Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-17 / 140. szám
2006. JÚNIUS 17., SZOMBAT NÓGRÁDI BULVÁR - SZTÁRINTERJÚ 7 Sebestyén Balázs „Éreztetned kell a számodra fontos emberekkel, hogy szereted őket Húszévesen, a zenei csatorna sztárjaként megfordult vele a világ. Amint mondja, kipróbált mindent, két végén égette a gyertyát, s még az is előfordult, hogy két nő mellett ébredt fel egy reggel. Balázs azóta sokat változott. Amint mondja, ma már többre tart egy erdei barangolást, mint az őrült bulizást... A telefonban azt mondja, jó lenne, ha délelőtt találkoznánk, adás után. Ha véget ér a rádióműsora, átmehetünk a közeli bevásárló- központba reggelizni. Viszont arra kér, hogy egyedül érkezzek, s ne a fotóssal, mert e korai időpontban nem szeretne megborotválkozni...- Utánanéztem, szinte valamennyifotón borostás vagy, és semmivel nem nézel ki rosszabbul, mint most Miért nem akartad, hogy most fényképezzünk?- Mert egy fotózás nekem mindig macera, ráadásul nem is vagyok az a könnyen a lencsébe mosolygó fazon. Nincs könnyű dolguk velem a fotósoknak. Jobb, ha a Balázs Show előtt jön be a stúdióba a kollégád, ott legalább ki leszek sminkelve, s már rá leszek készülve a szereplésre.- Szó se róla, már azon is csodálkozom, hogy időpontot adtát A pályatársaim ugyanis felkészítettek semmi jóm ne számítsak, ha veled találkozom...- Tudom, hogy vannak újságírók, akik nem szeretnek. Sőt, a bulvársajtó szempontjából én egy rendkívül unalmas, zárkózott fazon vagyok, akitől a legtöbb bulvárlap már a falra mászik, mert nem mondok semmit a magánéletemről. Ismerek olyan közszereplőket, akik a szakításuk után nem az anyjukat, vagy a barátjukat, hanem egy újság szerkesztőségét hívják. Ennél szánalmasabb, nyomorultabb dolgot el sem tudok képzelni. Pont itt veszti el valaki a hitelességét. Nem szeretnék csak azért címlapon lenni, mert vettem egy új ülőgarnitúrát, vagy leejtettem a telefonom.-Ha 10 évvel ezelőtt hívlak, hogy szerepelj a barátnőddel, akkor sikerük volna rávenni?- Persze! Annak idején én is mindenhol szerepeltem. De húszévesen nyilván másképp gondolkodik az ember. Aztán egyszer megláttam magam egy újságban a következő hírrel: Balázs kutyát vett Ez volt az a pont, amikor azt mondtam, vége. Nem akarok mindenáron szerepelni. Könyörgöm, hány ember vesz még kutyát rajtam kívül?- Ha már a régi dolgoknál tartunk emlékszem, a zenecsatomás időszakodban még az interneten is keringtek különböző felvételek, ahol a hátsó feledet mutattad a né zőknek- Akkor még én is bolondos ká- masz voltam, ne ítélj el miatta! Az akkori műsorvezető gárda a közönséggel együtt cseperedett fel. Estünk-keltünk a kamera előtt, azt sem tudtuk, mit hogyan kell csinálni. Bedobtak a mélyvízbe: itt egy kamera és egy mikrofon, tessék adást gyártahi! Tudom, hogy nem túl szerencsés dolog a közönségen kísérletezni, mégis ezt tettük. Utólag azt mondom, mégis jobb volt autodidakta módon megtanulni a szakmát. „Megesett, hogy két nő mellett ébredtem reggel”- Sok meggondolatlan dolgot elkövettél akkoriban?- Igen. Például kipróbáltam a könnyű drogokat, sőt megesett, hogy két nő mellett ébredtem fel. Volt három kemény évem, amikor kitomboltam magam, aztán lenyugodtam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy megbántam. Azt vallom, minden jó volt így, ahogy megtörtént, sőt tapasztalás szempontjából nagyon fontos volt, hiszen ezeket most kamatoztatni tudom a műsorban. Nem szabad semmit elfojtanod magadban!