Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-17 / 140. szám
8 2006. JUNIUS 17., SZOMBAT PANORÁMA MAGYARORSZÁG A légi járőrök üldözték a szabálytalan pilótát ENGEDÉLY NÉLKÜL repült be pénteken késő délután a Ferihegyi repülőtér körzetébe egy kisrepülőgép. A gépet a Rendészeti Biztonsági Szolgálat légi járőrei helikopterükkel üldözőbe vették. A pilóta a gödöllői reptéren szállt le, majd onnan elmenekült. A rendőrség információja szerint a gépen egy ember tartózkodott, akinek ismerik a személyazonosságát, s ennek alapján keresik. Negyedével csökkentik a társaságok számát a 820 központi költségvetési szerv negyede szűnik meg az év végéig, közalapítványokat, kht.-kat, gazdasági társaságokat alakítunk át, szüntetünk meg, vagy éppen egyesítünk - mondta Szilvásy György kancellária- miniszter. Arról is beszélt, hogy fél év múlva mintegy 200-250 milliárd forint értékű állami ingatlant értékesítenek. Hozzátette: a kormányzati ingatlanok értékesítéséből idén 75-100 milliárd forint bevételt várnak. Szilvásy: eladók az ingatlanok Börtönbüntetés két orvosnak jogerősen három év börtönre ítélte a Csongrád Megyei Bíróság Geönczeöl Tibor Gyulát, a szentesi kórház sebészeti osztályának korábbi vezetőjét, aki több mint kétszáz alkalommal végzett külföldieken műtétet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár költségén. A bíróság a kórház korábbi főigazgatóját az ügyben 1 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta. @ további hírek: www.reggel.hu Miniszterek dagadó pénztárcával bevallás A dokumentumokban nem szerepel, hová tűnt Káka János helikoptere Nem fenyegeti a nélkülözés a kormánytagokat. A tegnapi adatokból kiderült: többen százmilliós vagyont tudtak összespórolni az elmúlt években. Szakács Árpád Gyurcsány Ferenc kormányfő és Veres János pénzügyminiszter: előkelő helyen a legvagyonosabb parlamenti képviselők listáján Nem panaszkodhatnak Gyurcsány Ferenc kormányának miniszterei, mármint ami a vagyoni helyzetüket illeti. A tegnap nyilvánosságra hozott képviselői vagyonnyilatkozatokból kiderül, hogy a leggazdagabb kabinettagoknak Kóka János gazda- a sági, Veres János pénzügyi és | Molnár Lajos egészségügyi mi- | niszter tekinthető, legalábbis a J képviselői mandátummal ren- s delkező miniszterek között. Kóka sem szárazföldi, sem vizi, de még légi járművet sem tüntetett fel bevallásában, így közismert helikopteréhez ezek szerint nincs semmi köze. A gazdasági miniszter több tízmilliós, értékpapírban elhelyezett megtakarításai mellett külön 182 milliós bankbetéttel és 122 milliós követeléssel is bír. Valóságos ingatlangyűjteménye van Veres János pénzügyminiszternek, akinek a mintegy harminc hektár szántó, szőlő, gyümölcsös mellett hat egyéb ingatlanban van érdekeltsége. A tárcavezető 34 millió forintot értékpapírokban tart, de 169 milliós követelése is van. Nem panaszkodhat Molnár Lajos egészségügyi miniszter sem. A politikus a nógrádi erdő- és földterületek mellett öt fővárosi ingatlanban érdekelt, ezek közül az egyik budapesti szántóterület. A mintegy 55 milliós forint- vagyonát értékpapírokban és más megtakarítási formákban helyezte el. Meglehetősen komoly összeget sikerült összespórolnia Hiller István MSZP-elnöknek is, különböző ingatlanok mellett 