Nógrád Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-19 / 167. szám
2006. JULIUS 19., SZERDA 3 NÓGRÁD MEGYE Templomot épít Szalmatercs Szarva közt a tőgyét Hegedűs Erzsébet REGGELI ÉBREDÉSEM UTÁN AZ ELSŐ MOZDULAT, hogy bekapcsolom a rádiót, kíváncsi lévén az új hírekre. Többnyire álmosan, kávét kortyolgatva hallgatom, aztán vagy hallok olyat, amitől felébredek, vagy nem. Tegnap reggel hallottam: nevezetesen azt, hogy drákói szigorításokra készül a rendőrség. Tervezik a pontrendszer szigorítását - ezzel egyébként még egyet is értek - és fogalmazódik egy olyan javaslat, amely szerint ha egy autóst háromszor azon kapnak, hogy nem használta a biztonsági övét, a rendőr a helyszínen elvehesse a vezetői engedélyt. Na, ez volt az a pont, ahol torkig lettem azzal a nappal. a szándékot értem, s azzal is egyetértek, hogy valamit tenni kellene a sok halálos kimenetelű közlekedési baleset megelőzéséért, de azt hiszem, megint sikerült alaposan elvetni a sulykot: hogy a mondást idézzem, megint sikerült eltalálni szarva közt a tőgyét. Mert nézzük csak sorjában: jelenleg a helyszínen két esetben veheti el a rendőr a jogosítványt: ittas járművezetés és halálos közúti közlekedési baleset okozása miatt. Korábban egyes közüti közlekedési bűncselekményekért is bevonhatták a vezetői engedélyt, ilyen volt például a segítségnyújtás elmulasztása, cserbenhagyás, közúti veszélyeztetés, ezt a rendeletet azonban körülbelül két évvel ezelőtt módosították és csak két bűncselekmény-kategória maradt a súlyos szankcióval. Most pedig itt lesz harmadiknak a biztonsági öv, illetve annak nem használata. Azzal egyetértek, hogy szigorítani kell a közlekedési bűncselekményekért kiróható büntetéseket, de valahogy jobban kellene mérlegelni, miért mit szabhatnak ki. Azt gondolom, hogy a biztonsági öv nem használata - bármennyire is a vezető saját érdeke - nem esik olyan súllyal latba, mint mondjuk egy segítségnyújtás elmulasztása, vagyis ha valakit elgázoltak és otthagytak. Azt már elfogadhatóbbnak tartom, ha a maximális helyszíni bírságot szabhatnák ki érte, vagy szabálysértési feljelentés követné ezt a fajta szabálytalanságot. s még mielőtt valaki azt hinné, „hazafelé” beszélek, hát előrebocsátom: azok közé az autósok közé tartozom, aki első mozdulattal az övért nyúl, ha autóba ül. Mégis bosszant és igazságtalannak tar1 tóm, hogy egy ilyen mozdulat elmaradásáért ugyanolyan szankció jár, mintha elgázoltak volna valakit és a sorsára hagyják. Szinte hallom az ellenvetést: nem olyan súlyos ez a szankció, ha halálos balesetet előzhetünk meg vele. Ez is igaz, de akik a rendeleteket hozzák, azért vannak ott, hogy megtalálják az arany középutat: azért, hogy olyan megoldást találjanak, amely egy-egy szabálytalanságért a súlyának megfelelő szankciót szabja ki. Szemetesőrjárat indul A feszületéiről is nevezetes község, Szalmatercs egykori temploma még a törökdúlás idején elpusztult. Most, évszázadok elteltével azon fáradoznak a helyiek, hogy ismét álljon az isten háza. Az építkezés széles összefogással, sokak segítségével megkezdődött, ám továbbra is elkel a támogatás. A tervek szerint idén szeptemberben felszentelik az új épületet. Schveiczer Krisztián Szalmatercs. - Évszázadok után valósulhat meg sok helybeli - köztük jómagam - álma és vágya. Számos jóakaratú ember összefogása és természetesen barátok kellettek ahhoz, hogy megépíthessük római katolikus templomunkat, a polgármesteri hivatallal szemben, a régi iskola helyén - kezdte Szentes Dezső, a település polgármestere. Mindenekelőtt tervezőt kellett keresni, aki a helyiek terveit papírra veti, s azokat saját elképzeléseivel kiegészíti. Vadas Andor építészmérnök, a község volt lakosa készségesen és minden ellenszolgáltatás nélkül vállalta ezt a nem kis feladatot. A tervek elkészültét követően két esztendőt kellett várni arra, hogy a munkálatok elkezdődjenek, hiszen a szükséges anyagiak még nem álltak rendelkezésre.