-Ha nem kerültél volna be annak idején a zenetévébe, akkormanem beszélgetnénk itt?- Biztos, hogy nem. Ha nem jött volna a zenetévé, akkor most ügyvédbojtárként robotolnék valahol havi nyolcvanezer forintért...- Ehhez képest ma egy igen márkás nyugati autóval érkeztél...- Igen, elég sok mindent elértem önerőből, az elmúlt tíz év alatt keresett pénzből. Jó dolog a pénz, pláne akkor, ha van. Hasznád és élvezd, csak arra vigyázz, hogy ne a pénz befolyásoljon. Másrészt nincs ilyen, hogy "ha"... Azért kellett az elmúlt évtizedben a médiával foglalkoznom, mert ez az az út, ahol a leggyorsabban fejlődhetek.- Figyelembe véve a szakmában eltöltött tíz évedet, hogy érzed, hol „Zárkózott ember vagyok, kevés embert engedek magamhoz közel”- Azt mondják, hogy negyvenen túl már nincsenek haverfelvételek, s nem köttetnek igazi barátságok Harmincon túl még barátkozik az ember?- Nem. Én amúgy is zárkózott ember vagyok, velem nehéz mélyebben "jóban lenni".-A barátaim tíz évvel ezelőtt is a barátaim voltak, javarészt a gyerekkorölelsz egy fát, találkozol önmagaddal, és ez egy nagyon jó önfelismerés. Általában a Börzsönybe járok egy barátommal, ott tudunk egy olyan részt, ahol nagy ősfák vannak a patakok között. Ha végzünk az interjúval, már indulok is a Börzsönybe. Nézd, annyi energiát kiadok magamból, hogy ezt valahol, valahogy vissza kell tölni. Sajtárt ma Sebestyén Balázs szakmailag?- Az egóm egyik része azt mondja, hogy még több mindent el kell érnem ahhoz, hogy elégedett legyek. Nagyon szeretnék még ugyanis élő műsorokat, sőt vetélkedőket vezetni. Viszont ritkán hagyom az egomnak ezt a részét eluralkodni magamon, s inkább azt mondom, hogy rendkívül komoly, gyötrelmes, ugyanakkor szórakoztató és tanulságos évtizeden vagyok túl. megközelíthetetlen. Persze | lehet ve- ! lem haverkodni, de csak fel- | színesen. J Egy bizo- f n y o s ból hoztam őket A szakmából ugyan sok haverom van, de mély barátság csak kevés emberrel alakult ki. Ennek nyilván oka van, hiszen a médiában sokkal durvábban mennek a fúrások, mint máshol, és itt csak nagyon kevés ember örül a másik sikerének.- Téged sokan utálnak?- Nagyon sokan, de ez egyáltalán nem keserít el, ugyanis minél többen utálnak, annál jobban csinálsz valamit Ha mindenki szeret, akkor rossz vagy. Egyébként az irigységhez, az utálathoz már hozzászoktam a tíz év alatt.-Bántottvalaha ez az utálat? Egy zárkózott embert jobban megviseli a fúrás.- Az elején törekedtem arra, hogy mindenki szeressen. Aztán rájöttem, hogy két választásom van. Vagy megtalálom magam, és azt mondom, ilyen vagyok, aki akar, megnéz, aki nem, az elkapcsol; vagy mindenki szeret, és egy unalmas fazon leszek. Úgy gondolom, az a legrosszabb, ha legyintenek. Annál rosszabb nincs, ha azt mondják rád, hogy "olyan semmilyen" vagy. Éppen ezért elkezdtem önmagam lenni; az a kicsit ironikus, néha önironikus fiú, aki szeret beszólogatni. Aki bármennyire is lazának tűnik, valahol mégis szinten túl ugyanis nem engedek senkit a közelembe. Amikor az ember túl sokat ad kifelé, a külvilágnak, a privát életében már annál jobban próbálja bezárni ezeket a kapukat. Többek között ezért is járok erdőbe, mert ott mindig feltöltődöm energiával. Ha egy napot vagyok az erdőben, olyan töltést kapok, mintha egy generátorra kötném magam.