Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-15 / 138. szám
3 2006. JÚNIUS 15., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE RÓLUNK SZÓL Luxus, de miért? H 41 Elsodort gyalogos Balassagyarmat-Örhalom, Hétfőn a késő éjszakai órákban egy 71 éves ipolyvarbói asz- szony a 22-es számú út Balassagyarmat és Őrhalom közötti szakaszán gyalogolt. Egy nő személygépkocsival szintén ezen a szakaszon közlekedett. Egy szemből érkező jármű miatt tompított fényre kapcsolt, majd miután a két jármű elhaladt egymás mellett, észlelte, hogy egy sötét alak hirtelen előbukkan az úttest menetiránya szerinti jobb széléről. Balra rántotta a kormányt és fékezett, de a gépkocsi jobb oldali visszapillantó tükrével elsodorta az idős nőt, aki könnyű sérülést szenvedett. A sérültet a személygépkocsi vezetője szállította kórházba. Új hálózat Borsosberény. Elkezdődik a település elektromos hálózatának felújítása mintegy 15 millió forint értékben, június 19-től. A munkát az ÉMÁSZ finanszírozásában hajtják végre, s a régi faoszlopokat betonoszlopokra cserélik. A kiépítés alatt álló kábeltelevízió vezetékei is az új oszlopokon futnak majd. A régóta várt kábeltelevíziót az RKSZ Kft. építi ki és üzemelteti majd. Tanácsadói napok Bátonyterenye. a Bátonyterenyei Lakásgazdálkodási Kht. Phare CBC Magyarország-Szlovákia Nagyprojekt Alap támogatásával valósul meg „A vállalkozások együttműködése a szlovák-magyar határ menti régióban” program, amelynek keretében folytatódnak a tanácsadói napok. A következő rendezvényt június 14-én 9 órától rendezik meg a bátonyterenyei vállalkozói központban, szlovák és magyar tanácsadók részvételével: cégalapítási, jogi, pénzügyi, számviteli, könyvelési és marketing témákban várják az érdeklődő vállalkozókat. Ballagás, felújítás Karancsság. Az elmúlt hétvégén 21 óvodás ballagási ünnepségét rendezték meg a helyi óvodában, akik mindegyike a település általános iskolájában kezdik meg tanulmányait. A tanév végével ugyanakkor mind a két oktatási intézményben megkezdődnek a felújítási munkálatok, így például megújul az iskola konyhája, az óvoda bejárata pedig új burkolatot kap. Madárinfluenza miatt szigorúbb ellenőrzés Salgótarján. Az információs és tanácsadó irodában (SITI) a közelmúltban nyílt egy tárlat, amely Nagy Zsófia dekoratőr és kirakatrendező munkáiból állt össze. A kiállítás darabjai maszkok, elképzelt arcok, amelyek készülhettek volna akár a velencei karneválra is. NÓgrád megye. Vendégváró - Látnivalók Nógrádban című játékunk 4. fordulójában az alábbi olvasóink nyertek egy-egy könyvet a WellPress kiadótól: Kunné Kubicza Erzsébet (Balassagyarmat), Mustó Loránd (Karancs- alja), Tanyi Henrietta (Salgótarján). Gratulálunk, nyereményüket postán küldjük el. Juhász Anita ben több mint 300 ezer, a múlt emlékeit megörökítő tárgyat őriznek - tette hozzá Kovács Anna, aki köszönetét mondott dr. Kapros Márta főmuzeológusnak, Harth Tamás muzeológusnak és a Palóc Múzeum valamennyi munkatársának a nagyszabású kiállítás megrendezéséért. Kapros Márta tárlatvezetése során szót ejtett arról: Zólyomi József néhai múzeumigazgatóval ötlött fel bennük először egy múzeumtörténeti tárlat létrehozása, s a gondolat most, a 115. évfordulón valósulhatott meg az NKA támogatásával. A kiállítás az első és második világháborúk pusztítása közepette, szinte a csoda folytán megmaradt, a múzeumnak adományozott régiségeket mutatja be. Többek között Nagy Iván gyűjteményéből, Nyáry Albert és Jenő régészeti kollekciójából származó tárgyak, korsók, könyvadományok, félparaszti cserépanyagok, az 1914-ben felépített múzeumépület építési tervei is láthatóak a Palóc Múzeum nagytermében. Az 1931 óta Nagy Iván nevét viselő intézmény egykori igazgatójának, Kondor Vilmosnak ásványgyűjteménye, a Horthy István magángyűjteményéből származó numizmatikai darabok, s a múzeum profilját megadó szisztematikusan gyarapítóit néprajzi anyag szintén megtekinthető a tárlaton, s nagy érdeklődésre tarthatnak számot az 1930-as években meggyökeresedett néprajzi fotózás dokumentumai valamint a pásztorművészet emlékei. Kapros Márta reményét fejezte ki: a jövőben talán lehetőség nyílik a múzeumtörténeti kiállítás folytatására, az 1945 utáni esztendők bemutatására is. Ok nyertek Nagyszámú érdeklődő látogatott el a Palóc Múzeumba, a 115 éves balassagyarmati múzeum 1891- től 1944-ig terjedő időszakának emléket állító mú zeumtörténeti kiállításra. Szabó Andrea Balassagyarmat. Borenszki Ervin, országgyűlési képviselő, NÓgrád Megye Közgyűlésének