Nógrád Megyei Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-21 / 93. szám
2006. ÁPRILIS 21., PÉNTEK 3 PÁSZTÓI MEGYE JAVÍTJÁK A FŐ UTCÁT Pásztón megkezdték a Fő utca kátyúinak javítását. A szakemberek a kátyúkat kitisztítják, majd aszfalttal betömik. A munkálatok befejeztével az autósoknak nem kell kerülgetni az autójukban kárt okozó gödröket. Képünkön a Csillag téri munka egy pillanata. Pásztón jó ütemben halad az új bevásárlóközpont, a Penny Market építése ÉPÜL A PENNY MARKET Fejlődő város a Mátra nyugati kapujában Eltelt egy négyéves kormányzati ciklus, amely azt indokolja, hogy mérleget vonjunk egy település, egy térség fejlődéséről és az esetleges fékező tényezőkről. Erről kérdeztük Sisák Imrét, Pásztó város polgármesterét, az MDF-Fidesz-KDNP képviselőjelöltjét. Pásztó. - Az elmúlt négy esztendő kezdetén abban bíztam, hogy Pásztó és a pásztói kistérség számára nagyon komoly lehetőséget jelent az, hogy a térségből két képviselő is bekerült a parlamentbe - kezdte Sisák Imre. - Reméltem, hogy Juhász Gábor képviselőtársam, aki a térség egyéni képviselője volt, komoly segítséget nyújt városunknak. Sajnos gyorsan csalatkoznom kellett, hiszen képviselő úr minden kezdeményezést, minden közeledést elutasított, a várt segítség elmaradt. Mindezek után ma sem számítok másra annál is inkább, mivel a megyei 2. számú egyéni választókerület MSZP-s képviselőjelöltje április 19-én egy olyan szavazólapmintát jelentetett meg, s juttatott el a pásztói kistérség településeire, amelyen a következő szöveg olvasható: „SZAVAZÓLAP ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSA 2006. április 23. Nóg- rád megye 2. számú egyéni választókerület. Érvényesen szavazni csak egy jelöltre lehet! Juhász Gábor MSZP MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT”. Ez a hamis tájékoztatás egyértelműen sérti a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvényt, nevezetesen a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét. Azt sugallja, hogy a másik jelöltre, azaz Sisák Imrére a választópolgárok már nem adhatják le a szavazatukat. Azonnal bejelentéssel éltem ezen jogsértő magatartás miatt a pásztói OEVB-hez, amely szerv döntésével elmarasztalta a szocialista jelöltet Természetesen azt kérem a választópolgároktól, ne hagyják megtéveszteni magukat és április 23-án az elmúlt négyéves munka és programom alapján támogassanak szavazatukkal. De beszéljünk az elmúlt négy esztendőről. Hála Istennek nagyon komoly fejlődés volt a településen, azonban mindezt megelőzően az embereket közvetlenül érintő komoly problémáról, a munkahelyteremtésről szeretnék nyilatkozni. Nógrád megye mindig dobogós helyen volt a munkanélküliség mutatói alapján. 2002-ben a szocialista kormány 400 000 új munkahelyet ígért. Nógrád megyében 2002 decemberében a munkanélküliségi ráta 13,6%-os volt, míg 2006 januárjában 17,9%-ra emelkedett ez a mutató. Pásztón és térségében a munkanélküliségi ráta a fenti időszakban 9,8%-ról 14,3%-ra, Bátonyterenye térségében pedig 17,8%-ról 21,9%-ra emelkedett. Juhász Gábor képviselőjelölt úr programjában és a sajtóban tett nyilatkozataiban is azt mondta, hogy Pásztón is a munkahelyteremtés kérdése a legfontosabb. Mint ahogy korábban is nyilatkoztam, érthetetlen számomra, hogy eddig miért nem tapasztaltuk képviselőként, államtitkárként ebbéli szorgoskodását. Miért nem aggódott, miért nem tett semmit a SOLE Hungária Rt. pásztói tejüzemében a létszámleépítés megakadályozása ügyében. Ötszáz tejüzemi dolgozó, tejtermelő és gépkocsivezető kérdezi ezt Juhász Gábortól. Viszont a MI több mint egyéves munkánk eredményeként