- Mit csinálsz az erdőben?- íjászkodom, lovagolok, nézem a nyulakat, vagyis élvezem a természetet. Más partikra jár szabadidejében, én az erdőbe megyek. A természetben, az állatokkal találom meg a lelki töltődést Öleltél már fát?-Nem.- Ajánlom! Próbáld ki mielőbb! Amikor megölelsz egy fát, egy perc után elkezded érezni, hogy él a fa. Olyan ősenergia van benne, amitől elkezded szeretni a fát. A fák a legerősebb energetikai tényezők: alulról szívják a női energiát, a kozmoszból kapják a férfi energiát Olyan, mintha a testvéredet vagy a szüléidét ölelnéd. Ez a szeretet mindenkiben benne van, ezt kellene éreznünk az emberek iránt ha nem lenne a világban ez a brutális elfojtás. Amikor megnos, a mai rohanó világban azt veszem észre, hogy az emberek elfelejtettek egyedül lenni. Autóban ülsz, tévét nézel, telefonálsz, és minden arra szolgál, hogy ebben a szánalmas anyagi vüágban boldogulj. Merni kell egyedül lenni a gondolataiddal! „Már nem félek az egyedülléttől”- Mióta fontos neked, hogy egye dűl legyél?- Amióta rájöttem, hogy miért félek az egyedülléttől.-És miért félsz?- Már nem félek... Azért féltem, mert nem szerettem eléggé önmagamat Általában nem szeretik önmagukat az emberek. Mindent megcsinálnak, bármit elvállalnak, csak ne kelljen önmagukkal lenniük. Mert akkor rájönnek, hogy nem szerethetőek. Inkább buliba mennek, telefonálnak, faxolnak...- Te már szereted magad?- Nagyon hosszú folyamat, amíg az ember megszereti önmagát. Sok idő, amíg rájössz a hibáidra, a játszmáidra, a szüléiddel való kapcsolatodra, a testvéreidre, a barátaidra, hogy ki miért van az életedben, mi a célod, mi a feladatod. Szöveg: SÁNDOR ANDRÁS Ötleteit, észrevételeit a nogradibulvar@chello.hu e- mail címen várjuk. Ajánljon figyelmünkbe újabb „áldozatokat”, találja ki, kivel folytatódjon a Nógrádi Bulvár! radio FM 100.-4- Te hol tartasz most ebben a folyamatban?- Az elején. Egyébként a folyamat végtelen...- Azt már tudod, hogy a szüleid miért vannak az életedben?- Tudom. Azért vannak, hogy felkészítsenek az életre. Semmiért sem szabad a szülőre haragudni, hiszen minden tettének oka van. Ha fájdalmat okoz, az is csak azért van, hogy megtanulj megbocsátani. Ha önbizalom-hiányosan nevel, annak az a célja, hogy képes legyél önbizalmat szerezni. Eleve minden ember el van rontva a szülei által. Mert te olyan lettél, amilyenre a szüleid akartak. És ha erre rájössz, akkor nem haragudni kell, hanem megbocsátani. Ha az egyik szülőd elvált, és gyűlölöd őt, hogy miért hagyott ott, akkor egy idő után rájössz, hogy igazából nem rá haragszol, mert elment nyolcéves korodban. Magadra haragszol, mert azt hiszed, nem vagy elég szerethető, azért ment el. Például sokáig azt gondoltam, haragszom az apámra, amiért lelépett és elhagyott. Aztán rájöttem, hogy semmi rosszat nem csinált, csak a saját életét élte.- Más téma. Mikor mondtad valakinek utoljára azt, hogy szereted és fontos neked?- Két napja a ló kilós kutyámat öleltem meg, és azon gondolkoztam, hogy milyen kis fura lény, milyen erős kapcsolat van kettőnk között. Felfoghatatlan. Nem beszél, de mindent érez, mindent tud rólad.-Más válaszra számítottam.- Azt hitted, azt mondom, hogy anyámat öleltem meg?- Nem. Azt hittem, a párodat említed.