Nógrád Megyei Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-21 / 93. szám

4 2006. ÁPRILIS 21, PÉNTEK ■E5í3?EI!fli Gyermekszínjátszók találkozója Balassagyarmat. Kilenc nógrádi település gyerek­színjátszói mérik össze tu­dásukat április 22-én 9 órától, a Mikszáth művelő­dési központban, a Weöres Sándor országos találkozó megyei forduló­ján. A Nógrád Megyei Pe­dagógiai és Közművelődé­si Intézet szervezésében szécsényi, balassagyarma­ti, bátonyterenyei, kazári, magyarnándori, egyházas- gergei, mátraszőlősi, sal­gótarjáni és pásztói együt­tesek mutatkoznak be. Meglőtte, elvitte Nógrád megye. Lopás vétsé­gének megalapozott gya­núja miatt tett feljelentést az egyik vadásztársaság elnöke a bátonyterenyei rendőrkapitányságon egy szentesi férfi ellen. A férfi a napokban jogszerűen vadászott a társaság terü­letén: kilőtt egy szarvas­borjút, amelyet nem adott le, hanem azt eltulajdoní­totta. Árokba hajtott Nógrád megye. Kedden egy 47 éves lengyel férfi pót­kocsis teherautóval közle­kedett Borsosberény felől Rétság irányába. Egy jobb­ra ívelő kanyarban a jár­műszerelvény kisodródott a menetiránya szerinti bal oldali vízelvezető árokba, ahol megállt. A baleset kö­vetkeztében a gépkocsi ve­zetője súlyos sérülést szenvedett. Bibliai tükör Herencsény. „A Biblia tük­rében: szerelem, család, gyermeknevelés” címmel Reisinger János irodalom- történész tart előadást áp­rilis 22-én, szombaton es­te fél hétkor a herencsényi fonóban. A rendezvény szervezője a Palócföld Ala­pítvány. A Rákóczi-kori Nógrád Salgótarján. A személyes kapcsolatok hatása a Rá­kóczi-kori Nógrád várme­gye hivatalos ügyintézésé­re - ez lesz a téma a Nóg­rádi Történeti Múzeum Baráti Körének április 24-i hétfői, 16 órakor kezdődő összejövetelén. Az előadó: dr. Szirácsik Éva levéltá­ros. Népzene és adománygyűjtés Salgótarján. Bartók Béla és az erdélyi népzene kap­csolatát elemezte tegnap dr. Barsi Ernő néprajzku­tató a salgótarjáni Erdély Kör és a Magyarok Világ- szövetsége városi csoport­jának közös rendezvé­nyén. A Balassi Bálint Me­gyei Könyvtárban a zene­szerző emlékére népdalok is felcsendültek a Váczi Gyula Alapfokú Művészet- oktatási Intézmény növen­dékeinek jóvoltából, de adománygyűjtést is szer­veztek az árvízkárosultak megsegítésére. Csak Magyarország számít NOGRAD MEGYE Házelnöki látogatás Balassagyarmaton már régi ismerősöket is talált Szili Katalin litikusnőt, de a katolikus egyház- úgy tűnik - bezárta kapuit. - El­szomorít, hogy Szili Katalin ezzel az emlékkel távozik Szécsényből- mondta a polgármester, aki a házelnök megjegyzését is tolmá­csolta: a házelnök imádkozni fog a városka kolostorának és plébá­niahivatalának vezetéséért. Természetesen az esettel kap­csolatban szerettük volna meg­szólítani a másik felet is, a kolos­torban azonban lapzártánkig senki nem vette föl a telefont. Szécsény után Magyarnándor következett, amely településen egy közel 140 milliós, felújítás alatt lévő többcélú nevelési in­tézményt látogatott meg. Ezt kö­vetően Bercelre érkezett, ahol rövid beszédet mondott. Borenszki Ervin szintén szólt a választópolgárokhoz. Borenszki megköszönte az emberek bizal­mát, akik rá és az MSZP-re sza­vaztak április 9-én. Arra kért mindenkit, hogy gondolkodja­nak logikusan, szavazzanak is­mét a szocialista jelöltre, vagyis rá, hiszen úgy tűnik, hogy újra a szocialisták alakíthatnak kor­mányt. - A mi vidékünk hátrá­nyos helyzetben van. Elemi