Nógrád Megyei Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-14 / 88. szám
2006. ÁPRILIS 14., PENTEK 3 NÓGRÁD MEGYE Dalegylet a rádióban Balassagyarmat. Április 13-án, csütörtökön délután a balassagyarmati dalegylet műsorát közvetítette a Bartók rádió a „Kóruspódium” című adásban. A programban Gounod C- dúr miséje szerepelt. A dalegyletet Ember Csaba vezényelte, orgonán Perneczky Zsolt közreműködött. Gounod: C-dúr miséjében szólót énekelt Medenczi Román (tenor), illetve Orendt Gyula (bariton). Megújítják Kutasó. Felújításra szorulnak a község járdái mintegy hatszáz méter hosszon. Ehhez kért anyagi segítséget az év elején benyújtott pályázatával az önkormányzat, s a Nógrád Megyei Területfejlesztési Ügynökség Kht. „igent” mondott kérelmére: kétmillió forinttal támogatja a munkálatok elvégzését. A gyalogjárók aszfaltborítást fognak kapni csaknem 2,8 millió forint összköltséggel. Új ügyfélfogadás SágÚjfalu. A falugazdász-hálózatban személyi változás történt nemrégiben, s ez a települést is érinti. Az új mezőgazda- sági felelős Valkár Béla, aki tíz településen látja el tevékenységét. A lakosok a korábbiaktól eltérő ügyfélfogadási rend szerint vagyis pénteki napokon 12.30 és 14 óra között kereshetik fel. Késsel fenyegetőzött H. E. Buják. Tegnap délután a mentősök kértek segítséget a pásztói rendőrkapitányságtól: Bujákról egy 64 éves férfit akartak kórházba szállítani, de ő ellenszegült. A beteg bement a lakásába, elbarikádozta magát és egy késsel fenyegetőzött - a pásztói rendőrök a Cserhát bevetési alosztály segítségét kérték. A háziorvos és a főkapitányság pszichológusa eredménytelenül próbálta felvenni vele a kapcsolatot, ezért a bevetésiek úgy döntöttek, hogy kihozzák a férfit a lakásból: testi kényszert alkalmaztak, majd megbilincselték őt. Ezután átadták a mentőápolóknak - a férfi az intézkedés során nem sérült meg. Százötven új első választó lesz Új első választóként jövő vasárnap százötvenen járulhatnaka fülkékbe Életre szóló élmény Első alkalommal a szavazóurnákhoz járulni életre szóló élmény, talán a 18. születésnaphoz hasonlítható. A választási részvétel aránya a demokrácia valódi értékmérője. Különösen fontos, hogy a fiatalok is a lehető legnagyobb számban kivegyék részüket a közügyek gyakorlásából. Az első választók köszöntése egyszerű gesztus (volt) - ám a gesztusok mindig jelentenek valamit, azaz csakúgy, minta hétköznapi életben, a politikában is komoly szerepet töltenek be. A parlamenti pártok Nógrád megyei vezetőit megkértük, mondják el véleményüket arról, hogy a 2006-os országgyűlési képviselőválasztások forgatókönyvéből „kiírták” az első választók emléktárggyal történő köszöntését BOLDVAi László (Magyar Szocialista Párt):- Megítélésem szerint nem az ajándékosztás a lényeg, hanem az, hogy a magyar politikának és azon belül a politikusoknak mintát kell mutatni a fiatalok számára: érdemes elmenni szavazni, érdemes kivenni a részüket a közügyek gyakorlásából, hiszen az ő jövőjükről, az ő sorsukról döntenek. Ennek fényében az ajándékosztás másod-, sőt harmadrangú kérdés. becsó Zsolt (Fidesz-Magyar Polgári Szövetség):- Hibás döntésnek tartom, hogy semmilyen ajándéktárggyal nem köszöntötték az első választókat. Ez a lépés is jól mutatja, hogy a szocialista kormány a pártérdekek alá rendelte a kormányzati munkát, hiszen el akarják kerülni, hogy a fiatalok nagy számban vegyenek részt a választásokon. Én azonban biztatom őket, hogy legyenek ott április 23-án, hiszen az ő jövőjükről is szól a döntés. Eötvös Mihály (Magyar Demokrata Fórum):- Nagyfokú gondatlanság volt, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően semmilyen