Nógrád Megyei Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-06 / 259. szám

2006. NOVEMBER 6., HÉTFŐ PANORÁMA 7 Eljárás az engedély nélkül tüntetők ellen november 4. Nem történtek zavargások hét végén a fővárosban, a több tucat megmozduláson Rendőri beavatkozások nélkül értek véget a hét vé­gi demonstrációk. A rendőr­ség azonban eljárást indít az olyan rendezvények szervezői és résztvevői ellen, amelyeknek nem volt engedélyük. Éber Sándor „Eljárást kezdeményez a Buda­pesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az olyan rendezvények szervezői és résztvevői ellen, amelyeket nem a gyülekezési jogról szóló törvény előírásai szerint tartottak meg a hét vé­gén” - tette közzé honlapján a BRFK vasárnap. A rendőrség közleményében leírta, hogy „a bejelentett rendezvényeken rendőri beavatkozást igénylő normasértésre, előállításra nem került sor”. November 4-re 32, november 5-re pedig 10 rendezvényről érkezett bejelentés a BRFK-hoz. A rendőrség előzetesen is, és a rendezvények alatt is folyamato­san egyeztetett a szervezőkkel, és „minden kapcsolattartásra a higgadt és kiegyensúlyozott légkör volt jellemző”. November 4-én, a forradalom leverésének 50. évfordulóján a legnagyobb tömeget - a párt sze­rint 170 ezer embert - a Fidesz délutánra meghirdetett fáklyás felvonulása vonzotta az And- rássy úton. A békés rendezvényt ugyan pár száz főnyi, az Erzsé­bet térről érkezett, árpádsávos zászlókat lengető, jelszavakat skandáló, részben símaszkot viselő tüntető megpróbálta meg­zavarni. Ezt azonban a párt rendezői megakadályozták. A tüntetők ezután körbejárták a belvárost, s végül a Vörösmarty téren este küenc órakor fejezték be tiltakozásukat. Vasárnap a Hősök terén Ima Magyarországért elnevezésű rendezvényt szervezett az Új Magyarország Kulturális Egye­sület. A szervezetet a Kossuth té­ri tüntetések első napjaiban több ismert közéleti személyiség, köz­tük Papp Lajos szívsebész és Makovecz Imre építész alapítot­ta. A rossz idő ellenére több ez­ren gyűltek össze a téren, hogy kifejezzék meggyőződésüket egy békés, igazságos és élhető Magyarország mellett. A gyűlést nagy erőkkel biztosította a rend­őrség, a közelben két-háromszáz rohamrendőr és vízágyú állt készenlétben. A rendezvényre vidékről szervezetten, zászlók­kal díszített autós konvojban indultak el vasárnap délelőtt több helyről is. A Batthyány-örökmécsesnél mintegy kéttucatnyi tüntető gyűlt össze vasárnap este, hogy folytassák kormányellenes tilta­kozásukat. Gonda László, a Ma­gyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik vezetője elképzelhetőnek tartotta, hogy tiltakozásukat a héten a Vörösmarty térre helye­zik át. A demonstrációt kisebb rendőri egység biztosította, a Parlament előtt felállított kordo­nok előtt nem voltak tüntetők. A kormányellenes tüntetők atrocitás nélkül járták végig a EMKB Tárgyal a kormány a szakszervezetekkel EZEN A HÉTEN találkoznak az érdek-képviseleti és kor­mányzati tisztségviselők, hogy értékeljék a 38 szak- szervezet és Gyurcsány Fe­renc által a tavaszi válasz­tások előtt kötött megálla­podás teljesíthetőségét. Kiss Péter szociális miniszter szerint a vállalások 80 szá­zaléka a jelenlegi kormány­zati időszakban teljesíthető. Vatikánba látogat Sólyom László