most van arra esély, hogy a volt pásztói tejüzem hamarosan értékesítésre kerül, s ennek nyomán 2006 második fél évében 100 fő foglalkoztatását meghaladó gazdálkodóegység létesülhet a területen. Pásztó önkormányzata legutóbbi ülésén módosította a településrendezési tervét, amely lehetővé teszi egy jelenleg is működő belga érdekeltségű cég további bővítését, ezzel együtt a 2006 évi plusz 20 fő foglalkoztatása mellett a közeljövőben újabb munkahelyek teremtését. Ugyancsak erre a területre fog betelepülni egy újabb belga cég, akik fűszernövények csomagolását végző 20 fő foglalkoztatására alkalmas . üzemet létesítenek. Esély van arra is, hogy külföldi befektető 30-40 hektárnyi területen munkahelyteremtő beruházást valósít meg, amely több száz munkahely létrehozását biztosíthatná. Nyilván ez még óriási előkészítést igényel. A jelenlegi kormány tehát 400 ezer új munkahely helyett 445 000 munkanélküliről beszélhet. Ezért meggyőződésem, hogy 2006 és 2010 között képviselőként a legfontosabb feladatom Vanyarctól Pász- tóig, Mátranováktól Bátonyterenyé- ig a munkahelyteremtés lenne, mert enélkül a családok teljes ellehetetlenülése következhet be. Természetesen a munkahelyteremtésnek elengedhetetlen feltétele a közlekedési viszonyok javítása. Miközben autópályák száz kilométereiről beszél a kormány, Nógrád megyét és Pásztót teljesén elfeledték az elmúlt négy évben. A 21-es fő közlekedési út Hatvan és Salgótarján közötti teljes négysávúsítása érdekében semmi nem történt A 21-es főút teljes négysávúsítását csak 2013 utánra tervezi a jelenlegi kormány. Juhász Gábor képviselőjelölt kampánykiadványában a Pásztónak nyújtott támogatások között a 21-es út négysávúsítása címén 3 milliárd 906 millió 649 ezer forintot tűntetett fel. Ezt nevezik csúsztatásnak, ugyanis ez az összeg a polgári kormány által eldöntött Mátraverebély- lar - Mátraszőlős- Pásztó, illetve Szurdokpüspöki négy darab előzési sáv költségeit takarja. Miközben a pásztói előzési szakaszt már 2004. december 31-ig meg kellett volna építeni, még most sem kezdődtek el az építkezések, de már megtörtént fejlesztésként könyveli el ezeket a szakaszokat Ugyancsak 2004. december 31- ig ígérték a pásztói Irinyi úti lehajtósáv megépítését. Sajnos itt sem történt semmi, jredig a 21-es főúton ez az egyetlen kiépítetlen lehajtósáv. A Fő utca, Magyar utca, Csillag tér körforgalmi csomópont kiépítése négy éven keresztül napirenden szerepelt. Pásztó önkormányzata minden évben kezdeményezte a beruházás megvalósítását - önrészt is felajánlva - mindhiába. Pásztó Fő útja - amely állami tulajdonban van - több mint 25 éve épült. Sajnos sem 2005-ben, sem 2006-ban nem kap új aszfaltszőnyeget a Nógrád Megyei Közútkezelő Kht. tájékoztatása szerint. A pásztói Fő út a kamion- és egyéb teherforgalom miatt rendkívül leterhelt, ezért kezdeményeztem a képviselő-testület döntésének megfelelően még 2000-ben a Pásztót északi irányban elkerülő út kiépítését Mind Csillag István, mind Káka János gazdasági és közlekedési miniszterek elutasító választ adtak. Történt ez annak ellenére, hogy az önkormányzat minden földterületet megvásárolt és az államnak felajánlotta a Mátraszőlős és Hasznos között épülő elkerülő út és körforgalmi csomópont megépítéséhez. A 2006. február 6-án érkezett legutóbbi válasz szerint 2005- ről 2013-ra tolták ki az északi elkerülő út megépítésének a lehetőségét Pásztón a csatornahálózat építését követően több utca aszfaltburkolatának a megépítésére nyújtottunk l>e pályázatot Ezek közé tartozott az Irinyi utca, a Baross Gábor út, a Régi vásártér út, a Vár út és a Vidróczki út