Nógrád Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-19 / 194. szám
0 2006. AUGUSZTUS 19., SZOMBAT X) ELETMOD Eletet adni negyven fölött családtervezés A késői babák kiegyensúlyozott családba érkeznek Nem ritka, hogy egy kórház szülészeti osztályán 35 év fölötti kismamákat látunk. A harmincas éveik végét, negyvenes éveik elejét taposó anyukák tudják, biológiai értelemben idős szülőnek számítanak. Bánky Bea A gyermekvállalás későbbre tolódásának számos társadalmipszichológiai oka van: az egzisztencia megteremtésének vágya, „az igazi” megtalálása, majd a kiegyensúlyozott partnerkapcsolaton való munkálkodás késlelteti az első baba érkezését. „Orvosi értelemben a gyermekvállalás »ideális« ideje 18 és 26 év között van. A szerveA késői babák szülei jóval érettebbek a gyermeknevelés feladatára korisága már tíz százalék. A tudomány azonban ma már biztosítani tudja a 35 év felettiek esetében, hogy az orvosok meghatározzák a magzati kromoszómakészletet még méhen belül. Ha az eredmények megnyugtatók, genetikai szempontból egy egészséges gyermek világrahozatalá- nak semmilyen kockázata nincs ebben az életkorban sem. A kismama és orvosai, illetve a terhesgondozásban őt segítők fokozott odafigyelése azonban nem korlátozódhat pusztán a ritka genetikai betegségek kizárására. A fiatalkoruk vége felé járó, illetve a középkorú nőknél például gyakoribbak a szív- és érrendszeri, keringési panaszok, a magas vérnyomás, valamint a terhességi cukorbetegség előfordulása. Ezek mindegyike szűrhető és kezelhető betegség, így a kismamának és a babának nem okozhatnak problémát. A nők gyakori félelme, hogy ha későn szülik meg első gyermeküket, szülészük császármetszést fog alkalmazni. A császá■ Biológiai értelemben 35 év alatt jó szülni. Madonna, a negyvenes kismama zet ekkor a legalkalmasabb a terhességre és a gyermek világrahozatalára” - mondja Domokos Nándor szülész-nőgyógyász. „Ha a kisdedre vágyó nő már elmúlt 35 éves, a gyermekvállalás tervezett időpontja előtt legalább három hónappal vagy fél évvel el kell kezdenie felkészülni a terhességre.” Váltsanak kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb életmódra, fogyasszanak egészséges ételeket, zöldséget, gyümölcsöt, étrendkiegészítőként szedjenek multivitaminokat. És ami fontos: szokjanak le a dohányzásról. A 35 év az a választóvonal, amely fölött a terhesgondozásba beépül néhány olyan elem, amely egyébként nem része a nők orvosi vizsgálatainak. Ilyen például a genetikai vizsgálat „Kétségtelen tény, hogy bizonyos terhességi problémák gyakrabban fordulhatnak elő ebben a korban - állapítja meg Domokos Nándor. - Ezek előfordulását nagymértékben befolyásolja a fiatalkori életvitel, a szervezet általános állapota.” A kor előrehaladtával bizonyos kromoszóma-rendellenességek kockázata megemelkedik. Ezek közül a legismertebb a Down- szindróma. A szakember szerint negyven fölött ennek a genetikai betegségnek az előfordulási gyáros szülések jó része indokolt a nőgyógyász szerint, hiszen 35 év fölött gyakoribbak a szülés során fellépő komplikációk. „A szövetek már rugalmatlanabbak, rosszabb a lepénykeringés mint egy huszonéves nő esetében” - ad magyarázatot Domokos Nándor. A szülészorvos hangsúlyozza: bár biológiai értelemben 35 év alatt ideális életet adni egy babának, azért a szülés későbbre tolódásának van egy vitathatatlan előnye: a kis jövevény egy anyagi és erkölcsi szempontból is kiegyensúlyozottabb családba kerül. A VILÁG leghíresebb „idős szülője”Madonna, 38 