Nógrád Megyei Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-06 / 259. szám

g 2006. NOVEMBER 6-, HÉTFŐ Csökkenő foglalkoztatás az agrárágazatban MUNKAHELYEK Az év máso­dik felében tovább fogyat­kozott a foglalkoztatottak száma a hazai agrárium- ban. Erről Berecky And­rás, a mezőgazdasági, erdészeti és vízügyi dolgo­zók szakszervezeti szövet­ségének főtitkára számolt be. Az idei első félévben az alkalmazásban állók száma mintegy négy szá­zalékkal csökkent. Az ága­zatban a bruttó keresetek nem érik el a nemzet- gazdasági átlag kétharma­dát, az elmaradás összege havonta meghaladja a 62 500 forintot, a jelenlegi minimálbér összegét. Tudományos fórum a tudós kertészről MEGEMLÉKEZÉS Konferen­ciát szervez a Károli Gás­pár Református Egyetem és a Corvinus Egyetem a tudományos kertészet ha­zai megalapítójának tisz­teletére. Lippay János kereken négyszáz éve szü­letett Pozsonyban. Leg­ismertebb, ma is haszon­nal forgatható műve a Possoni kert. A tanácsko­zás november 10-én dél­előtt 9 órakor kezdődik a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. Az előadók kertészettörténeti, kertmű- vészet-történeti, történeti­néprajzi, valamint egyház­történeti látószögből vizs­gálják a jezsuita termé­szettudós munkásságát. A Hírsávot a támogatja. Krumpli árát éri a homoki szőlő borászat Homokhátság északi felén tőketartalékaikat élik fel a gazdaságok Becslések szerint orszá­gosan alig haladja meg a hárommillió hektót az idei bortermés. A beltartalmi értéket te­kintve kiemelkedő évjárat­ra számítanak a borászok. Miklay Jenő Félmillió tonna fürtöt szüretel­tek országszerte, és ez 20-25 szá­zalékkal kevesebb az áüagos év­járatokhoz képest. A szóródás nagy, hisz a homoki bortermő vi­dékeken a tavaszi fagyok inkább Cegléd környékén ma már sokan csak hobbiból borászkodnak csak fél termést hagytak meg. A termelőket megvigasztalná, ha a mennyiségi kiesést ellensú­lyozná a jobb minőségből követ­kező magasabb ár. Csakhogy er­re nem mindenütt számíthat­nak. A történelmi borvidékeken már a szőlő felvásárlási ára is 50-70 százalékkal volt maga­sabb. Ezzel szemben a jobb mi­nőség a homoki szőlők árában nem jelent meg. A kunsági borvidéken a krumpli árszintjén, 60-65 forint körül fizettek kilogrammonként az asztali minőségű bort adó fe­hér szőlőért. Pedig az évjárat ki­tűnő. A nyersanyag nyomott ára azzal függ össze, hogy a tömeg­árunak számító homoki borok minősége igazából sosem befo­lyásolja a keresletet. Például Ho- mokhátság északi termőterüle­tein három-négy éve változatla­nok az árak, mialatt a termelés költségei ott is több mint másfél- szeresére emelkedtek. Arrafelé a homoki szőlőgazdaságok több­sége veszteséges, tőketartalékai­kat élik fel. A ceglédi alkörzet- ben az elmúlt tizenöt évben felé­re csökkent a szőlőállomány. Ez a folyamat a jelek szerint vissza­fordíthatatlan. Az Európai Unióban az állatok is jól érzik magukat nvt A költségek miatt kieső jövedelmet ellensúlyozzák a támogatások Kevés területen tapasztalható ak­kora változás az Európai Unió­ban, mint az állatjólét megítélésé­ben. Évtizedekkel ezelőtt a témá­ról alig lehetett hallani. A haszon­állatok embertelen, szinte barbár tartási viszonyai láttán jobbára csak az istállókba betévedő „széplelkek” botránkoztak meg. Az állatjólét fogalma csak né­hány éve terjedt el, elsősorban