Amennyiben megkaptuk volna a miskolci székhelyű regionális fejlesztési tanácstól a támogatást, mintegy 40 millió forint értékű útfelújítás valósulhatott volna meg a fenti utcákban. A tanács 2006. március 31-én elutasította az összes útfelújítási pályázatunkat! A választópolgárokra bízom azt, hogy a fentiekben leírtak alapján megítéljék, hogy az elmúlt négyéves szocialista kormányzás idején miért voltunk mostohák és miért nem valósultak meg az állam által korábbiakban tervezett fejlesztések, akár az állami, akár az önkormányzati területen. Azt azonban bizton kijelenthetem, hogy ezen az elkövetkezendő négy évben változtatni kell.- Polgármester úr érintette a szennyvízcsatorna-hálózat építésének kérdését Ezen a területen komoly fejlődés valósult meg. Mikorra fejeződik be a csatornahálózat építése?- 2006. június 30-án Pásztó- Hasznos és Mátrakeresztes teljes területén százszázalékos lesz a csatornahálózat kiépítettsége. Mindehhez azonban rögtön hozzá kell azt is tenni, hogy az 1999-ben és 2001-ben végrehajtott csatorna eruházások esetében Mátrakeresztesen, Pásztón, Taron és Mátraszőlősön is 92-94% állami támogatásban részesültünk. Most a szennyvízberuházás II. üteménél 72%os, a befejező III. ütemnél mindössze 67% állami támogatást kaptunk. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt négyéves ciklusban több mint 320 millió forint nettó ösz- szeggel adott kevesebbet az állam Pásztónak a csatornaberuházás alkalmával, mint a korábbi négy évben. Juhász Gábor képviselő úrtól több alkalommal kértem segítséget, hogy a támogatás összege emelkedjen, sajnos minden eredmény nélkül. Arra azonban büszke vagyok, hogy a lakosság és az önkormányzat hathatós összefogásával mégis megvalósul a teljes kiépítettség.- Polgármester úr, hol tart a pásztóistrand felújítása?- Nos ez egy igen komoly kérdés, hiszen Pásztó egyik kitörési pontja lehet a turizmus, amelyhez a pásztói termálfürdő fejlesztése is jelentősen hozzájárul. 2002-ben egy 250 millió forint nagyságrendű PHARE- támogatású fejlesztést indítottunk el. Sajnos a beérkezett ajánlatok 209 millió forinttal haladták meg a rendelkezésre álló forrásokat, ezért ebben a formában a strandberuházás nem valósulhatott meg. A pásztói városi strand európai uniós előírásoknak megfelelő felújítása azonban jelenleg is folyamatban van. 2006. május 28-án, a gyermeknapon új, feszített víztükrű gyermek-, tan- és úszómedence várja a látogatókat. Teljesen megújulnak a medencék körüli burkolatok, a zuhanyzók, a vízforgató berendezések, új csúszdák, vízigomba épülnek. Korábban a hiányzó 209 millió forint ügyében megkerestem Juhász Gábor képviselő urat, s kértem, hogy a bátonyterenyei uszodához hasonlóan segítsen a magyar kormány. Kérésemre a mai napig nem érkezett válasz. De annak ellenére, hogy Juhász Gábor úrtól eddig nem kaptunk segítséget, azt mondom a pásztóiaknak és a térségben élőknek, hogy mindenképpen tovább fogjuk építeni a strandot- Nagyon komoly egészségügyi és szociális fejlesztések valósultak meg az elmúlt években Pásztón...- Mindig örömteli dolog a bezárásra ítélt pásztói kórház megmentéséről, illetve a pásztói kistérségi szociális fejlesztési programról beszélni. Még elevenen él Pásztó és Bátonyterenye térségének lakóiban a pásztói Margit Kórház 1995-1996- os bezárási kísérlete, amelyet sikerült megakadályoznunk. 