42 millió forintot tudott félretenni 2700 euró mellett. Nem spórolt az elmúlt egy évben Gyurcsány Ferenc miniszter- elnök, akinek a tavaly felvett 87 milliós osztalékából mára alig 2,5 milliója maradt. Mindez azt jelenti, hogy a kormányfő igencsak nagy lábon élt, hiszen átlagban havi 6 milliót költött el. Természetesen takarékoskodásra továbbra sincs szüksége, hiszen különböző cégekben szerzett érdekeltsége több milliárdot is kitehet. Orbán Viktor volt kormányfő vagyonnyilatkozatában jelentős újdonságot nem találunk, legújabb könyvéért 2,7 milliót kapott a pártelnök. Bankban feleségével közösen 4 millió forintot tart, 2002-ben pedig 20 millió forint hitelt vett fel, amelyet jelenleg is törleszt. Feleségének Felcsúton van lakóháza és mezőgazdasági ingatlanja. A Fidesz elnöke képviselői jövedelme mellett pártjától havonta 662 ezer forintos elnöki tiszte- letdíjat vesz fel. Igen érdekes az egyik autószerelő cégben érdekelt, a kampányban a Fidesz mozgósítóemberének tekintett Kubatov Gábor bevallása. A politikus meglehetősen jól bánik a pénzzel, bevallottjövedelme ugyanis mindösz- sze 20 ezer forint havonta (a Polgárok Háza Kht.-től 15 ezret, a Szövetség a Nemzetért Alapítványtól ötezret kap), és ebből különböző megtakarítási formákban félre tudott tenni több millió forintot, de még maradt 9,2 millió forint készpénze is. Tallózgatás Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az öt parlamenti párt elnöke és a leggazdagabb kormánytagok vagyonnyilatkozatából r Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Dávid Ibolya MDF-elnök Kuncze Gábor SZDSZ-elnök Orbán Viktor Fidesz-elnök Hiller István MSZP-elnök Semjén Zsolt KDNP-elnök Veres János pénzügyminiszter Molnár Lajos egészségügyi miniszter Kóka János gazdasági miniszter Ingatlan 50 négyzetméteres pápai lakótelepi lakás tulajdonosa Két II. kerületi ingatlanban és egy üdülőben van érdekeltsége 90 négyzetméteres lakóház van a tulajdonában 193 négyzetméteres társasházi lakás felével rendelkezik ; 4/5 részben j tulajdonosa egy j budapesti lakóháznak, ; felerészben pedig egy i üdülőnek is Budapesti 123 nm-es ház fele az övé, és egy balatoni üdülőben érdekelt Hat ingatlanban van érdekeltsége. 30 hektár szántó, erdő, gyümölcsös, szőlő is a tulajdonában van Őt budapesti ingatlanban érdekelt. Nógrád megyében több hektár földtulajdona van Budapesten több nagyértékű ingatlanban érdekelt, Verőcén nyaralója van Megtakarítás 2,5 millió bankbetét Megtakarítása nincs, tartozása 13 millió forint 2 521 750 forint értékű Mol-részvény és 14 millió 800 ezer forint bankbetét. Tartozás: 18,5 millió Bankban feleségével közösen 4 millió forintot tart. 20 milliós hitelt törleszt i 42 millió forint és i 2700 euró 1,5 millió forint 34 millió forint értékű értékpapír, emellett 6 milliót járt bankban, számlakövetelése 169 millió 49,5 millió forint kincstárjegyben, 15 millió egyéb formában. Tartozása 15 millió 16 millió forint értékpapírban. Bankbetétje 182 millió, követelése 122 millió Cégérdekeltség Altus Befektetési Rt., Aldo Kft., Ark Rt. 2005-ös osztalékként 87 millió 669 ezer 38 forintot vett fel Kétkft.-ben van résztulajdona Egy kft.