- Akkor érkezett községünkbe - új szolgálati helyére - Gyönyör László plébános. Bemutatkozó látogatásunkat mindjárt azzal kezdtem, hogy templomot szeretnénk építeni. Első hallásra egy cseppet elsápadt, de mindjárt felajánlotta segítségét, s együttgondolkodásunk gyümölcse mára beérni látszik - mesélte Szentes Dezső. A legnehezebb feladat a pénzügyi források felkutatása volt. Gyűjtést szerveztek Szalmater- csen, s a környező falvakban is, számos polgármesterre számíthattak, s számíthatnak a mai napig. így kétmillió forintot sikerült összegyűjteni, de ez a beruházáshoz még nagyon kevésnek bizonyult, ezért megkeresték a váci egyházmegye püspökét, dr. Beer Miklóst. Miután tájékoztatták terveikről, a megyés püspök készségesen felajánlotta segítségét, s érezni lehetett, hogy a látogatás nem volt hiábavaló, hiszen a gazdasági tanács 10 millió forinttal támogatta az elképzelést. A kivitelezés már megkezdődött, s a tervek szerint ez év szeptember másodikén megtörténik a templom felszentelése is. Megközelítőleg kétmillió forint azonban még mindig hiányzik ahhoz, hogy a szalmatercsiek elmondhassák magukról: minden tekintetben megújult templomuk van. A külső-belső vakolás elvégzéséhez, egy újabb orgona, harang, valamint belső kiegészítők beszerzéséhez még további forrásokra lenne szükségük. Ennek érdekében a szal- matercsi egyházközség és az ön- kormányzat július 22-én, szombaton este nyolc órakor jótékony- sági bált rendez a karancssági általános iskolában (Szalma- teresen ugyanis jelenleg a művelődési házban rendezik a szertartásokat). (Folytatás az 1. oldalról) tagjai - mondta juhász István. - Meglepetésszerűen jelennek meg a különféle helyszíneken, ahol az illegális szemétlerakókat igyekeznek tetten érni. Mivel az őrjárat társadalmi szervezet, intézkedési jogköre nincsen - hacsak éppen nincs közöttük intézkedésre jogosult személy - de fotóval, felvételekkel igazolják a bűncselekmény elkövetését és a bizonyítékokkal továbbítják az intézkedésre jogosult szervhez. Az illegális szemétlerakó helyeket már feltérképeztük a vadászok és a természet- védők segítségével, nemcsak a városban, hanem a kistérségben is, az őrjárat még ebben a hónapban megkezdi munkáját. Terveink között szerepel az is, hogy a közbiztonsági napok keretében, a bűn- és baleset-megelőzési tesztlapok mintájára a környezet- és természetvédelem érdekében is készítünk tesztlapokat, és elmegyünk az iskolákba is, ahol a diákok körében felvilágosító munkát végzünk környezetünk és a természet védelme érdekében. Szükség van a segítségre Ezúton szeretnék megkérni minden jó szándékú, akár határon belül, akár határon kívül élő embert, hogy adományaikkal segítsék a templomunk megépítését, mert minden forintra igen nagy szükségünk van. Felajánlásaikat az OTP Rt. szécsényi fiókjában vezetett, 11741062-20034333 számlaszámra tehetik meg. Köszönöm mindenkinek eddigi és jövőbeni segítségét, a jó Isten áldását kérve életükre! Szentes Dezső Szalmatercs polgármestere MEGÚJULT BUSZÖBÖL A BELVÁROSBAN Rétság. A kettes számú főút munkálatainak részeként európai uniós pályázati pénzből valósult meg egy belvárosi buszöböl, illetve négy forgalomlassító sziget kialakítása. MÉLTÓ RAVATALOZÓ RimÓC. Tavaly kezdték el a település új ravatalozójának építését, amelyet idén március végén adtak át. Az elkészült ravatalozó összköltsége mintegy tízmillió forint. A felújításhoz a megyei alapokból hétmillió-háromszázezer forintot nyert pályázaton az önkormányzat.