1998 decembere és 2004 januárja között 2 milliárd 426 millió forintos fejlesztés eredményeként felépítettük a 125 ágyas mátrix rendszerben működő új kórházunkat és teljes rekonstrukciót hajtottunk végre a Margit Kórház 50 ágyas részlegénél. Most azonban ismételten félelmek ébrednek bennünk, hiszen 120 kórházi ágy leépítéséről hallhattunk híreket és a kórházak privatizációja is bekerült a köztudatba. Minden embertől azt kérem, hogy támogasson abban a törekvésemben, hogy a pásztói kórház megmeneküljön a bezárás fenyegetésétől és ezáltal mentsük meg az ott dolgozó 300 ember munkahelyét. Képviselői munkám komoly sikereként értékelem, hogy hosszas huzavona után elértük a pásztói mentő- állomás felújítását és két új mentőautó beszerzését, köztük az esetkocsi cseréjét Országosan is mintaértékűnek tekinti az ágazati minisztérium, a Magyarországon elsőként megvalósított szociális kistérségi programot Pásztó és a 25 település szociális és gyermekvédelmi feladatait összesen 34 fejlesztési program biztosítja. Összesen 7 idősek klubját építettünk, vagy újítottunk fel. 3 gyermek- jóléti és családsegítő mikrotérségi központot alakítottunk ki Vanyar- con, Palotáson és Ecsegen. 50 férőhelyes idősek átmeneti elhelyezését és 12 férőhelyes gyermekek átmeneti otthonát építettünk meg Pásztón. Már 11 gépjármű szolgálja az idősek étkeztetését és az egészség- ügyi ellátó centrumokba történő szállítását és példaértékű a jelzőrendszeres házigondozó szolgálat is. A program több mint 400 millió forintból valósult meg, s erre épült az az uniós PHARE-program, amely a szociális intézményhálózatban többek között 57, egy éve regisztrált munkanélküli foglalkoztatását tette lehetővé. A 205 millió forintos pályázati támogatás Bértől Palotásig, Sziráktól Pásztóig erősíti az idős rászorult emberek ellátását- A mátrakeresztesi természeti katasztrófa embert próbáló feladat volt Hol tart most a helyreállítás?- Önkormányzatunk több mint 530 millió forint helyreállítási és felújítási feladatot végzett el, a lakosság pedig 219 millió forint támogatásban részesült az államtól, az önkormányzattól, a biztosítóktól és a jó szándékú adományozóktól. Ezért ma is köszönettel tartozunk a bajban velünk együttérzőknek. Az állam egyébként az 530 millió forintos helyreállításhoz csak 270 millió forint vis maior támogatást adott. A jelenlegi kormány nem építette meg a Kövicses- és a Csörgő-patakon a zápor- és árvíztározókat. Az emberek támogatásával újjáépítettük Mátra- keresztest, de állandó rettegésben élünk egy következő természeti katasztrófa lehetséges kártételei miatt. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökjelölt árvízvédelmi rendszert ígért, de Pásztót-Mátrakeresztest elfeledte. Vajon miért? Én a Pásztói Többcélú Kistérségi Társulás elnökeként kezdeményeztem a 26 település teljes kül- és belterületi vízrendezését. Ez egy 14 milliárd forintos európai uniós támogatottságú projekt lehet. Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy Pásztó hatalmas önkormányzati és lakossági erőfeszítések árán komoly fejlődést tudhat a magáénak az elmúlt négy évet illetően. Jogosan vetődik fel az a kérdés, hogy Juhász Gábor képviselőjelölt úr számára miért volt mostoha Pásztó és térsége? Segítségével - amelyre többször kértem - további komoly eredmények valósulhattak volna meg. Eddig parlamenti képviselőként valamelyest tudtam kompenzálni a körzet szocialista képviselője támogatási szándékának hiányát. Mindezek után remélem, a választók nem nézik ölbe tett kézzel azt, hogy az elkövetkezendő négy évben Pásztó egy fejlődő és egyre élhetőbb városból egy minden szempontból leszakadó település legyen. Az én jövőbe vetett hitem, a városhoz, a térséghez való hűségem a biztosíték arra, hogy szűkebb hazánk haladásáért dolgozunk közösen az elkövetkező négy évben is - zárta szavalt Sisák Imre polgármester, országgyűlési képviselő.