RÓMÁBA UTAZOTT vasárnap délután Sólyom László köz- társasági elnök. A magyar államfő találkozik XVI. Be­nedek pápával, illetve Gior- go Napolitanóval, az Olasz Köztársaság elnökével. A pápával tárgyal az államfő Támogatják a patikaliberalizációt AZ ORSZÁGOS Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint jó a vásárlóknak a gyógyszer- tárakon kívüli gyógyszer- forgalmazás, mivel így több értékesítőhely között választhatnak, s az árak is csökkenhetnek. Tízezren igényeltek járulékkedvezményt IPEN #700 kis cég igényelte az egyéves járulékmentes­séggel járó kedvezményt. A cégek összesen több mint 12 ezer új munka- vállalót foglalkoztatnak. @ további hírek: www.reggel.hu HIRDETÉS Vonal és ADSL együtt ■ Új T-Com telefonvonal ADSL-lel együtt történő megrendelése esetén, fél éven át lebeszélheti a telefonvonal havidíjának felét, ráadásul elengedjük a vonal belépési diját, sőt, még egy zsinór nélküli készülékkel is megajándékozzuk Önt! Az akció időtartama: 2006.11.01.- 2007. 01.31. ■ T-DSL Favorit csomagban év végéig mindössze 4444 Ft-os havidíjért kínálunk Önnek forgalmidíj­mentes ADSL-t és telefonvonalat Favorit díjcsomaggal, sőt, 10 000 Ft értékű Albacomp számító­gép-vásárlási kedvezményt is adunk hozzá. Az akció időtartama: 2006.11.01. - 12. 31. www.t-com.hu A Fidesz szerint kártyavárként omlott össze az idei büdzsé A kormány benyújtotta a parla­mentnek az ez évi, azaz a 2006- ra szóló költségvetés módosítá­sára vonatkozó törvényjavasla­tot. A kabinet meg kívánja vál­toztatni a központi költségvetés, illetve a tb-alapok hiányára vo­natkozó tételeket, néhány adós­ságátvállalással kapcsolatos té­telről is rendelkezik. Az ez évi büdzsé kiadási fő­összegét 7844,9 milliárd forint­ban, míg bevételi főösszegét 5923,5 milliárd forintban kíván­ják meghatározni, így az ez évi hiány 1921 milliárd forintra vál­tozik. A nyugdíj-biztosítási alap ez évi hiánya továbbra is nulla forint lesz, az egészségbiztosítá­si alap deficitje viszont 158 mil­liárd forintot tesz ki. A törvényjavaslat rendelkezik arról, hogy az Országgyűlés 2006. december 31-i hatállyal el­engedi a Magyar Televízió Rt.­■ A költségvetés módosí­tása alapján az állam átvállalja az MTV négy- milliárdos tartozását. nek a magyar állammal szem­ben fennálló, legfeljebb 4,06 mil­liárd forintos tartozását. Az ál­lam jelentős összegű hitelt vállal át a Nemzeti Autópálya Zrt.-től (NA). Az NA fennálló, legfeljebb 415,9 milliárd forintos tartozá­sát év végéig átvállalhatja. „Az idei költségvetéshez be­nyújtott módosítás azt jelenti, hogy tovább emelkedik az állam- háztartás hiánya és újabb hitele­ket kell felvenni” - mondta teg­nap Tállai András. A Fidesz or­szággyűlési képviselője szerint a hiány mértéke több mint tíz szá­zalék lesz, és az államadósság növelésére kér az Országgyűlés­től felhatalmazást a kormány. „Páratlan, hogy az év utolsó hó­napjaiban a következő évi költ­ségvetést és az adott évi költség- vetés módosítását egyszerre tár­gyalja a parlament” - hangoztat­ta Tállai. A honatya szerint „kár­tyavárként összeomlott az idei évi költségvetés”, amelynek „be­vételi és kiadási számai valótla­nok, hazugságokra épülnek”, s így a pénzügyminiszternek le kellene mondania. ■ É. S.

Next

/
Thumbnails
Contents