Nógrád Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-19 / 194. szám

2006. AUGUSZTUS 19., SZOMBAT NÓGRÁDI BULVÁR - Sztárinterjú 7 Bódi Margó, Bódi Guszti felesége „Számomra nem létezik férfi rajta kívül" Harminc év telt el kapcsolatuk kezdete óta, de Guszti és Margó ugyanúgy imádják egymást, mint amikor a fiú megszöktette a lányt. Emlékeznek még a zenészcsa­lád különös történetére? Guszti megszöktette otthonról az akkor még csak tizenöt éves Margót. A lány családja hozzá akarta őt adni egy másik fiúhoz, de Guszti való­sággal elrabolta. A fiút aztán vas­villával kergették végig Nagy- ecseden. Mindennek ma már több mint harminc éve. "Még ma is sokszor eszembe jut a pillanat, amikor rohantunk kife­lé a házból - meséli Margó. - Nem is sejtettem, hogy ilyen csodálatos élet kezdődik akkor. Azt tudtam csak, hogy szeretem Gusztit, és ve­le akarok maradni. Azzal a másik fiúval, akinek a szüleim szántak, nem lettem volna boldog. Guszti olyan csodás életet teremtett szá­momra, amilyenről nem is álmod­hattam. Ezt szerettem volna neki viszonozni a közelmúltban egy meglepetés-úttal. Thaiföldre men­tünk, ahová ezúttal én raboltam el a férjemet Guszti semmiről nem tudott, meglepetésként érte. 2005 eleje óta ugyanis minden koncert bevételéből félretettem pár ezer fo­rintot, és év végére összejött az ösz- szeg, amiből elrepülhettünk. A há­zassági évfordulónkat Thaifóldön ünnepeltük, igazán mesés körül­mények között" Vajon mi tart össze két embert harminc éven keresztül, töretlen szerelemben? Margó tudja a vá­laszt "Az egymás iránt érzett tisztelet és szeretet - mondja az asszony. - Annyi jót és rosszat átéltünk együtt harminc év alatt, hogy a kö­zös emlékek örökre egymáshoz láncolnak minket. A házasságunk egy részében hihetetlen szegény­ségben éltünk. Guszti építkezése­ken dolgozott segédmunkásként, jómagam pedig a helyi ládagyár­ban güriztem több tíz órát. Gyak­ran előfordult, hogy esténként nem tudtam, mit adjak vacsorára a négytagú családomnak. A fiaim akkor még kicsik voltak, nem ér­tették, hogy az anyukájuk miért sír néha. A nagy nélkülözésben egyetlen értékünk volt, a nagyma­mámtól örökölt vékony aranylánc. Amikor már végképp nem maradt egyeljen fillérünk sem, beadtam az ékszert a bizományiba, s az ér­te kapott pénzből vettem magunk­nak vacsorát." Megtanulták megbecsülni a pénzt, így talán érthető, hogy ami­kor zenekaruk befutott, nem szór­ták szét a fellépések, s a lemezek után járó honoráriumot, hanem szépen összegyűjtötték. Gusztit és Margót nem változtatta meg a jólét feleség. - A mai napig úgy tudunk rácsodálkozni a pénzzel járó "lu­xusra", mint a gyerekek." Az egyik ilyen luxusuk az uta­zás. "Emlékszem, milyen boldogok voltunk, amikor életünkben elő­a karfába kapaszkodtunk. Amikor már elillant a félelmünk, Guszti lel­kesen mutatta a gép ablakából a gyönyörű felhőket, én meg csak könnyeztem. Thaiföldre utaztunk akkor, ezért is szerettem volna új­ra elvinni oda a férjemet Egyéb­"Tudom, hogy sokan megbolon­dulnak a pénztől, mi azonban meg­maradtunk ugyanazoknak az em­bereknek, akik voltunk - mondja a szőr ültünk repülőgépen - meséli. - Felszállás után sírtunk örömünk­ben. Persze először féltünk, csu­kott szemmel ültünk az ülésen, és ként már Tunéziában, sőt Egyip­tomban is jártunk." Margó három évtized elteltével is ugyanolyan szerelemmel néz a Szöveg: SÁNDOR ANDRÁS Ötleteit, észrevételeit a