emléktárggyal nem köszöntötték az első választókat. Érthetetlen, hogy miért történt így, hiszen nem jelentett volna hatalmas kiadást. Mind az Országos Választási Irodának, mind a kormánynak nagyobb aktivitással kellett volna megszólítani az először voksoló fiatalokat, s különböző felhívásokkal, reklámanyagokkal ösztönözni őket arra, hogy minél többen elmenjenek szavazni. ercsényi FERENC (Szabad Demokraták Szövetsége-A Magyar Liberális Párt) hatáskör hiányában nem kívánta kommentálni a szokásos gesztus elmaradását, de annyit azért megjegyzett: „mindig rossz hatása van annak, ha az illetékesek nem figyelnek oda kellőképpen az állampolgárokra”. (Folytatás az 1. oldalról) nem a választási szerveké - mondta dr. Barta László. Többen furcsállották, hogy idén semmilyen emléktárgyat nem kaptak az első alkalommal szavazók - a korábbi országgyűlési képviselő-választások gyakorlatától eltérően, amikor érmével, plasztikkártyával, emléklappal köszöntötték a választópolgárok táborába lépőket. A területi iroda vezetőjét ennek okairól is megkérdeztük, aki így felelt:- A magánvéleményemet mondhatom: az első választók köszöntése egy kedves gesztus volt, ám ez az idei forgatókönyvekben nem szerepelt. Jogszabály pedig végképp nem írja elő, tehát mi ennek elmaradását fegyelmezetten tudomásul vettük. Egy hivatalos személy magán- véleményének megismerése után megkerestük a leginkább illetékesebbet, az Országos Választási Irodát (OVI) is.- Való igaz, hogy múlandó emléktárgyat az idén nem kaptak az első választók, ehelyett valami maradandóbbal szerettünk volna kedveskedni számukra. A rendelkezésre álló forrásokat ezért a www.elsovalaszto.hu honlap fejlesztésére fordítottuk - mondta BenkőIstván, az OVI sajtóirodájának vezetője. Az említett internetes oldalon egy-egy kvízjátékot indítottak, illetve esszépályázatot írtak ki azon fiatalok számára, akik legkésőbb a 2006. évi országgyűlési képviselő-választások második fordulójára választójogot szereznek, 18. életévük betöltésével (vagyis 1986. december 6. és 1988. április 23. között születtek). Előbbivel a tárgyi tudás, utóbbival az érzelmi kötődés erősítését célozták meg. A kvízjáték három legjobbja mobiltelefonokat, míg az esszépályázat nyertes triója nagy értékű könyvutalványokat kapott - nógrádi nincs közöttük. A honlapot 2002. február 15. óta közel hetvenezer látogató kereste fel. Elmentek Rómába... milyen lehet közvetlenül templom mellett lakni, s a harang hívó szavát nem meghallani? Talán egyszer megtudom a választ, de könnyen lehet, hogy ehelyett fricskát kapok az orromra. Merthogy a „miért” indoklása nem rám tartozik. Vallom, főleg a falvak népe szereti, s jól ismeri temploma harangjának hangját, akár ilyen, akár olyan a világnézete. A harangszó ugyanis a település hangja, hozzá tartozik. Vele ébred és tér nyugovóra, vele van bajában, szomorúságában. A mi harangjaink például olyan toronyban laknak, amely a falu főié magasodik, az én szóhasználatom szerint az egyiknek lányos, a másiknak öblös, mély, férfias a hangja. Az előbbit jobban szeretem. Este hétkor mintha játékosan figyelmeztetne dolgainkra, van kit hazahív, a konyhába vagy imára szólít. Olyan kedvesek a bim-bamjai, szinte csilingelnek. Reggelenként? Különösen a tavaszi-nyári korahajnalokon öröm erre, vele ébredni, a Napnak és a napnak örülni. Előfordult már, hogy baja esett, s de jó is volt újra hallani. NAGYCSÜTÖRTÖKÖN másért érdemes figyelni szolgálatukra: ezen a napon Jézus kereszthalálára figyelmeztetnek az elnémuló harangok. A néphit szerint nagy utat tesznek meg: Rómába, a pápához mennek, s nagyszombaton, Isten fia feltámadására szólalnak meg. Mihalik Júlia Visszalépett az MDF-jelölt (Folytatás az 1. oldalról) Sisák Imre elmondta, hogy meggyőződése: a legfontosabb cél, hogy Magyarországon új kormány alakuljon a jelenlegi koalíció helyett.