évesen adott életet első gyermekének, a most tízéves Lourdes Mariának. A kislány apja az énekesnő egyik korábbi edzője, akivel a közös munka során jobban összemelegedtek a kelleténél A popdíva csak ezután a kaland után ismerkedett meg későbbi férjével, a brit filmrendező Guy Ritchie-vel A viharos kapcsolatból gyors házasság lett, s közös kisfiúk, Rocco az ezredforduló évében született, csupán néhány nappal Madonna 42-ik születésnapja előtt. Hollywood pletykafészkei ekkor azt rebesgették, komplikációk léptek fel a szülés közben, ám az énekesnő szóvivői ezt határozottan cáfolták. Madonna mindkét gyermeke természetes úton jött világra, és az énekesnőnek semmilyen problémája nem volt sem terhessége alatt, sem a szülés közben. páros ráadásul még egy gyereket szeretne, igaz, őt már nem Madonna szülné meg. Azt tervezik, örökbefogadnak egy kisbabát, hogy három gyerkőc zsivaja töltse be pompás vidéki házukat Pofonok helyett szerződés demokrácia Konfliktuskezelési minták a szülőktől Rosszalkodik a gyerek: ugrál a drága kanapén. Hiába szólunk rá százszor. Egy idő után elcsattan az atyai-anyai pofon. Némelyek persze azt mondják, az ilyesmi sosem árt. De jobb, ha ők is tudják: a szülői verés eredménye a hierarchikus kapcsolat. „Én vagyok az erősebb, azt csinálod, amit mondok!” .ez a verés üzenete. Ilyen légkörben a gyermek nem tanulja meg, miképp alakítson ki később demokratikus viszonyokat. Közismert ugyanis a tétel: kapcsolatteremtési mintáinkat javarészt a szülői házból hozzuk. Hatásos megoldást kínál a kilátástalannak tűnő szituációra Thomas Gordon amerikai terapeuta. Kössünk szerződést gyermekünkkel! Nincs mit csodálkozni: csemeténk kicsi, de nem hülye. Mindent ért. Első lépésben jelöljük meg a probléma gazdáját, azt a személyt, akinek a szituáció rosszul esik. Vagyis magunkat. Mondjuk el gyermekünknek, mit érzünk a viselkedése miatt. Hibáztatás, vádaskodás nélkül. A gyerek így fogja érezni, milyen rosszul esik nekünk a magatartása, átéli saját felelősségét.- Büszke lesz, hogy ő már nagy fiú, nagy lány, akivel a felnőtt megosztja érzéseit. Partnernek tekintik őt. A következő lépésben együtt keressünk a helyzetre megoldást. Gyűjtsük össze mindet minősítés nélkül. Akár fel is írhatjuk az ötleteket, hogy nagyobb legyen a dolog jelentősége. Csak a végén válogassunk. Egy-két javaslat marad majd, amely nekünk és csemeténknek egyaránt megfelel. Ünnepélyesen fogadjuk meg, hogy a jövőben tartjuk magunkat hozzájuk. Ez a szerződés. A hatás drámai. Beáll a nyugalom, ráadásul mindketten tanultunk egy kis demokráciát. A gyerek és a felnőtt is. ■ R. V. HÍRSAV Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD SZÉPSÉG & DIVAT SZERDA AUTÓ «MOTOR CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK ► SZOMBAT CSALÁD «NEVELÉS Fergeteges családi buli Balatonfüreden tűzijáték, görögtűz, lézer- show és koncert lesz augusztus 20-án Balatonfüreden. A Kisfaludy kompon és a kompot körülvevő 250 vitorláson szól majd a zene. A Tagore sétányon 30 ezer ember szórakozhat. A kikötőben egy-egy hőlégballon is a levegőbe emelkedik. ■ A csemeténk kicsi, de nem hülye: mindent meg fog érteni. A pénz élménye kicsiknek és nagyoknak A Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpontja ingyenes családi programot kánál minden hétköznapra, Tárlatvezetéssel, vetítésekkel, énaocKssd, onarckepes bankjegy -nyomassa!, aranynid-eiópróbával ét tok- tolt más érdekességgel vámok minden látogatót. 'IC « T&Jtofei«: íjÉfc Öi) -feäf- Üfil INtairsgj; M «l&