nogradibulvar@chello.hu e- mail címen várjuk. Ajánljon figyelmünkbe újabb „áldozatokat”, találja ki, kivel folytatódjon a Nóg­rádi Bulvár! férjére, mint amikor annak idején megszöktette őt. "Imádom a férjemet, számomra nem létezik férfi rajta kívül - mond­ja határozottan Margó. - Féltékeny vagyok, amikor a fellépéseink után cetliken adnak neki telefonszámo­kat a lányok. Persze bízom benne, tudom, hogy nem csábul el. Mint ahogyan én sem, hiszen nekem is sokan udvarolnak egy-egy nyilvá­nos szereplést követően." Kasza Gábor és Tibor, a Crystal együttesből „Igazi mintatestvérek vagyunk” A Crystal együttes fivéreinek élettörténete akár holly­woodi mese is lehetne. Adott ugyanis egy testvérpár, akik közül a legfiatalabb fiú, va­gyis az öcs elindul szerencsét próbálni vidékről a fővárosba. Majd miután ott biztos alapokat teremt, a bátyját is maga mellé veszi, s együtt érnek el olyan si­kereket, amiről mások álmodni sem mertek. Ezzel együtt pedig olyan egzisztenciát teremtenek maguknak, amiről korábban ők maguk sem mertek volna ál­modni. Házat, autót vesznek, s mellette még a családjukat is tá­mogatják. "Az általános iskolát kezdtük, amikor elváltak a szüléink, s anyukánk egyedül nevelt min­ket - meséli Gábor. - Noha nehéz anyagi körülményeink voltak, anyukánk mindent megtett azért, hogy semmiben ne szen­vedjünk hiányt. Valószínűleg eb­ből az időszakban alakult ki az a nagy összetartás közöttünk, ami a mai napig megmaradt. Például ha Tibire rosszat mond valaki, az sokkal jobban fáj ne­kem, mintha magam kapnék egy pofont." A gyerekek Szegeden csepe­redtek, s mivel csak egy év kor­különbség volt közöttük, szinte úgy éltek, mintha ikrek lenné­nek. 92-ben aztán kényszerűség­ből picit eltávolodtak egymástól, hiszen Tibor Szentesre ment gimnáziumba, majd a főváros­ban kezdett új életet, Gábor pe­dig Szegeden maradt. "Rossz volt az elszakadás, hi­szen azután már csak hétvége-* ken találkoztunk - folytatja törté­netüket Gábor. - lómagam köz­ben elkezdtem dolgozni egy tele­fonos cégnél, majd 1999-ben Ti­bi telefonált, hogy hagyjak hátra mindent, és menjek fel hozzá Budapestre, mert csinált egy Gábor anyáskodik Tibor felett Bár a két Kasza fiú olyannyira különbözik egymástól, mint a tűz és a víz, talán ezért értik meg olyan remekül egymást. "Én sokkal megfontoltabb vagyok, mint Tibor, ő hajlamos a linkségre - mondja Gábor. - Otthon is magam anyáskodom felet­te; állandóan rendet rakok, pakolok utána, ráadásul én főzök és mosok is." hangstúdiót, ahol együtt dolgoz­hatnánk. Másnap felmondtam, s utaztam is a fővárosba. Egy öt­ven négyzetméteres albérletben laktunk, a stúdiót is ott építet­tük föl." A hangstúdió sikeresen bein­dult, egymás után készítették a lemezeket, s a közösen alapított Crystal is hamar a listák élére tört. A fiúk élete egyik napról a másikra gyökeresen megválto­zott. "Amikor már megtehettük, vá­sároltunk egy házat Budapest környékén - mondja Tibor. - Gá­boré lett az alsó szint, az enyém pedig a felső. Közös kasszán va­gyunk, együtt keressük meg a pénzt. Nagyon szoros testvéri ka­pocs a miénk, el sem tudnám képzelni, hogy valami miatt ne szóljak a bátyámhoz. Semmivel nem tudna úgy megsérteni, hogy tartósan megharagudjak rá. Soha nem veszekszünk, vi­tatkozni is csak félévente egy­szer szoktunk. Ajándékot vi­szont semmilyen ünnepen nem veszünk egymásnak, hiszen a közös munkából fakadóan min­dent megszerzőnk, amit csak