alelnöke köszöntőszavaiban elmondta: a majdnem teljesen elpusztult Balassagyarmatot szinte a semmiből kellett újratelepíteni a 17. század végén, s nagy dolog az, hogy 200 évvel a törökdúlás után - az 1790 óta megyeszékhelyi ranggal büszkélkedő városban - a Nógrádvármegyei Múzeumi Társulat 1891 márciusára véghezvitte a múzeum megalapításának gondolatát. - A hivatalnoki, értelmiségi rétegnek szüksége volt egy olyan intézményre, mely a kultúra közvetítőjévé válhatott, s e folyamatban oroszlánrészt vállalt Nagy Iván, aki adományával is hozzájárult a múzeum létrejöttéhez. Dr. Kovács Anna, megyei múzeumigazgató megnyitóbeszédében arról szólt: a múzeumalapítás gondolata NÓgrád megyében társadalmi szándék alapján indult el, s a 19. század végén a „bűzhödt metropoliszból”, Budapestről Horpácsra, „mostoha falvára” hazaköltöző Nagy Ivánnak köszönhető az a ma is modern, széles körű, demokratikus művelődési program, mely azt vallotta: a közművelődési intézmények állapota hőmérője a közügy, közművelődés iránti érdeklődésnek. - Ma 64 fő dolgozik a megye múzeumi szervezetének négy intézményében, amelyekMagyarországon is felbukkant a H5N1 emberre is veszélyes típusa, ezért kell a szigorúbb ellenőrzés Szigorított ellenőrzést alkalmaznak a szlovák határellenőrző szervek az élő madár, a fagyasztott szárnyas, valamint a tojás üzleti és nem üzleti célú, Magyarországról Szlovákiába történő szállításával kapcsolatban a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság átkelőhelyein is. NÓgrád megye. Az árut szállító személynek rendelkeznie kell állatorvosi igazolással arról, hogy a szállított élő és fagyasztott szárnyas, vagy tojás nem fertőzött. Ha az ellenőrzés során a határőrök olyan szállítmányt találnak, amelynél a fertőzés gyanúja fennáll azonnal értesítik az állatorvosi ügyeletet, melynek kiérkezéséig feltartóztatják a személyt és a gépjárművet. A beléptetésről a vizsgálat után döntenek - tudtuk meg Kalácska Ferenctől, a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság sajtóreferensétől. Mint ismeretes, Szlovákia mezőgazdasági minisztere, Simon Zsolt a madárinfluenza magyarországi előfordulásának gyanúja miatt szombattól rendelt el szigorított ellenőrzéseket. Tegnap délelőtt aztán Gráf József, hazánk agrárminisztere nyilvánosan is bejelentette: biztosra vehető, hogy a madárinfluenza H5Nl-es, speciális körülmények között emberre is veszélyes típusa fertőzte meg a Bács-Kiskun megyei baromfiállományokat. KARNEVÁLI TÁRLAT Szövetségben Salgótarján. Szombati (június 10.) lapszámunkban tévesen jelent meg „Baloldali együttműködés: lendület és bölcsesség” című cikkünk. Az együttműködő szervezetek helyesen: Munkáspárt 2006, a Fiatal Baloldal és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt megyei szervezete. Az érintettektől tévedésünk miatt elnézést kérünk. érdekes hírre bukkantam a minap. Hazánkba látogat George Bush amerikai elnök. ...De lehet, hogy mégsem! Ugyanis nem találtak számára „megfelelő szállást”. kicsit röhejes - szerintem. Elvégre ő is csak egy ember a sok közül mégha ő is az USA elnöke. De miért ily' kiváltságos, miért kell ilyen nagy felhajtás köréje? Ugyanúgy járt ő is óvodába, iskolába, tanult, barátkozott, családot alapított, de azon szerencsés lett, akit kiválasztottak a milliók közül, hogy képviselje a milliókat. Ha viszont mást választottak volna helyette, akkor most csak egy lenne a milliók közül. Szerintem. sose fogom megérteni, hogy miért kell néhány emberrel ennyire kivételezni? Hogy miért nem lehet a lakosztályok milliós számláját valami másra költeni? Valami nemes célra, olyanra, hogy azok, akik kapnak a pénzből tisztelettel gondoljanak az adományozóra, aki megelégedett egy luxusszobával tíz helyett... A motelszobát már nem is említeném, arra sokan azt mondanák, hogy nem biztonságos. Pedig ott is ugyanazt lehet csinálni - aludni. Ha valaki fáradt olyan mindegy, hogy hol hajtja álomra a fejét. Néha még az sem lényeges, hogy van-e ágy a közelben? lehet, hogy csak én sajnálom a Búshoz hasonló emberektől a luxust, a fényűzést, a „rongyrázást” és a temérdek pénzt, de lehet, hogy mások is hozzám hasonlóan gondolkodnak. Számomra az elnökök is ugyanazok mint az albán menekültek vagy az etiópiai éhezők, vagyis: emberek. Csak abban különböznek, hogy jó időben, jó helyre születtek. De arról, hogy ki, hol és mikor születik? - senki nem tehet. A pénz pedig önmagában nem boldogít. Viszont sokszor, sok embernek örömet okozhatunk vele. Múzeumtörténeti félszázad V