a fejlett ipari országokban működő környezet- és állatvédő szerveze­tek tevékenységének eredménye­ként. A fogalom meghatározásá­ra az angolból átvett „welfare” (jólét) kifejezés az állatvédelem területéről származik, de ma már általánosan az állatra jellemző mentális és fizikai állapotot feje­zi ki egy adott technológiai rend­szerben. így az állat pillanatnyi adaptációs helyzetét jelöli kör­nyezetéhez viszonyítva. Magyar­ra átültetve: az állat jól érzi-e ma­gát környezetében. Az unióban 2001 júniusában a göteborgi tanács világosan állást foglalt amellett, hogy az állatjóléti fejlesztések is a kö­zös agrárpolitika (KAP) szerves ré­szét képezzék. Ezért az állatvédelem az EU vidékfejlesztési rendeletében (VFR, Rural Development Re­gulation - RDR) központi helyet kapott. A VFR egy sor olyan intézke­dést foglal magában, amely lehe­tővé teszi, hogy azok a termelők, akik jobb, komfortosabb körül­ményeket biztosítanak az álla­toknak, pénzügyi támogatásban részesüljenek az uniótól. Az álla­tok jóléte szempontjából az ide­vonatkozó uniós rendelet intéz­kedéseinek különös jelentősége van, mivel agrár- környezetgazdálko­dás és állatjólét cí­men támogatást biz­tosítanak azoknak a gazdáknak, akik ál­latjóléti kötelezettsé­get vállalnak a szokásos jó állat- tartási körülmények biztosításán felül. A támogatás - amellett, hogy ösztönzőként működik - az állatjóléthez kapcsolódó többlet- költségek és a kieső jövedelem fedezetére is szolgál. Hazánkban az állatállomány az elmúlt években nagymérték­ben csökkent. Ez elsősorban a gazdaságosság romlásából adó­dott. A csökkenő bevételek miatt így a rendszeres fejlesztések is elmaradtak. Ezért általában ke­vés reményük maradt a gazdál­kodóknak, hogy az EU szabályai­nak megfelelő állattartó telepe­ket alakítsanak ki. Emiatt hosz- szú távon a jelenleg még ver­senyképes magyar termékek mi­nőségének javítása is veszélybe került. Azért, hogy a fejlesztéseket e területen is ösztönözzék, a hazai rendeleteket összehangolták az EU-ban már érvényesülő kör­nyezetgazdálkodási, állatjóléti és higiéniai feltételeket szabá­lyozó előírásokkal. Ennek célja elsősorban az volt, hogy az állat­tartás okozta környezeti károk mérséklődjenek, a haszonálla­tok tartásának feltételei pedig javuljanak. Magyarországon az állattenyésztéssel foglalkozó ter­melők 2009-ig kaptak haladékot az uniós agrár-környezetvédel­mi és állatjóléti-higiéniai elő­írások teljesítésére. s A haszon fontosabb volt MÉG A KÖZELMÚLTBAN sem jutott energia és idő, valamint pénz az állatok közérzetével való foglalkozásra szinte sehol a világon, így az Euró­pai Unióban sem. ■ A legfőbb cél: a környezeti károk mérsék­lése, az állat­tartás javítása. SZER VIZ AKCIÓ! 2006. november 2-től december 15-ig kedvezményes olajcsere téli átvizsgálással: 9999(- Ft! FRISSÍTSE FEL AUTÓJÁT MOST SHELL HELIX MOTOROLAJJAL A SUZUKI-NÁL! Jöjjön el most a hivatalos Suzuki márkaszervizek egyikébe, és mindössze kiváló minőségű, magas műszaki színvonalat jelentő Shell Helix-re cseréljük motorolaj Ráadásul, most az akciós olajcsere tartalmazza az olaj, az olajszűrő és a munkadíj árát is! Keresse fel Suzuki márkaszervizét, és kérje a kedvezményes olajcserét! Az akció 2006. november 2-től a készlet erejéig, de legkésőbb december 15-ig tart. V-T JM|et©f©lot©ik

Next

/
Thumbnails
Contents