akarunk. A családunkat azon­ban bőkezűen támogatjuk, jó ér­zés a szeretteinknek örömet okozni." A zenészek idén egy domini­kai álomnyaralással is meglep­ték édesanyjukat. "Két évvel ezelőtt jártam ott a barátnőmmel, s akkor elhatároz­tam, addig nem nyugszom, amíg a szeretteimet is el nem repítem ebbe a valóságos csodába. Mivel tavaly több dalunk is sláger lett, így megtehettük, hogy a családot befizettük az útra - avat be a részletekbe Tibor." POP PLUSZ ROCK POP PLUSZ ROCK POP PLUSZ ROCK POP PLUSZ ROCK R-GQ-RETRO Még mindig hódít a csiki-dam! A '80-as évek első számú si­kercsapata által kitalált stílus olyan slágerekkel tette gazdagabbá házibulijainkat, mint a Szeretlek is meg nem is, Ballag a katona, Bombázó, Rég várok valakire, és még so­rolhatnánk, hiszen pont egy albumnyi megaslágert sikerült összeválogatni, és leporolni arra a válogatáslemezre, amely R-GO-retro címmel június 23-án került a boltokba. Hangsúlyozni kell, hogy nem remixek kerültek a lemezre, hanem az eredeti hangszerelés tiszteletben tartása mellett kaptak új dinamikát ésfény ta fel­vételek, mai zenészek közreműködésé­vel. Az igazi házibuli lemez különleges­sége az az egyetlen vadiúj R-Go dal (leremy), amelyhez a csapat egy klipet is készít. A lemezen szereplő dalok többek között: Ballag a katona, Rég várok vala­kire, Tiszta erőből nyár, Bombázó stb. (Mton) PARIS HILTON - PARIS HILTON Paris Hilton első albuma "Paris Hil­ton" címmel augusztus 21-én jelenik meg. Az albumról az első kisle­mez és videó a "Stars Are Blind" c. slágerből készült, mely dal és videó a rádiók és a zeneté­vék abszolút favoritja. (Warner) TOM PETTY - HIGHWAY COMPANION július 25-én je­lent meg a | '>*§» Warner gondozá­sában a Grammy- díjas Tom Petty 18. albuma: "Highway Com- *- ^ panion",mely 12 vadonatúj Petty­szerzeményt tartalmaz. Az albumról az el­ső kislemez és rádiós-dal a "Saving Grace" című opusból készült A korong produce­rei Tom Petty, Mike Campbell és Jeff Lynne. Petty legendás zenekarával, a Heartbreakersszel koncerikörútra indult 2006 nyarán. (Warner) NEO - MAP FOR A VOYAGE A hatalmas sikerű Kontroll filmzene al­bum után augusztus 28-án új gorlemez- zel jelentkezik az elsőszámú magyar elektropop zenekar, a NEO. Az album 14 vadonatúj - szinte egytől-egyig - sláger­gyanús dalt tartalmaz. A lemezen a nap­rakész és már megszokottan etalonnak tekinthető hangzás keveredik a retros, 80-as években gyökerező elektronikus soundokkal és az angolszász dallamvilá- gú popdalokkal, melyet a gitárok és az énekesek markánsabb szerepvállalása kerekít ki teljes egésszé. A lemezt felve­zető Record Straight kislemez pedig im­máron 8. hete tanyázik a Mahasz Top 10-ben és a többi mérvadó slágerlista él­mezőnyében. Az albumhoz gazdag - a szövegeket is tartalmazó booklet tartozik, a multimédiás részen pedig he­lyet kapott akis­lemezes dal videoklipje is. (Mton) K <l ír Sr 1 JÁTÉK! JÁTÉKI JÁTÉK! Két héttel ezelőtti rejtvényünk helyes megfejtése: Révész Sándor. CD-k és kazetták közül válogathat szerkesztőségünkben: llmyogi And­rás (Salgótarján) és Farkas Viktória (Salgótarján). Mai kérdésünk:- Melyik együttesben nem játszott soha Flipper Öcsi? a) Kft b) Hungária c) Dolly Roll Beküldési határidő: augusztus 25. Címünk: Nógrád Megyei Hírlap, „Pop Plusz Rock” 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9. E-mail címünk: nogradibulvar@chello.hu

Next

/
Thumbnails
Contents