ér­dekünk, hogy kormánypárti le­gyen az egyéni képviselő is. A gyakorlat azt mutatja, hogy egy kormánypárti politikus na­gyobb érdekérvényesítéssel ren­delkezik - zárta szavait Borenszki Ervin. „Történelmi esélyünk van” Interjú. Balassagyarmaton tett látogatása alkalmából Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke exkluzív inter­jút adott lapunknak. (Folytatás az 1. oldalról) A továbbiakban a ferences ko­lostorban folytatódott volna program, ahol nem várták az Országgyűlés elnökét. Hiányzó „istenhozzád” Szili Katalin házelnök szem­mel láthatóan megtört szomorú­sággal távozott a szécsényi temp­lomból. Az isten házában megta­gadták tőle az „istenhozzádot”. Mint azt dr. Serfőzőné dr. Fá­bián Erzsébet polgármestertől megtudtuk: a korábban egyezte­tett program szerint az Ország- gyűlés elnöke megtekintette a kolostorbeli Rákóczi-emlékszo- bát. Ám sem a kolostorban, sem a templomban nem akadt egyet­len egyházi személy sem, aki fo­gadta volna azt a politikust, aki előtt nyitva áll a bíborosok testü­leté, s akivel II. János Pál pápa mindenfajta előzetes bejelentés nélkül találkozott. A távollétét jelző Varga Kapisztrán, s más egyházi tiszt­ségviselők helyett egy fiatalem­ber ajánlkozott arra, hogy a templom történetét elmondja, mire az elnök asszony csak any- nyit jegyzett meg: - Hívő ember vagyok, a templomban imádkoz­ni szeretnék. A szécsényiek szeretettel fo­gadták a népszerű és kedves po­Szabó Andrea- A közvélemény kutatások és a mandátumbecslések MSZP- SZDSZ-győzelmet jósolnak. Ön mi­lyen eredményt vár 23-a estéjén?- Szerintem a koalíció folytatni fogja azt, amit az elmúlt négy év­ben elkezdett. Történelmi pillana­tokat élünk meg 23-án este, hiszen 110 körzetbe vannak versenyben egyéni jelöltjeink. Úgy érzem a hangulatból, hogy a 9-i döntést le­gitimálják a választók. Hangsúlyo­zom: történelmi az esély, hiszen egy kormánykoalíciónak először nyílik lehetősége arra, hogy foly­tassa a munkáját. Nagyívű, távla­tos dolgokról kezdhetünk tárgyal­ni, példának okáért az alkotmá­nyozásról, az államháztartás re­formjáról, a választójogról, a köz- igazgatás reformjáról. Ez esélyt adhat arra, hogy a rendszerválto­zás óta először történjen meg: egy teljes államreformot viszünk vé­gig. A politikai, társadalmi rend­szerváltozás már megtörtént. Azonban egy ehhez igazodó, flexi­bilis, bürokrácia mentes, a regionalizációra építő igazgatás még nem alakult ki. Egyrészt ezt kell megteremtenünk, másrészt az államháztartás reformját kell véghezvinnünk. Ugyanakkor kor­szerű európai nemzetpolitikát szükséges folytatnunk. S itt nem csak a határon túli politikára, ha­nem a vidék fejlesztésétől az okta­tásig, a kultúráig valamennyi terü­letre gondolok.- A Fidesz vezető politikusai ál­lamcsődről\ gazdasági összeomlás­ról, pénzügyi válságról beszélnek.- Minden államnak az év első harmadában, negyedében a leg­alacsonyabbak a bevételei és a legnagyobbak a kiadásai, s az év utolsó harmadában- negyedében a legnagyobbak a bevételek. An­nak idején a Fidesz sem hajtotta végre az államháztartás reform­ját. Mindannyian tudjuk, hogy ezt meg kell lépni. Egyébként ugyanazok a determinációk mű­ködnek, mint a rendszerváltozás előtt - az Állami Számvevőszék évről évre megállapítja, hogy csak százaléknyi eltérések mu­tatkoznak. Azt is le kell szögezni: más az államháztartás és más a gazdaság. A bux index szárnyalá­sa és a befektetések száma azt mutatja: a gazdaság