- Rosszul hitted. Már mondtam, a magánéletemről egyáltalán nem nyilatkozom'.' POP PLUSZ ROCK POP PLUSZ ROCK POP PLUSZ ROCK POP PLUSZ ROCK TÍKKNÖ* a mulatozni MC RAWER & TEKKNŐ - Turmix Hazánk legismertebb mulatós sztárjai számtalan arany- és platinalemez után úgy gondolták, hogy idén egy válogatásalbummal lepik meg vágyó közönséget. A "Túrmix" című albumon nem kevesebb, mint 35 (!) MC Hawer & Tekknő slágert "turmixoltak" össze egy mixben, így - akiknek bírja a lába és a dereka - közel 70 percnyi muzsikára rophatja a táncot, ameddig bírja szuflával. Bonuszként két, eddig sehol meg nem jelent felvétel ("Hosszú fekete haj", "Úgy szeretem a rányimat") teszi teljessé ezt a "Best Of..." kiadványt. A srácok idén sem hazudtolják meg önmagukat, de ez legyen meglepetés, annyit azonban elárulhatunk, ilyen ötletes, humoros albumot már régen vehettek a kezükbe a vásárlók. Egy azonban biztos. A "Túrmix" az elkövetkezendő időszak megkerülhetetlen mulatós albuma lesz, igazi házibuli kedvenc, melynek sikerét nem nehéz megjósolni. (Mton) PACSIRTÁK - Kinn a Dorozsmai határban Hogy kik is azok a Pacsirták? A vadonatúj mulatós formáció két fiatal, tehetséges énekesnőt takar: Hortobágyi Ilonkát (Raj Zsuzsanna) és Délibábos Piroskát (Raj Szilvia). Á testvérpár gyermekkoruk óta együtt énekel különböző bálokon, rendezvényeken, lagzikon közösen lépnek fel. A közönség visszajelzése alapján nem is sikertelenül, számtalan meghívásnak kell eleget tenniük. Azonban minden álmuk az volt, hogy egyszer elkészülhessen egy közös album, melyen ketten énekelnek. Mindketten képzett énekesek és zenészek, egyformán jól játszanak zongorán, szaxofonon és gitáron. Bemutatkozó nagylemezük már kapható, s egy nagyon könnyed, mindenki által jól ismert slágereket tartalmazó albumot vehetnek kezükbe a vásárlók, mely a nyári bulizások, mulatságok egyik nélkülözhetetlen kelléke lesz. (Mton) sippi Államban. A mindössze 23 éves Rimes 37 millió albumot adott el világszerte és ifjú kora ellenére 2 Grammy díj büszke tulajdonosa. Idehaza a rajongók a "Sakáltanya" című filmből ismerik, melyben a "Can't Stop The Moonlight" című nagy slágert énekelte, mely egy csapásra világhírűvé tette őt. (Warner) LEANN RIMES - Whatever We Wanna LeAnn Rimes "Whatever We Wanna" című új albuma június 9-én jelent meg. A vadonatúj korongra 14 dal került fel, az első kislemez & és videoklip pedig az "And It Feels « f Like" című szerzeményből készült. LeAnn énekesnői karrierje 7 évesen kezdődött MissisGNARLS BARKLEY - St Elsewhere A Gnarls Barkley egy vadonatúj formáció Angliából. A duó egyik tagja Seelo, akit a legutolsó Outcast albumról ismerhettek meg az érdeklődők; a másik tag pedig Danger Mouse, aki az új Guerillas album producere volt. A két úriember szabadidejében készített egy remek funkysoul albumot "St. Elsewhere" címmel, mely már kapható. A korongról már ismert rádiós sláger a "Crazy" című dal, mely az év egyik nagy slágerének ígérkezik. (Warner) JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK! Elmúlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Arrivederci Ámoré. CD-k és kazetták közül válogathat szerkesztőségünkben: Barnai Barbara (Salgótarján) és Csuhák Tündi (Balassagyarmat). Mai kérdésünk:- Kivel olvashattak nagyinterjút a múlt heti Nógrádi Bulvárban? Beküldési határidő: június 23. Címünk: Nógrád Megyei Hírtap, „Pop Plusz Rock" 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9.