Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-26 / 147. szám
2 2006. JÚNIUS 26., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Megyénk legerősebb falvai: Patak és Alsótold A falunap keretében, szombaton rendezték meg a „Magyarország legerősebb faluja” virtusverseny Nógrád megyei területi elődöntőjét Alsótol- don. Napos időjárás és remek versenyfeltételek fogadták a csapatokat. Schveiczer K. Alsótold. A házigazdák, akik már többször is Magyarország legerősebb falujának bizonyultak, bizakodva várták a verköszöntőt, kifejezve reményét a nemes versengés iránt. S bár hamar világossá vált, hogy minden megjelent a döntőbe jutott, azért a magyar virtus, a győzelmi vágy okozott izgalmas pillanatokat. A versenyzők rendkívül változatos számokban mérték össze erejüket: a lányoknak, nőknek például sodrófa-célbadobásban, farönkdobásban kellett bizonyítaniuk, de az erősebb- voltak könnyebb helyzetben, nek tartott nem képviselői sem akik söröshordótartásban és farönkforgatásban vetélkedtek. Az említetteken túl volt még petrencerúd- tartás, váltófutás tejeskannával, zsákcipelés és talicskatolás szlalompályán, kamionhúzás, s mindezek tetejében még egy különösen nehéznek tartott váltófutásban is helyt kellett állniuk a versenyzőknek. A nagyszerű és szerencsére sérülésmentes vetélkedést követően hivatalosan is kihirdettetett: egy-egy kategóriát megnyerve Alsótold, Patak és Csenő jutott a döntőbe. Délután öt órától már pihenhettek a bicepszek, hiszen innentől a mulatságé volt a terep: kezdetben Kaczor Feri, Ayala, valamint Komáromi István és barátai fellépése szórakoztatták a közönséget, volt tűzijáték, majd hajnalig tartó szabadtéri bál kezdődött, melyen a Pásztor-Nágel duó szolgáltatta a talpalávalót. A falunapon nagy sikert aratott a hőlégballon-bemutató is. Erős emberek, figyelem! Folytatás augusztus 11-én, 12-én és 13-án, a Vas megyei Táplán- szentkereszten.... senyt: nem titkolt céljuk volt bejutni az augusztusi, Vas megyében megrendezendő döntőbe. Előzetesen nem tűnt egyszerűnek a dolguk, hiszen a megmérettetésre hat együttes nevezett, azonban csak két vendég tette tiszteletét a toldi „oroszlánbarlangban”: Pest megyéből Csenő, szűkebb hazánkból pedig Patak együttese érkezett - ők azonban nem szimplán hét végi kirándulásra... A csapatokat Klátyik András polgármester üdvözölte, majd Borenszki Ervin országgyűlési képviselő, a Nógrád Megyei Közgyűlés alelnöke mondott Családi szombat Pásztó. A nyáron több alkalommal is rendeznek családi szombatot Pásztón - az elsőt e hét végén, Szent Iván-nap apropóján tartották. A művelődési ház előtti téren szabadtéri játékok, ügyességi vetélkedők és kézműves-foglalkozások várták délután az érdeklődőket. A sétálóutcában a rendőrség és a tűzoltóság bemutatóját követően kerékpáros ügyességi versenyt rendeztek. Mindezeken túl volt még családi mozi, nyár esti muzsika - az Akkord fúvósegyüttes előadásában - és tűznyelőakrobata-show is. A nap során bárki kipróbálhatta például a falmászást és a paintballt, vagy sétakocsikázást tehetett a városban. Előtérben a környezetvédelem Saját, gyermekeink és unokáink életének védelmében Az utóbbi hetekben olvasóink gyakran találkozhattak ezzel a címmel és több témával is, melyek mind szorosan kapcsolódtak a környezetvédelemhez. Most a sorozat végéhez érkeztünk, de lapunk hasábjain a közeljövőben is találkozhatnak a környezetvédelem és a szelektív hulladékgyűjtés témakörökkel. Tesszük mindezt azért, hogy mi is hozzájárulhassunk ahhoz, ami elindult, vagyis mindenki bedobhassa a magáét. Az újdonságokért pedig továbbra is látogassák lapunk, valamint a KörCsörgő Balázs Sorozat Jó néhány dologról szó esett az elmúlt hetek írásaiban. Olvashattak szelektíven hulladékot gyűjtő faluról (Sóshartyán) és városról (Szécsény), a lejárt szavatosságú gyógyszereket pontosan és szakszerűen gyűjtő gyógyszertárakról, valamint a veszélyes elektronikai hulladékokkal dolgozó cégről is. Mindennek az volt a célja, hogy lapunk megismertesse az olvasókkal, hol is tart ma Magyarország, Nógrád megye ezekben a témákban, milyen eredmények születtek az elmúlt években. Olvasóinkat megismertettük a technológiákkal, szokásokkal, sőt jó néhány újdonsággal is. Minden írásunkban igyekeztünk hangsúlyozni, mennyire fontos az adott téma, mennyire oda kell figyelni épített és természetes környezetünkre. Bár most ez a sorozat véget ér, lapunk továbbra is figyelemmel követi a témához kapcsolódó híreket, beruházásokat, újdonságokat. Mindehhez persze sokat segíthetnek az olvasók visszajelzései is, hiszen mindenki fölfedezhet a környezetvédelemmel kapcsolatos újdonságokat, a Nógrád Megyei Hírlap pedig szívesen helyet ad hasábjain azoknak. Magyarország célba ér pis8 I ■; 1 lmé*J nyezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (www.kwm.hu) honlapját és a szelektív hulladékgyűjtésről szóló kiemelt weboldalt a www.kvwm.hu/ szelektív címen. Kulturális kalandozások salgótarjáni származású külpolitikai munkatársa, Al Ghaoui Hesna tartott érdekfeszítő előadást „Változás vagy állandóság: Az arab nők a XXI. században” címmel. Mindkét témához könyvkiállítás is kapcsolódott, emellett könywásárt is tartottak. Kiegészítő programként Tolnai Gáborné szellemmozgató tett fel különböző kérdéseket a vállalkozó szelleműeknek. Salgótarján. Szent Iván- éji kulturális kalandra invitálta az érdeklődőket szombaton a Balassi Bálint Megyei Könyvtár, valamint az Élet és Tudásfa Olvasókör - a meghívás meghallgattatott: zsúfolásig megtelt a bibliotéka előadóterme. Előbb Szabó Miklós, a Szegedi Tudományegyetem másodéves néprajzszakos hallgatója világított rá a Szent Iván-napi tűzugrás szertartásának rejtelmeire, majd a Magyar Televízió Vízhiány negyven lakásban Salgótarján. Egyelőre ismeretlen okból eltörött kozóan, hogy mi okozta a Kemping és a Görbe út egy vízvezetékcső még péntek délután, emiatt 40 lakóházait érintő üzemzavart, a szolgáltatást csak lakás maradt víz nélkül a hét végére Salgótarján- ezt követően állítják helyre. A lakók a Kemping út ban. Hétfőn szakértői vizsgálat indul arra vonat- elején, egy lajtos kocsiból szerezhetnek ivóvizet. Minisztérium