rendkívül jó állapotban van. Az elmúlt négy évben társadalmi igényként me­rült fel az: végre egyszer a gazda­ságot ne célként tekintse egy kor­mányzat, hanem eszközként a társadalmi igények kielégítésére. A szocialista-liberális kormány­zat ezt tartotta szem előtt, amikor például az ötvenszázalékos bér­emelésről, a nyugdíjkorrekcióról, a Start-programról, a panelprog­ram beindításáról vagy a kis- és középvállalkozások támogatásá­ról döntött. Jogszabály született arról, hogy az egészségügyi járu­lékot novembertől eltöröljük, a tb- járulékot két-három százalékkal csökkentjük a következő évek­ben, az iparűzési adót pedig 2009-ig ebben a formájában szin­tén eltöröljük. A mi programunk valóban a társadalmi tényekből indul ki.- Nyugat-Nógrádban a falvak túl­nyomórészt a Fidesz jelöltjére sza­vaztak, míg Balassagyarmaton az MSZP iránt volt nagyobb a szimpá­tia, s országos viszonylatokban is el­mondható, hogy a városok nyitot- tabban fogadják a szocialista-libe­rális elképzeléseket- Elismerem, hogy a vidék Magyarországának felzárkózta­tását sürgősen meg kell kezde­ni. A II. nemzeti fejlesztési terv erre konkrét programot nyújt, ami a 2007-13-as uniós forráso­kat is mellérendeli. A vidék bi­zonyos fokú bizalmatlansága fi­gyelmeztető jel. Azért is vagyok itt, hogy Lombos Istvánt segít­sem. Meg kell győznünk a kiste­lepülések lakosságát: az eljutó szelektív információ ellenére fel kell, hogy ismerjék: ez a kor­mány már tett értük. Vegyék számba azt, ki az, aki hitelesen szól, ki az, aki csak beszél tevé­kenységekről és ki az, aki tesz is. Ha ezt mérlegre tesszük, mindenképpen a szocialista je­löltek támogatása kézenfekvő.- Visszatérve a választásokra: hogyan értékeli az MDF szerepvál­lalását?- Azt hiszem, a magyar társada­lom sokkal differenciáltabb annál, minthogy két-három párt jelenítse meg. Ennél színesebb a társadal­mi kép. Az MDF-nek a nyugodt, ki­egyensúlyozott politizálást szánta a történelem. Kérdés az, hogy 23- ig is felvállalja-e a párt a hosszú tá­vú célokat, vagy az adott pillanat, a napi pártpolitikai igények lesz­nek fontosabbak számára a hosz- szú távú építkezésnél. Interjú. Dr. Nagy Andor a Fi- desz-KDNP közös képviselő- jelöltje sikerrel vette az első választási fordulót. A máso­dik előtt arra kértük, érté­kelje az eddig történteket.- Mit érzett, amikor meglátta a választások első fordulójának ered­ményét a körzetére vonatkozóan?- Először, nem tagadom, csaló­dottságot, mivel az elvégzett mun­ka alapján arra számítottam, hogy már az első fordulóban eldől a mandátum sorsa. Az eredményes választáshoz 350 szavazat kellett volna számomra. Aztán rögtön el­hessegettem ezt az érzést, hiszen a 48,7 százalékos eredmény hihe­tetlen bizalom a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt politikájának és személyemnek is, melyet ezúton is szeretnék megkö­szönni mindenkinek, aki rám, il­letve a Fideszre és a Keresztényde­mokrata Néppártra adta le szava­zatát- Az ön megítélése nagyon ked­vező a szécsényi körzetben élő em­berek részéről. Mivel magyarázza ezt?- Bár nem itt élek, ismerem a térség gondjait Az emberek biza­lommal fordulnak felém, elfogad­tak. Látom a problémákat is: a munkanélküliséget, az utak álla­potát, a gazdálkodás nehézségeit és folytathatnám a sort. Ország- gyűlési képviselővé választásom óta egyik célkitűzésem volt, hogy munkahelyet hozzak a térségbe. Ez a legfontosabb kérdés, pártpo­litikai hovatartozás nélkül. Lu- dányhalásziban és Sóshartyánban harminc új munkahely létesül a segítségemmel. Betartottam az ígéretemet Kormányzati háttérrel még nagyobb lehetőségek állnak a képviselők rendelkezésére.