-ben érdekelt Egy gazdasági társaságban van érdekeltsége Fizetés Havi bruttó 1 millió 365 ezer forint Pártvezetőként havi bruttó 265 ezer forintot keres Pártjától havonta 662 ezer forintot vesz fel. A 20 év című könyvéért 2,7 milliót kapott Pártelnökként eddig 1 600 ezer forintot keresett havonta Esetenként 30 ezret keres egyetemi vizsgáztatásért Bruttó 1 millió 234 ezer 300 forint, megyei önkormányzati képviselőként 144 ezret keres Bizonyítottan H5N1 pusztított Bácsban Magyarországon a H5-ös vírus N 1-es, azaz emberre is veszélyes alfaja jelent meg a baromfikban - erősítette meg péntek délután az angliai ellenőrző laboratórium. A Weybridge uniós kontrollabor erről értesítette a magyar állategészségügyi szolgálatot. Süth Miklós főállatorvos közölte, hogy a már meghozott járványügyi intézkedéseken nem kell változtatni, mivel a magyar állat-egészségügyi hatóságok a kór megjelenésétől úgy kezelték a madárinfluenzát, mintha azt bizonyítottan a H5N 1-es vírus okozta volna. A vírust az elmúlt szerdán észlelték Bács-Kiskun megyében, Kiskunmajsa közelében, Bodog- láron. A nyilvánosságot azonban csak pénteken tájékoztatták a hatóságok. Az intézkedések keretében a térségben élő több mint félmillió baromfi megsemmisítését kezdték meg. Az eljárást annak ellenére rendelték el, hogy akkor még nem lehetett biztosan tudni, hogy valóban a veszélyes kór jelent-e meg az országban. „Csütörtök estig befejeződött Bo- doglár, Szánk és Móricgát körzetében lévő állatok leölése, ez 440 ezer szárnyast jelent” - mondta Süth Miklós, aki azzal igazolta az intézkedést, hogy meg kellett akadályozni a vírus terjedését. ■ Nem változtatnak az eddigi intézkedéseken. Főhajtás Nagy Imre előtt A legfőbb közjogi méltóságok koszorúztak Budapesten, az Országház melletti Vértanúk terén, Nagy Imre szobránál. Az 195&OS miniszterelnököt és mártírtársait 1989. június 16-án temették újra. Az évfordulón Sólyom László államfő, Szili Katalin házelnök, Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke tisztelgett a hősök emléke előtt. Megnevezett államtitkárok: kész a minisztériumi lista Az SZDSZ pénteken bejelentette, hogy az általuk vezetett Egészségügyi Minisztériumban Horváth Ágnes, a gazdasági tárcánál Garamhegyi Ábel, a környezetvédelmi minisztériumban pedig Kovács Kálmán lesz az államtitkár. Ugyanezt a posztot július 1-jétől a Miniszterelnöki Hivatalban Gál J. Zoltán, Horn Gábor, Szetey Gábor és Gilyan György látja majd el. Gál J. Zoltán lesz a miniszter általános helyettese, emellett a kormányzati kommunikációt irányítja. Az SZDSZ-es Horn Gábor továbbra is a koalíciós egyeztetésért felel. Szetey Gábor lesz a kormányzat személyzeti főnöke, míg Gilyan György a stratégiai irányítást végzi, és a miniszterek kabinetjeivel működik együtt. A Szociális és Munkaügyi Minisztériumban a korábbi miniszter, Csizmár Gábor látja majd el ezt a feladatot, míg a Pénzügyminisztériumban Katona Tamás, az FVM-ben pedig Gőgös Zoltán dolgozik majd a miniszterek mellett. A Honvédelmi Minisztériumban Iváncsik Imre, az Oktatási és Kulturális Minisztériumban Arató Gergely lesz államtitkár, az önkormányzati és területfejlesztési tárcánál Újhelyi István, a Külügyminisztériumban pedig Horváthné Fekszi Márta dolgozik majd. Pet- rétei József igazságügyi és rendészeti miniszter mellett Kondorosi Ferenc felel a tárcáért. ■ D. Á.