegy 300 bányász küzdelmét az ellenállás mártírjainak hősiességét Emlékbeszédet Patinszki Lajos, a MEASZ megyei szervezetének elnöke mondott. Többek között hangsúlyozta: az utódok kötelessége emlékezni azokra a bányászemberekre, katonákra, akik az adott történelmi helyzetben pontosan tudták mit kell tenniük, felléptek a fasizmus ellen és életüket áldozták ebben a küzdelemben. Széles körű társadalmi összefogással, a demokratikus államrend erősítésével útját állhatjuk a fasizmus újraéledésének. Ezt követően a bányászszakszervezet megyei alapszervezetei, politikai szervezetek helyezték az emlékezés koszorúit a régi bánya bejáratánál emelt emlékműre. A megemlékezésen az etesi általános iskola és a kisterenyei vegyes kórus működött közre. Korábban emlékeztek a régi laktanya udvarán Salgótarjánban is, ahol a megyei kórház egyik épületén emléktábla őrizte az itt kivégzett mártírok emlékét, amely a rekonstrukciós munkálatok során lekerült onnan. Talán már nem kell sokat várni, hogy visszakerüljön oda. Még a karancslejtősi ellenállás 60. évfordulójára jelent meg Páles Lajos könyve, amelyben az események hiteles történetét foglalja össze a szerző, elemezve az ellenállást kiváltó okokat és annak „utóéletét". Etesen, a kultúrházban - a megemlékezést követően - mintegy félszá- zan, köztük jelentős számú fiatal, beszélgetett a szerzővel a történésekről, a könyv születésének körülményeiről. Páles Lajos 10 kötetet adományozott az etesi általános iskolának. NÓGRÁDÉHÍRLAP NyugdúasElet Együtt könnyebb Nyugdíjasfórum Kazáron Kazár. Hogyan működhetnek együtt az önkormányzatokkal a települések civil szervezetei a vidék, a kis- és mikrotérségek fejlesztése érdekében? Az együttműködésnek milyen formái lehetségesek? Ezekről a kérdésekről esett szó azon a nyugdíjasfórumon, amelyet a 8 Palóc Mikrotérségi Egyesület, a Kazár Nyugdíjasaiért Egyesület és a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviselete rendezett Kazáron, november végén. A 8 Palóc Mikrotérségi Egyesület 2003. októberében alakult és a salgótarjáni kistérségbe tartozó 8 településhez azóta ó civil szervezet is csatlakozott. Céljuk az volt, hogy közös pályázatokkal, közösen készített fejlesztési, munkahely-teremtési, oktatási, kulturális, helytörténeti - hagyományőrző programokkal gyarapítsák településeiket együtt a lakossággal, a lakosságért. Erről beszélt tájékoztató előadásában Molnár Katalin, Kazár polgármestere, aki azt is elmondotta, hogy a Leader- program, amely 90 milliós pályázati lehetőséget jelent, ma már a 8 helyett 14 település önkormányzatait és civil szervezeteit fogja össze. Az együttműködés jegyében készítették el az „Egyedül nem megy” címet viselő helyi fejlesztési tervet S miután 2 pályázati fordulót sikerrel vettek, lehetőséget kaptak, hogy fejlesztési elképzeléseiket megvalósítsák, pályázati pénzzel. A polgármester asszony részletesen szólt az önkormányzat és a civil szervezetek „hétköznapi” együttműködésének tapasztalatairól. Arról többek között, hogy az egyesület folyamatos párbeszédre törekedett a civU szervezetekkel. Létrehoztak egy csaknem félezer embert „összefogó” adatbázist. Fórumok sorát szervezték Vizsláson, Nemtiben, Cereden, Mátranovákon, Kazáron, ahol a települések fejlesztésének legjárhatóbb útjait keresték közösen. A tanácsok, javaslatok jelentős része helyet kapott a helyi vidékfejlesztési tervben. A tervet a települések valósítják meg önkormányzati