- Az MDF és a Fidesz azzal a törekvéssel vágott neki a választásoknak, hogy többséget szerezve leváltja a jelenlegi szociálliberális kormányt - ezt azonban csak akkor tudjuk megvalósítani, ha az első fordulóban harmadik helyen végzett MDF-es jelöltek visszalépnek az állva maradt, esélyesebb fideszes politikusok javára. Ha nem így cselekszenek, azzal csupán a koalíció és képviselő- jelöltjeinek pozícióját erősítik. Mindenkinek saját lelkiismerete szerint kell azonban meghozni a döntést - szögezte le . ‘Mint ismeretes, dr. Nagy Andor (Fidesz-KDNP, 48,63 százalék) és Borenszki Ervin (MSZP, 38,63 százalék) mögött Smelkó István 3,78 százalékkal a 3. számú választókerület harmadik helyén végzett április 9-én. Megkerestük az MDF szécsényi jelöltjét is, aki azonban közölte: az elnökség kérésére egyelőre nem nyilatkozik. Köszönet a tényékért Tisztelt Nógrád Megyei Hírlap! Engedjék meg, hogy az ország- gyűlési választások első fordulóját követően megköszönjem Önöknek a sok esetben eldurvult, sok esetben személyeskedő és sok esetben nemtelen eszközökkel folytatott kampányban tanúsított magatartásukat. Korrekt hozzáállásuk, tényszerű és alapos tájékoztatásuk révén Nógrád megye lakói, az újság olvasói Önöktől megkaphatták a felelős döntéshozatalukhoz szükséges, a működő demokráciákban megszokott színvonalú tájékoztatást és információ- mennyiséget. Eddigi munkájukat köszönöm, a továbbiakhoz sok sikert és jó egészséget, a közelgő ünnep alkalmából pedig külön is boldog és felhőtlen ünneplést kívánok! Ercsényi Ferenc országos tanácstag, Nógrád megyei elnök salgótarjáni városi képviselő, frakcióvezető Hogy ne járjon bajjal Mihalik J. Nógrád megye. Hosszú évek tapasztalatai mutatják, hogy a háromnapos ünnepek alkalmával megnő a balesetek száma. Ilyenkor azok is volánhoz ülnek, akiknek nincs kellő rutinjuk, többen italosán vezetnek, ami tilos és veszélyes. A közelgő húsvét kapcsán egyebek közt erre hívta fel a figyelmet Tamási Gyula vezető mentőtiszt. Még mindig előfordul, hogy a locsolkodó gyerekek alkoholos italt fogyasztanak. Tavaly is volt arra példa, hogy emiatt gyógykezelésre szorultak gye- rekkorúak, s ezért a felnőtteket terheli a felelősség.- Jó lenne, ha nem erről szólna a húsvét - jegyezte meg a mentősvezető. Figyelmeztetett: hosszasabb ünneplések során a magányos egyedülállók még inkább magukra maradnak, ezért nem ritkák körükben az öngyilkossági kísérletek. Jó szomszédok, ismerősök gondoljanak rájuk. Olykor a családi összejövetelek sem maradnak a megfelelő mederben.- Nem ritkák az erőszakoskodásba torkolló veszekedések, s a tapasztalatok alapján ebben is nagy szerepet kap a mértéktelen italozás, tehát ezt mindenképpen kerülni kell - nyilatkozott az elmúlt évek tapasztalatairól Tamási Gyula. Villanyoszlopnak vágódott a kerékpáros flIE Pásztó. Szerdán a déli órákban egy 48 éves férfi személygépkocsival Pásztón a Fő úton Tar irányába közlekedett. A Madách út kereszteződésében balra nagy ívben kanyarodott, közben nem biztosított elsőbbséget a neki szemből érkező és egyenesen továbbhaladni szándékozó kerékpárosnak. A kerékpáron közlekedő 66 éves férfi, hogy az ütközést elkerülje, jobbra kormányozott és eközben egy villany- oszlopnak vágódott. A kerékpáros súlyos sérüléseket szenvedett. Salgótarján. A napokban a Gagarin iskola Zöld Pöttyek szakkörének tagjai a szülők segítségével parkosítottak az intézmény udvarában. TAVASZVÁRÓ PARKOSÍTÁS AZ ISKOLA KÖRÜL