-A3, számú körzetben visszalé­pett az MDF-es jelölt Ez azt jelenti, megvan a jobboldal egysége?- Mivel a körzetben ketten maradtunk képviselőjelöltek az egyéni mandátum megszerzésé­ért, nincs akadálya, hogy min­denki aki a kormányváltásra szavazott az első fordulóban, Nógrád megye, a megye ifjú­sági vöröskeresztesei az anyák napja méltó megünneplésére készülnek, egy kedves gesz­tussal. Képeslapot árusítanak, s az összegyűlt pénzből vásá­rolt ajándékokat édesanyák­nak adják majd át intézmé­nyekben: május 3-án a salgó­tarjáni baba-mama klubban (a Klapka úti SITI-ben), 5-én a ba­lassagyarmati kórházban, másnap a pásztóiban, 7-én pe­most a Fidesz és a Keresztényde­mokrata Néppárt jelöltjére adja le a voksát. A választókörzetben mi nyerni szeretnénk.- A választókörzetében Alsó­told, Bércéi, Felsőtold, Hollókő és Karancslapujtő településekről je­lezték, hogy kampánycsendsértés történt, szervezetten szállították szavazásra az embereket. A rend­őrség ismeretlen tettes után nyo­moz, mert sem a jogsértő szemé­lye, sem az nem vált ismertté ki­nek az érdekében történt mindez. Ön szerint megismétlődhet a má­sodik fordulóban is a törvénysér­tés?- Nem lehet kizárni. Ezúton szó­lítom fel azokat, akik tisztességte­len módon próbálják befolyásolni a választások eredményét, hogy ezt ne tegyék. Nyerjen a jobb, tisz­tességesen.- Van elképzelése az országgyű­lési választások végső kimenetelé­re vonatkozóan?- Az első fordulóban az ország fele szavazott a jelenlegi kor­mánykoalícióra, az ország másik fele kormányváltást akar, a válto­zásra szavazott. A második for­dulóban még minden nyitott, nem dőlt el semmi. A Fidesznek és a KDNP-nek jó esé­lye van a választá­sok megnyerésére, a meglepetésszerű győzelemre.-Ha a Fidesz nye­ri a választásokat Orbán Viktor lesz a miniszterelnök?- Előbb nyerjük meg a választáso­kat, aztán lesz dön­tés a miniszterel­nök személyéről is. Orbán Viktor a jobboldali összefo­gás érdekében tud­ja mi a teendő, nem a saját, hapem nemzetünk érdeke­it taraja szem előtt. Az én bizal­mam töretlen Orbán Viktorban, a szövetség vezetőjében, és azt java­solom, bízzon benne minden jó ér­zésű ember.- Mi az, amit fontosnak tart a második fordulóval kapcsolatban ?- Azt szeretném kérni a vá­lasztópolgároktól, a második for­dulóban is menjenek el szavaz­ni minél többen, tegyenek hitet a magyar demokrácia ügye mel­lett, mert aki nem szavaz, az utá­na nem kritizálhatja azt, ami az országban történik. A mi szava­zóinkat pedig arra kérem, tisz­teljenek meg ismét a bizalmuk­kal, nyerjük meg a választókör­zetet, mint tettük ezt 2002-ben, az Európa parlamenti és az idő­közi választásokon, de most an­nak érdekében is, hogy nemzeti kormányunk legyen, olyan, amely nem gátolja, hanem segí­ti a keresztény Magyaroszágot. ▲ dig a salgótarjáni Szent Lázár Kórházban kis műsor kereté­ben ünnepük az anyákat. Az árusítást pár napja a megye- székhelyen kezdték és ugyan­itt 25-én, kedden délután foly­tatják. A további menetrend pedig: Szécsényben április 24- én 14 órától, Balassagyarma­ton 21-én pénteken, Pásztón a Mikszáth középiskolában szin­tén 24-től folyamatosan kínál­ják majd a képeslapokat. Képeslappénzből, anyák napjára

Next

/
Thumbnails
Contents