és civil összefogással, pályázati pénzekkel. A települést építő-szépítő eddigi tapasztalatok Kazáron azt bizonyítják: együtt könnyebb. A kazári búcsút, amely a hagyományőrzés mellett nagyívű kulturális bemutató is, az önkormányzat és a civil szervezetek rendezik. A rendezők mindegyike kitalál hozzá valamit, a programokat összefűzik és mindegyik „hózza” á pályázaton nyert pénzt is. Közösen történik a helyi társadalmi élet szervezése is, amelyen jelentős szerepet játszanak a nyugdíjasok. A Kazár Nyugdíjasaiért Egyesület mellett nyugdíjasklub működik. Programjuk van, önkormányzati támogatással pályáznak. Összegyűjtik a fellelhető értékeket, őrzik a hagyományokat. A Magtár közösségi házban régen varrott falvédőkből kiállítást csináltak, őrzik a méltán híres-neves kazári viseletét, gyűjtik a régi ízeket, a régi ételeket Az aktív korúakkal, a vállalkozókkal, az őstermelőkkel együtt gondolkodnak azon is, hogyan lehetne Molnár Katalin ( munkahelyeket teremteni a természet, a határ kínálta lehetőségek „befogásával”. Mert a bányászkodás, amely valamikor a kazáriak több mint 80 százalékának munkát adott, mostanra megszűnt A napi gondok oldása mellett mindinkább előre tekintenek Kazáron, a mikro- és a kistérségben is. Azt fontolgatják, hogyan alakul a települések élete hosszabb távon, 2008-2013-ban. Ezt tükrözte az a beszélgetés is, amely Molnár Katalin tájékoztatóját követte és amely a munkahelyteremtésről, a turizmus fejlesztéséről, a civil szervezetek hasznos tevékenységéről, a településen élő lakosok összefogásáról, a rászorulók támogatásáról szólt. S arról, hogy együtt tenni mindezekért sokkal könnyebb, s talán biztosabb is. Hetvenkét év jóban-rosszban Ül a heverőn Farkas Józsejhé és mesél. Hátát, vállait megroppan- totta a 92 év terhe. De a szeme élénk, hangja sem tűnik fáradtnak.- Ha éjszaka nem jön álom a szememre, eszembe jut a sorsunk... az a tengersok munka - mondja. Édesapja korán elhalt, édesanyja 4 gyerekkel maradt özvegyen. A legidősebb 12, a legfiatalabb 3 éves volt Fát hordtak az erdőről, rendet raktak a házban, kapáltak, aratók mellett dolgoztak.- Amikor beköszöntőitek a téli napok, mentünk a fonóba. Nálunk Bodonyban mindig akadt lakatlan ház, azt a gazdája odaadta a fiataloknak. Babot., mákot., ezt-azt adtunk érte, így fizettünk - beszéli. Később megjöttek a legények és elkezdődött a móka, a szórakozás, daloltak, táncoltak. Akkoriban a fonóban ismerkedtek a fiatalok és a legtöbb találkozás házassággal végződött Úgy mint Farkas Józsefe és Germán Honáé.- Szegény legény volt, de jórava- ló, dolgos... Éppen hozzám illő - néz végig szelíd szeretettel hófehér hajú emberén az asszony. Bizony Farkas József sora sem volt jobb. Korán árván maradt ő is, talán 9 éves sem volt, amikor tehénpásztornak vitték. A föld, az állatok, az erdő adott neki munkát akkor is, amikor összekötötték életüket Ennek most októberben volt 72 esztendeje. Bodonyi viseletbe öltöztetett babát mutatnak: rózsás rakott szoknya, előtte fehér díszes kötény, színes mellényke, alatta patyolatfehér ingván, a fején aranyos-díszes főkötő. Ebbe öltöztek, így mentek a templomba a menyecskék az esküvőt követő vasárnap. Ahogy az szokás volt a faluban, Farkas József is szülei házába vitte feleségét. Dolgozott amennyit csak bírt, hogy mielőbb felépüljön a maguk háza. Az asszony meg rendben tartotta otthonukat, nevelte lánykájukat Kapált, jószágokat tartottak, volt, hogy hajnali kettőkor kelt és indult a tejjel, a túróval, a tojással 3 kilométernyire, a parádi piacra. Már 75 éves volt, de még mindig eljárt az erdőre dolgozni. A Heves megyei faluban sokan ismerik, becsülik, mert tudják róla, szívesen segít S fizetésképpen megelégszik a köszönettel. A nyugdíja 50 ezer forint úgy, hogy egyszer már külön emelést kapott, méltányossági alapon. Amikor kiszámolták a nyugdíját, a termelőszövetkezetben töltött 10 évről „elfeledkeztek”. Még Kádár Jánosnál is kereste igazát, de a pénze nem lett több. Szerencsére gyógyszerre nemigen költ, egészségét sok fiatal megirigyelheti. Felesége már nem ilyen szerencsés. Mostanában rendetlenkedik a vérnyomása és ízületei is fájnak. így folydogál a beszélgetés Zagyvapálfalván, a Gorkij körút 9-ben, ahol Farkas Józsefék a téli hónapokban „vendégeskednek". Kovács László, a vő is nyugdíjas már. Kemencekőműves volt és amikor épült a síküveggyár, ott dolgozott. Marasztalták, hát maradt. Itt nem csak kényelem, törődés és szeretet veszi körül őket. Amikor beköszönt a tavasz, a 94 éves ember és a 92 éves asszony mennek vissza Bodonyba, az otthonukba. Amikor arról esik szó, müyen volt ez a 72 év, az asszony azt mondja:- Volt benne jó is, rossz is... örültünk meg szenvedtünk is. De a szeretet, a türelem, a megértés együtt tartott bennünket.. Az ember dolga az, hogy ellássa a családját Az asszonyé meg, hogy kormányozza azt., és tiszteljék, becsüljék egymást ■V.G. Számvetés és tisztújítás Taggyűlésen értékelte esztendős munkáját Salgótarjánban a bányászszakszervezet I-es alapszervezete december elején. A több mint félezer tagot számláló nyugdíjasközösségnek nem egészen fele hagyott maga mögött bányai munkát A többiek más szakmákból „igazoltak át” a bányászszakszervezetbe. Lonsták Vilmos alelnök beszámolójában elmondotta: mintegy ötven olyan idős tagja van az alapszervezetnek, akik meglehetősen szűkös körülmények között élnek. Sokan vannak azok is, akik betegséggel küszködnek, rendszeres orvosi kezelésre, ápolásra szorulnak, nyugdíjukból mind többet „hagynak” a patikában. Szociális segélyezésre 245 ezer forint jutott az idén. A megyei és az országos bányászalapítvány „jóvoltából” közel ötvenen kaptak támogatást, tizenkilencen pedig két és fél, háromezer forintos nyugdíjemelést, méltányossági alapon. S harmincöt azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akiknek kérelmét ugyancsak továbbították a nyugdíjbiztosítási igazgatósághoz. A „fűtéstámogatást”, több mint huszonnyolcezer forint szénpénzt, az idén is megkapták a nyugdíjasok, amelyért nem kevés erőfeszítést tett a BDSZ, mint ahogy küzd a sikondai szanatóriumért is. Sikondán har- minchatan gyógyultak, pihentek az idén az alapszervezetből. A bányászmúlt, a hagyományok őrzése, ápolása jelentős helyet kapott az alapszervezet munkájában. Megemlékeztek a bányásznapról, gondozzák az emlékhelyeket és nagy népszerűségnek örvendtek a tagok körében az idén is a gyógyfürdői kirándulások. Természetesen marad tennivaló bőven a következő évre is. Az alapszervezetben tizennyolc bizalmi dolgozik, többségük lelkiismeretesen, felelősséggel végzi munkáját Arra kell törekedni, hogy arányos legyen közöttük a teherelosztás, hatékonyabb a tagok tájékoztatása. A tennivalók között említette a beszámoló a nyugdíjasklub vezetésének megválasztását, a klubélet megindítását, a vezetés folyamatos tájékoztatását, képzését, a taglétszám növelését és a tagdíjmorál erősítését, Rákos József, a bányászszakszervezet megyei nyugdíjasbizottságának elnöke azokról a kedvezményekről szólt, amely a kormány és a BDSZ eredményes tárgyalásaként megmaradnak. Elmondta azt is, hogy Nógrád megye 1 millió forintot kapott a bányászalapítványtól a rászorulók támogatására. A taggyűlés az alapszervezet elnökének választotta Lonsták Vilmost és alelnöknek Nótás Istvánnál Majd László Gyula emlékezett Borbálára, a bányászok védőszentjére. Felidézte a hitéért mártírhalált halt leány legendáját és az Eu- rópa-szerte elterjedt kultuszát. Folytatódik a nyugdíj- korrekciós program Tovább folytatódik nyugdíj- korreciós program 2007-ben. A kormány 5 éves programja azt a célt szolgálja, hogy 2006 és 2010 között enyhítse a nyugdíjrendszerben, a nyugdíjak összegében meglévő igazságtalanságokat, biztonságosabbá tegye az idős emberek életét. A program 2006-ban indult és elsőként az elhunyt házastársak nyugdíjának 50 százalékából élő özvegyek kaptak 10 százalékos emelést. Most januárban újabb 10 százalékkal nő nyugellátásuk, amely így elhunyt házastársuk nyugdíjának 60 százaléka lesz. Január elsejétől emelkedik azok ellátása is, akik 1987 decemberéig vonultak nyugállományba. A korrekció mértéke a férfiaknál 3, a nőknél pedig 5 százalék az éves nyugdíjemelésen felül. Azok a férfiak akik 29 és azok a nők akik 27 év szolgálati időt szereztek további emelésben részesülnek. Az emelés mértéke többletévenként nem lehet több 0,5 százaléknál és nem lehet több összesen 10 százaléknál. A nyugdíjkorrekciós program jövő évi lépései mintegy 900 ezer nyugdíjast érintenek és több mint 30 milliárd forinttal az növeli éves ellátásokat. Idősek napja Herencsény. a helyi művelődési házban december 17-én rendezik meg az idősek napját, ahol mintegy kétszáz főt ünnepel a falu apraja-nagyja. A 15 órakor kezdődő ünnepi műsorban fellépnek az iskolások, óvodások és a község két pávakörének tagjai. A műsort követően az időskorúakat kisebb élelmiszercsomaggal ajándékozzák meg. Szépkorúak karácsonya Pásztó. A városi művelődési központ december 17-én rendezi meg az idősek karácsonyát. A rendezvény három település kul- túrházában zajlik. 14 órakor a hasznosi, 14.30 órától a mátta- keresztesi, majd 15 órától a pásztói művelődési házban ünnepük az öregkornak a szeretet ünnepét. Hasznoson és Mátrakeresz- tesen a Mátragyöngye népdalkor, a helyi általános iskolások és óvodások, valamint az Ágasvár néptáncegyüttes szórakoztatja a jelenlévőket. Pásztón pedig feüép a Rozmaring népdalkor, az Ágasvár néptáncegyüttes és egy budapesti színház színészei adják elő operettgálájukat. Mindhárom rendezvényen beszédet mond Sisáklmre polgármester. Megkönnyezték egymást Mátraterenye. Immár harmadik éve működik egy nyugdíjasklub a nádújfalui településrészen, meglehetősen sikeresen: összejöveteleiken rendszerint 15-20 fő gyűlik össze. Á karácsony közeledtével úgy gondolták, másokat is megajándékoznak az együttlét örömével, így a napokban felkeresték a kisterenyei idősek otthona azon lakóit, akiket a szürke hétköznapokon egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán látogatnak hozzátartozóik. Nem érkeztek üres kézzel, a helyi bolt jóvoltából csokoládét és gyümölcsöt is vittek magukkal. A társaskör tagjai beszélgetésekkel teü, meghitt másfél órát töltöttek a gondozottak társaságában, akikkel a búcsúzás piüa- nataiban kölcsönösen megköny- nyezték egymást..